úton-útfélen

Arra gondoltam, hogy mára hozok egy kis játékot. Összeválogattam egy-egy képet az elmúlt 11 (lassan 12) évből, olyan utazásokról, amik valamiért nagyon fontosak voltak számomra. Ha nagyzolni akarnék, akkor olyan utazásokról, amik megváltoztatták az életemet, de hát minden utazás megváltoztatja az életünket, nem?

Mielőtt ideköltöztünk a faluba, sokat voltam úton. Egyrészt azért, mert kerestem a helyem. Másrészt meg azért, mert szerettem utazni. Még mindig szeretek. Néha nagyon nehéz egy helyben maradnom (és néha útra is kelek). Sokszor úgy érzem, hogy két ember lakik bennem: az egyik semmi másra nem vágyik, csak biztonságra, hogy gyökeret eresszek valahol, és ki se kelljen onnan többet tenni a lábamat; a másik pedig pont ennek az ellenkezője, legszívesebben beutazná az egész világot, minden megnézne, mindent kipróbálna. Sokáig nem tudtam, hogy melyikük fog nyerni. Egy ideje úgy tűnik, hogy a gyökeret eresztős énem akarja erősebben a biztonságot. De azért évente-kétévente még elindulok egy hosszabb útra, és vannak még világjáró terveim. Csak kicsit átalakultak. Remélem, megmarad a világ bejárhatónak.

Szóval, játék: részben nekem, mert kicsit visszautaztam az időben, és összeválogattam ezeket a képeket. Mindegyikhez írok egy rövid összefoglalót, hogy miről szólt. És hogy kinyissam a játékot nektek is: ha van olyan kép vagy sztori, amiről többet szeretnétek tudni, írjátok meg hozzászólásban, és valamikor novemberben megírom hosszabban a történetét. :)

2012. január Broek-in-Waterland, Hollandia. Ez volt az első külföldi képzés, amin részt vettem, ha jól emlékszem, akkor talán a Norvég Civil Alap támogatta, és a Közösségfejlesztők Egyesületén keresztül utaztam ki. Elsős egyetemista voltam, és nagyon akartam világot járni és tanulni. Ez a képzés a hátrányos helyzetű közösségekben történő munkáról szólt, és bár a következő években rengeteg külföldi képzésen vettem részt, ez volt az egyik legjobban szervezett és leghasznosabb, amin részt vettem. Nagyon változatos társaság volt, sok bevándorlóval, jól felkészült trénerekkel, és rengeteg hasznos tapasztalattal. Egyedül voltam magyar, és itt kellett először "élesben" angolul beszélgetnem. Ez volt az első önálló külföldi utam. 

2013. január, Manger, Norvégia. Ez volt az első teljesen önálló külföldi utam, amit magamnak szerveztem és fizettem (egy évig gyűjtögettem rá az ösztöndíjamat, pedig nem volt drága, csak épp minden pénzem elment kolira meg kajára). Elkövettem (majdnem) az összes hibát, amit utazás közben el lehet követni. Egy ökofarmra mentem önkénteskedni a téli vizsgaidőszakban két hétre. Legszívesebben ott maradtam volna. Csodálatos volt. A képen épp kajakozni indulunk a fjordba. Életemben másodjára ültem kajakban, és a következő két órában egyrészt végig halálfélelmem volt, másrészt meg életem egyik legszebb élményeként maradt meg ez a kaland.

2013. július, Krakkó, Lengyelország. Az első önállóan szervezett és fizetett külföldi nyaralásom volt, ahova az akkori fiúmmal mentünk (erre már könnyebb volt összegyűjteni a pénzt, mert kicsit több ösztöndíjat kaptam). Nagyjából megalapozta azt, hogy hogyan szeretek utazni, turistáskodni: részt vettünk három free walking touron, megnéztük a botanikus kertet és az állatkertet, rengeteget sétáltunk, street artokat fotóztunk, és magunknak főztünk. Azóta annyi változott, hogy inkább fizetek egy kicsit többet, csak ne kelljen hostelban aludnom. Krakkó egyébként nagyon tetszett, azóta jártam ott többször is.

2014. március, Kappadókia, Törökország. 2014-ben két hónapot töltöttem Törökországban, Gaziantepben (a szír határ közelében) az Európai Önkéntes Szolgálat önkénteseként. Akkor ez volt a leghosszabb idő, amit Magyarországtól távol töltöttem, ráadásul elég nagy kultúrsokk volt az ország. A szervezet, akiknél voltam, kb. pénzmosásra használta a programot, és a társaság sem minden szempontból volt a legjobb, szóval elég vegyes tapasztalataim voltak, de persze összességében iszonyatosan nagy élmény volt az a két hónap. Ez a kép egy 9 napos stoppoló körút első állomásán készült, amire egy nagyon kedves ukrán párral vállalkoztunk, és jó sok izgalomban volt részünk.

2014. július, Myszcowa, Lengyelország. Lengyelország legdélibb csücskében vagy egy csodálatos nemzeti park, ahol részt vettem egy egyhetes Erasmusos képzésen, ami a környezeti nevelésről szólt. Nagyon jó volt a hely, a társaság, rengeteget tanultam, és a másik magyar résztvevővel még sokáig aktívan tartottuk a kapcsolatot (és néha még mindig beszélünk, de most már nagyon ritkán). Ez a képzés elég nagyban befolyásolta azt, hogy utána sokáig környezeti neveléssel akartam foglalkozni, a szakdolgozatomat is végül ehhez köthető témából írtam.

2016. május, Őrség. Ez egy hazai "utazás" volt, ami igazából nem is út volt, hanem terepgyakorlat. A nemzeti park területén kellett különböző gyepeket felmérni, és védett növényeket keresni. Ha jól emlékszem, talán négyen vagy öten mentünk az évfolyamról. Ez volt az első alkalom, amikor belekóstoltam az "igazi" szakmai terepmunkába, és nagyon élveztem. Egész nap kint lenni a szabad levegőn, növényeket határozni, és este feldolgozni az adatokat - gondolom elég hihetetlenül hangzik, de akkor el tudtam volna képzelni így az életemet. Sajnos a terepi botanikusok élete sem csak játék és mese, de nagyon örülök, hogy volt lehetőségem ezt is kipróbálni.

2016. augusztus, Mostar, Bosznia és Hercegovina. 2016 elég nagy fordulópont volt az életemben, mert szakítottam a fiúmmal (akivel pár képpel ezelőtt Krakkóban voltunk), kvázi kirúgtak (nem teljesen, de megszűnt a munkám, az a lényeg), és elköltöztem az országból. Ez a kép az azóta Katasztrofális Stoppolásként emlegetett úton készült, aminek nagy reményekkel vágtunk neki Csillagszemű Lánnyal, de végül nem sikerült túl jól. Viszont kicsit beleszerettem a Balkánba, és Mostar nagyon is tetszett. Ez a falfestmény akkor nagyon megfogott (azóta is amúgy, most is ez a háttérképem a laptopon), a délszláv háború által megtépázott városban különösen nagy ereje volt ennek a képnek. Remélem megvan még.

2016. november, Szlovénia. Ahogy eggyel feljebb írtam, 2016-ban elköltöztem az országból: 2017. májusáig Szlovéniában laktam egy kis faluban, nem messze a horvát határtól. Ez a kép ott készült. Majdnem egy évet töltöttem Szlovéniában, úgyhogy nagyon nehéz volt egy képet kiválasztani, de végül emellett döntöttem. Törökországhoz hasonlóan itt is az Európai Önkéntes Szolgálat önkéntese voltam, ezúttal egy pici egyesületnél. Azt hiszem, ott tanultam meg szeretni a ködöt. Nagyon megszerettem az országot, a szlovénokat, a kultúrát. Nem sokon múlt, hogy nem maradtam ott - igazából Fiú miatt jöttem vissza. Azóta is igyekszem évente visszalátogatni, bár nem mindig jön össze (idén pl. nem voltam még). Nagyon sokat gyógyultam az alatt az egy év alatt. Maradandó barátságaim szövődtek. És itt döntöttem el végleg, hogy falun szeretnék élni.

2017. május, Spanyolország. Ez az utazás végül gyakorlatilag a szlovén tartózkodásom lezárása lett. 5 év után ismét regisztráltam Workaway-re, és egy nagyon kedves katalán házaspárnál önkénteskedtem 10 napot: főleg a kertjük rendbetételében és ház körüli munkákban segítettem. Eredetileg Barcelonába akartam menni, de arra nem volt pénzem, így találtam ezt a tengerparti kisvárost, aminek nagyon szégyellem, de nem emlékszem a nevére (talán Sant Pol de Mar volt az). Eltöltöttem egy-egy napot Barcelonában és Gironában, egyébként meg a kisvárosban hesszeltem, sokat olvastam, fürödtem a tengerben, a házigazdáimmal beszélgettem, és kisimítottam egy kicsit az idegeimet (a szlovén főnökömmel ekkor már elég rossz volt a kapcsolatom). Ez az utazás a pihenésről tanított, meg arról, hogy nem szabad átgondolatlanul szervezni az utakat.

