záró akkordok

Nem is tudom, mit írnék szívesen, volt egy csomó napi apróság - egérfogás, borsóvetés, almás crumble, séta, előrehozott adventi éneklés, vacsora ex-Lakótárssal és Göndörrel -, meg volt az is, hogy hosszú idő óta először nem at éreztem, hogy hogy merészel sütni a nap, amikor én legszívesebben egész nap aludnék, hanem örültem a fénynek (és 2 egész órát kint is töltöttem, ami mostanában nagy szó...), meg az is, hogy úgy érzem, hogy túl sok dolgot kéne egyszerre megoldani, ezért semmivel sem haladok. Meg ilyenek.  

Nekem kicsit teher volt most ez a blogvember - tudom, senki nem kötelezett rá, hogy csináljam, de enlítettem már, hogy néha nehezemre esik abbahagyni (feladni!) dolgokat? -, szerettem volna több témáról írni, de általában csak a naplózásra maradt energiám, meg ugye láttuk, hogy mentálisan kicsit szétcsúsztam megint, hát ez van. Lehet, hogy akármennyire is fáj, ennyi év küzdelem után, el kellene fogadnom, hogy egyszerűen nekem sokkal nagyobb energiabefektetés a mentális stabilitásomat fenntartani, mint az ismerőseim többségének.

Köszönöm mindenkinek, aki itt volt velem! És köszönöm mindenkinek, aki írt novemberben, jó volt olvasni titeket! :)

Kívülről nézve kicsit nevetséges, hogy a heti achievement egyértelműen az volt, hogy megrendeltem 4 db karnist, meg is hozták, és ebből hármat felszereltünk (nagyrészt Fiú szerelt, én meg segédkeztem), ÉS még fel is raktunk ilyen átlátszó függönyöket, hogy azért mégis legyen valami (amúgy elég vállalhatatlan, úgyhogy már ki is néztem helyettük egy anyagot, csak közben elköltöttem a novemberi fizetésemet további bútorokra, úgyhogy ez is a várólistán marad egy darabig). De hát ez van. A szorongásrohamok közt ennek is örülni kell.

Ma hoztam be zöldeket a kertből, és holnap talán arra is rá tudom venni magam, hogy kimenjek a fóliába vetni. Tegnap táncoltam majdnem fél órát. Ma is akartam, de mire eljutottam volna odáig, addigra hullafáradt vagyok, és inkább HL-ezek egy kicsit, ha már Fiú úgyis elment társasági életet élni. Én holnapra tartogatom a maradék szociális energiáimat (meg jövő hétfő-keddre, amikor egy konferencián leszek, és fogalmam sincs, hogy fogom túlélni).

most egy kicsit

Ez is egy Emily Brontë-vers kezdete, a folytatásához nem annyira tudok kapcsolódni (mert nem vagyok tanár), de amikor fellélegzek egy kicsit egy nehezebb időszakban, akkor mindig eszembe jut.

Szóval ma megint jobb egy kicsit minden, pedig rosszul aludtam, fáj a derekam, és most már muszáj volt elkezdeni a jövő heti előadásomat ami ráadásul angolul lesz   és bölcsészeknek meg társadalomtudósoknak fogom tartani, jaj. Reggel vettünk mandulatejet (megint elhatároztam, hogy csinálok itthon magtejeket és akkor nem kell a boltban venni drágán a nagyipari magtejet, de megint elbuktam), úgyhogy tudtam kávét inni, ami meglepően sokat segített megszüntetni a fejemben levő ködöt, és nem tartott 6 óráig megcsinálni egy húszperces feladatot. Ráadásul Fiú tegnap felfúrta a második karnist is az utcafrontra (már csak függöny kéne, lol), úgyhogy fel tudtam rakni az egyik karácsonyi égősort, és így egy kicsit hangulatosabb lett a nappali. Emellett kupactalanítottam a konyhát, ami így az első kupacmentes szoba lett a házban, és ettől indokolatlanul boldog vagyok. Kihajtottak az első palánták is a palántázó dobozban, úgyhogy most izgulok, hogy úgy működjön, ahogy elképzeltem, és ne nyúljanak meg a kis növények.

Közben eszembe jutott még az is, hogy van hátul egy kisebb polcos szekrény, amit be lehetne hozni a hálóba, amíg meg nem találom oda álmaim komódját, szóval az is lehet, hogy karácsonyra (majdnem) az összes kupacot eltüntetjük!

Szóval így. Töretlenül várom a december 12-ét, ami után már csak minimális erőfeszítést kell idén a munkába ölnöm.

Tegnapi (november 27.) kaja:
- reggeli: fahéjas zabkása almával, mandulával és csokipehellyel
- ebéd: (kicsit túl ropogós) falafel, sáfrányos rizs, fermentált cukkini (és ketchup - írtam már, hogy ketchup-függő vagyok?)
- vacsora: kovászos lepény, vaj, dukkah fűszer, újhagyma
+ elfogyott egy kis plusz mandula meg pár szem Pringles nap közben, mert egy rakás online előadásra be kellett ülnöm, és kellett az agyamnak a muníció

visszazuhantam

a homályba

megint nem tudok tisztán gondolkodni 

vagy úgy egyáltalán, odafigyelni

azt hiszem ez a blogvember leginkabb annak a krónikája, hogy esik szét m.e.g.i.n.t. a mentélis egészségem annak ellenére is, hogy mennyire kibszott sok munkát fektetek abba, hogy ez ne történjen meg

Bárcsak már december közepe lenne

újabb kipipált tétel a bakancslistán

Elmentünk pingpongozni Cukrászdaföldére. Sajnos nem volt olyan átütő élmény, mint vártam (főle az év eleji tollasozás után), de szerintem megyünk még máskor is.

Verka, válaszolok majd a tegnapi kérdésedre, ha lesz megint szabad agykapacitásom!

Tegnapi kaja:

- reggeli: fahéjas zabkás almával és mandulával

- ebéd: sajtos karfiolpuffancs, köles, paradicsomos gomba

- "uzsonna": pár szem Pringles (Fiú kinyitotta és nyilván nem bírtam ki, hogy ne egyek én is belőle)

- vacsora: kovászos kifli vajjal!

Pitykemottó 1.

Már annyira nem tudom, hogy miről írjak, hogy minden bolondságnak örülök, ami az eszembe jut. És most az jutott eszembe, hogy írok röviden azokról a szövegekről, idézetekről, amik segítettek túlélni életem eddigi legsötétebb időszakát (vagyis a kamaszkoromat). És a végén igyekszem bepótolni a napi kajákat is, mert megint elmaradtam vele (bár most senki nem protestált a hiány ellen, de ha ennyi ideig sikerült vezetnem, most már még nem adom itt fel).

tervek

Úgy várom már, hogy díszpárnahuzatokat meg ágytakarókat horgoljak! (Vagy kössek, ha sikerült megtanulnom.)

mindenféle jóság

Annyit nyígtam mostanában, hogy mára hozok egy listát a jó dolgokról:
- ma sütöttem sajtos karfiolpogácsát ebédre;
- csináltam fűszeres forralt almalevet;
- megjött tegnap a kanapé, összeraktuk és IMÁDOM;
- megjöttek a konyhapolcok is, úgyhogy ki tudtam rakni normálisan a szakácskönyveimet és a konyhaszekrényben is felszabadult egy kis hely, mert a leggyakrabban használt cuccokat kivettem onnan;
- tegnap hajnalban 15 cm hó a faluban, aztán világosodáskor havas séta a kutyával (és közben/aztán hóesés!);
- tegnap esti lángosozás;
- ma is lángosozunk, mert VL-ék vagy 3 órával később tudtak csak hazajönni tegnap este (MÁV + hóesés) az eredeti időponthoz képest, de mire kiderült, hogy nem jönnek, már begyúrtam a második adag lángostésztát;
- eltűnt az utolsó kupac is a nappaliból!!! (vagyis van még 3 doboz papír, amit gyújtósnak fogunk használni, de minden cuccot kipakoltunk vagy átdobtunk a hálóba :D);
- mai havas séta Fiúval és a kutyával;
- behoztuk a palántanevelő dobozt és ma vagy holnap beizzítom!

dolgok, amiket elfelejtettem elmesélni nektek

Már jónéhány ilyen összegyűlt, úgyhogy ma nem naplózok, hanem pótolom ezeket:

életünk

Nehéz elmondani olyanoknak, akik sosem jártak itt, hogy miben élünk. Több aspektusa is van az itteni életnek, amit nehéz szavakba foglalni, vagyis talán inkább átérezni, olyanoknak, akik nem élték át.

Az egyik legfontosabb dolog nekem a biztonság; és itt most nem arra gondolok, hogy nem törnek be a házba vagy nem lopják le a gyümölcsöt a fáról (utóbbira amúgy volt példa, de akkor még nem a mienk volt a kert, de mindegy, most nem ez a lényeg :D), hanem arra, hogy tudom, hogy ha bármi, bármi történik, akkor itt lesznek emberek, akik segítenek. És nem csak a barátaink. Tudom, hogy sokan, akik ilyen kis helyen nőttek fel, emiatt mennek el (és el tudom képzelni, hogy én is így tettem volna, ha nem felnőttként kerülök ide), de az van, hogy tényleg mindenki mindenről tud. Ez néha bosszantó, vagy éppen kifejezetten kellemetlen (főleg ha hamis pletykák futnak körbe az emberről), másfelől viszont van egy iszonyú nagy megtartó ereje, ha az ember együtt tud élni vele. Volt olyan, amikor még az albérletben laktunk, hogy a kettővel odébbi szomszédunk (akivel köszönésen kívül akkor még soha nem beszéltem), rám írt Facebookon, hogy mi hagytuk-e égve a villanyt a padláson (szerencsére igen). Ha szükségünk van segítségre, mindig van, aki segít. És mi is ugyanúgy megyünk segíteni. Ilyesmiben korábban nem volt részem (talán csak a szegedi kolis évem alatt), és bár néha rosszul tudom érezni magam, ha éppen nem rakok be túl sokat a közösbe, nekem ez a biztonságérzés nagyon nagy előrelépés a budapesti (meg korábbi) élethelyzete(i)mhez képest.

A másik, amit pedig még nehezebb elmondani, az az a fajta "időn kívüli" létezés, amire egy nagyvárosban kevésbé van lehetőség a folyamatos rohanás meg a végtelenül sok lehetőség miatt. Itt nincs minden hetem minden napja órára pontosan beosztva, egy csomó minden függ az időjárástól, és egyszerűen nem tudom előre, hogy mikor mi fog történni. Ez eleinte némileg szorongást keltő volt, mert fogalmam se volt, hogy mi fog történni. Néha van, hogy megállít az utcán valaki, és fél órával tovább tart A-ból B-be eljutni, mert elbeszélgetjük az időt. Olyan is van, hogy elmegyünk valakivel sétálni, és egy esti pizzázás vagy társasozás kerekedik belőle. Vagy hogy gondolok egyet, és azt mondtam, hogy holnap én tartok lángospartit (ma például ez történt). Azt hiszem, hogy ez a fajta szabadság az, ami nekem mindig is hiányzott: hogy ugyan jobban kötve vagyok az időjáráshoz, és számszerűleg kevesebb emberrel vagyok körülvéve, mégis valahogy erősebbek a kapcsolatok emiatt a félig időtlen létezés miatt.
Persze ehhez az is kell, hogy egy csomó jó ember van itt körülöttük.
Meg az is, hogy elfogadjuk egymás tökéletlenségeit.

Na mindegy, nem tudom már mit akartam ebből kihozni - még mindig nem vagyok a topon, ma a random szédülés is csatlakozott az elmúlt hetekben tapasztalt idegrendszeri tünetekhez, remélem lassan elkezdek jobban lenni is, mert ez így elég kínkeserves létezés.

Tegnapi (november 20.) kaja:
- reggeli: zabkása + körte + mandula
- tízórai: sült körte
- ebéd: Kertész isteni borscs levest főzött, azt ettük grill (kecske)sajtos pirítóssal
- vacsora: magos rozskenyér + babaganoush + sajt + paradicsom

túléltem

a fogtömést. Ahogy arra számítani lehetett, a fogkőleszedés jobban fájt (még érzéstelenítésre sem volt szükség). A fogorvos megkérdezte, hogy senki nem javasolta-e még a fogszabályzót - nem, többek közt ő se, amikor utoljára ott jártam. Kicsit mérges vagyok, miért kell 30+ évesen ilyennek b.szogatni az embert? Nem tökéletes a fogsorom, de nincs is benne semmi kirívó hiba, köszönöm szépen. 

Pontot tettem egy másik, hónapok (!!) óta halogatott feladat végére is.

Megkönnyebbülésemben elköltöttem még egy kis pénzt (az a 2500 forint amúgy is mit számít már a kanapéhoz képest?!), és előfizettem Lilla Björn szokásos adventi MAL-jára, ami 4 minta lesz a karácsonyi készülődésre. Szeretem ezeket a MAL-okat, még nem sok mindent fejeztem mondjuk be az előző két évi adagból, de az egyik kedvenc sálmintám is innen eredeztethető. November végéig él a lengyel kalari edzőnek (akiről azt hiszem már írtam) egy 20%-os kuponja az online edzőfelülethez, erősen gondolkodom rajta, hogy befizetek erre is, nagyon szeretnék megint kalarizni.

Tegnapi (november 19.) kaja:

- reggeli: zabkása (alma, mandula, datolya)

- ebéd: ... ricottás-spenótos csiga

- uzsonna(szerű): a húgommal teáztunk a Siriusban: rooi chai és egy marlenka csúszott le

- vacsora: nem voltam éhes a marlenka után, de ittunk két pohár bort Kertésszel meg betoltam egy adag mogyorós kölesgolyót lefekvés előtt

(jó, hát az utazós napjaim általában nem az egészséges evésről szólnak)

yet another day

Ma megint a széthullás határán egyensúlyoztam, de szerencsére sokat kellett beszélnem, úgyhogy nem lebegtem el a végtelenségbe. 

Holnap fogorvos.

Holnapután hazamegyek és bevetem a fóliasátrat + indítok palántákat bent is, hátha lesz belőlük valami.

Holnapután megjön az utolsó Billy, és kiderül, hogy elférnek-e a cuccaim.

Vasárnap videochatelek az öcsémmel.

Baby steps.

 

Tegnapi (november 18.) kaja:

- reggeli: zabkása! almával, datolyával, mandulával, fahéjjal

- ebéd: sütőtök-krémleves, sült karfiol, gombás lencsepástétom

- vacsora: majonézes tojáskrém, endívia, pirítós

(+ nap közven elfogyott egy-két tökmagos-bazsalikomos rúd is, de nem sok)

Valamikor szeretnék lángost sütni.

összekaparom magam a padló repedéseiből

Legalábbis így érzem most a helyzetet. Nem tudom eldönteni, hogy most egy kicsit könnyebb megtartani magam/koncentrálni vagy ez az illúzió csak azért lépett fel, mert nem kell most nagy koncentrációt igénylő feladatokat végrehajtanom.

Ma rákényszerítettem magam, hogy kimenjek a kertbe. Azt nem bírtam volna elviselni, hogy embereknek kelljen köszönni kertészkedés közben, úgyhogy a fóliában gyomláltam egy órát, aztán visszamenekültem a házba. Megfoghatatlanul telik az idő. Holnap megint fel kell mennem Pestre - és ma, miután az utolsó programomat is leegyeztettem, kiderült, hogy bőven elég lett volna szerdán felmennem, mert a megbeszélés, amire mentem volna, online lesz. Frusztrált vagyok (ha ez eddig nem jött volna még át), és fogalmam sincs, hogy fogok megtartani jövő héten egy online workshopot, december első hetében pedig egy irl előadást egy olyan témában, amihez valójában semmi közöm nincs, csak rávettek, hogy menjek el a konferenciára.

Olyan rossz csalódni emberekben, akikben korábban megbíztam.

Ma (remélem) megvettük az egyik kanapét, amire csorgattam a nyálamat, aztán úgy döntöttem, hogy ha rengeteg pénzt elköltöttem konyhabútorra, akkor kevésbé rengeteg pénzt hajtogatós japán stílusú kanapéra is elkölthetek, meg volt rá 20% kedvezmény. Elvileg. Sem Fiúnak, sem nekem nem sikerült bankkártyával kifizetnünk, úgyhogy megrendeltük utánvéttel, remélem kihozzák (és remélem nem törik fel a bankszámlánkat).

Megpróbálom bepótolni a kajákat.

Tegnap (november 17.):
- reggeli: maradék diós répatorta
- ebéd: maradék sült hummusz, két szelet grillsajt + nyúltam Fiú majonézes krumplijából egy kicsit
- vacsora: kovászos kifli + gombás lencsepástétom + tojás + megkóstoltam egy pár tökmagos-bazsalikomos sajtos rudat, amit tésztamentésként sütöttem

Szombat (november 16.):
- reggeli: két szelet kenyér + valami számomra beazonosíthatatlan fehér krém (fokhagyma tuti volt benne) + retek
- ebéd: kicsit későn sikerült, drága és nem túl jó négysajtos pizzát rendeltem Művészékkel
- vacsora: ez még később sikerült (11 után értünk haza, közben háromszor kihullott a hajam), kovászos kifli + gombás lencsepástétom + az utolsó pizzás csiga

Péntek (november 15.):
- reggeli: visszahívtuk Szövőnőt és Bábmestert, úgyhogy terülj-terülj asztalkám volt; életem második legrosszabbul sikerült kovászos kiflije vajjal, uborka, sajt, meg diós répatorta
- ebéd: ebédidőben ettem egy fügés-gesztenyés-mindenmentes sütit, utána pedig négy körül Dokuval beültünk egy vegán kajáldába Pécsett, és csodálatosan finom vegán sajtburgert ettem
- vacsora: gombás rizzsel töltött paprika + paradicsomszósz + főtt krumpli (aztán a nagy társasozás közben elrágcsáltam azért egy kis nachost meg pirított tökmagot is)

Csütörtök (november 14.):
- reggeli: na, hát erre már jól nem emlékszem, szerintem pizzás csigát ettem, mert még mindig annyira szét voltam hullva, hogy nem bírtam főzni
- ebéd: sült hummusz + csilis-mézes sült répa + fermentált cukkini (talán?)
- vacsora: kovászos kenyér + sajt + gombás lencsepástétom + zöldségek (azt hiszem)

nem volt jó ötlet most

csatlakozni a blogvemberhez; nem tudok írni, de nem akarom abbahagyni se, mert hátha csak még egy nap kell (pedig ugye)...

Tegnap temetésen voltam, aztán majdnem ott ragadtam Cukrászdaföldén egy fél éjszakára (oké, csak 2 órára, de a 0 fokban az egy fél éjszakának számít), mert Fiú lekéste a saját vonatát a másik irányból. 

Pénteken és szombaton Művész, a húgom és Doku jelenléte tartott egybe, ma már kicsit kevésbé éreztem azt, hogy feloldódom az időben, cserébe mondjuk majdnem kilencig ágyban voltam és 10 körül reggeliztem, szóval lehet csak azért nem tűnt fel a szétfolyás?

Ez már nem tudom hányadik este, hogy úgy alszom el, hogy japán stílusú hajtogathatós kanapékra csorgatom a nyálam, most már vészesen közel kerültem hozzá, hogy rendeljek egyet. Nagyon szeretnék egy kényelmes és szép kanapét. A pénzem meg úgyis csak elinflálódik, nem? Az tart vissza leginkább, hogy pár éve Lány egy albérletében már megtaláltam a tökéletes hajtogatós széket/kanapét, és még kicsit bízom benne, hogy a nyomára akadok most is, na azt gondolkodás nélkül megrendelném annyiért, amennyiért most kanapékat nézegettem. A függöny-kérdésre is kezd körvonalazódni valami megoldás, de ehh, ha végtelen pénzem lenne, esküszöm bármit kifizetnék, csak ne nekem kelljen ezzel foglalkoznom. A Simsben is mindig csak a karakteralkotás érdekelt, a házberendezéssel meg jól megszenvedtem.

