saudade 3.

São Domingos de Rana, Lisszabon, vasárnap délután.

Vasárnap délután egy különleges lehetőség nyílt meg előttem. Kb. két héttel indulás előtt láttam, hogy a festőkert + ecoprint stúdió, amit évek óta követek Facebookon, május 18-án nyílt napot tart. Erre a lehetőségre muszáj volt lecsapnom, bár akkor még fogalmam sem volt róla, hogy fogok odajutni Sintra mellől (és még fogalmam se volt arról se, hogy a portugál buszközlekedés mennyire csapnivaló). 

Így is nagyon sokat vacilláltam, hogy elmenjek-e a programra, nem utolsó sorban azért, mert ehhez is Boltot kellett hívnom (mielőtt megkérdezi valaki, a telefonom olyan őskori, hogy az Uber app már nem fut el rajta, a Bolt meg igen, azért ezt használom). A kb. 35 perces autóút busszal alsó hangon 1 óra 45 perc lett volna, de inkább 2 vagy még annál is több, két átszállással. Ezt táskával, a pénteki buszsofőrből kiindulva, készpénz nélkül nem akartam bevállalni (azt hiszem, hogy a lisszaboni tömegközlekedési kártyát használhattam volna ezekre a buszokra is, de még mindig nem vagyok biztos benne). Viszont arra jutottam, hogy ez nagyon jó lehetőség tanulni meg kapcsolatokat építeni, úgyhogy minden szorongásom ellenére bevállaltam.

Nagyon kedvesen köszöntöttek, de kicsit kínosan éreztem magam, mert mint kiderült, rajtam kívül mindenki már délelőtt odament, én meg csak 14.30 körül értem oda (délelőtt ugye még sétálni voltunk). Ráadásul esett az eső, úgyhogy mindenki bent volt a (nem túl nagy) műhelytérben és portugálul beszélgettek, úgyhogy én gyorsan ki is menekültem a "bemutatóterembe" megnézni az eladó ruhadarabokat. Ott egy kicsit lenyugodtam, és amikor visszamentem, már nagyon kedvesen bekapcsoltak engem is beszélgetésbe (angolul). Kiderült, hogy rajtam kívül volt egy másik külföldi, teljesen új arc is (egy indiai képzőművész srác), aki a lake pigmentek iránt érdeklődött (bocsi, nem tudom, hogy ennek mi a magyar neve), és egy gyönyörű barnásvörös festéket "simogatott" éppen.

Ezen a ponton elkezdett esni az eső, úgyhogy esélyem se volt meggondolni magam. De szerencsére tényleg nagyon kedvesek voltak, és egy idő után megnyugodtam annyira, hogy nem gondolkoztam a menekülésen. Amikor elállt az eső, körbenéztem a kertben is, aztán átnéztem még egyszer a ruhákat. Úgy mentem ki, hogy venni fogok valamit. Eredetileg a tavaszi kollekcióból szerettem volna valami szép vöröses-virágosat, de azok végül élőben nem tetszettek annyira. Voltak gyönyörű kapucnis pulcsik, de pulóverből van nekem elég itthon, úgyhogy azt is elvetettem. Végül egy őszi levélmintás ruhát vettem meg, és már alig várom, hogy viselhessem valahol!

Miután elment a "tömeg", sikerült beszélgetnem is egy kicsit Annette-tel és a párjával (akinek sajnos nem emlékszem a nevére), nagyon kedvesek és érdeklődőek voltak. Meghívtam őket Magyarországra, kíváncsi vagyok, hogy eljönnek-e... Mindenesetre örülök, hogy végül rászántam az időt meg a pénzt, hogy elmenjek, kaptam a ruha mellé magokat meg tippeket a festő buzér termesztéséhez, és persze egy rakás inspirációt. :)

Ezután újabb Boltozás következett, mert a reptérre az odaúthoz hasonló időtávokban tudtam volna kijutni: vagy 2+ óra busszal-vonattal (2 átszállás), vagy kb. 40 perc autóval. Megint az utóbbit választottam, a tömegközlekedés már amúgy is necces lett volna időben.

A hazaút még az odaútnál is borzasztóbb volt, kb. 1 órás késéssel indult, vagyis kb. másfél órát ácsorogtam a sorban. Maga az utazás csak kb. 3 óra volt, de nagyon rosszul viseltem, nem bírtam végig ülve maradni. Így hajnali fél 3 körül értünk Budapestre. Eredetileg vonattal jöttem volna haza, de apám olyan kedves volt, hogy a Déli helyett hazáig elhozott a reptérről, nagyon hálás voltam érte - így kb. fél ötre már itthon voltam, míg a vonattal csak 7 körül értem volna Cukrászdaföldére... 

Hát, nagyjából ennyi volt a portugál utam. Még egy hely, ahova szívesen mennék gyakrabban (sokáig oda akartam költözni egyébként), csak hát a repülés meg az idő meg a pénz... de ki tudja. Hátha.