2017. október, Tihany. Ez volt az első közös utunk Fiúval (azóta se volt sok, mert ő nem szeret utazgatni). Imádom az őszi Balatont, és ez a tihanyi kirándulás különösen jó volt. Én alapvetően magányos utazó vagyok, nem nagyon szeretek másokhoz alkalmazkodni, viszont nagyon fontos nekem, hogy ha együtt megyek valakivel, akkor ne legyen kínszenvedés. Ebből a szempontból ez jó "próba" volt, mert Fiúval eléggé egy hullámhosszon voltak az igényeink, egyikünknek sem kellett megerőszakolnia magát, hogy alkalmazkodjon a másikhoz.

2018. július, Magas-Tátra, Szlovákia. 2018-ban kétszer is jártam a Magas-Tátrában: januárban Fiúval, nyáron pedig Ironlady-vel. A kép nyilván az utóbbin készült. Ezt az utazást azóta Második Katasztrofális Stoppolásként emlegetem. Egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy elterveztük (éljen a rugalmasság!), de nagyon tanulságos volt, és meglehetősen szórakoztató is. Főleg utólag. Mai fejjel azt gondolom, hogy kicsit sok voltam Ironlady-nek (ő kb. háromszor olyan gyorsan bír menni, mint én, szóval a túra egy része miattam hiúsult meg), de azóta is jóban vagyunk, és nem szokta felemlegetni, úgyhogy lehet, hogy csak nekem volt ennyire kellemetlen. Mindenesetre azóta nem igazán stoppoltam. :D

2019. november, Franciaország. Itt valójában nem igazán utaztam, hanem egy konferencián vettem részt, vagyis nagyon (mármint nagyon) a komfortzónámon kívülre kerültem, de azért tartom fontosnak megemlíteni ezt az utazást, mert tulajdonképpen ezzel kezdődött a mostani életem. Itt képviseltem először az egyesületet (pedig még szinte azt se tudtam, miről van szó), itt kapcsolódtam be először a nemzetközi vérkeringésbe a választott hivatásomban. Maga az esemény nehéz volt nekem, nem ismertem senkit, nem ismertem még a témát se igazán, és a közegben sem mozogtam otthonosan. Szóval, nem ez volt életem utazása, mindenképp fontos esemény volt.

2019. december, Lisszabon, Portugália. 2019-ben már itt laktunk, és a kapcsolatunk épp egy kisebb hullámvölgyben hánykolódott. Úgy éreztem, hogy friss levegőre van szükségem. Portugáliában már többször jártam korábban (18. születésnapi ajándékom volt a családtól, később pedig egy képzésen voltam kint), és egyszerűen imádom: az építészetét, a gasztronómiáját, a földrajzát, a történelmét, az embereket, de legfőképpen a nyelvet. Úgyhogy életemben először valóban turistáskodni mentem: kifizettem a repjegyet, a bőröndöt, a szállást, és két hétre leléptem. Lisszabonban és délen Tavirában töltöttem hosszabb időt. A kép Lisszabonban készült, ahol Rafael Bordalo Pinheiro kerámia szobrai vannak kiállítva. Ez a fickó egy zseni volt. 

2021. október, Saaremaa, Észtország. Erről az útról már itt a blogban is beszámoltam: az öcsémet látogattam meg, aki 2021. januárja óta Tallinnban él. Összesen 17 napot voltam kint, ebből kb. egy hetet Tallinban, a maradékot pedig megosztottam Pärnu és Kuressaare között (akkor épp szörnyen olcsón lehetett AirBnb-n szállásokat bérelni). Ez a kép Saaremaa szigetén készült, és valójában egyáltalán nem adja vissza azt a hangulatot, amiben készült: nem véletlenül tartották szent helynek. A tenger zúgása, a fények, a szél, mind-mind olyan érzést keltettek bennem, hogy valami megismételhetetlen, természetfeletti csodának vagyok a tanúja (pedig amúgy nem hiszek sem Istenben, sem a sorsban, sem a természetfeletti dolgokban - de ez a hely valahogy nagyon mélyen megérintett). Erre az útra egyébként laptop nélkül, mindössze egy 40 literes hátizsákkal mentem, amibe két könyvet és a tükörreflexes fényképezőmet is beraktam, úgyhogy igencsak begyakoroltam, hogyan kell három hétre kevés cuccot pakolni.

2023. április, London, Egyesült Királyság. Ez a kép pedig talán ismerős lehet, elvégre áprilisban elég részletesen beszámoltam a londoni-skót utamról. :) A 3 napos Kew Garden-belépő egy tavalyi szülinapi ajándék volt anyutól, illetve egy kedves ismerősöm ismerősétől (2+1 nap), a többit pedig már én körítettem hozzá, hogy ne három napra repüljek Londonba. Ezen az úton derült ki számomra, hogy miért szerettek bele sokan az Egyesült Királyságba. És nagyon régen költöttem ennyi pénzt. De összességében ez is tanulságos út volt, nem bántam meg, és Skóciába is, a Kew Gardenbe is bármikor visszamennék.