Ez a karácsony elég furcsa volt (és gyorsan eltelt). Csütörtök este itthon karácsonyoztunk hatan, Fiúval, Lakótárssal, Villamosmérnökkel, Gépészmérnökkel és Babával - ez nagyon jó volt, Lakótárs hozott egy cuki kis fenyőt, amit feldíszítettünk együtt, melléraktuk az ajándékokat, sütit meg bejglit ettünk és beszélgettünk egész este. Pénteken Fiú is hazament a családjához meg én is az enyémhez. Itt már volt egy kis feszkó, két okból is: vittük a kutyát is, és az volt az A terv, hogy velem marad kertes házban. A kisebbik öcsémnek van két kutyája, az egyikkel világra szóló haverok Bodzával, a másikkal viszont még nem találkozott, és ő egy nagyon félős, ezért elég agresszív kutya, és nem volt biztos, hogy össze tudnak szokni ilyen rövid idő alatt*. A másik ok meg az volt, hogy a nagyobbik öcsém nem jött haza az ünnepekre Észtországból, ami miatt anyám iszonyú ideges volt, amit rám is sikerült átragasztania (miközben én amúgy teljesen meg tudom érteni, hogy nem jött haza, én 15 éve minden évben elhatározom, hogy jövőre nem megyek családi karácsonyozni). De azért jó is volt: együtt sütöttük a vacsorát, Mindoztunk (és elég jól ment), beszélgettünk, és mindenki örült az ajándékaimnak, amiket kissé kínkeservesen szenvedtem ki magamtól (viszont a végén kifejezetten elégedett voltam velük, úgyhogy megérte az utolsó pillanatokig ötletelni).
Tegnap meg átjöttek a nagyszüleim meg anyu húga a családjával. Na, ez szörnyen fárasztó volt. Nem szoktam szeretni ezeket a nagy családi összejövéseket, de az elmúlt pár évben nem voltak olyan vészesek (vagy csak én lettem edzettebb, nem tudom). Most, talán azért, mert utoljára kb. két éve gyűltünk össze így egy helyen, vagy nem tudom, de mindenesetre nem éreztem túl jól magam. Ehhez nyilván hozzájárult, hogy nem volt mindenki a topon: a legkisebb húgomnak mononukleózisa van, anyám megfázott, a kisöcsém kamasz, a nagyszüleim meg a legjobb napjaikon is fárasztóak. A nagyapám néha felvette a maszkját, miközben együtt ebédeltünk (meg amúgy is, tizenhárman voltunk összetömörülve hetven négyzetméteren - és rajtam kívül mindenki háromszor van beoltva), és már a legelején elkezdtek arról vitatkozni, hogy mostanság milyen ápolatlanul mennek az emberek a tévébe nyilatkozni. Wtf? Mindig nevettem, amikor Fiú panaszkodott, hogy náluk ez a téma az ebédlőasztal körül, annyira szürreális nekem ez, mert egyáltalán nem nézek tévét, de ha véletlenül igen, akkor se az érdekel, hogy kinek hány napos a borostája meg milyen a zakója. Persze lehet, hogy bennem van a hiba, mindenesetre ez nálunk eddig soha nem volt téma, szóval kicsit megrökönyödtem, meg el is ment a kedvem a társalgás további részétől, úgyhogy kimenekültem a konyhába. A nap pillanata mondjuk egyértelműen az volt, amikor a legnagyobb húgom mosogatás közben rájött, hogy véletlenül a főtt krumplival együtt rakta a mosogatóvízbe az egyik edényt.
Ma meg bementem Pestre a kutyával, és Fiú családjával ebédeltünk - az utazás nem nagyon vészes, otthon egy 15 perces séta a vasútállomás, aztán még egy 20 perc vonattal és végül még 40 villamossal. Bodza viszonylag jól viselkedett, csak a szájkosarat kellett néha visszavarázsolni a fejére, de két táskával meg a kutyával navigálni nem egyszerű, főleg amikor a maszk miatt nem látok ki a szemüvegemen, szóval azért elég boldog voltam, amikor leszálltunk a villamosról Óbudán. Szerencsére nem maradtunk ott sokáig, fél kettő felé már indultunk haza - és kiderült, hogy itthon leesett öt centi hó! Szerencsére a faluba vezető utat letakarítottak (különben nehéz lett volna hazajutni...), de én úúúúgy örülök, hogy idén is látok még egy kis havat! Sétálni már nem volt energiám elmenni ma, de remélem, hogy holnapig még megmarad, és akkor megejthetek egy havas sétát.
Összességében nem volt rossz ez a karácsony (nem volt nagyon jó sem), de nagyon-nagyon elfáradtam, jó újra itthon lenni.
Most az a terv, hogy megtanulok horgolni meg olvasok a két ünnep közt, és januárban újult erővel vágok bele az életbe. Vagy nem. Majd meglátjuk.
*ez kívülről nézve talán nem olyan nagy téma, Fiú nem is nagyon értette, hogy mitől parázok annyira - de a mi kutyáink régebben kifejezetten agresszívak voltak, néha egymással is, és bennem ez eléggé megmaradt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése