A nyelvtanulás.
(ma nem tudom, miről írjak, úgyhogy megint szenvedek egy kicsit, sorry)
Nem beszélek folyékonyan az angolon (és persze a magyaron) kívül egy nyelvet sem, de nagyon sok nyelv tanulásába belekezdtem már, és valameddig jutottam velük, aztán attól függően, hogy mennyit találkoztam velük, elfelejtettem őket (a latin nyelveket pl. a mai napig egész jól megértem - azokat is, amiket nem tanultam -, nyilván főleg írásban, de valamennyire szóban is, a japánt gyakorlatilag teljesen elfelejtettem, a többi meg valahol a kettő közt).
De kamasz koromtól kezdve nem nagyon volt olyan időszak az életemben, amikor egyáltalán ne tanultam volna nyelvet. Nagyrészt önszorgalomból, kisebb részt kötelezően (suliban, második nyelvként). Ez tipikusan olyan dolog, aminek közvetlenül nem sok hasznát láttam, mert nem használom aktívan egyik nyelvet se, és nincs is igazán szükségem rájuk, mégis nagyon szeretek nyelvet tanulni. Írásokat is. Ez olyan egy kicsit nekem, mintha egy párhuzamos univerzumba nyerhetnék betekintést: egy kicsit belelátok a kultúrába, az emberek gondolkodásmódjába is. És izgalmas a nyelvek felépítése közti párhuzamokat és eltéréseket elemezgetni (még ha a nyelvészek biztos a fejemre is koppintanának).
Mióta ideköltöztünk jóval kevésbé vagyok aktív nyelvtanuló, mint korábban, mert egyedül nincs elég kitartásom, és mivel nincs konkrétan egy nyelvre sem szükségem a magyaron és az angolon kívül, nehezen szánom el magam (csak szemléltetésképp: tanultam azóta Duolingón arabul és kínaiul mandarinul, jártam egy fél évig online szanszkrit tanfolyamra, most pedig olasz és francia Wlingua van letöltve a telefonomra). De hiányzik. Most megint megerősödött bennem az elhatározás, hogy ténylegesen beépítem a heteimbe a nyelvtanulást, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése