2021 könyvekben

Még nem telt el egy hét a januárból, úgyhogy nem késtem el semmivel. Ugye?

2021-ben 77 könyvet olvastam, összesen kb. 22500 oldalt. Ez egyértelmű növekedés a 2020-as 53-hoz képest, de lehetett volna sokkal több is, ha nem függök rá novemberben a halas játékra, nem azt nyomkodom esténként olvasás helyett. Erről most próbálok leszokni, mert amúgy rosszabbul is alszom emiatt. Upsz.

Főleg a világolvasós projektemmel haladtam: felkerült a térképre Luxemburg, Katar, Omán, Jemen, Brunei, Jamaica, Ciprus, Kuvait, Srí Lanka, Szíria, Tonga, Pápua Új-Guinea és Niger (népmesés kötetekkel együtt még Tádzsikisztán, Indonézia és Kazahsztán is). 

SFF:
Tavaly nem olvastam túl sok fantasztikumot, az előző évek után kicsit túltöltődtem, és másra akartam koncentrálni. Jó, az is közrejátszott ebben, hogy a világnak ezen a felén nehéz megszerezni a friss megjelenéseket könyvtárból. Na, de ami volt, az viszont jó volt! Vagyis nem mind, de azért nem hagyhatom ki a listából Mr. Leírhatatlan Tchaikovsky legújabb magyarul megjelent művét, Az Éden kapuit, ami egy zseniális ötlet sajnos kevésbé zseniális megvalósítása (viszont most beraktam év elejére a Shadows of the Apt sorozat aktuális részét, hogy ne járjak úgy, mint tavaly). A két kedvenc sci-fim az Érkezés a sötétségbe (Jacek Dukaj) és A magvető példázata (Octavia E. Butler) lett. Előbbinél a tartalom mellett iszonyúan tetszett a formával való játszadozás (meg a festmények, omg). Utóbbi kicsit lehozott az életről, de ezzel együtt is az egyik legmeghatározóbb könyv lett az életemben. Durva, hogy 30 évvel ezelőtt íródott, de minden szava aktuális.
Fantasy-t kicsit többet forgattam újraolvastam a Tündérföld-sorozat első három részét Valentétől, örök kedvencek. Év elején rászántam magam A Titkos Birodalom elolvasására, ami a La Belle Sauvage után kicsit mumus volt, de végül kellemes meglepetés lett, nagyon szerettem, és most várom a harmadik részt. Év végén olvastam Juhani Karilától a Csuka-átkot, amiről nem sokat tudtam előre, és kicsit nehezen éltem bele magam, de a végére egy gyönyörű történet kerekedett belőle a szorongásról (oké, egy kicsit szájbarágós volt, de nekem tetszett).

Mesék
Nem olvastam tavaly olyan nagyon sok mesét, de azért egy pár kötet átfutott a kezeim közt, és volt köztük egy pár, amit nagyon szerettem. Az Európa Kiadós Népek Meséi sorozatból A fakó lovacska című kazak, illetve A lány, aki rózsát nevetett című újgörög gyűjtemény lett a kedvencem (utóbbi egyébként kellemes meglepetés volt, nem számítottam rá, hogy ennyire tetszeni fog). Végre eljutottam odáig is, hogy elolvassam Zalka Csengétől a Ribizli a világ végén című meseválogatást is (ebben hagyományos magyar, feminista népmesék vannak összegyűjtve, amikben a lányok nem megmentésre váró királykisasszonyok, és szerintem zseniális). 

Ismeretterjesztők
Ebből sikerült egész sokat olvasnom (persze még mindig nem annyit, amennyit szerettem volna, de határozott haladás történt a korábbi évekhez képest). Karin Bojstól Az én európai családom egy 45.000 évre visszamenő családfakutatás történetét meséli el - szerintem nagyon izgalmas, hogy DNS-szekvenálással meg mindenféle markerekkel már ilyen hosszú időre visszamenőleg is meg lehet mondani, honnan jöttek az őseink, de a legizgalmasabb része igazából az volt, hogy azt is bemutatta, hogyan éltek ezek az ősök. Eddig nem érdekelt különösebben a régészet, de most elkezdett érdekelni. Kaja témában két könyvet is olvastam. Brian Wansinktól az Evés ész nélkül egy nagyon érdekes könyv, ami főleg az étkezési szokásokat veszi górcső alá (azóta több-kevesebb sikerrel igyekszem alkalmazni néhány tippjét az egészséges étkezéssel kapcsolatban). Stephen Le A táplálkozás százmillió éves története című könyve pedig egy különösen izgalmas és provokatív könyv volt (rögtön az elején a rovarevéssel kezd, én meg nagyon-nagyon szeretem az ilyen merészségeket), aminek mondjuk nem minden megállapításával értettem egyet, de jó sok gondolkodni- és utánajárnivalót adott. Elolvastam Thor Heyerdahltól az Aku-akut, amiben a húsvét-szigeti expedícióját írja le, ez is nagyon érdekes volt (korábban semmit nem tudtam a Húsvét-szigetről). Egy régi elmaradást pótoltam Zalka Csenge Hősök és pimaszok című könyvének elolvasásával, ami nem is annyira ismeretterjesztő, inkább kézikönyv, de nagyon tetszett, és feltett szándékom, hogy egyszer beépítem valahogyan, valahova a mesemondást a tevékenységeim közé. És persze nem tudok szó nélkül elmenni Andri Snaer Magnason Időről és vízről című kötete mellett: szeptemberben és októberben olvastam, és annyira lehozott az életről, hogy kb. most kezdem kiheverni. A klímaváltozásról szól, meg arról, hogy mennyire nagy a baj, és hogy miért nem érti az emberiség. Elfogult vagyok, mert Magnason az egyik kedvenc íróm, ez pedig az egyik olyan téma, ami nagyon közel áll hozzám, szóval fogalmam sincs, hogy objektíven nézve milyen ez a könyv, de engem nagyon mélyen megérintett.

Szépirodalom
Hát igen, ezen a téren nem vagyok nagyon up to date, nemigen olvasok szépirodalmat (és nem is mindig tudom, hol kell meghúzni ennek a kategóriának a határát). Ebbe a kategóriába azt hiszem két emlékezetes könyvem volt. A Kőtutaj José Saramagotól - Saramagonak vannak könyvei, amiket nagyon szeretek, és ennek az alapötlete is nagyon tetszett, de aztán a végére valahogy unalomba fulladt egy kicsit a dolog (persze az is lehet, hogy csak nem voltam megfelelő lelkiállapotban Saramago stílusához). Rafik Schami Szofia, avagy minden történet kezdete című regényét olyan prózai okok miatt vettem kézbe, hogy szír a szerző (és az egyik ismerősöm nagyon ajánlotta Schamit), de végül körülbelül a második mondatnál magába szippantott, és nem bírtam szabadulni az utolsó oldalig. (És ez volt az az ominózus könyvtári könyv, amit elveszítettem. Kicsit remélem, hogy megtalálom valahol, és akkor lesz egy példányom belőle.)

Erre az évre nincsenek nagy terveim, majd ahogy esik úgy puffan-alapon olvasgatok könyveket. A világolvasással azért szeretnék haladni, emellett pedig Tchaikovsky, Saramago és Gerald Durrell életművének olvasásába is szeretnék egy kis energiát fektetni. Aztán majd meglátjuk.