jó traktor

vagyok.

Legalábbis ma Kertésztől megkaptam ezt a címet az ásóvillázós teljesítményem miatt.

A szívem repes az örömtől, a derekam kevésbé. :D

De jót beszélgettünk, jót ásóvilláztunk, jót gyomláltunk, csak a villát hagytuk otthon az ebédhez (kézzel nem ehető kaja volt), úgyhogy mire anyu értem jött, és beültünk egy sütire, nagyon éhes voltam. De egy csomót tanultam megint, ráadásul ezért a kertészkedésért még pénzt is kapok. Market garden ftw!

Holnap még traktorkodom egyet Kertésznél, aztán otthon is folytatom a kertet. 

Fáradt vagyok, mondtam már?

Edinburgh IV.

Kicsit összefolyt az utolsó két nap, ezeket a bejegyzéseket már hazafelé írom (épp a reptérre tartó buszon ülök), mivel tegnap és tegnapelőtt este már nem volt energiám beszámolót írni. (Sőt, a közzétételre már haza is értem, mert út közben nem volt elég wifi a képek feltöltéséhez.) Péntek reggel már kb. úgy ébredtem, mint akit kifacsartak, nem is siettem nagyon a felkeléssel, csak 10 körül indultam el a napi sétára.

Edinburgh III.

A színdarab csodálatos volt. Még nem olvastam a könyvet, és valószínűleg egyhamar nem is fogom, de nagyon örülök, hogy elmentem megnézni. És fény derült egy ismeretlen eredetű, de szerintem nagyon vicces helyi szokásra: a szünetben fagyit lehet venni. Estére még kijár egy kis cukorsokk.

Csütörtökön végül ismét kirándulni mentem. Elvileg Edinburgh első számú turistalátványossága az Arthur's Seat nevű domb a város közepén. Azt nem tudom, hogy tényleg ez-e a legnépszerűbb úticél, azért a belvárosban többen voltak, de valóban elég nagy tömeg volt itt is.

Edinburgh II.

Ma elzarándokoltam az edinburgh-i botanikus kertbe, hogy azt is körbefotózzam. Úgyhogy még több növényes (meg néhány városi) kép következik.

Edinburgh I.

A tegnapi, közel 11 órás buszút eléggé megviselt. Mármint a reggeli káosztól eltekintve is. Először azt hittem, hogy 3 nap sétálgatás után majd nem lesz gond, hogy egy helyben kell ülnöm egész nap, sőt, talán még jó is lesz, de igazából a végére még jobban fájt a derekam, mint amikor elindultunk. És volt egy csávó a busz végében, aki az útnak több, mint a felét átdumálta (és hallhatóan nagyon nagyra volt magával). Úgyhogy egy idő után a sövénnyel szépen körbevett földek, a legelőkön bóklászó kisbirkák, és a tömegesen sárgán virágzó (rekettye?) bokrok sem tudták feldobni a hangulatomat, és öt percenként azt csekkoltam, hogy mikor érünk már oda. Mikor a busz begördült az állomásra elkezdett esni az eső, de már ez sem zavart, csak fel akartam kelni, és járni.

Londond III.

Ma reggel elhagytam Londont, a buszon ülök Edinburgh felé. Mondanám, hogy remélhetőleg most egy darabig nem kell visszatérnem, de sajnos hazafelé is Stanstedről repülök végül, úgyhogy lesz még egy köröm a londoni tömegközlekedéssel...

... ami egy RÉMÁLOM. Legalábbis nekem.

