a futásról röviden

Ez most nem egy elmélkedős poszt lesz a futásról - olyat is szeretnék írni majd egyszer, de - most csak szeretnék megmutatni két képet a lefutott kilométerekről. :D

Ilyen az, amikor egyedül futok, kényelmesen (és nem állok meg fotózni): 

És ilyen az, amikor Fiúval futunk ketten:

 

Ami elég jól illusztrálja, hogy amúgy elég jó tempót tudok futni, akár felfelé is, csak míg Fiú csak szedi a lábát, és megy előre, addig én rendesen nézelődöm is közben. :D Persze az sem elhanyagolható, hogy kb. 30 centi és 20 kg különbség van köztünk - én jóval kisebbeket lépek (viszont cserébe nincs allergiám, és kapok rendesen levegőt). 

De amúgy szerintem jó lesz ez a rendszer, hogy heti egyszer megyünk együtt a tempóra, és heti 1 vagy 2 alkalommal elmegyek egyedül nézelődni hosszabb távokra.

futkározás

Sajnos ez életem legrosszabb futása volt (ok, 11 hónapja kezdtem el futni, de na), 9.03-as átlagot sikerült kisajtolni magamból (így 2 óra 25 perc alatt ment le a 16 km), ami több mint egy egész perccel rosszabb, mint az itthoni 16 km-es futásom átlaga. Volt egy lejtő, ahol majdnem végig sétálnom kellett, mert megfájdult a hasam! Ráadásul aszfalton. Úgyhogy emiatt kicsit csalódott vagyok. De ráfogom arra, hogy nem vagyok ekkora emelkedőkhöz szokva (rossz kifogás), meg hogy másfél hete még covidos voltam (ez nem olyan rossz kifogás). Az sem segített, hogy nem szoktam ilyen tűző napon futkározni. Mindenesetre többet kéne emelkedőket futnom, az biztos. 

De legalább szép volt. :')

"Veled három hónap alatt annyi minden történik, mint másokkal egy élet alatt."

- mondta még 8-9 évvel ezelőtt egy szegedi ex-kolistársam. Nem emlékszem már a pontos kontextusra, de az biztos, hogy azután történt, hogy otthagytam az egyetemet, és csak évente 1-2 alkalommal találkoztunk (azóta meg már annyit se, sajnos). Na mindegy, most már kicsit túlzásnak tűnik ez az állítás (akkor még igazabb volt), de azért most jó sűrű napokon vagyok túl.

A krumpliágyással sajnos még mindig nem vagyok kész, de csütörtökön azért elmentem Masszőrhöz, és marha jól esett a masszázs (csak jobban fájt, mint eddig bármikor, nyújtani kéne rendesen futás után). Aztán náluk is aludtam, és odaadta a kulcsot, hogy be tudjak jutni a lakásba, de elb.sztam valamit, és egyet fordult a kulcs, aztán se előre, se hátra, és nem tudtam kinyitni az ajtót. IronLady se. Úgyhogy kiültünk beszélgetni egy padra a ház elé, míg Masszőr is hazaért, és kinyitotta az ajtót, olyan fél 11 körül. Szóval végül jó vége lett a sztorinak, de abban a másfél órában, amíg kizárva várakoztam, nagyon bűntudatom volt, hogy elrontottam a bejárati ajtajukat... Utána kb. hajnali egyig beszélgettünk Masszőrrel, másnap pedig IronLadynek 5.30-kor kellett kelnie, nyilván én is felébredtem vele. A reggeli kávé mellett megint elbeszélgettük az időt Masszőrrel, úgyhogy ő jól elkésett, ami miatt megint elég rosszul éreztem magam. De utána szerencsére már felfelé ível a nap: egy igencsak távoli, de kedves ismerősömmel (nevezzük mondjuk Z-nek egyelőre) elmentünk gombászni. Nem találtunk sok mindent, de azért volt 1-2 kucsmagomba, meghívott ebédre és jót beszélgettünk (és megismerkedtem a literes Faxe sörrel, ami meglepő módon eléggé bejött). A végén kaptam tőle egy üveg szárított kucsmagombát meg egy ígéretet, hogy ha beindulnak, akkor szól.

Már a hét elején nagyon elhatároztam, hogy ma elmegyek egy hosszú kört futni. Úgyhogy reggel nem igazán örültem, amikor 1) megint iszonyú szél fújt, 2) nem bírtam felkelni, mert megjött a hidegfront. Végül kompromisszumot kötöttem magammal, 8 körül begyúrtam a babka tésztát és beraktam egy mosást, aztán visszaájultam az ágyba, és 11 körül kapartam csak ki magam onnan. Előszedtem a futás melletti ultimate érvemet ("ha nem mész el, akkor meg fogod bánni!") és nagy lelkierőről téve tanúbizonyságot, nekiindultam. Nem ez volt életem legjobban eső futása, de szép volt, találtam erdei gyöngyköles- és gyöngyikemezőt, megkergettem egy csapat őzet meg két fácánt, felfutottam egy csomó emelkedőn, és összességében nem is sikerült rosszul. Sajnos a mérés valamiért leállt 13.63 km után, úgyhogy az utolsó másfél-két km nem lett lemérve, emiatt kicsit szomorú vagyok, de gondolom előfordul az ilyesmi. A vége így kb. 15 km, 118 perc (~7.40-es átlag), ~295 méter szint lett. 

Holnap megyünk fel Fiú szüleihez. Eredetileg úgy volt, hogy itthon töltjük a húsvétot, úgyhogy kicsit morcos vagyok emiatt, mert még az itthoni sütés-főzés öröme is elveszik, arról nem is beszélve, hogy így csak a hétfőt tudjuk majd ténylegesen együtt tölteni. Ehh.

minden, ami fáj

 Nem is tudom, hol olvastam, hogy minden futó fut valami elől. Még akkor is, amikor valami felé fut. 

Akkor ráztam a fejem persze, hogy én örömből futok, de természetesen ez nem egy örökérvényű igazság, ma reggel azért keltem fel napkelte előtt, hogy kifussak magamból mindent, ami fáj. Nem futottam ki mindent, de 12 km azért lement, a végefelé volt kettő, amit ellustálkodtam (a 9-es és a 10-es), de még így is 7 perc alatti átlagom lett, szóval tulajdonképpen elégedett vagyok magammal. Többször kéne ilyen hosszúakat futnom, még nem tudom, mennyire kell takarékoskodni az erőmmel, hogy görcsölés nélkül visszaérjek. Gyönyörű volt az ég egyébként, és nem találkoztam senkivel, szóval jó kis futás volt tulajdonképpen.

szárnyalás

Tegnap ötésfelet futottam, 108 méter szinttel, 43 perc alatt. Átlagban 7.50 alatt ment le egy kilométer (viszont ami fontosabb, hogy most egyszer sem sétáltam annyit, hogy 9 perc fölé menjen egy kilométer). Időre nyilván lehetne jobb, távra is mehettem volna többet, de iszonyatosan jól esett, és egy csomószor fel se tűnt, hogy futok, mert annyira el voltam foglalva valami mással. Vittem a kutyát is, volt süni, búbosbanka, két-három bambi, harangvirágok, és végig jött a nyomomban a vihar. Tényleg úgy éreztem, hogy szárnyalok. :)) Lassan jó lenne majd továbblépni a haton, és nyolcakat futni.