átmeneti időszak

 A két ünnep közt igyekeztem leereszteni egy kicsit. Voltam sétálni egyedül is, Fiúval is (hétfőn, amikor még volt egy kis hó), meg V-vel és Zongoratanárral meg a három kutyával (nagyon jót beszélgettünk és remélem nem nyáron találkozunk legközelebb). Sokat olvastam. Befejeztem a Tündérföld-sorozat harmadik részét, és belekezdtem a negyedikbe. Nagyon szeretek Valentét olvasni, de még mindig sajnálom, hogy csak az első két rész jött ki magyarul - ő azon kevés szerzők közé tartozik, akiknél rendszeresen kell szótáraznom, még egy ifjúsági regénynél is arról meg inkább ne is beszéljünk, amikor a Stories of Origin-t olvastam. Mivel nem kellett rohanni, sikerült elolvasnom egy francia nyelvű könyvet is, ott aztán pláne kell szótáraznom, de hát nem árt néha megolajozni az amúgy nem túl stabil lábakon álló francia tudásomat. Készítettem za'ataros sütőtököt fűszeres joghurttal, ami fantasztikusan finom lett, és sütöttem tegnap kiflit is, ami szintén elég jó lett, de már valamiért halszaga lett, amit egyáltalán nem értek. Mondjuk nem ez az egyetlen fura dolog: ma hajnali négykor arra ébredtem, hogy iszonyúan fáj a jobb kislábujjam. Kétszeresére volt dagadva és nem bírtam ráállni a jobb lábamra. Egy kicsit megijedtem, mert ötletem se volt, hogy mi történt vele. Aztán egy órával később elmúlt, és azóta megint normális méretű és nem fáj. Wtf?

Aztán még az is történt, hogy megkaptam Lakótárstól a karácsonyi ajándékomat:

Kicsit nagy lett rám, de imádom. Zoknifonalból készítettem úgyhogy remélhetőleg sokáig ki fog tartani! Emellett tegnap elkezdtem megtanulni tőle horgolni, és kinyílt előttem egy új világ. A jövő év a házfelújítás mellett a sütésé és a horgolásé lesz.

Idén nem nálunk lesz a szilveszterezés, hanem lent a műhelyben, amiért iszonyú hálás vagyok. Nem mintha olyan nagy ereszdelahajamat lenne várható, de azért mégiscsak megterhelő egy kicsit, amikor itt jönnek-mennek az emberek, én meg antiszociális kedvemben vagyok. Így legalább hazajöhetek, ha nem bírom tovább. Csak még sütni kéne valami sütit addig.

főzőcske 2. - szakácskönyvek

Teljesen szubjektív válogatás a kedvenc szakácskönyveimből, rövid(nek szánt) személyes gondolatokkal. 9 könyvet választottam ki - ennél sokkal több szakácskönyvem van, de ezek azok, amik viszonylag rendszeresen előkerülnek.

Karin Pfeiff-Boschek: Elegant Pie
Oké, ez egy kicsit kakukktojás, mert alapvetően nem szakácskönyv, hanem pitedekorációs könyv, de mivel ebben találtam meg a tökéletes pitetészta receptjét, nem akartam kihagyni a felsorolásból. (Az egyébként elég hamar kiderült, hogy a dekorációs részhez nincs megfelelő felszerelésem, és általában türelmem se, de azóta is isteni finom pitéket készítek belőle).

Chad Robertson: Tartine
Chad Robertson: Tartine kenyér
Ha az ember sütögetésre adja a fejét (különösen ha kovásszal teszi ezt), és elkezd utánanézni a pékszakmának, akkor valószínűleg megkerülhetetlen Chad Robertson és a Tartine pékség neve. Magyarra elsőként a desszertes könyvét fordították le, amit szinte rögtön be is szereztem (vagyis ezt kértem tavaly szülinapomra, hogy egészen pontos legyek). Otthon is abszolút kivitelezhető, fantasztikus desszertek vannak benne. Innen származik a croissant-receptem is. Sajnos ezt nem használom olyan gyakran, mint szeretném - egyszerűen azért, mert nincs elég ünnepi alkalom, amire lehetne belőle sütni. De néha csak úgy leveszem a polcról nézegetni, mert a képek is eszméletlen jók benne.

A Tartine kenyér idén jelent meg magyarul, de én korábban találkoztam már az angol verzióval egy szlovákiai projekttalálkozón, és már akkor felkerült a kívánságlistámra. Ezt most karácsonyra kaptam meg, szóval még nem sütöttem belőle, de már majdnem kiolvastam, és szerintem még idén ki fogok próbálni belőle valamit. Van benne kovászos kenyér alaprecept, pizza, briós, croissant, illetve ami nekem nagyon tetszik, rengeteg többnapos kenyérből készült recept a világ minden tájáról.

Mira Manek: India varázslatos ízei
Ez egy gyönyörű könyv, amiben az tetszik legjobban, hogy mindenféle recept van benne: egyszerűen összedobható reggelik, italok, desszertek, és komplett ebédek is, amiknek az elkészítéséhez egy fél nap kell. Az indiai konyhát és fűszereket elég hangulatfüggő, hogy épp mennyire szeretem, de amiket eddig kipróbáltam a könyvből, azok az ételek isteni finom, harmonikus ízeket produkáltak. Ami nehézséget jelent, hogy sok indiai fűszert nem tudok beszerezni belőle, így azokat ki szoktam hagyni, ha nincsenek itthon (és felírom a listára, hogy ha legközelebb megyek az Ázsia boltba, ne csak álljak bambán a fűszerpolc előtt). A rétegzett édesburgonyapüré-fűszeres joghurt-lencse kombó az egyik legjobb kaja volt, amit idén csináltam.

Sabrina Ghayour: Az Ezeregyéjszaka ízei
Ez a könyv volt a bevezető a közel-keleti konyhába. Perzsa recepteket gyűjtött össze benne a szerző, ráadásul olyanokat, amiknek a többségéhez nem kellenek extra fűszerek vagy hozzávalók, és könnyen elkészíthetőek. Első kóstolásra szerelem volt, főként a padlizsános recepteket szoktam gyakran forgatni nyáron.

Amber Locke: Laktató és egészséges levesek
Ez a könyv teljes mértékben impulzusvásárlás volt, mert nem nagyon szoktam leveseket készíteni, de belenéztem ebbe a könyvbe a Libriben, és úgy döntöttem, hogy ez nekem kell. A szerző eredetileg Instagramra posztolta ki a leveseit, úgyhogy nem meglepő, milyen gyönyörű képekkel van teli ez a könyv, elképesztő színkavalkád fogad a lapokon (és azt hiszem, itt kezdtem el barátkozni a főzz színesen alapelvvel). A receptek nagy részéhez nem kellenek extra alapanyagok, alapból vegánnak vannak kitalálva a receptek, de teljesen jól működnek kókusztejszín meg a kesudió-joghurt helyett sima tejszínnel és sima joghurttal is. Plusz pont, hogy a feltétek és fűszerek elkészítését is külön leírja. Azóta se lettünk nagy levesfogyasztók, de azért időnként előkerül ez a könyv, és a végeredmény mindig szemet gyönyörködtető és finom. Kedvencem a citromos brokkolileves és a vöröslencseleves karamellizált répával.

Vida Kata: Idei, hazai, zöld
Nem emlékszem már, hogy akadtam rá Vida Katára és a Babramegy blogra, mindenesetre azóta lelkes követője vagyok, és a grúz receptjei közül sokat megfőztem már, mire rájöttem, hogy Kata amúgy mennyire jó arc és mennyire tudok azonosulni a főzésről és evésről alkotott elképzeléseivel. Neki köszönhetően ismerkedtem meg a táplálkozáspszichológia és a táplálkozáspszichiátria meglehetősen friss tudományágaival is ("civilben" tanácsadó szakpszichológusként dolgozik), ami nekem iszonyú érdekes téma és nem egy "aha-élményem" kötődik hozzá. Szóval nem is volt kérdés, hogy meg fogom venni a könyvét. A benne található mártogatósok és krémek nagyon az én ízlésem szerint valók (ráadásul szezonális leosztásam, ami nekem alapból fontos szempont), a kedvencem eddig a csilis kukoricakrém volt, a gombás lencspástétom pedig az egész családban nagy sikert aratott. Plusz pont, hogy az évszakok elején ír egy kicsit az alapanyagokról és arról is, hogy lehet őket úgy tárolni, hogy a legtovább jók maradjanak.

