Rovaniemi I.

Majdnem nem jutottam ki.

Ugyanis olyan történt, ami még soha: nem ébredtem fel az ébresztőre. Szerencsére apám nagyon elhivatott volt, hogy kivigyen a reptérre, és addig dörömbölt Kertész bejárati ajtaján, amíg fel nem ébredtem (Kertész nem ébredt fel, úgyhogy azért annyira nem volt vészes a helyzet).

Na de, simán elértem a repülőt, simán felengedtek a két kis táskámmal (mindig ezen parázok, hogy túl nehéz a cuccom, pedig most legalább 2 kiló mínuszban voltam), simán elértem az átszállást, minden simán ment. Az utazáson.

A reptérről még simán eltévedtem, és húsz perccel tovább tartott bejutni a lakásba, mint kellett volna (ez részben nem az én hibám: a liftben a 2. szint a földszint, és a 6. szint a 4. emelet, ahova mennem kellett). Rovaniemi egyébként nem lett a szívem csücske, és megfogadtam azt is, hogy ha legközelebb telelni megyek (és nem vendégeskedem valakinél), akkor inkább ráfizetek, de vidékre fogok menni, mert nem bírom elviselni ezeket az újépítésű minilakásokat, ahol tilos kinyitni az ablakot, folyton zúg valami szellőztető (az ittenit ráadásul nem is lehet kikapcsolni, hogy bírnak így élni emberek?!), meg a hűtő is (amivel egy légtérben kell aludnom), és nem merek főzni, nehogy átmenjen a szag a papírvékony falakon a szomszédokhoz. 

(Közben persze tök hálás vagyok, hogy ingyen a rendelkezésemre bocsátották ezt az icipici kis lakást, és rosszul érzem magam, hogy ilyeneket írogatok, de na, nehezen viselem azt, hogy ha sem aludni, sem főzni nem tudok.)

Na, szóval a városnak az a része, amit eddig láttam, nem túlzottan szép, de hát bányász- és favágóváros volt, szóval nem is tudom, mit vártam (pláne azután, hogy Trondheim se tetszett tavaly). Karácsonyozni biztos hangulatos lehet itt. És van hó, aminek eléggé örülök, mert amiatt jöttem ide. Ma a hó mellé -20 fok volt, úgyhogy a kirándulásom több szempontból is csúfos kudarcba fulladt: egyrészt sokkal jobban fáztam, mint tavaly Tallinnban, pedig elvileg csak 2-3 fokkal volt hidegebb, és most a kesztyűm is jobb volt, a végére (kb. 3,5 óra) mégis szabályosan remegtem a hidegtől esetleg venni kéne normális téli cuccokat    csak sajnálom rá pénzt, így, hogy maximum évi egyszer lenne rá szükségem. A másik szomorú dolog az volt, hogy a fényképezőgépem aksija se bírta a gyűrődést, és nagyon hamar lemerült, előtte meg indokolatlanul homályos képeket csinált.

Ez persze a táj értékéből nem von le semmit: egy, a városhoz közeli "winter walking trail"-en kóboroltam hosszasan, főleg fenyők közt. Nincs nagyon sok hó, de azért hangulatos volt a túra, felmásztam egy meglehetősen meredek lépcsőjű kilátóba is. Mire hazaértem kisütött a nap, de addigra már lemerült a gépem, meg eléggé fáztam ahhoz is, hogy ne álljak neki telefonnal fotózni (ami viszont érdekes módon nem merült le), úgyhogy ez egy kicsit keserédes nap volt. Szeretnék még visszamenni azt a részét bejárni a túrának, amit most nem sikerült - elvileg szombaton és vasárnap kb. 15-20 fokkal melegebb lesz (lol) és még havazni is fog, úgyhogy remélem kicsit kényelmesebben is körbe tudok majd nézni.

(A finnek amúgy vígan futnak (!) és bicikliznek (!!!) ilyen időben, én meg néha azzal szenvedtem, hogy hogy tudok úgy lélegezni, hogy ne párásodjon be a szemüvegem csak attól, hogy létezem.)

Szóval egyelőre kicsit, nem is tudom, kudarcnak éltem meg ezt a napot, amiben nyilván benne van a kialvatlanság és a főzés miatti frusztráció is. Meg az, hogy amúgy elég sokat kell dolgoznom, úgyhogy nem is tudok igazán kikapcsolni, és élvezni a telet. Főleg hogy nem is leszek itt sokat, vasárnap már megyek is tovább. Volt egy pont, ahol ezeket sikerült elengedni, és beleereszkedni az ittlétbe, de sajnos észrevétlenül elmúlt, és most igyekszem visszatalálni a jelenbe. De nem egyszerű.