Edinburgh III.

A színdarab csodálatos volt. Még nem olvastam a könyvet, és valószínűleg egyhamar nem is fogom, de nagyon örülök, hogy elmentem megnézni. És fény derült egy ismeretlen eredetű, de szerintem nagyon vicces helyi szokásra: a szünetben fagyit lehet venni. Estére még kijár egy kis cukorsokk.

Csütörtökön végül ismét kirándulni mentem. Elvileg Edinburgh első számú turistalátványossága az Arthur's Seat nevű domb a város közepén. Azt nem tudom, hogy tényleg ez-e a legnépszerűbb úticél, azért a belvárosban többen voltak, de valóban elég nagy tömeg volt itt is.

A felfelé vezető út amúgy nagyon szép volt. Most virágzik a rekettye (kiderült, hogy tényleg az), amiről megtudtam, hogy bár őshonos, invazív fajként viselkedik, hatalmas területeket kebelez be. Azt nem tudni pontosan, hogy Arthur's Seat miről kapta a nevét, de van egy olyan legenda is, ami szerint a domb valójában egy alvó sárkány fölé keletkezett, aki régen rettegésben tartotta a város lakóit. A területet egyébként láthatóan igyekeznek természetesen és szemétmentesen tartani, szóval nem úgy kell elképzelni, mint a Gellért-hegyet. Meghagyták a környező mezőket is zöldnek, és az egyik oldalon van egy kis tó is, szóval van egy elég nagy zöld placc a város közepén. A tenger felől mondjuk rohadtul fúj a szél, és most a felhők miatt a kilátás sem volt annyira jó. A csúcson tényleg rengetegen voltak, de azért megérte felmenni. Még bóklásztam egy kicsit a szomszédos sziklák közt, és csak akkor indultam el lefelé, amikor már kezdtem nagyon átfázni. 

 Miután minden oldalról megcsodáltam a rekettye-rengeteget és a sziklákat, lesétáltam a másik oldalon levő, kicsit nagyobb tóhoz is, ami védett terület és madárrezervátumként működik. Most hattyúkat, nyári ludakat, kanadai ludakat és tőkés récéket láttam, de biztos sok másféle madár is előfordul.

Végül némi keresgélés után megtaláltam Dr. Neil kertjét, amit a házigazdáim ajánlottak. Így nem maradt el a napi rododendron-adagom sem, de amúgy is rögtön a szívembe zártam ezt az eldugott kis kertet. Nem voltak sokan, az út zaja alig hallatszott be, és tényleg nagyon kedves, hangulatos kis hely.

Miután úgy éreztem, hogy egy darabban haza tudok sétálni (a derekam továbbra is fájt, bár reggel jógáztam egy 20 percet, ami azért kicsit segített rajta), visszatértem a szállásra. Este pedig elmentem Ökológussal egy egyetemi előadásra, ahol Edinburgh moháiról volt szó. Furcsa volt megint egy kicsit egyetemistának érezni magam, de egyébként érdekes előadás volt, és legalább kipróbáltam a buszozást is. :)