Olyan, mintha egész évben fújna a szél, nem is értem. Teljesen kivagyok tőle. 

Az a titkos vágyálmom van, hogy egyedül legyek. Itthon. Több napig. Ez lehet, hogy kicsit indokolatlannak hangzik, a magyarázata a következő: nekem alapvetően iszonyat nagy igényem van az egyedüllétre, és nagyon keveset kapok belőle (kb. az egyetlen hátránya annak, hogy mindketten itthonról dolgozunk). Nem (csak) az énidőre, meg arra, hogy ne csináljak semmit, hanem hogy ne legyen körülöttem senki, és csak magamra meg a saját dolgomra figyeljek. Bánom is én, ha közben dolgozni kell vagy kertészkedni vagy takarítani, csak ne kelljen emberekkel találkoznom, és másokra figyelnem. Az egyedüllétet általában úgy szoktam megoldani, hogy én megyek el itthonról (én sokkal könnyebben mozdulok, mint Fiú), de most már annyira nem szeretek utazgatni, csak azért, hogy úton legyek, szóval néha jó lenne, ha Fiú is elmenne több napra, de erre nem emlékszem, mikor volt utoljára példa.

Most elment egy félre, de holnap hajnalban én is lelépek, úgyhogy ez azért nem az igazi.

Novemberre még elég sok társasági program van betervezve, holnap családi találkozó, aztán gombászás az unokaöcsémmel, jövő héten az öcsém szalagavatója, utána csütörtökig Budapesten leszek (vagyis remélem, hogy Kertésznél alhatok, de még nem beszéltem vele) (hétfőtől szerdáig napi egy kutatási interjú, csütörtökön a havi egy személyes munkamegbeszélés), aztán meg elmegyek Siófokra Ironlady-ékhez. És mire hazajövök, már december. 

Nagyon várom már a januárt.