Kimerült és dühös vagyok és nincs kedvem ma többet írni.

már elmúlt éjfél, de még nem feküdtem le

Úgyhogy még számít (haha).

Vettem 235 forintért egy nadrágot, túl sokat beszéltem (túlcsordult bennem a keserűség), és este társasoztunk (Carcassone és Bandido), ami szörnyen jól esett.

Szeretném, ha december 12-e lenne, onnantól kezdve erre az évre már nem lesznek munkabeli kötelezettségeim. Totál szétcsúsztam, mármint nem csak a munka miatt, hanem, nem is tudom, hogy írjam le ezt az érzést, mintha elkezdtem volna feloldódni a külvilágban. Ha nincsenek körülöttem emberek, ha nincs konkrét feladatom, nehezemre esik "létezni" - mármint nem a létezés esik nehezemre, hanem saját magam elkülönítése minden mástól, meg az idő érzékelése. Nem tudom jól szavakba foglalni.

Na mindegy, inkább alszom, hátha holnapra javul ez a széthullás.

káosz

Szeretném azt mondani, hogy lassan szortírozódik a káosz, de valójában az a helyzet, hogy amint megoldódik (vagy megoldódni látszik) egy kérdés, rögtön előkerül valami más.
Jó dolgok:
- egy hét múlva jön a pótpolc az Ikeától;
- megerősítették, hogy megtarthatom a rosszat is;
- holnap leadunk egy anyagot a projektben, amivel kb. február óta elég sokat dolgoztunk, és utána erre az évre már szinte hátra is dőlhetek, nem lesz semmi nagyszabású;
- a héten pontot teszek egy másik, régóta halogatott, nemszeretem-feladat végére is;
- leadtam a Jysk-rendelést (két konyhai polc + állófogas);
- egyre csökken a kupac a nappaliban.

Rossz dolgok:
- ma délelőtt részt vettem egy két és fél órás online workshopon, ami egyrészt felesleges volt, másrészt felidegesítettem magam rajta, harmadrészt meg egy ponton tiszta hülyének tűntem - ha maradok ezen a vonalon, meg kell tanulnom, hogy kell politikusokkal (meg szociológusokkal!!) beszélni anélkül, hogy folyton magyarázkodnom kéne, és ehhez - őszintén szólva - nem sok kedvem van;
- a fentebb említett nemszeretem-feladat hetek óta tartó halogatása miatt rémesen érzem már magam;
- elkezdtem függönyöket nézegetni a nappaliba, de az egyetlen, ami igazán tetszett, annyira drága, hogy annyit nem vagyok hajlandó kifizetni (aztán elkezdtem simán anyagokat nézegetni, hogy majd megvarrom lol, de abból se találtam olyat, ami tetszik);
- nagyon szeretnék venni egy komódot is ezzel a lendülettel, de abból se találok olyat, ami tetszik, újat egyáltalán nem, használtból meg a legolcsóbb is 300.000+ forint, amit nem tudok/akarok kifizetni érte;
- hasonló probléma fotellal/kanapéval (fene az ízlésemet);
- olyan hangulatingadozásaim vannak, amitől már teljesen elszoktam, ezért a szükségesnél is jobban megviselnek.

Ma egyébként majdnem nyolcig (!!) aludtam, ami még hétvégén is elég nagy luxus, nemhogy hét közben! Szerencsére már tegnap megbeszéltük Fiúval, hogy én nem megyek ma vásárolni, hogy ne kelljen sietnünk a visszatéréssel, úgyhogy ez tulajdonképpen nem okozott fennakadást a napban, és jóval kevésbé vagyok világvége-hangulatban, mint tegnap. Csak hát akkor is.

Tegnapi (november 13.) kaja:
- reggeli: reggel annyira ramaty hangulatban voltam, hogy még enni se volt kedvem, úgyhogy csak egy két pohár gyömbéres-kurkumás-fahéjas forró mandulatejet ittam;
- tízórai: aztán persze a délelőtt közepére megéheztem, úgyhogy ettem egy pizzás csigát
- ebéd: a maradék sütőtök keddről + sült hummusz fenyőmaggal + fermentált cukkini
- vacsora: kovászos kenyér + gombás lencsepástétom + sajt + zöldségek

Írnék én valami komplexebb dolgot is, de sajnos a naplózásnál többre most nem futja. Emiatt amúgy nem érzem sok értelmét a blogvemberes részvételemnek se, de whatever, még hátha összeszedem magam.

Szóval, azt el is felejtettem tegnap írni, hogy hétfőn délelőtt elugrott hozzánk IronLady megnézni a házat, és bár nemrég találkoztunk, megint örült a szívem, jó volt látni, meg jó volt beszélgetni egy kicsit. 

Aztán azt írtam ugye, hogy kicsit aggaszt a könyvespolcok instabilitása, de azt nem meséltem el, hogy lefekvés előtt bevillant nyilván, hogy ha megint földrengés lesz, akkor tuti eldőlnek a polcok és a legszélső pont rám fog dőlni a könyvekkel együtt, és meghalok.
Értitek, mintha havi rendszerességgel lennének földrengések, pedig csak egyszer volt mióta ideköltöztünk.

A napjaim amúgy elég szenvedősen telnek (azt hiszem, ezt már írtam), körbevesz a végtelenül sok feladat, én meg csak állok középen lefagyva, hogy mibe kezdjek bele, és közben még dolgozzak is.

Ja, és hogy végleg elromoljon a kedvem, tegnap a tükörben megláttam, hogy van egy lyukas fogam, ami teljesen mély kétségbeesésbe taszított. Még sose volt lyukas fogam, és tökre büszke is voltam rá, meg vigyáztam is rájuk. Most elkölthetek erre is egy vagyont mint a könyvespolcokra, és még retteghetek a fogorvostól is (ami amúgy teljesen indokolatlan, sosem volt rossz élményem fogorvossal - legalábbis nem emlékszem rá -, de annyira félek tőle, hogy nem is voltam az elmúlt 3 évben, hát meg is lett az eredménye, na). (Ha már itt tartunk, ultrahangra is kéne időpontot kérni hátha mindezek tetejébe még az is kiderül, hogy mellrákom van, mert azt mondták, hogy amúgy évente kéne kontrollra járni. Köszi, de mégis hova meg hogyan? A háziorvosom fél éve betegszabadságon van... áhh, inkább be is csukom most a laptopot.)

Tegnapi kaja:
- reggeli: almás-kakiszilvás-mandulás zabkása + két db frissen sült pizzás csiga, mert nem tudtam megállni, hogy ne kóstoljam meg
- ebéd: dukkah-s lime-os sütőtök a maradék vajas polentával
- vacsora: kovászos lepény + gombás lencsepástétom + sajt + levélcikória
(mielőtt elkezdtem írni ezt a napi menüsort, esküszöm azt gondoltam, hogy változatosan eszem, de aztán persze pont most eszem egy hétig ugyanazt a karfiolt, aztán ráfüggök a polentára, szóval még erről is kiderült, hogy illúziókba ringatom magam)

valóra váló álom

Jól sejtettem tegnap, hogy reggel kell írnom, mert délután megjöttek a könyvespolcaim, és utána már csak azzal voltam elfoglalva. :D Az egyik sajnos sérülten érkezett, úgyhogy a négy helyett csak három polcra tudok most kipakolni, de most már szinte biztos vagyok benne, hogy nagyjából elég lesz a négy polc egyelőre. Öröm az ürömben, hogy egy nagyon kedves ügyfélszolgálatos nő azt mondta a telefonban, hogy megtarthatom a sérült polcot is, nem kell visszaküldenem, ami annyira szuper lenne, hogy még nem merem teljesen elhinni, úgyhogy nem is hagytam Fiúnak, hogy azt is összeszerelje. Az egyetlen dolog, ami kicsit aggaszt, az az, hogy nem rögzítettük a falhoz a polcokat, vályogba ugye nem nagyon illik belefúrogatni meg nehéz dolgokat felfúrni rá (és azt hiszem nincs is itthon akkora csavarunk, amivel egyáltalán lenne értelme), így viszont meglehetősen instabil a rendszer, szóval lehet, hogy egy ponton mégiscsak fúrás lesz a vége. De azzal még várunk egy kicsit, hogy tuti végleges legyen a helyük.
Aztán kb. este tízig rendezgettem a könyveket, ami amúgy butaság, mert van még egy csomó, amit nem tudtam kipakolni, és úgyis át kell majd még rendezni a dolgokat, de nem bírtam úgy lefeküdni, hogy káosz van a polcokon. :D

Ezer éve szeretnék annyi helyet, hogy ki tudjam rakni a könyveimet egy sorba, de ilyen még sosem volt. Még itt is várni kell egy kicsit, mert a hálószobai könyvespolcot még nem találtam ki, hogy oldom meg, de ez már belátható időtáv, és annyira boldog vagyok tőle!

Emellett tegnap elduggattam egy ágyásnyi fokhagymát is, amit kb. azóta halogattam, hogy visszajöttem, úgyhogy annak is nagyon örülök, hogy megcsináltam.

Tegnapi (november 11.) kaja:
- reggeli: almás-kakiszilvás-mandulás zabkása
- ebéd: gombaszószos karfiol + vajas polenta polentafüggőség? + fermentált cukkini
- vacsora: kovászos kenyér + babkrém + sajt + hagyma + egy szelet maradék lobiani

hétfő reggeli ventillálás

Nekem alapból nincs bajom a hétfőkkel, szeretem a munkámat, de most azt érzem, hogy bárcsak az év hátralevő részét kivehettem volna, mert egyszerűen minden apróságon beszorongok, ráadásul pénzügyeket is kell intéznem, ami nagyon kívül esik a komfortzónámon (és emiatt nyilván extrán szorongok rajta meg tologatom). Ha kivehetnék ennyi szabadságot (haha), akkor a novembert a berendezkedésre szánnám, a decembert meg a karácsonyra, de hát álmodik a nyomor, ugyebár.

Arra is rosszul emlékeztem, hogy mikor hozzák a könyvespolcokat, és nem az első, hanem az utolsó kiszállítási sávban (délután három és este hét között), ami azt jelenti, hogy ma már valószínűleg nem fogok tudni mindent kipakolni, és amiatt szomorú vagyok. Nyilván azon is elkezdtem aggódni, hogy vajon elég lesz-e a négy Billy. 

Na mindegy, majd lesz valami, próbálok haladni azzal, amivel tudok.

Tegnapi (november 10.) kaja:
- reggeli: almás-kakiszilvás-mandulás zabpehely
- tízórai: megint süti... málnás-rizses szelet
- ebéd: szójaszószos karfiol (végre elfogyott :D), gombás szósz, vajas polenta
- vacsora: kovászos kenyér + paradicsomos babkrém + sajt + fermentált cukkini + hagyma
+ délután a filmhez betoltam egy fél doboz Lidlis Pringles-t

vasárnap

Ma mindenképpen ki akartam menni a kertbe, de amikor megláttam reggel a ködös novemberi időt, akkor úgy voltam vele, hogy hahh! biztos, hogy nem. Ennek ellenére viszonylag eseménydús napunk volt:
- kezdve azzal, hogy nem tudtam aludni, úgyhogy hajnalban felkeltem és jógáztam egy órát;
- aztán elvittük Művészt a vonathoz és előtte sütiztünk egyet;
- utána beugrottunk ex-Laxótárshoz, ugyanis ő és Göndör felajánlottak egy használaton kívüli hajtogatható kanapét;
- a kanapét behoztuk, leporszívóztam, csináltunk neki helyet a könyveim közt holnap véééégre megjönnek a könyvespolcaim és lesz hely a nappaliban!;
- ebéd után aludtam is rajta egy órát, egész kényelmes volt;
- olvastam a Pacsinkót
- kidobtam egy adag szemetet, kiszelektáltam egy zacskó ruhát és elmosogattam egy adag befőttes üveget (lépések a rendeződés felé);
- mostam és teregettem;
- megnéztem még egyszer az Inside Out 2-t* és közben horgoltam;
- nekiduráltam magam, és elkezdtem függönykarnisokat meg függönyöket nézegetni.

Tegnapi (november 9.) kaja:
- reggeli: két szelet kovászos kenyér paradicsomos babkrémmel és sajttal;
- ebéd: szójaszószos karfiol, vajas polenta
- vacsora: kovászos kenyér, paradicsomos babkrém, tökmagolajos batátakrém, sajt, tojás, hagyma

*Kami: nem felejtettem ám el a múltkori hozzászólásodat, csak túl sokáig tologattam a válaszadást, bocsi. Nekem nem volt hiányérzetem a pozitív karakterek tekintetében (másodjára sem), de ez szerintem azért van, mert nekem a kamaszkorom elég pokoli volt, és nem sok pozitív érzés maradt meg belőle. Azt is bevallom, bár egy kicsit ciki, hogy amikor először néztem a mesét, akkor Irigység bemutatkozásáról lemaradtam valamiért (akkor is horgoltam közben, és biztos megakadtam a mintában :D), és aztán én őt nem Irigységként, hanem Rajongásként azonosítottam valamiért, így nekem nem egyértelműen negatív szereplőként maradt meg. :D Azt azt hiszem megértem, hogy Ennuit miért hagynád ki, viszont a történetbe szerintem tökéletesen illett. :)) Utánaolvastam egyébként egy kicsit, és úgy tűnik, hogy elég nagy munkát fektettek az érzelmek kiválasztásába meg az egész sztoriba, meg voltak korosztályba tartozó próbanézőik is, akikkel együtt alakítottak a történeten. Ettől persze nem lesz univerzális érvényű Riley története, de én a magam részéről (és a saját emlékeim alapján :)) nem éreztem a valóságtól elrugaszkodottnak.

nem tudom 2.

Valami nagyon furcsa tudatállapotban vagyok mióta visszajöttem a faluba - ami persze nem is csoda, mert lezárult egy hosszabb időszak, sőt, azt is mondhatom, hogy egy egész életszakasz. Mióta 19 évesen Szegedre költöztem, soha nem volt igazi otthonom: egyik átmeneti helyről a másikig kóboroltam. Szegeden két év alatt öt helyen laktam, utána visszamentem egy pár hónapra anyámhoz meg a tesóimhoz (de a saját szobámat már nem kaphattam vissza, mert a kishúgom lakott ott), utána Törökország, Gödöllő, Szlovénia, Budapest (szintén három különböző albérlettel), majd idejöttünk a faluba, Mérnökék házába. Felnőtt életemben ez az öt és fél év volt a leghosszabb idő, amit egy helyen laktam - a második helyezett a zuglói albérlet volt, ahol laktam egyszer 14 hónapot Szlovénia előtt, és ötöt, miután visszajöttem.

Egy idő után elfáradtam egy kicsit a sok költözésben, a dobozokból élésben, meg hát nekem az otthonosság-teremtő képességem leginkább nem létezik, szóval még azt se mondanám, hogy jól berendezkedtem akárhova is. Ezt a képességet mindig is irigyeltem azoktól, akikben megvan, de mostanában elkezdett kifejezetten zavarni, hogy bennem viszont nincs meg, és indíttatásom sincs rá, hogy tanuljam, mert kismillió dolog jobban érdekel.
De ettől még nyilván szeretnék otthonos helyen lakni, úgyhogy látványosan szenvedek. Meg igyekszem megtenni a tőlem telhetőt, majd meglátjuk mi lesz belőle.

Na, de elkanyarodtam egy kicsit, a lényeg, hogy ezzel most egy teljesen új fejezet nyílik az életemben, van egy helyem, ahol tervezhetem úgy, hogy itt maradok. A házban, a faluban, Fiú mellett. És rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sincs, hogy kell ezt csinálni. Nem tudom, hogy kell ottmaradni valahol. Nem tudom, hogy kell otthon lenni valahol. Nem tudom, hogy kell ténylegesen gyökeret ereszteni, konfliktusokba beleállni, megküzdeni a felmerülő nehézségekkel. Nem tudom, hogy kell hosszú távra tervezni.

Úgyhogy most ebben vagyok. Igyekszem türelmes lenni magammal, de bevallom, most elég nehéz nem haragudni magamra, mert rettenetesen hosszú to do-listám van, amivel rettenetesen lassan haladok.

És akkor a kaja:
tegnapelőtt (november 7.):
- reggeli: egy fél szelet almás pite a piacról
- ebéd: nem nagyon volt időm/energiám főzni, úgyhogy elég összevissza ebédem lett: csináltam egy adag kuszkuszt, megettem a maradék fűszeres répát, hozzá megsütöttem két szelet fokhagymás grillsajtot és kinyitottam egy üveg kakukkfüves fermentált cukkinit
- uzsonna: visszamentünk Piacvárosba Fiúval és vettünk két-két szelet sütit (ott van egy elég jó cukrászda, ahova ritkán megyünk), egy étcsokisat megettem délután
- vacsora: nem volt kedvem lepényt enni, úgyhogy polentát (alias kukoricakása) készítettem reszelt sajttal, újhagymával, mizunával és a lobianiból kimaradt babkrémmel, amit egy kis paradicsomszósszal turmixoltam össze, mert már nagyon száraz volt

tegnap (november 8.):
- reggeli: a másik fél szelet almás pite + a másik süti (tej-, glutén- és cukormentes narancsos-kávékrémes szelet)
- ebéd: iszonyú finom ropogós-kínai szószos karfiolt csináltam, szinte még annál is jobb vajas polentával (és szezámmaggal és újhagymával)
- vacsora: átmentem ugye ex-Lakótárshoz, és nála bezabáltam tonhalkrémes-sajtos bagettből, sőt, még két csokis kekszet is megettem (ezen a héten indokolatlanul sok édességet ettem, látszik, hogy nem vagyok a topon, ehh) (pedig annyira szeretnék itthon is sütit sütni, de az már tényleg túlzás lenne)

A mai nap egészen kb. este hatig szörnyen nyomasztó volt, bár erre a kialvatlanságon kívül valójában semmi nem szolgáltatott okot (talán még az, hogy megint túltoltam a sütizést?!). Aztán fogtam a frissen sült kenyeret és átvittem a pótnagyszülőkhöz, beszélgettem ott majdnem egy órát, aztán átsétáltam ex-Lakótárshoz, és vele is beszélgettem két órát, meg telezabáltam magam. Fiú még Villamosmérnökkel beszélget, én meg leültem a Hogwarts Legacy elé, elvégre péntek este van, megérdemlek egy kis eszképizmust.

nem tudom

Ki lehet égni a házfelújításban? Kifogyott az empátia-készletem, még magammal is nehezen tudok együttérezni. Nem veszem fel (annyira könnyen) a körülöttem levők hangulatát, érzelmeit - ami így leírva jó dolognak hangzik, de így sokkal üresebbnek érzem magam, mintha eltűntek volna a saját érzéseim is. Néha meditáció közben tapasztaltam hasonlóan üres, lebegő állapotot, de az sokkal kevésbé volt magányos érzés. Vagy nem tudom hogy mondjam. Végtelenül kimerültnek és közben végtelenül energikusnak érzem magam. Nehéz mit kezdenem ezzel az állapottal.

