Szoknom kell még ezeket a hosszú napokat; hogy este hétkor még világos van, és lehet odakint dolgozni, nem pedig vacsorázunk. Át kell tervezni a napjaimat egy kicsit, próbálok türelmes lenni.
Ma olyan jó idő volt, hogy idén először felraktam a függőágyat. De azért nagyon-nagyon szorítok, hogy tényleg jusson ide is eső a hét végén, különben nem tudom, hogy lesz idén kertem (meg bárkinek a környéken).
A többit meséljék a képek!
Annyi mindent tudnék mondani erről a meséről, de most inkább csak azt mondom, hogy az elmúlt egy hónapban kismilliószor meghallgattam Luisa és Isabela dalát (meg kicsit kevesebbszer Brunóét is), és bár mindkettő mélyen megérintett, már első hallásra is, én a Luisa-csapatot erősítem. Ma megint majdnem elsírtam magam rajta, pedig tök jó napom volt.
Megjött a tavasz ide is, mert
1) nyílnak az ibolyák és virágoznak a mandulafák meg a sombokrok;
2) ki mertem vinni a bazsalikompalántákat a napra;
3) ma elmentem egy szezonnyitó-állapotfelmérő-esőváró futásra a 6 km-es körömre (134 m szint). 43 perc alatt futottam kényelmesen, ami 7.10-es átlagra jön ki: ez egy egész perccel jobb, mint amikor legelőször mentem futni tavaly júniusban (vagyis nem kell teljesen elölről kezdenem az edzést, ami jó), viszont kb. fél perccel rosszabb, mint amiket nyár második felében és ősszel futottam (vagyis azért van még hova visszatornázni magam). Összességében azért elégedett vagyok vele, nem fulladtam ki, nem állt be a lábam, az emelkedők nagy részét is tudtam élvezni, és nem jött vissza a térdfájásom se. Szóval keep it up, jó lenne hetente legalább kétszer elmenni (és hosszabbakat futni - megint úgy éreztem, hogy a végére kezdek belejönni, de a fájós térdem miatt nem mertem egy 10+ km-es távval indítani).
Hétvégén voltam fent Budapesten, sokkot kaptam a plakátrengetegről*, kávéztam a középső húgommal, aztán Ironladyéknél aludtam, beültünk vacsorázni egy görög kajáldába, és tök jó volt (egy ideje nagy élmény, ha nem nekem kell főzni, néha jól esik :D) és jót beszélgettünk a világ dolgairól. Ironladyvel egy ideig kollégák voltunk, közben valahogy összebarátkoztunk, aztán jártam hozzá edzésre, amíg Budapesten laktunk, ő segített nekünk költözni, és utána is tök sokat jártak itt Masszőrrel - egészen amíg meg nem vettek egy telket innen 50 km-re, mert azóta értelemszerűen inkább oda járnak (vagy oda se, mert folyton csinálnak valamit). Szóval volt egy pár év, amikor elég közel voltunk egymáshoz, Budapesten heti egyszer együtt vacsiztunk edzés után, a covid első évében nyáron havonta többször is jöttek látogatóba és sokszor skypoltunk is. De egy ideje sokkal kevesebbet beszélgetünk, és most jól esett kicsit visszazökkenni a régi kerékvágásba, még ha sok minden változott is.
Vasárnap elmentem egy gombatermesztős workshopra, és megint totál fellelkesültem a gombák meg gombatermesztés iránt, most már tényleg bele fogok vágni a dologba.
Lina hazament Franciaországba személyit csináltatni, de előtte eljött még egy magyar órára is, és kérte, hogy házi feladatot is adjak neki. Kicsit sajnálom, mert mindig tökre várom ezeket a hétfői alkalmakat, nagyon izgalmas ez a magyartanítás. Remélem gyorsan megcsinálják azt a személyit. :D
A mai felismerésem amúgy az volt, hogy a magyarban csak a "lenni" igének van jövő ideje (vagyis biztos van a többinek is, csak azokat nem használjuk).
*máskor is szoktam, de ez most durvább volt a szokásosnál - remélem a
választások után pikk-pakk leszedik a választási plakátokat, a
kormányinfós cuccok eggyel kevésbé zavarnak, bár nem bánnám, ha nem O1G OV fejét kéne néznem minden második hirdetőoszlopon, amikor véletlen fent járok
Tegnap reggel végre rávettem (volna) magam, hogy elmenjek futni. Felkeltem időben, összekaptam a futócuccomat és még a felhős reggel sem rettentett volna el.
Erre öltözés közben érzem, hogy fáj a térdem.
Ha valaki nálam lelkesebb és/vagy hardcore-abb, akkor biztos elmegy fájós térddel is futni, de nem akartam most kockáztatni, hogy rosszabb legyen, mert elég sok kerti munka van, amihez elég sokat kell járkálni. Gondoltam, estére elmúlik. Nem múlt el. Most már tényleg alig bírok járni. Annyira ugyanis nem voltam elszánt, hogy a frissen kapott eperpalántákat ne ültessem el. Valószínűleg eredetileg is a keddi guggolás meg az ágyáskészítés viselte meg a térdemet. Meh. Na mindegy, majd lesz valami, aztán majd visszatérek a futáshoz.
További szívfájdalmam, hogy (megint?) elért minket a Nagy Liszthiány: a Sparban egy darab liszt sem volt (csak tönkölyliszt, de nem azt szoktam használni), a Lidlben meg még annyi sem. Mondjuk úgyis rendelni akartam nagyobb kiszerelésben, hogy ne kilónként kelljen venni minden héten, hát most itt a remek alkalom erre. Viszont ma vettünk a piacon egy csokor nárciszt, annak örültem.
Aztán meghívott minket Bábmester kelkáposzta főzeléket ebédelni, úgyhogy kivételesen máshol ebédeltünk! Két héten belül ez már a második alkalom. Csodajó volt, utána megittunk egy pohár vörösbort, kaptam még eperpalántákat és emeletes hagymákat Szövőnőtől, és utána jött a térdem szempontjából végzetes kiültetés. De hogy valami jót is mondjak a kertről, a rukkolapalánták, a mángoldpalánták és a napraforgópalánták olyan szépen nőnek, hogy mindig mosolyognom kell, ha rájuk nézek. Elkezdtek kikelni a paradicsomok is (fogalmam sincs, mit fogunk csinálni ennyi paradicsommal) meg a padlizsánok is (szintén), és egy gyenge pillanatomban elhatároztam, hogy krumpliágyást is csinálok, hogy ha tényleg beüt az infláció, akkor legalább krumplink legyen. Az internet kollektív bölcsessége szerint 25 négyzetméteren elvileg bőven meg tudom termelni kettőnk krumplifogyasztását. Elvileg. Mindenesetre egy hónap múlva valószínűleg az ásóvilla lesz a legjobb barátom. Feltéve, hogy megjavul a térdem.
Kicsit még mindig hullámvasutazok, vannak órák, amikor annyira szétszórt vagyok, hogy nem is értem, mi történik velem/körülöttem. De most már azért nagyjából kezd stabilizálódni a helyzet. A kert sokat segít. Meg az is, hogy minden nap olvasok egy kicsit és addig sem a Facebookot nyomkodom. De nem bánnám, ha mondjuk az időjárás eldönteni, hogy milyen évszak lesz a következő két hétben, és tartaná magát hozzá. Esetleg eshetne egy kis eső, mert nekünk megint nem jutott. A hét elején már azon gondolkoztam, hogy fene a krumpliba, fügekaktusz dugványt kéne szerezni valahonnan.
Újabb ömlengős poszt az élet elviselhetetlen szépségéről.
Végül összesen tizenheten jöttünk ma össze kenyérlángost enni, sörözni, teázni és beszélgetni (köztük két meglepetésember is). Még sose voltunk ennyien itt bent (kint már igen, de most hideg volt még a kiüléshez, Lakótárs körbe is fotózta a nappalit), nincs is ennyi székünk (tányérunk meg pláne).
Ilyenkor annyira boldog és hálás tudok lenni. Hogy ez a sok ember mind eljött, mert én meghívtam őket; hogy itt ettek-ittak velünk, és jól érezték magukat. Sokáig azt gondoltam (néha még mindig azt gondolom), hogy én nem vagyok közösségi ember. De ilyenkor úgy érzem, hogy itt otthon vagyok.
- A citromos-tejszínhabos tartelette-ek meglepően isteni finomra sikeredtek. Gyakrabban kéne rászánnom magam a sütisütésre. Gyakrabban kéne akciós vaj a Sparba.
- Péntek este felhívott a középső húgom, akivel elég ritkán tudunk beszélgetni. Most se volt sok, de nagyon jól esett, és jövő hétvégén valószínűleg találkozni is tudunk majd.
- Tegnap elmentünk kutyát sétáltatni V-vel, és összefutottunk egy névrokonommal az úton, aki szintén kutyát sétáltatott, úgyhogy utána hármasban sétáltattuk a kutyákat, akik egymással is nagyon jól elvoltak, rohangáltak, birkóztak. Egyszer találtak egy fél nyulat, amit mind a háromtól el kellett venni külön-külön, meg aztán elszaladtak az erdőben megkergetni valamit (én ilyenkor mindig szívbajt kapok, hogy most fogják lelőni a kutyát), de ezen kívül tök jó volt.
- Kaptam egy vödörnyi eperpalántát meg néhány emeletes hagymát, amiket tegnap gyorsan el is ültettem.
- Kezdenek kikelni a padlizsánok, a rukkola, a mángold, a paprikák. Sajnos a palántázós lámpákról semmi hír egyelőre (nyilván, hétvége van), úgyhogy sufnituningban csináltam egy kis palántanevelőt (rukkoláékat meg kiraktam a salátás láda mellé, amiben sajnos figyelmetlenségem folytán az ázsiai káposztafélék elfagytak, a saláta mix viszont túlélte, ami jó hír).
- Véglegesítettem két cikket a héten, amiket már nagyon régóta tologattam magam előtt.
- Meghirdettem egy pizzázást hétfőre, de kiderült, hogy VidámFiú (aki amúgy Lakótárs öccse, és az egyik kedvenc emberem az egész világon) aznap délutános, vagyis nem tud jönni, amitől nagyon szomorú lett - úgyhogy csináltunk tegnap este is egy instant pizzázást. Sajnos a pizzatészta így nem lett annyira jó, mert csak egy órát tudott állni a fél nap helyett, és elfogyott volna kicsit több pizza is (nyolcan voltunk plusz a baba, aki még nem eszik pizzát), de azért jó volt így is. Lakótárs főzött hozzá szószt, összedobtuk, ami itthon volt, és mindenki megdicsérte utána, úgyhogy csak azt remélem, hogy nem maradt senki éhen. Holnapra így marad a pizzás csiga, ahhoz még kell receptet keresnem.
- Ma elmentünk Fiúval meg a kutyával egy hosszabb sétára. Nem tudom, hogy pontosan mennyit mentünk, de 10 körül indultunk el és egészen pontosan 14.45-re értünk haza, és csak egyszer álltunk meg közben tíz percre inni meg csokit enni. Ébredezik az erdő, de nagyon látszik a hónapok óta tartó aszály, az ibolyán kívül gyakorlatilag semmi nem virágzik, és egy kisebb porfelhő mutatja mindig, hogy merre jár valaki. Elég elkeserítő. De az útvonal szép volt, tuti fogok még errefelé futni.
Valamiért azt hittem, hogy a márciusi széthullást idén lerendeztem februárban.
De nem.
Ma reggel megint havazott, most meg kb. 15 fok van, éjszakára -8-at mondanak.
Annyi mindent írtam az elmúlt két évben. Úgy érzem, hogy most a kreativitásom meg a fogalmazóképességem utolsó cseppjeit facsarom ki az agyamból. Pedig amúgy szeretek írni. De már nem megy.
Inkább megyek is, és citromkrémes kosárkákat sütök.
Kicsíráztak a lila tomatillók is (amiket csak kísérletképpen indítottam meg - 4 évesek a magok, és finom szólva nem ideális körülmények közt tároltam őket, úgyhogy fogalmam se volt, hogy kicsíráznak-e), és lassan indulnak a paprikák is, a tavasz viszont még mindig sehol... úgyhogy feladtam a reménykedést, és megrendeltem a lámpákat a palántanevelő sarokhoz, nehogy már ezen múljon a szezon fele. Jövőre is biztos jól fog jönni.
Tegnap elmentünk Fiúval ebédelni (nem ünnepeljük általában a nőnapot, de most így jött ki), és kivételesen jó volt, hogy nem nekem kellett főzni. A környékbeli éttermeknek mondjuk nyilván nem nagyon van vegetáriánus kínálata, leragadtak a rántott sajtnál meg a salátánál, ami kicsit szomorú. De amíg nem megyünk túl sokszor, addig nem zavar, mert a rántott sajt az egyik kedvenc kajám, viszont itthon gyakorlatilag soha nem állok neki pepecselni vele.
Ma diós kenyeret sütök, holnap meg nem felejtek el jó sok vajat venni a bevásárlásnál, és akkor végre süthetek krémes sütiket, amikre már hetek óta csorgatom a nyálam, amikor eszembe jut.
Igyekszem keveset Facebookozni (engem is utolértek sajnos a választási reklámok, pedig egész sokáig megúsztam), és sokat olvasni meg mozogni, meg nem csak tervezgetni, hanem tényleg elkezdeni dolgokat (ezen mondjuk sokat segítene, ha lenne valami bevételem). Nem a kedvenc hónapom a március, na.
Elképesztően nehezemre esik egyszerre egy dolgot csinálni, vagyis pontosabban mondva befejezni azt, amit elkezdtem, és nem belekapkodni mindenbe, ami épp eszembe jut. Az olyan rutinfeladatok, mint a kiflitészta begyúrása, a takarítás vagy a mosogatás, hirtelen kihívássá váltak. Pénteken Kertésznél aludtam, ami nagyon jó volt, elfogyott egy üveg bor meg egy fél üveg sherry és hajnali fél egyig beszélgettünk. Szombaton együtt nyomtunk le egy rendezvényt, és bár hatalmas segítség volt, hogy jöttek önkéntesek is, így is sok emberrel kellett beszélnem, sokszor kellett ugyanazt elmondani, és nem mindenkivel voltam kedves, ami miatt utólag kicsit rosszul érzem magam, de egyszerűen nem tudok mit kezdeni már azzal, hogy az emberek egy kib.szott Facebook esemény szövegét nem képesek elolvasni és értelmezni. Kezdek belefáradni ebbe.
Kertész megnyugtatott, hogy az ázsiai káposzták és a saláták nem fognak beledögleni, ha kint tartom őket, viszont most elkezdtek kicsírázni a bazsalikomok, és fogalmam sincs, hol fogom tartani őket, amíg megjön a tavasz.
A hüvelykujj-tikkelésem elmúlt (azt hiszem), viszont elkezdett remegni a kezem, és indokolatlanul gyakran ejtek le / rúgok fel dolgokat, és nagyon nehezemre esik bármi szakmai jellegű dolgot írni. Néha bevillan Alexi Murdoch Breath című száma, amit még tizenévvel ezelőtt úristen hallottam először a Stargate Universe első évadának elején (talán az első részben volt, nem tudom), és nagyon megragadt bennem. Magát a sorozatot amúgy nem annyira szerettem, csak a második évad közepéig néztük az akkori fiúmmal, de ez a szám azóta is velem van. (A YouTube-os kommentekből úgy látom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. :D)
Ahh, hát olyan szívesen írnék néha az egyesületi munkámról konkrétumokban, de szeretném megőrizni a látszólagos anonimitásomat, úgyhogy nem lehet.
Inkább arról írok, hogy tegnap elpalántáztam egy csomó mindent. Fogalmam se volt, hogy mennyi palántázóládát érdemes rendelni, úgyhogy rendeltem valamennyit.
Nyilván nem lesz elég.
De az van, hogy muszáj lesz elégnek lennie, mert nagyon fogy a pénzem, és még mindig nem tudom, miből fogom visszatornázni a tartalékaimat. Illetve hát van egy pár ötletem, amikről meg vagyok győződve, hogy vissza tudják hozni a befektetett pénzt, csak egyedül nekem lassan mennek az ilyen nagyobb vállalkozások.
Elég bénának érzem, hogy mindenkinek arról panaszkodok, hogy mennyi dolgom van, de valójában semmivel nem haladok (a palántázáson kívül). Minden nap van időm blogolni például. Ez akkor szokott bekövetkezni, amikor nem tudok prioritási sorrendet felállítani, és csak belekapkodok dolgokba, aztán átugrok a következőre. Jobb esetben így is lehet haladni, de most egy csomó írnivalóm lenne, az viszont csak úgy megy, hogy leülök és rákoncentrálok. Na, ez most nem megy. Úgyhogy bevezettem megint egy légzésmeditációt nap elejére/végére, az egy kicsit segít a helyzeten.
Kedden gyömbéres-sörös kenyeret sütöttem, nem lett tökéletes, de sütöttem már rosszabbat is. Építettem mini fóliát az egyik palántázótálcának is, amiben meglepően gyorsan kicsíráztak az ázsiai káposzták és a saláták, hogy ki tudjam vinni őket a napra (itt nagyon kevés fény van bent).
Megmutatom a bögrémet meg a füzetkémet, egészen elégedett vagyok velük (jó, a bögrével nem teljesen, de legalább használható):
Néha elhatározom, hogy csak az érdekes dolgokról fogok írni, mert a mindennapjaim nem hiszem, hogy nagy érdeklődésre tartanak számot, de aztán mindig győz a grafomániám. Úgyhogy megint írok.
Kicsit úgy érzem, mintha hullámvasúton ülnék, egyrészt tök büszke vagyok magamra, hogy normálisan tudok funkcionálni és nem temetett maga alá a szorongás (az idegességem leginkább abban nyilvánul meg, hogy csütörtök óta tikkel a bal hüvelykujjam és tegnap óta a jobb szemem is); másrészt viszont szar embernek érzem magam, hogy nem teszek többet az ukrán menekültekért. Tegnap vittünk ugyan egy adag tartós kaját, de azt nem is a menekülteknek küldik, hanem a kárpátaljai testvérvárosnak (akiknek amúgy lehet nagyobb szüksége van most rá - azt olvastam mindenhol, hogy kajaadományokból jól állnak a pályaudvarokon és a határnál is), de igazából tulajdonképpen azt is megtehetnénk, hogy befogadunk egy párt vagy egy kisebb családot - nem lenne kényelmes senkinek, de lehetséges lenne. Szeretném azt hinni, hogy ha a saját házunkban laknánk, már felajánlottuk volna, de egyrészt ezt sosem fogjuk megtudni, másrészt így viszont nem merem felvetni, és ettől elég rosszul érzem magam. És nem tudom, hogy máshogy tudnék segíteni. Szerencsére azt látom, hogy iszonyú nagy az összefogás, és egyelőre nem az én kis felajánlásom hiányzik a rendszerből, úgyhogy azért igyekszem nem nagyon szarul érezni magam emiatt.
Szerencsére zajlanak a napok és annyi tennivalóm van, hogy ha akarnám, se tudnám egész nap a híreket pörgetni. A hétvégén például mindkét délután könyvkötős foglalkozáson voltam a műhelyben, és készítettem egy (Lakótársa által szőtt textilbe kötött) kis füzetkét, amit kerti naptárnak fogok használni. Kikeltek az elpalántázott ázsiai káposzták, ami egyfelől tök jó, másfelől viszont tegnap megint megjött a tél, úgyhogy most gyorsan ki kell találni, hogy mit kezdjek velük - az eredeti terv az volt, hogy nap közben kint lesznek a természetes fényben, de a tíz fokba mégse vihetem ki őket bentről. A héten szeretném megindítani a paprikákat és a padlizsánokat is.
Igyekszem úgy tenni, mintha rendes háziasszony lennék (haha), egy héten belül háromszor is porszívóztam (valamiért elkezdett zavarni, hogy sok koszt hordunk be folyamatosan), a hétvégén mostam, ma meg gyömbéres-sörös kenyeret sütök (erre nagyon kíváncsi leszek). Még meg kell írnom egy cikket és össze kell állítanom egy rovatot, és hétvégén megyek fel Budapestre, és meg kell csinálnom az ágyásokat (ha megint jó idő lesz), és bele kell kezdeni a saját projektekbe, és... foglalkozni a kutyával is, Fiúval is, a műhellyel is, az egyesülettel is. Meh. Túlvállaltam magam vagy túlvállaltam mag megint?
Mostanában nem annyira van kedvem főzni, pedig van még egy csomó lila és narancssárga batáta, vettünk kelbimbót is a piacon, érik egy újabb adag kimcsi és kakukkfüves-mustáros fermentált retek. Azt hiszem, már várom a tavaszi zöldeket a gyökérzöldségek helyett.
 |
| pisztácialeves <3 |
 |
| arab tejberizs (vagyis rizspuding) pisztáciával |
Tegnap megint volt magyaróránk Linával. Azt beszéltük meg, hogy egyik héten gyakorlatiasabb dolgokat veszünk - mondatokat, szavakat, amiket tud használni -, másik héten meg kicsit elméletibb, nyelvtani dolgokat, hogy jobban megértse a nyelvet. Úgyhogy tegnap a bemutatkozás volt a téma, foglalkozások és nemzetiségek, de nyilván megint felmerült olyan kérdés (a tárgyeset), amibe hirtelen beletört a bicskám. De tök sokat készültem és nagyon jó hangulatban telt az óra, Lina is nagyon lelkes, és azt mondta, hogy ez most nagyon hasznos volt neki, szóval szerintem jó úton járunk. Nehéz kicsit belőni, hogy mivel készüljek, ami hasznos is, és nem is túl bonyolult - próbálok visszagondolni a szlovéntanulós időszakomra, ami néha segít, néha nem. Jövő héten mindenesetre a magánhangzó harmóniáról szeretnék majd beszélni mindenképp, meg egy kicsit az igeragozásról, aztán meglátjuk, mi fér még bele. Tök jó egyébként, Lina a legtöbb szót egész szépen le tudja írni hallás után, csak néha a hosszú-rövid hangzók (magánhangzók és mássalhangzók is), illetve az "a" és az "o" hang megkülönböztetése okoz neki fejtörést.
Ez a mém megvan? Életem, röviden összefoglalva. Már napok óta kerülgetett a felismerés, de ma reggel sikerült megfogalmaznom, hogy annyi m...
