ahogy a dolgok morzsálódnak

Úgy érzem, mintha egy kaleidoszkópban élnék, sok pici pillanatból állnak össze a napok, és aztán hopp, egyszer csak hét vége van (vagy hét eleje, attól függően, hogy mikor eszméltem utoljára az időre). Voltam egy egész délutános sétán Mérnökékkel és a kutyával. Megjött az ebook-tokom, úgyhogy most már ki merem hozni a szobából. Elindult az idei tagsági kampányunk. Szombat este megnéztem a Harry Potter reuniont, és naná, hogy totál nosztalgikus hangulatban kerültem tőle - el is kezdtem újranézni a filmeket, tegnap fejeztem be az ötödiket. Horgolok. Az egyik munkatársamnak meghalt a kutyája. Kedd délután volt a sütiklub második alkalma - nem tudom, mi történt, de egyszer csak azt éreztem, hogy gyűlik a pánikgombóc a torkomban (ott voltunk öten - Babával együtt hatan - egy pici konyhában, meleg volt, egyszerre hárman beszéltek és ment a turmixgép, én meg azt éreztem, hogy nem kapok levegőt és egyre jobban dobog a szívem), és el kellett mennem - de utána se lett jobb, alig bírtam hazavánszorogni. Tegnap elmentem futni, mert már muszáj volt, aztán viszont - nem tudom, hogy a futástól-e - megint egész nap szédelegtem és néha bealudtam. Ma már viszonylag jól vagyok, csak a fejem fáj egy kicsit. Van megint egy csomó fordítanivaló, és jövő héten öt napot fent leszek Budapesten. Öt nap, te jó ég... Takarítani kéne, mosogatni kéne, főzni kéne. Írni kéne mindenfélét: cikket, tananyagot, rovatot...
Úgy érzem, mintha az idő egy pohár víz lenne, és csak peregnek ki a kezeim közül a cseppek, ha próbálok valami rendet teremteni kívül-belül.