balkán trip 2016

Jól kifutok itt az időből hónap végére, mert folyton csak a mindennapjaimról blogolok, de nem felejtettem ám el, hogy Adél jelentkezett még hónap elején a balkán utazás leírásáért!

Kis kontextus: 2016 nem volt életem legjobb éve, elegem volt az egyetemből; a munkahelyemen átszervezések voltak, és az én munkámat IronLady vette át; ráadásul szakítottam az akkor fiúmmal, Mr. Arroganciával. A tavaszi félév közepe felé már éreztem, hogy vagy kihagyok egy évet, és pihenek egy kicsit, vagy nagy bajok lesznek. Szerencsés módon lehetőségem volt két hónapot Szlovéniában tölteni, egy horvát határhoz közeli kis településen - és én éltem is ezzel a lehetőséggel. Úgy volt, hogy szeptemberben Várnába repülök és ott fogok 10 hónapot tölteni EVS önkéntesként egy ifjúsági központban, de aztán annyira beleszerettem Szlovéniába, hogy lemondtam a projektet, és ott maradtam (szintén EVS önkéntesként). Nyáron egy másik magyar lánnyal, Csillagszeművel laktunk a cuki kis lakásban a cuki kis településen a Krka partján, és augusztus elején gondoltunk egyet, hogy elmegyünk kalandozni a Balkánra. Az ötlet apropója már nem emlékszem, hogy mi volt, de mindenesetre azt terveztük, hogy megnézzük Horvátországot, Boszniát és Montenegrót; hogy stoppal fogunk közlekedni és Couchsurfingen keresünk szállást. Kezdjük ezzel.

Nekem elég vegyes tapasztalataim voltak a Couchsurfinggel (voltak nagyon jók meg elég rosszak is), de csóró önkéntesek voltunk, úgyhogy vállaltam a host keresést. Meglepő módon (legalábbis nekem az volt) bosnyák és montenegrói nők nem nagyon voltak fenn az oldalon, a pasik meg nem voltak túl bizalomgerjesztőek. Végül sok habozás után ezt az ötletet elvetettük, mert sehol nem találtunk szimpatikus hostot, és lefoglaltunk egy sokágyas hostelszobában 2 ágyat 2 éjszakára Szarajevóba. Aztán jött a stoppolás.

Én előtte csak Törökországban stoppoltam, ott nagyon könnyen ment, és nagy élmény volt (azt nem mondom, hogy mindig minden flottul ment, de nem kerültem sosem veszélyes szituációba). Szóval, sem én, sem Csillagszemű nem voltunk nagy stoppoló veteránok. És nem számoltunk egy olyan dologgal, ami azóta viszonylag triviálissá vált: a határokon nem igazán szeretnek stopposokat átvinni emberek. Ez már rögtön az elején kiderült, mivel a horvát határig gond nélkül eljutottunk, ott viszont több órás várakozás következett, mire Zágrábig hajlandó volt elvinni minket valaki. Zágrábban már nem is emlékszem hol tettek ki minket, de az biztos, hogy valami autópálya-komplexum környékén, és nem nagyon volt jó (és szabályos) stoppoló hely. Azért itt is próbálkoztunk, de végül feladtuk, és felültünk egy buszra, ami elvitt minket Szarajevóba. Ahova olyan éjfél körül érkeztünk meg. A hostelba, amit lefoglaltunk, csak éjfélig lehetett becsekkolni, de az ügyeletes bácsi nagyon kedvesen csak annyit mondott a sűrű bocsánatkéréseinkre fél egykor, hogy "well, what can I do", miközben kitöltötte nekünk a vendégváró pálinkát (vagy nem tudom, mit isznak a bosnyákok). Ezért egyébként azóta is hálás vagyok neki, mert nem sok kedvem lett volna az utcán campelni Szarajevóban.

A hostel egyébként pont olyan volt, mint ami miatt eredetileg couchsurfölni akartunk. :D Egy tizenkét ágyas szobába kerültünk, egy dupla emeletes ágy alját foglaltuk el Csillagszeművel. A matracokon gumis műanyag lepedő volt, és a szoba másik felében hárman hangosan szexeltek. Én korábban nem voltam ilyen szituban, Csillagszemű dolgozott előtte hostelban, úgyhogy ő kevésbé volt fennakadva ezen, de nyilván ő sem örült neki.

A másnapot városnézésre szántuk. De először pénzt kellett váltanunk, mert nem volt nálunk bosnyák márka, és kártyával nem nagyon lehetett fizetni sehol. Úgyhogy elmentünk a bankba (!) pénzt váltani, mert pénzváltót sem találtunk. Ezután azon gondolkoztunk, hova üljünk be reggelizni, amikor valaki meglökött. Igazából rögtön tudtam, hogy mi történt, csak az agyam először nem akart foglalkozni vele, mert amúgy is túl voltam terhelve... szóval eltelt vagy egy perc, mire elővettem a táskámat, és láttam, hogy bizony hiányzik belőle a pénztárcám. A következő tíz másodpercben a következő gondolatok cikáztak át a fejemen:
- jaj, ne...
- ebben volt az összes készpénzem, mehetünk haza;
- vissza kéne szerezni?
- áhh, hagyjuk, úgyse mernék jelenetet rendezni;
- de ez a KEDVENC PÉNZTÁRCÁM, amit Törökországban vettem!!!!

Végül ez utóbbi gondolat nyert, és végigpásztáztam a teret, hogy ki lehetett a tettes, és meg is láttam egy kb. velem egykorú lányt, aki nagyon furcsán járt és furcsán tartotta a kezét. Faképnél hagytam Csillagszeműt, a lány után rohantam, és mindkettőnk nagy meglepetésére kirángattam a kezében tartott tárcakupacból az én pénztárcámat, aztán otthagytam. Utólag sokat viccelődtem azon, hogy valószínűleg bármelyik tárcában több pénzt találtam volna, de akkor csak az járt a fejemben, hogy nem veszíthetem el a pénztárcámat, és enni akarok. Eszembe se jutott, hogy rendőrt kéne hívni. Azóta se tudom, hogy amúgy mit kellett volna tennem.

Ezután reggeliztünk, és elmentünk egy free walking tourra, ami elég jó volt, meg aztán sétálgattunk estig a városban, de azért ez a lopási kísérlet eléggé megalapozta a Szarajevóval kapcsolatos érzéseimet (még ha részben az én hibám is volt, hogy nem tettem el jobban a tárcámat). Néhány kép a városról:

Mivel épp egy filmfesztivál ment a városban, este beültünk egy filmre, aminek As I Open My Eyes volt a címe, és egy tunéziai lányról szólt, aki szétszakadt a barátja és az anyja között, a régi és az új világ közt. Szomorú, de szép film volt, örültem, hogy megnéztük.

Másnap korán reggel indultunk tovább Mostarba, ahol szintén foglaltunk egy szállást. Itt még nem tettünk le a stoppolásról... és itt kezdődött a pokoljárás. Találtunk egy szuper stoppolóhelyet, ahol még egy Mostar tábla is volt stoppolóknak (!), és ott álltunk, kezünkben a táblával, órákon keresztül. Senki nem vett fel minket. Végül egy creepy csávó állt meg, aki nagyon nem volt szimpatikus, de már mindketten nagyon fáradtak voltunk, és beültünk mellé. Kb. 10 perc után kiderült, hogy a csávó vagy fizetséget vagy szexet vár azért cserébe, hogy elvisz minket, úgyhogy rögtön meg is kértük, hogy tegyen ki minket. Erre elkezdett 160-nal száguldani a kis utakon - nem tudom, mit várt ettől, nyilván megijedtünk, de én még amúgy is le voltam sokkolódva attól, hogy letaperolt, Csillagszeműben meg nem tudom mi játszódott le, de hát nem gondoltuk meg magunkat. Vagy nem tudom, tényleg, hogy mi volt a fejében. Mindenesetre kiszálltunk a semmi közepén a csöpögő esőben, és elindultunk az autópálya-szerű nagyobb út felé, ahonnan lekanyarodott ez a jóember. Felértünk az autóútra, és mindkét irányba ki volt írva, hogy Mostar. Ezen már kínunkban csak röhögni tudtunk. De kiválasztottuk az út egyik oldalát, kerestünk egy buszmegállót (érthető okokból már egyikünknek se volt kedve stoppolni), és vártunk egy buszt. A buszsofőr közölte velünk, hogy rossz oldalon ácsorgunk, ő Szarajevóba megy, menjünk át az út túloldalára.

 Ezt meg is tettük. Pár száz métert kellett sétálni a másik buszmegállóig. Ahonnan épp akkor indult el a mostari busz, amikor mi leszálltunk a másikról. Itt újabb 1 óra várakozás következett (az esőben). De a következő buszra felszálltunk, és amúgy a Szarajevó-Mostar buszút az egyik leggyönyörűbb utazásom volt evör, csak sajnos fotóim nem nagyon vannak róla, mert a buszból nem olyan könnyű fényképezni.

Mostarban egy kisebb hostelban foglaltunk szállást, amiről nem sok emlékem van, úgyhogy nagyon nem lehetett rossz. Itt is két éjszakát aludtunk, és bejártuk a várost - Mostar sokkal jobban tetszett, mint Szarajevó, annak ellenére, hogy azért a délszláv háború nyomai még itt is erősen látszanak. Nem ritka a golyótépázta falak látványa, és vannak egész nagy, sokemeletes épületek, amik elhagyatottan állnak. Sokkal több volt a turista is. A legjobban egy barlangkávézó maradt meg, ahova a hőség elől húzódtunk be, nagyon finom kávét kaptunk, és egésze Ezeregyéjszakás hangulata volt a helynek.

 

Mostar után végül nem mentünk tovább, elfogyott a pénzünk is, meg el is fáradtunk a stoppolás miatti stresszelésben, úgyhogy végül hazabuszoztunk. A busz a szlovén határ túloldalán tett le minket egy kisvárosban, onnan még hazastoppoltunk ("hazai" terepen be mertük vállalni + nem nagyon volt más választásunk, mert hétvégén értünk haza, és olyankor nem voltak buszok :D), és beájultunk az ágyba.