hullámok

Az előző héten az időérzékelésem és a kedvem is mintha hullámvasúton ült volna -az egyik pillanatban úgy éreztem, hogy elhussannak a napok, aztán meg azon kaptam magam, hogy alig várom már, hogy besötétedjen. A hét elég semlegesen indult, sőt, úgy éreztem, hogy kezdek kikászálódni a gödörből, ahová az elmúlt hetek során lecsúsztam: voltam sétálni a kutyával és lenyomtam egy elég izzasztó, fél órás HIIT workoutot, ami nagyon jól esett, meg harmadjára is kiolvastam A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt című Valente-könyvet, ami szintén nagyon jól esett. Ehhez képest kedden semmit nem csináltam, annyira fájt a derekam, hogy szinte fel se tudtam kelni az ágyból, meg össze is vesztünk Fiúval a hülye házon egy kicsit, ami megalapozta a hétnek a további hangulatát. Szerdán megint felfelé ívelt a hullámvasút: aznap volt Lakótárs harmincadik szülinapja, eredetileg szűkkörű pizzázást terveztünk, amire hívtam néhány meglepetésvendéget, de aztán Lakótárs covidos lett, és nem lehetett tudni, hogy tarthatunk-e bármilyen bulit, úgyhogy lemondtuk az egészet. Szerencsére aznap reggel már negatív gyorstesztet produkált, úgyhogy a pizzázást megtartottuk este, meglepetésnek meg maradt a rugelach (ami Lakótárs kedvenc sütije, mióta egy hónappal ezelőtt először készítettem) meg az ajándék. Utána viszont csütörtök reggel nem volt jó felkelni a piacozásra (szerencsére most senki nem akart velünk nagyon beszélgetni), és utána is használhatatlannak éreztem a napot, de aztán megembereltem magam, és fordítottam egy csomót*, meg felhordtam néhány kisebb fát a tornácra száradni, amiket Villamosmérnök vágott ki és darabolt fel. Este még Fesztávoztunk is egyet (megint kikaptam, mint a sz.r, de azért jó volt).

És aztán jött a péntek és a mélyrepülés, aminek az lett a vége, hogy vasárnap már rosszabbul éreztem magam, mint az elmúlt egy hónapban bármikor, szóval nemhogy nem másztam kifelé a gödörből, hanem még mélyebbre csúsztam. Meh. Szombaton volt még egy kis felívelő szakasz, amikor délelőtt segítettem Lakótársnak kerámiákat mázazni a műhelyben, de a délutáni vásározás a szomszéd faluban meg az esti önkéntesinterjú már csak púp volt a hátamon. Vasárnap meg egész nap aludni próbáltam meg a telefonomat nyomkodtam, és azt tervezgettem, hogy hova kéne költözni most, hogy itt megbukott az életem.

Remélem, hogy igazából nem bukott meg, csak nehéz az év vége. Mindenesetre most már mosni kell meg birsalmasajtot csinálni meg bejglit sütni, és amúgy sem esik jól a fetrengés, úgyhogy ma megpróbálok megint normálisan funkcionálni.

*most két dolgot fordítok, jól kiegészítik egymást: van egy cikk, ami annyira lehoz az életről, hogy legszívesebben lefeküdnék a földre meghalni (amúgy kicsit ez volt minden rossznak okozója a múlt héten), meg van egy honlap, amitől meg visszatér az életbe meg a munkámba vetett hitem - sajnos a cikk határidős, a honlap meg nem, úgyhogy ki lehet találni, melyikkel foglalkozom többet