Király Ágnes: Egyszerűen fermentálj
Király Ági munkásságával először a 2019-es Gyüttment Fesztivál előtt találkoztam, amikor Fotós megkérdezte, hogy hallottam-e már róla meg a fermentálásról. Kicsit utánaolvasgattam a dolognak, és nagyon megtetszett, megnézegettem a blogot, beléptem a csoportba, tavaly pedig befizettem egy online tanfolyamra is. Próbálkoztam egy-két fermentált zöldséggel - a cékla nem sikerült jól, a répa igen, a lila hagyma elmegy, a kimcsi isteni lett, az italokról meg inkább ne beszéljünk. Nagyon szerettem volna megszeretni a fermentálást, de nehezen ment: a blog nem frissül és a struktúrája se kényelmes nekem, a csoportban túl sok az infó és a recept, a videótanfolyamban meg receptek nem voltak. Ezt a könyvet eredetileg karácsonyra rendeltem magamnak, de persze nem bírtam ki, hogy ne nézzek bele. Nagy reményeket fűzök hozzá, már eltettem 2 üveg retket és elkezdtem egy új gyömbérkovászt nevelgetni. Ez is egy gyönyörű, nagyon színvonalas könyv, kezelhető mennyiségű recepttel és nagyon-nagyon hasznos és jól rendszerezett elméleti tudással. Nem véletlenül előlegeztem meg neki a kedvencek közt a helyet.

Yotam Ottolenghi: Jeruzsálem
Ottolenghi nevével vagy 2 éve találkoztam először, és nem értettem, hogy mi ez a nagy felhajtás körülötte. Aztán megvettem a Jeruzsálem-et, és jelentem, azóta én is csatlakoztam az Ottolenghi-hívek közé: ha csak egy szakácskönyvet ajánlhatnék, ez lenne az. Pontosabban valamelyik Ottolenghi-könyv, ugyanis tapasztalatom szerint mindenkinek másik jön be leginkább: az egyik ismerősöm az Egyszerűen-re esküszik, egy másik pedig a frissen megjelent Zamat-ra. Nekem ez lett a leggyakrabban forgatott szakácskönyvem, ehhez nyúlok először, ha nem tudom, mit akarok főzni. Kevés különleges alapanyagot használ, és fűszerek közül is csak 1-2 újdonság volt (pl. a za'atar nevű fűszerkeverék, ami a kedvenc fűszerem, mióta először kóstoltam). Plusz pont, hogy gyönyörűen írnak a könyvben Jeruzsálemről és a gyerekkori emlékeikről - lehet érezni azt a rengeteg szeretetet és törődést, amit igyekeztek belezsúfolni ebbe a könyvbe. Ebben találtam meg a tökéletes hummusz és a tökéletes falafel receptjét, de nagyon megszerettem a tahinimártást is. Kedvencem lett a balilah nevű, csicseriborsóból készült étel, amit Jeruzsálemben street foodként esznek, de a mejadra nevű lencsés-hagymás rizst és természetesen a csokis babkát se hagyhatom ki a felsorolásból. Izgalmas, színes szakácskönyv ez, én ebben találtam meg azt, amit kerestem: változatos, egészséges recepteket, amikhez bármikor tudok fordulni.