Kinéztem egy útvonalat a buszpályaudvarig, amihez az elején kellett 20 percet sétálni, de nem kellett átszállni. Ez a terv már az elején kútba esett, ugyanis nem járt a metró. A londoni buszozás és átszállás gondolatára a pánikroham kerülgetett, úgyhogy először megpróbáltam taxit hívni. Ezzel bazisok idő elment, utólag visszanézve hiba volt, de mindenképp meg akartam úszni az átszállásokat. Mindenesetre nem sikerült taxit hívnom, úgyhogy felültem egy buszra, ami elvitt a legközelebbi vonatállomásig. Itt megint eltöltöttem egy csomó időt, mire leesett, hogy a metrójegyemmel (ami 6,7 font volt) nem tudok felszállni a vonatra, ráadásul a vonatról is át kellett szállni. Mivel fogalmam sincs róla, hogy működik a londoni tömegközlekedés és nincs Oyster Cardom, hogy olcsóbban utazhassak, végül 2 külön (4 fontos) jegyet vettem a 2 külön vonatra. Egy is elég lett volna, de egyrészt nem tudtam tisztán gondolkozni, másrészt ha tudok, akkor se biztos, hogy meg merem kockáztatni, hogy bent ragadok valamelyik állomáson. Utólag könnyű okosnak lenni. Így összesen kb. 15 fontot költöttem arra, hogy eljussak a k.rva buszpályaudvarra, pedig biztos meg lehetett volna oldani olcsóbban is. Ráadásul az egyik állomáson becsukott a jegykapu, és percekig küzdöttem, mire sikerült kiszednem onnan a hátizsákomat, a végén pedig rohantam a buszhoz, éppenhogycsak elértem. Amikor rájöttem, hogy neccesen fogok csak odaérni, és esélyes, hogy lekésem a buszt, majdnem feladtam, hogy inkább hazarepülök ma. Leginkább azt tartott vissza ettől, hogy a repjegy még egyszeri megváltoztatása többe került volna, mint egy új buszjegy Edinburgh-ba.

Ezután szembesülnöm kellett vele, hogy bár nem jött a taxi, a pénzt mégis levonta az app a kártyámról. Ezt elvileg vissza fogom kapni, de amikor először megláttam, a gutaütés kerülgetett. Emellett lemondtam a szállásomat is végül (mert Booking ügyfélszolgálata lóf.szt se csinált), és erre jött az üzenet, hogy non-refundable a foglalásom, de ők kedvesek és 30%-os refundot adnak, ha szeretném. Itt megint majdnem elszállt az agyam, de aztán bemásoltam a múlt héten kapott üzenetet és viszonylag udvariasan megkérdeztem, hogy akkor most mi van, és szerencsére akkor már kapcsoltak, és visszakapom az összes pénzt. De most már kicsit cafatokban vannak az idegeim. Remélem ezzel vége a megpróbáltatásoknak, nem tűnik el mondjuk a bőröndöm vagy karambolozunk vagy mittudomén, mert nem tudom, mennyit bírok még ki.

Kew Gardens III.

Huhh, a mai nap végére azt éreztem, hogy soha többet nem akarok sétálni. Szerintem ilyet még sose mondtam. Pedig ez a nap nem is volt annyira durva, egy csomót ücsörögtem. Eredetileg azt terveztem, hogy megnézem, ami eddig kimaradt, aztán visszamegyek néhány helyre, és főleg szép fákat keresek. Na, ebből az lett, hogy nagyjából mindent megnéztem, ami kimaradt, de nem mentem fel a lombkorona sétányra, és nem mentem a Kew Palace-ba, a Charlotte's Cottage-ba és a pagodába sem. Egy életet el lehetne tölteni itt.

Harmadik napi Kew Gardens-beszámoló, sok képpel, nem olyan sok szöveggel.

Kew Gardens II.

Na, hát a tegnapi nap a Kew Gardensben még jobban sikerült, mint az első. Több oka is volt, pl. vittem magammal kaját, úgyhogy nem éheztem egész délután; sütött a nap, úgyhogy le tudtam ülni, amikor épp úgy éreztem, hogy leszakad a derekam; és talán kevésbé voltam stresszes is (bár ebben nem vagyok biztos, még mindig egy hatalmas stresszgombóc vagyok, pedig azóta áttettem a hazautat). Na de mindegy, panaszkodni majd máskor fogok, a lényeg, hogy tegnap majdnem egészen zárásig a kertben voltam (bár az utolsó két órában már csak ücsörögtem egy padon meg vásároltam). A derekam még így sem volt túl boldog, este volt egy pillanat, amikor azt hittem, hogy nem fogok többet felállni. Ömlesztett beszámoló következik sok képpel.

bréking

Először is: meglett a power bankom. A bőröndöm egyik zsebéből fordult ki, amit ha háromszor nem pakoltam ki, akkor egyszer sem. Tulajdonképpen nem vagyok meglepve, produkáltam már ennél rosszabbat is. 

Másodszor pedig: amíg haza nem értem, úgy tűnt, hogy megoldódik a korábbi hazautazás témaköre. Felvettem a kapcsolatot a Booking ügyfélszolgálatával, engedélyeztem nekik, hogy mondják le a nevemben a foglalást, hogy mihamarabb visszakapjam a pénzt (azóta mondjuk nem történt semmi, úgyhogy nem tudom, mi van). Nézegettem repülőutakat haza, és végül lemondtam arról, hogy az Edinburgh-London utat földön tegyem meg. Mivel a Skóciában élő ismerősömet estig nem sikerült elérni, és amúgy se telefonról akartam intézni, gondoltam, kicserélem majd a repjegyet, ha hazaértem. De mire hazaértem, már megint háromszoros árat mutatott a délelőtti meg a tegnap esti árakhoz képest (a kb. 10.000 forint helyett most 35.000 a legolcsóbb), úgyhogy csak erős ráfizetéssel tudnék új jegyet venni vagy cserélni. Úgyhogy most kicsit meg vagyok lőve, nem tudom, mit csináljak. Nem akarok másfél hétig Edinburgh-ban csövezni, de pillanatnyilag úgy néz ki, hogy ez lesz a legolcsóbb megoldás... Áhh, nem tudom, már teljesen kiégett az agyam attól, hogy huszonötször végignéztem minden lehetséges megoldást.

Úgy érzem, hogy ezen az utazáson minden szarság összejött. Mondjuk ha nem olyan lelkiállapotban jövök ki, amilyenben kijöttem, akkor valószínűleg nem is lett volna semmi probléma. Vagy legalábbis nem ennyi.

A mai nap amúgy csodálatos volt, de képtelen vagyok most már beszámolót írni, majd pótolom.

Kew Gardens I.

Az előző bejegyzésben leírtakat kivéve ez a nap egészen úgy sikerült, ahogy elképzeltem. Azt leszámítva, hogy azt képzeltem, hogy majd látástól vakulásig (vagyis zárásig) bolyongok majd a kertekben, de egyszerűen nem bírtam annyit sétálni, ahhoz meg hideg volt, hogy csak úgy ücsörögjek egy padon. Ráadásul éhes is voltam, mert bár rákészültem lelkileg erre a kiadásra, végül nem bírtam rávenni magam, hogy ott bent vegyek kaját, úgyhogy egész nap csak egy fél doboz joghurtot meg két banánt ettem. Végül kb. negyed ötig bírta a derekam, szóval hat órát azért derekasan kóvályogtam. De persze vannak még olyan részei a kertnek, ahova be se tettem a lábam. Annyira izgalmas! Néha szeretem elképzelni, hogy egy párhuzamos univerzumban botanikus lettem, bejárom a fél világot, és én vagyok a növények Jane Goodallja. Vagy Gerald Durrelje. Nagyon inspiráló lehet itt tanulni, dolgozni, gyakorlaton lenni, önkénteskedni. Mondjuk az egészséges önbizalom nekem már kicsit túlságosan süt a kihelyezett táblákról, de lehet, hogy ez ilyen brit dolog. Lehet, hogy a magyarok is kevésbé lennének keserűek, ha az egykori nagy királyságból sikerült volna több, a modern világban is hasznos dolgot megőrizni. Na mindegy. Következik a mese habbal.
(És sok képpel. Akit nem érdekelnek a növények, ne kattintson.)

London II.

Avagy a baj mindig csőstül jön.

London I.

Tavaly azt kaptam anyutól a szülinapomra, hogy tetszőleges időpontban vesz nekem két napi belépőt a Kew Gardensbe. Nyáron nem tudtam elszakadni otthonról, ősszel meg nem annyira akartam (mégis a tavasz a legszebb évszak szerintem egy botanikus kertben). Eredetileg vonattal akartam jönni, és csinálni egy jó nagy Európa-tripet, de az legalább 3 hét lett volna, és annyi időre meg tavasszal nem hagyhatom ott a kertet, úgyhogy végül a repülő mellett döntöttem. De van egy olyan szabályom, hogy ha már repülőre ülök, akkor 10 napnál kevesebbet nem maradok az adott helyen - ráadásul Skóciába amúgy is régóta szeretnék eljutni, és Edinburgh-ban még ismerősöm is van, úgyhogy végül mindenféle csúsztatások után 13 nap lett a vége.

Máskor is volt, hogy nehezen indultam el, pl. amikor Észtországba utaztam, akkor is nehéz volt kimenni a reptérre. Kicsit olyan ez, mint az írás (meg a beszéd): minél tovább hanyagolja az ember, annál nehezebb újrakezdeni. Ráadásul most iszonyatosan kimerült vagyok, nem is készültem kb. semmire előre, mert az elmúlt 5 napban annyira mérges voltam Fiúra, hogy azt fontolgattam, hogy elköltözöm a p.csába. Amikor kimentem a reptérre, még nem tudtam, hogy fogok eljutni a szállásomig, vagy hogy hétfőn hol fogok aludni (btw, utóbbi még mindig nem tudom biztosan). Szóval, máskor is volt már nehéz, de most ahogy ültem a reptéren, az járt a fejemben, hogy baszki, nekem ez most nem kell, nem bírom. Komolyan megfordult a fejemben, hogy visszafordulok. Végül azt hiszem két dolog tartott vissza ettől: az, hogy tényleg nagyon meg akarom nézni a Kew Gardenst, illetve hogy már egy kisebb vagyont kifizettem az utazásra meg szállásokra, és annyira nem vagyok eleresztve, hogy ennyi pénzt jó szívvel veszni hagyjak.

Úgyhogy most itt ülök Richmondban egy miniatűr szobában, amibe konkrétan csak egy ágy, egy fiókos szekrény és egy éjjeli szekrény fért be, és maradt még pluszba kb. 1 négyzetméternyi hely. Ezért a szobáért 4 éjszakára kb. kilencvenezer forintot fizettem. Ez volt a legolcsóbb a környéken. Persze lehet, hogy ha már tavaly októberben elkezdek keresgélni, akkor találtam volna hasonló paraméterekkel rendelkező szobát pár ezer forinttal olcsóbban, de nem vagyok ebben sem biztos. Amúgy ez egy elég "jó" környék (ami alatt azt értem, hogy elég gazdag), máshol biztos lehet olcsóbbat találni, de nem akartam ingázni a Kew-ba.

Felnőttként nem voltam még Londonban, sőt, egyetlen ilyen méretű városban sem. Magamtól valószínűleg nem jöttem volna el. Két óra volt, míg ideértem a reptérről. Két óra! Ráadásul a busz, amire jegyet vettem, teljesen máshova vitt, mint ahogy én azt gondoltam. Komolyan visszasírom a BKV-t meg a MÁV-ot, azoknál legalább egyértelmű, hogy működik az online jegyvásárlás. Itt meg vagy négy oldalt kellett végigböngésznem, hogy tudjak online jegyet venni. Az egy órás overground-út egyébként ha másra nem is, de arra jó volt, hogy Londonnak jó sok arcát megnézhettem. Volt felhőkarcoló-negyed, roncstelep, meg sok cuki, kiskertes alacsony sorház. Utóbbi amúgy egészen lenyűgöző, nekem alapvetően bejön ez a stílus. Órákig tudnék sétálgatni ezeken a kis utcákon a házakat nézegetve. Viszont az nagyon fura, hogy alig vannak gyalogosok. Iszonyú feltűnő voltam a kis gurulós bőröndömmel (pedig nem is voltam nagyon hangos). Mintha mindenki autóval járna. Szerintem életemben még összesen nem láttam annyi Teslát, mint ma délután.

Arra is rájöttem, hogy itt eszkimók az emberek. Otthon messzemenően én vagyok a legkevésbé fázós ember a társaságból (persze odatévednek néha igazi hardcore férfiak, akik még nálam is kevésbé fáznak, de ez nem gyakori), 14,5 fokban alszom, nincs igazi télikabátom, meg ilyenek. Hát, itt kis túlzással én voltam a legjobban felöltözött ember egész délután. Egy csomóan voltak rövid nadrágban és pólóban, kamasz lányok haspólóban szaladgáltak, én meg nem tudtam, hova húzzam még a kabátomat. Mondjuk biztos nem segített az sem, hogy nagyon kimerült vagyok, meg hogy két és fél órát ücsörögtem egy padon a hideg szélben, de ha ezeket levonjuk, szerintem akkor is a fázósabb kategóriába kerülök itt.

Na, mára ennyi. Holnap belevetem magam a Kew-ba, és három napig ki se jövök!

ti mit csináltok

amikor legszívesebben üvöltenétek dühötökben, de nem lehet?

Kert-konyhanapló 12-13. hét (2023)

Március 20-26.
Őrületes két héten vagyok túl, úgyhogy a naplózást némileg elhanyagoltam, remélem nem pont ezek a napok fognak hiányozni, ha egyszer visszaolvasom a kertnaplózást.