nem tudom 2.

Valami nagyon furcsa tudatállapotban vagyok mióta visszajöttem a faluba - ami persze nem is csoda, mert lezárult egy hosszabb időszak, sőt, azt is mondhatom, hogy egy egész életszakasz. Mióta 19 évesen Szegedre költöztem, soha nem volt igazi otthonom: egyik átmeneti helyről a másikig kóboroltam. Szegeden két év alatt öt helyen laktam, utána visszamentem egy pár hónapra anyámhoz meg a tesóimhoz (de a saját szobámat már nem kaphattam vissza, mert a kishúgom lakott ott), utána Törökország, Gödöllő, Szlovénia, Budapest (szintén három különböző albérlettel), majd idejöttünk a faluba, Mérnökék házába. Felnőtt életemben ez az öt és fél év volt a leghosszabb idő, amit egy helyen laktam - a második helyezett a zuglói albérlet volt, ahol laktam egyszer 14 hónapot Szlovénia előtt, és ötöt, miután visszajöttem.

Egy idő után elfáradtam egy kicsit a sok költözésben, a dobozokból élésben, meg hát nekem az otthonosság-teremtő képességem leginkább nem létezik, szóval még azt se mondanám, hogy jól berendezkedtem akárhova is. Ezt a képességet mindig is irigyeltem azoktól, akikben megvan, de mostanában elkezdett kifejezetten zavarni, hogy bennem viszont nincs meg, és indíttatásom sincs rá, hogy tanuljam, mert kismillió dolog jobban érdekel.
De ettől még nyilván szeretnék otthonos helyen lakni, úgyhogy látványosan szenvedek. Meg igyekszem megtenni a tőlem telhetőt, majd meglátjuk mi lesz belőle.

Na, de elkanyarodtam egy kicsit, a lényeg, hogy ezzel most egy teljesen új fejezet nyílik az életemben, van egy helyem, ahol tervezhetem úgy, hogy itt maradok. A házban, a faluban, Fiú mellett. És rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sincs, hogy kell ezt csinálni. Nem tudom, hogy kell ottmaradni valahol. Nem tudom, hogy kell otthon lenni valahol. Nem tudom, hogy kell ténylegesen gyökeret ereszteni, konfliktusokba beleállni, megküzdeni a felmerülő nehézségekkel. Nem tudom, hogy kell hosszú távra tervezni.

Úgyhogy most ebben vagyok. Igyekszem türelmes lenni magammal, de bevallom, most elég nehéz nem haragudni magamra, mert rettenetesen hosszú to do-listám van, amivel rettenetesen lassan haladok.

És akkor a kaja:
tegnapelőtt (november 7.):
- reggeli: egy fél szelet almás pite a piacról
- ebéd: nem nagyon volt időm/energiám főzni, úgyhogy elég összevissza ebédem lett: csináltam egy adag kuszkuszt, megettem a maradék fűszeres répát, hozzá megsütöttem két szelet fokhagymás grillsajtot és kinyitottam egy üveg kakukkfüves fermentált cukkinit
- uzsonna: visszamentünk Piacvárosba Fiúval és vettünk két-két szelet sütit (ott van egy elég jó cukrászda, ahova ritkán megyünk), egy étcsokisat megettem délután
- vacsora: nem volt kedvem lepényt enni, úgyhogy polentát (alias kukoricakása) készítettem reszelt sajttal, újhagymával, mizunával és a lobianiból kimaradt babkrémmel, amit egy kis paradicsomszósszal turmixoltam össze, mert már nagyon száraz volt

tegnap (november 8.):
- reggeli: a másik fél szelet almás pite + a másik süti (tej-, glutén- és cukormentes narancsos-kávékrémes szelet)
- ebéd: iszonyú finom ropogós-kínai szószos karfiolt csináltam, szinte még annál is jobb vajas polentával (és szezámmaggal és újhagymával)
- vacsora: átmentem ugye ex-Lakótárshoz, és nála bezabáltam tonhalkrémes-sajtos bagettből, sőt, még két csokis kekszet is megettem (ezen a héten indokolatlanul sok édességet ettem, látszik, hogy nem vagyok a topon, ehh) (pedig annyira szeretnék itthon is sütit sütni, de az már tényleg túlzás lenne)