No, hát nekem ezek a kedvenc és leggyakrabban forgatott szakácskönyveim. Ti miből főztök?

kiskarácsony

Ez a karácsony elég furcsa volt (és gyorsan eltelt). Csütörtök este itthon karácsonyoztunk hatan, Fiúval, Lakótárssal, Villamosmérnökkel, Gépészmérnökkel és Babával - ez nagyon jó volt, Lakótárs hozott egy cuki kis fenyőt, amit feldíszítettünk együtt, melléraktuk az ajándékokat, sütit meg bejglit ettünk és beszélgettünk egész este. Pénteken Fiú is hazament a családjához meg én is az enyémhez. Itt már volt egy kis feszkó, két okból is: vittük a kutyát is, és az volt az A terv, hogy velem marad kertes házban. A kisebbik öcsémnek van két kutyája, az egyikkel világra szóló haverok Bodzával, a másikkal viszont még nem találkozott, és ő egy nagyon félős, ezért elég agresszív kutya, és nem volt biztos, hogy össze tudnak szokni ilyen rövid idő alatt*. A másik ok meg az volt, hogy a nagyobbik öcsém nem jött haza az ünnepekre Észtországból, ami miatt anyám iszonyú ideges volt, amit rám is sikerült átragasztania (miközben én amúgy teljesen meg tudom érteni, hogy nem jött haza, én 15 éve minden évben elhatározom, hogy jövőre nem megyek családi karácsonyozni). De azért jó is volt: együtt sütöttük a vacsorát, Mindoztunk (és elég jól ment), beszélgettünk, és mindenki örült az ajándékaimnak, amiket kissé kínkeservesen szenvedtem ki magamtól (viszont a végén kifejezetten elégedett voltam velük, úgyhogy megérte az utolsó pillanatokig ötletelni).

Tegnap meg átjöttek a nagyszüleim meg anyu húga a családjával. Na, ez szörnyen fárasztó volt. Nem szoktam szeretni ezeket a nagy családi összejövéseket, de az elmúlt pár évben nem voltak olyan vészesek (vagy csak én lettem edzettebb, nem tudom). Most, talán azért, mert utoljára kb. két éve gyűltünk össze így egy helyen, vagy nem tudom, de mindenesetre nem éreztem túl jól magam. Ehhez nyilván hozzájárult, hogy nem volt mindenki a topon: a legkisebb húgomnak mononukleózisa van, anyám megfázott, a kisöcsém kamasz, a nagyszüleim meg a legjobb napjaikon is fárasztóak. A nagyapám néha felvette a maszkját, miközben együtt ebédeltünk (meg amúgy is, tizenhárman voltunk összetömörülve hetven négyzetméteren - és rajtam kívül mindenki háromszor van beoltva), és már a legelején elkezdtek arról vitatkozni, hogy mostanság milyen ápolatlanul mennek az emberek a tévébe nyilatkozni. Wtf? Mindig nevettem, amikor Fiú panaszkodott, hogy náluk ez a téma az ebédlőasztal körül, annyira szürreális nekem ez, mert egyáltalán nem nézek tévét, de ha véletlenül igen, akkor se az érdekel, hogy kinek hány napos a borostája meg milyen a zakója. Persze lehet, hogy bennem van a hiba, mindenesetre ez nálunk eddig soha nem volt téma, szóval kicsit megrökönyödtem, meg el is ment a kedvem a társalgás további részétől, úgyhogy kimenekültem a konyhába. A nap pillanata mondjuk egyértelműen az volt, amikor a legnagyobb húgom mosogatás közben rájött, hogy véletlenül a főtt krumplival együtt rakta a mosogatóvízbe az egyik edényt.

Ma meg bementem Pestre a kutyával, és Fiú családjával ebédeltünk - az utazás nem nagyon vészes, otthon egy 15 perces séta a vasútállomás, aztán még egy 20 perc vonattal és végül még 40 villamossal. Bodza viszonylag jól viselkedett, csak a szájkosarat kellett néha visszavarázsolni a fejére, de két táskával meg a kutyával navigálni nem egyszerű, főleg amikor a maszk miatt nem látok ki a szemüvegemen, szóval azért elég boldog voltam, amikor leszálltunk a villamosról Óbudán. Szerencsére nem maradtunk ott sokáig, fél kettő felé már indultunk haza - és kiderült, hogy itthon leesett öt centi hó! Szerencsére a faluba vezető utat letakarítottak (különben nehéz lett volna hazajutni...), de én úúúúgy örülök, hogy idén is látok még egy kis havat! Sétálni már nem volt energiám elmenni ma, de remélem, hogy holnapig még megmarad, és akkor megejthetek egy havas sétát.