Tegnapi (november6-i) menü: 

- reggelizni nem volt időm (aztán fél órát késett a vonatom -.-"), úgyhogy a belsős workshop előtt a büfében ettem egy camembert-es szendvicset, aztán a workshop közben mandulát, mogyorót meg sajtos-lenmagos ropogóst nassoltam, mert nem bírtam megállni

- ebéd: erre se volt időm normálisan, úgyhogy az Ikeából hazafelé (fél négy körül...) a kocsiban betoltam egy  szelet lobianit

- vacsora: a szokásos lepény batátakrémmel, sajttal és paradicsommal (az utolsó idei termések a kertből :') )

Na, hát szóval evés szempontjából elég borzadályos nap volt a tegnapi, de amikor Pestre megyek, be-becsúszik egy ilyen is...

rövidek

Szívesen írnék is többet meg, meg hozzá is szólnék többet, de pillanatnyilag annak örülök, hogy van kapacitásom minden nap írni, szóval mára csak néhány rövid:
- Ma elmentünk az Ikeába Fiúval és majdnem mindent megvettünk, ami a közepes komfortérzetünkhöz hiányzott, már csak egy fogas kell (meg a könyvespolcaim). Ez szuper, de engem az Ikea teljesen leszív, nagy lelki rákészülést és lélekjelenlétet igényelt, hogy egyszer se omoljak össze (pedig csak kétszer tévedtünk el, rosszabbra számítottam).
- Délelőtt Juhar adott elő a munkahelyemen a kutatásáról, és egyrészt tök izgalmas volt, másrészt meg kicsit büszke vagyok magamra, hogy sikerült behoznom ebbe a társaságba. Jobb helyen lenne nálunk, mint a mostani munkahelyén.
- Kaptam két chayote tököt! 5 éve szeretném megpróbálni termeszteni őket (a 2019-es portugál utamon ismerkedtem meg ezzel a növénnyel), úgyhogy most indokolatlanul izgatott vagyok.

Tegnapi (november 5.) menü:
- reggeli: visszamentünk Szövőnőékhez, mert meg akartam kóstolni a sütiket :D úgyhogy somlói galuska és birsalmás morzsasüti, utóbbi az egyik legjobb süti volt, amit idén ettem!
- ebéd: a maradék tojásos rizs + fűszeres répa + főztem egy plusz tojást
- vacsora: lobiani (grúz kenyérféleség, lényegében egy babkrémmel töltött lepény)

enni vagy nem enni?

Tegnap este egy elgondolkodtató élményben volt részem.

Tegnap este hivatalosak voltunk Szövőnőhöz és Bábmesterhez egy baráti összejövésre. Az esemény eredetileg fél hatkor kezdődött volna, de kicsit az utolsó pillanatban áttették hétre a kezdést - ez kicsit béna, de az itteni közösségünk időszámításába belefér, nem egyedi eset. Mi Fiúval már ötkor nagyon éhesek voltunk, így úgy döntöttünk, hogy megvacsorázunk, hogy ne ücsörögjünk éhesen még két órát. 

A vacsorán összesen tizenegyen voltunk, ebből három családtag, nyolc vendég. És ebből a nyolcból csak hárman ettünk! Pedig Bábmester és Szövőnő egyértelműen készültek a vacsorára: volt birkapörkölt, sütőben sült birkacomb (amit sok órán keresztül sütöttek, most hirtelen nem emlékszem, hogy mennyi volt, de 5 vagy 8 :D), petrezselymes krumpli, házi készítésű kenyér, káposztasaláta, körözött, birsalmaszósz. (Én voltam az egyetlen vegetáriánus, az én kedvemért készültek egyáltalán húsmentes opcióval is.) Volt kétféle süti is: somlói galuska és birsalmás morzsasüti.
És mindenki ott ült az asztal körül, és nem evett!

Namármost. Egyfelől:
- Másfél órával eltolták a kezdést, ami kicsit soknak tűnik, de azt is tegyük hozzá, hogy mi voltunk Fiúval az elsők hét órakor. Én kb. kilencig maradtam, az utolsó pár tíz perccel a távozásom előtt érkezett.
- Nem volt tukmálás. Mindenkit megkínáltak, illetve amikor újabb emberek érkeztek, akkor ment egy körkérdés, hogy kér-e valaki valamit, de a nemleges válaszra nem kezdték el erőltetni, hogy de biztoooos? egyetek valamit!
- Én alapvetően nagyon támogatom a határhúzást, nyilván tök jó, amikor az ember tudja azt mondani, hogy nem kér enni, amikor nem éhes, nem kell mindig kényszeresen zabálni.

Ugyanakkor:
- A meghívás vacsoraidőre szólt + előismeretek birtokában lehetett arra számítani, hogy LESZ KAJA. És pl. aki nyolcra meg fél kilencre jött hét helyett, az jöhetett volna az otthoni vacsora helyett? Vagy ez csak nekem fura, hogy estére hivatalosa vagyok vendégségbe egy olyan helyre, ahol mindig nagy evős-ivós mulatságok vannak, de még gyorsan megvacsorázom, mielőtt átmegyek? (Nem tudom, amúgy, hogy a vacsora szó elhangzott-e meghíváskor, nálunk Fiú volt a kapcsolattartó.)
- Láthatóan sokat készültek erre a vendégségre, ld. sok órán keresztül sütött birkacomb. Ez lehet csak az én kattanásom, de ha már valaki ennyi időt rászánt egy vendégségre, akkor egy icipicit azért megkóstolok, még akkor is, ha nem vagyok éhes. Oké, igen, people pleasing. Meg az is, hogy imádok enni.
- Nekem az étel-ital másokkal (főleg vendégekkel) való megosztása annyira elementáris, mondhatni ősi ösztönöket felidéző élmény, hogy eléggé rosszul tud esni, ha kerekperec visszautasítják a főztömet. Ez némileg ellentmondásban áll a fentebbi határhúzós meggyőződésemmel, ugyanakkor szerintem a kényszeres zabálás és a teljes elutasítás között azért vannak egészséges fokozatok. És láttam is Szövőnő és Bábmester arcán a csalódottságot, hogy ott ülünk a konyhában, ott a sok szeretettel készített kaja, és senki nem eszik. Bezzeg az alkoholt senki nem utasította vissza.

Így leírva lehet, hogy nem hangzik annyira extrémnek a helyzet, de nekem nagyon furcsa élmény volt ez az egész. Mióta Törökországban voltam két hónapot, azóta nem csak értem, hanem érzem is, hogy a közös evésnek, az étel-ital megosztásának mekkora ereje van. Én sem eszem meg mindenhol mindent, de ebben a szituációban tényleg nagyon furcsán jött ki, hogy ott ültünk a megterített vacsoraasztal körül, és a többség még csak megkóstolni se akart semmit...

És akkor a tegnapi (4-i) menüm a végére:
- reggeli: zabkása (+ alma, mandula, homoktövis maghéj-őrlemény omg, ezt a szót vajon hogy kell írni?!)
- tízórai: maradék morzsás karfiol ketchuppal jaj, most kiderült a ketchup-függőségem
- ebéd: tojásos rizs + mustármagos-lime-os répasaláta
- uzsonna: maradék zöldséges rizstészta az előző napról
- vacsora: lepény + batátakrém + paradicsom
- második vacsora: ahogy fentebb írtam
(nem szoktam minden nap ennyit enni, de tegnap valahogy hobbit-üzemmódban voltam :D)

long story short

Beköltöztünk.

Erről az egész mizériáról nem írtam nagyon, mert a való életben is eléggé rányomta a hangulatomra a bélyegét, de röviden a lényeg: 2019 márciusában költöztünk a faluba, egy hónappal később elkezdtük felújítani ezt a házat, amiben most már lakunk, és nekem november elsején sikerült ideköltözni. Közben nagyon sokat veszekedtünk, nekem minden évben volt legalább egy pont, amikor majdnem elköltöztem, és egy idő után teljesen kiszálltam a felújításból (kivéve amikor olyan sos dolgok voltak, mint a szeptemberi festés). Mérnökék kérésére augusztus végéig ki kellett volna költözni az albérletből - ez ugye nem történt meg, szeptember első hetében még én is itt robotoltam. Utána viszont nagyjából elhúztunk: Fiú lejött ide, én pedig elmentem Szlovéniába, aztán onnan pedig Kertészhez költöztem, egészen pontosan 6 hétre.

November elsején tudtunk hazajönni, aznap és másnap délután lehoztuk az összes cuccunkat. Bútoraink még csak mértékkel vannak: a konyha már majdnem fullos, van egy ágyunk, Fiúnak van egy íróasztala, a fürdőben van egy szekrény a mosdó alatt, és vannak azok a székek és asztalok, amiket az előző tulajtól örököltünk (a székeket amúgy nem szeretem, de most marha jó, hogy nem kell még azokat is venni). Van kint a hátsó teraszon egy rakás szekrény is, amikből kettőt ruhásszekrénynek fogunk használni, de azokat még be kell hozni. Úgyhogy most mindenünk dobozokban van, és a könyveim konkrétan egy fél szobát elfoglalnak így. 

Biztos az lenne a normális ilyenkor, hogy az ember éjt nappallá téve pakol, amíg valamiféle élhető környezet nem keletkezik körülötte, de én erre képtelen vagyok. Annyira elfáradtam ebben az öt és fél évben (de az elmúlt kettőben különösen). Fiú szintén. Napi pár órát pakolászunk, de nem haladunk túl gyorsan.

Azt nyilván nem bírtam ki, hogy a szakácskönyveimet ne pakoljam ki, úgyhogy:

És közben még az a remek ötletem is támadt, hogy a blogvember örömére minden nap dokumentálom, hogy mit ettem, úgyhogy így jártatok itt a tegnapi lista:
- reggelire a maradék (kovászos) pizzát melegítettem meg
- ebédre rizstészta lilakáposztával, répával, mizunával (éljen a kert) és "kínai szósszal"
- vacsorára kovászos lepény tökmagos batátakrémmel, sajttal és zöldségekkel

filler episode

Nem mondom, hogy nagyon fáradt vagyok, de telefonról már nincs kedvem hosszas bejegyzéseket pötyögni, úgyhogy csak gyorsan elújságolom, hogy a héten kipróbáltam Kertésznél az ún. masszázslabdát (Decathlonosat), és azt éreztem utána, hogy újjászülettem (pedig ugye kb. minden nap jógázok, úgyhogy azért annyira nincsenek gáz állapotban az az izmaim). Ezt el is mondtam utána boldogan Kertésznek. Aki este elment vásárolni, és nagy lelkesen hívott (azt hiszem, hogy az Aldiból), hogy lehet viszonylag olcsóér' egy kétdarabos parafa szettet venni, kérek-e. Hát, mondom, hogy a viharba ne! 

Úgyhogy most van ilyenem, és azóta minden nap nyújtottam vele, nem sokat, de annyira jól esik! Ráadásul a szett másik fele egy ilyen peanut vagy mi, nem tudom, magyarul hogy hívják, de a lényeg, hogy a lábaimat meg a gerincem két oldalát is jobban ki tudom vele görgetni. Szerintem egy ponton egy Decathlonos darabot is be fogok szerezni, mert az egy picit jobban tetszett, de ne legyek telhetetlen.

Ez a titkos projektemhez is jól jön (ami nem annyira titkos, csak még nem írtam róla, és egy darabig nem is fogok, hehe). 

Ja, meg még azt is elmesélem, hogy felszedtem a batátát, és az a néhány tő, amit időben ültettem ki, szebb termést hozott, mint tavaly, amire a két hónapos szárazság és a közel egy hónapos 35 fok feletti hőmérséklet után nem számítottam, de nagyon örülök neki!

Éssss

Tegnap és ma is kb. 3 órát pakoltunk, azt hiszem hétszer töltöttük meg az autót. Most végre az összes cuccunk itt van a házban, csak éppen nincs hova rakni őket, úgyhogy közlekedni nem nagyon lehet tőlük. Szelektálni kell egy csomó mindent, meg venni kell szekrényeket és polcokat (az Ikeás könyvespocaim pl. nem jöttek meg tegnap, úgyhogy a nagyjából ezer darabos könyvtáram most viszonylag sok helyet foglal a földön dobozokba meg szatyrokba pakolva), és tök jó lenne minél hamarabb berendezkedni, de hát legyünk reálisak, egy pár hétig azért el fog tartani, amíg minden sürgősebbet kitalálunk és megveszünk.

Közben a kertben ugye egyáltalán nem tudtam dolgozni, amíg nem voltam itthon, mindent elborított a fű meg kiszáradt meg mittudomén. Fel kéne szedni a batátát, és valahogy felszabadítani két ágyást fokhagymának meg hagymának, aztán kitakarítani a fóliát, és bevetni borsóval meg lóbabbal. Ez lehet, hogy végül elmarad majd, de a fokhagymát mindenképp szeretném a földbe tenni jövő héten.

blogvember

Nem tudom, hogy végig fogom-e csinálni, mert elég hektikus most az életem, de pont ezért jól esik mindenféle stabilitásnak vagy rutinnak nevezhető dolog, így a napi blogolás is, úgyhogy azért megpróbálom. 

Tegnap délután megnéztem három részt a Legend of Korra negyedik évadából az Inside Out második részét, és hát nagy szerelem volt! Biztos nagyon sokat dolgoztak a sztorin, mert minden nagyon spot on, az új érzelmek megjelenésétől kezdve a kamaszodás ábrázolásáig. Imádom az egészet. Meg azt is, hogy milyen "normális" környezetet szerkesztenek Riley köré, egyrészt jól esik pozitív példákat is látni - néha az az érzésem, hogy mindenki toxikus/nárcisztikus/súlyosan traumatizált a, és tök jó egy olyan sztorit hallgatni, ahol amúgy rendben vannak az emberek, és még így is lehetnek viharok meg nehézségek, amik belülről fakadnak. (Mármint értem, hogy sokaknak nem ilyen a környezete, de azt se szeretem, ha úgy teszünk, mintha az egész világ gonosz lenne.) És jó volt megszemélyesítve látni Szorongást, ennyi év után. :D

... és most ennyi, mert közben hullafáradt lettem, és nem akarom már első nap elbukni a kihívást. :D