Összességében nem volt rossz ez a karácsony (nem volt nagyon jó sem), de nagyon-nagyon elfáradtam, jó újra itthon lenni. 

Most az a terv, hogy megtanulok horgolni meg olvasok a két ünnep közt, és januárban újult erővel vágok bele az életbe. Vagy nem. Majd meglátjuk.

*ez kívülről nézve talán nem olyan nagy téma, Fiú nem is nagyon értette, hogy mitől parázok annyira - de a mi kutyáink régebben kifejezetten agresszívak voltak, néha egymással is, és bennem ez eléggé megmaradt

főzőcske

Anszki után szabadon (jó, nem most kezdtem ezt a bejegyzést, na) úgy döntöttem, hogy én is megosztom, mit eszem mostanában. Ez az egyik kedvenc témám, imádom a főzős posztokat (főleg ha kép is van hozzájuk :D) meg a szakácskönyveket (erről egy külön posztot fogok írni, haha) meg a jó kajafotókat.

Én nem tervezem meg a heti menüt részletesen; mivel a konyhában élem ki szinte az összes feszültségemet, kreativitásomat, örömömet-bánatomat, szükségem van egy elég nagyfokú rugalmasságra. Most már nagyjából beállt, hogy melyik évszakban milyen alapanyagokból főzök, vannak fél óra alatt összerántható alapreceptjeim, ha meg valami változatosságra vágyom, akkor előveszem valamelyik szakácskönyvemet (vagy egyre ritkábban az internetet). Még a képek előtt azt gyorsan elmondom, hogy idén van négy éve, hogy igyekszem a kínai ötelemes konyha alapelveit követve főzni, ami nagyon bejött nekem - ez nem egy konkrét diéta (prescriptive diet, ahogy az angolok mondják, magyarul sajnos nem tudom, létezik-e ez a kifejezés), hanem olyan irányelvek, amiket mindenféle étrendbe be lehet illeszteni, így az én többnyire-vegetáriánus-szezonális-hulladékcsökkentett étrendembe/életmódomba is remekül testre szabható (erről is amúgy órákat tudok beszélni, ha érdekel valakit, szívesen írok róla).

És akkor a képek. Már amiről készült, mert mindent nem fotóztam be. (Kajafotózásból amúgy sem vagyok túl jó, de higgyétek el, hogy a többsége finomabb, mint amilyennek a képen látszik!)

Sült zöldségek (itt éppen batáta, kelbimbó és lila hagyma) morzsolt kecskefetával.

Sütőtök mézes szószban pisztáciával és bulgurral.

Citromos brokkolileves fűszeres brokkoliszárral és morzsolt kecskefetával.

Édesburgonyapüré, fűszeres joghurt, lencse pohárban.

Croissant második fázis: csúnya, de ehető.

Pirított batáta, répa és kelbimbó grillsajttal és fermentált répával.

Csúnya, de finom rugelach.

Pizza (kovászos tésztával).

Pirított kelbimbó, grillsajt, tahinis sütőtökkrém, fermentált lila hagyma.

Tejszínes spagetti fűszeres brokkoliszárral és újhagymával.

A Kifli, csupa nagybetűvel (szintén kovászos).

hullámok

Az előző héten az időérzékelésem és a kedvem is mintha hullámvasúton ült volna -az egyik pillanatban úgy éreztem, hogy elhussannak a napok, aztán meg azon kaptam magam, hogy alig várom már, hogy besötétedjen. A hét elég semlegesen indult, sőt, úgy éreztem, hogy kezdek kikászálódni a gödörből, ahová az elmúlt hetek során lecsúsztam: voltam sétálni a kutyával és lenyomtam egy elég izzasztó, fél órás HIIT workoutot, ami nagyon jól esett, meg harmadjára is kiolvastam A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt című Valente-könyvet, ami szintén nagyon jól esett. Ehhez képest kedden semmit nem csináltam, annyira fájt a derekam, hogy szinte fel se tudtam kelni az ágyból, meg össze is vesztünk Fiúval a hülye házon egy kicsit, ami megalapozta a hétnek a további hangulatát. Szerdán megint felfelé ívelt a hullámvasút: aznap volt Lakótárs harmincadik szülinapja, eredetileg szűkkörű pizzázást terveztünk, amire hívtam néhány meglepetésvendéget, de aztán Lakótárs covidos lett, és nem lehetett tudni, hogy tarthatunk-e bármilyen bulit, úgyhogy lemondtuk az egészet. Szerencsére aznap reggel már negatív gyorstesztet produkált, úgyhogy a pizzázást megtartottuk este, meglepetésnek meg maradt a rugelach (ami Lakótárs kedvenc sütije, mióta egy hónappal ezelőtt először készítettem) meg az ajándék. Utána viszont csütörtök reggel nem volt jó felkelni a piacozásra (szerencsére most senki nem akart velünk nagyon beszélgetni), és utána is használhatatlannak éreztem a napot, de aztán megembereltem magam, és fordítottam egy csomót*, meg felhordtam néhány kisebb fát a tornácra száradni, amiket Villamosmérnök vágott ki és darabolt fel. Este még Fesztávoztunk is egyet (megint kikaptam, mint a sz.r, de azért jó volt).

És aztán jött a péntek és a mélyrepülés, aminek az lett a vége, hogy vasárnap már rosszabbul éreztem magam, mint az elmúlt egy hónapban bármikor, szóval nemhogy nem másztam kifelé a gödörből, hanem még mélyebbre csúsztam. Meh. Szombaton volt még egy kis felívelő szakasz, amikor délelőtt segítettem Lakótársnak kerámiákat mázazni a műhelyben, de a délutáni vásározás a szomszéd faluban meg az esti önkéntesinterjú már csak púp volt a hátamon. Vasárnap meg egész nap aludni próbáltam meg a telefonomat nyomkodtam, és azt tervezgettem, hogy hova kéne költözni most, hogy itt megbukott az életem.

Remélem, hogy igazából nem bukott meg, csak nehéz az év vége. Mindenesetre most már mosni kell meg birsalmasajtot csinálni meg bejglit sütni, és amúgy sem esik jól a fetrengés, úgyhogy ma megpróbálok megint normálisan funkcionálni.

*most két dolgot fordítok, jól kiegészítik egymást: van egy cikk, ami annyira lehoz az életről, hogy legszívesebben lefeküdnék a földre meghalni (amúgy kicsit ez volt minden rossznak okozója a múlt héten), meg van egy honlap, amitől meg visszatér az életbe meg a munkámba vetett hitem - sajnos a cikk határidős, a honlap meg nem, úgyhogy ki lehet találni, melyikkel foglalkozom többet

azért

Persze azon kívül, hogy általánosságban kicsit meg vagyok zuhanva, jó dolgok is történnek. Múlt héten pl. kétszer is voltunk együtt sétálni a kutyával (és csak az egyik fulladt sárdagonyázásba) és kipróbáltuk a másfél éve porosodó Fesztávot (pont előző nap gondolkoztam rajta, hogy eladom, mert úgyse fogunk már játszani vele). Amikor felmentem Budapestre, nem csak az derült ki, hogy elhagytam a könyvtári könyvet, hanem megvettem a Fiú karácsonyi ajándékát, elmentem az Ázsia boltba (és nagy önuralomról téve tanúbizonyságot nem költöttem el az összes nálam levő készpénzt), valamint kivettem a könyvtárból a Csukaátkot, amire nagyon kíváncsi vagyok, illetve a Hősök és pimaszokat, amit meg már régóta terveztem elolvasni. Gyorsan át is pörgettem, és egyrészt nagyon tetszettek a beválogatott mesék, mondák, másrészt pedig abszolút tudok azonosulni Csenge kamaszokhoz való hozzáállásával, én is imádok ezzel a korosztállyal dolgozni, és olyan jó volt végre ezt látni, nem pedig az úgyse érdekli őket semmi és csak a telefonjukat nyomkodják-típusú hozzáállást. Kedvem is támadt megint mitológiát olvasni. Aztán Kertésznél aludtam (két napot is, pedig eredetileg csak egyet terveztem), aki egyrészt az egyik kedvenc munkatársam, nagyon jókat szoktunk beszélgetni, másrészt meg mindig iszonyú jó kajákat kapok nála. Most is volt hagymaleves, zöldséges lasagne meg reggelire körtés zabkása, nyami. Szerdán meghívott egy pisztáciás croissant-ra a telki Kovászdában (és úristen, ezt én is fel fogom venni a repertoáromba, ha megtanulok stabil minőségű croissant-t készíteni), aztán meg segítettem neki egy kicsit az új telken: kimértük a kertet meg szemetet szedtünk. A "minőségi együtt töltött idő"-ről a legtöbb embernek azt hiszem nem az jut eszébe, hogy műanyagszemetet, üvegtörmeléket és azbesztpalát talicskázni a bokáig érő sárban, de én ebből a szempontból ilyen furabogár vagyok, és rohadtul élveztem ezt a részt. Aztán megjött Király Ági fermentálós könyve is, amit eredetileg karácsonyra rendeltem magamnak, de persze nem bírtam megállni, hogy ki ne nyissam, szóval már el is tettem egy adag csípős-savanyú retket a könyv alapján. Meg kinyitottam egy lilahagymát és egy répát, amit még november közepén tettem el, azok nagyon finomak lettek. Remélem hamarosan a kimcsi is ehető lesz! Amikor még úgy volt, hogy lesz adventi vásár a faluban, készítettem maradék papírokból szép kis karácsonyi kísérőkártyákat, hogy legyen mit kiraknom, de aztán beütött a covid a faluban is, és lemondták a vásárt (amit annyira amúgy nem is bánok, mert már egyáltalán nincs kedvem emberek közt lenni). Kaptam egy fordítást is, a téma nem túl vidám, viszont nagyon érdekes, szóval szívesen csinálom.

Ilyenekbe próbálok kapaszkodni, de azért eléggé rosszul érint, hogy tíz fok van és nincs hó. Tudom, nem szabadna, hogy az időjárás befolyásolja a kedvemet, de az a helyzet, hogy nekem már azelőtt klímaszorongásom volt, hogy ezt a szót kitalálták volna, úgyhogy nem várom el magamtól, hogy kitörő örömmel fogadjam az egyre melegebb teleket.

Szörnyen lassan telnek ezek a decemberi napok. Ez a pofáraesések éve, vártam nagyon az őszt is meg a telet is, de a kuckózás meg a tervezgetés helyett csak szorongok és egyre magányosabbnak érzem magam. Néha szeretnék inkább a kutyánk lenni. Mondjuk ő meg nem tudja magáról, hogy milyen jó dolga van, szóval biztos az se lenne az igazi. Meg kutyaként nehéz kiflit sütni.

Akkor lehet, hogy csak Finnországban kéne töltenem a teleket.

e l t ö r t

Pár napja kiraktam egy bejegyzést, amiben leírtam, hogy mennyire feszült vagyok és ideges a világ állása miatt, aztán rájöttem, hogy nem akarok célkeresztbe kerülni, és kitöröltem. Éljen a cancel culture.*

A hangulatomról annyit, hogy ma reggeli után nem bírtam felkelni a székről, csak ültem és sírtam a nappali közepén vagy egy órán keresztül. Mire feljöttem Budapestre, már javult a helyzet, de nem dobott a hangulatomon, amikor kiderült, hogy elhagytam egy könyvtári könyvet.

*Mentségemre legyen mondva, élőben szíves(ebb)en beszélgetek meg vitázom ezekről a dolgokról, de online, ismeretlen arcokkal nem megyek bele ilyen témákba.