saudade 2.

Sintra és Cascais.

A konferencia utolsó délelőttjét ellógtam, mert egyik előadás sem érdekelt különösebben, amúgy is tele volt a fejem már az emberekkel, és sokat kellett utaznom. Úgyhogy elvonatoztam Lisszabonba (az útnak kb. a felét átaludtam, nagyon fáradt voltam), ott pedig átszálltam egy Sintra felé tartó elővárosi járatra (ez ilyen hévre hasonlító dolog). Ennek köszönhetően most már nem csak a tallinni, hanem a lisszaboni tömegközlekedésre is van kártyám. :D 

A vonaton leült velem szemben egy dél-afrikai csávó, akiről kiderült menet közben, hogy kutató, és mindenképp szeretett volna beszélgetni velem. Én alapvetően nem vagyok ellene ezeknek a vonaton/buszon történő random beszélgetéseknek, de most annyira kimerült voltam, és nem annyira volt szimpatikus a pasi, úgyhogy egy kicsit azért megkönnyebbültem, amikor leszállt az egyetemnél. 

Aztán megérkeztem Sintrába.
És majdnem vissza is fordultam rögtön.
Ugyanis egyáltalán nem voltam felkészülve arra az embertömegre, ami ott gomolygott. Sejtettem, hogy lesznek turisták, elvégre május van meg péntek, de basszus, nagyon durva volt az a tömeg! Ki is ment a fejemből minden útiterv, amit előre kitaláltam meg nézegettem, meg az is, hogy keressek egy helyet, ahol le tudom rakni a hátizsákomat, csak ki akartam jutni a tömegből. 

Sintrában van egy rakás vár meg kastély. Az teljesen irreális volt, hogy mindet végigjárjam, illetve a belépőjegyek is nevetségesen drágának tűntek. Arról nem is beszélve, hogy miután megláttam a tömeegt, ami lent volt a városban, úgy döntöttem, hogy nem is megyek be egyikbe sem, mert ott biztos még többen vannak. Első körben célirányosan a Quinta da Regaleira felé indultam azzal, hogy ha egy helyre kifizetem a belépőt, akkor az ez lesz. De végül eltévedtem/eltérültem, nem is láttam az épületet, csak messziről. Ugyanis útba esett a Parque da Liberdade, és nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy benézzek. Itt nem volt sok turista, viszont volt sok gyönyörű növény meg két kakas és egy páva.

Ezután nekivágtam a hegymászásnak (egy heti cuccal a hátamon és egy dagadt bal térddel - remek ötlet volt, mondhatom). Sajnos a meredekség ellenére is sokan voltak az ösvényeken, de még így is inkább ezt választottam, mint a buszokban való nyomorgást, vagy a tuktukozást. A Villa Sassetti felől mentem fel a hegyre: az út ennek az épületnek az inkább parknak nevezhető kertjén keresztül kanyarog felfelé. Megnéztem messziről a Castelo dos Mourost, eltöltöttem tíz percet azzal, hogy egy vörösbegyet próbáltam lefotózni, aztán némi gondolkodás után vettem egy belépőt a Palácio de Pena parkjába (amire nem is tudom, hogy a park jó szó-e: 85 hektáros területről van szó). Egyszer a kastélyt is szívesen megnézném, de valami kevésbé népszerű időpontban. Ráadásul a parkot se tudtam teljesen bejárni, mert bár többször leültem pihenni egy kicsit, egy idő után már nagyon húzta a hátizsák a vállaimat, meg fáradt is voltam. Azért egy pár órát elsétálgattam a parkban, összebarátkoztam egy ökörszemmel, növényeket fotóztam, megnéztem Edla grófnő parafával díszített hétvégi házát és a hozzátartozó kertet. Ha nem lenne ennyi ember, szerintem amúgy napokig el tudnék bolyongani errefelé, nekem nagyon különleges élmény volt (a fáradtságot leszámítva).

 

Végül 3 körül úgy döntöttem, hogy ennyi felfedezés elég volt mára, és elindultam visszafelé. Lecaplattam ugyanott, ahol felmentem (volt egy pont, ahol azt hittem, hogy a jobb térdemet is tönkrevágtam, és soha többet nem fogok tudni normálisan járni). A szállásom jó messze volt a városközponttól - amikor lefoglaltam Bookingon, nem ellenőriztem a pontos helyet, csak azt, hogy Sintrában van... hát, mint kiderült, valójában egy faluban volt, ami közigazgatásilag Sintrához tartozik. Mindenesetre először megpróbáltam busszal kimenni, de a buszsofőr elég bunkó volt, és amikor jegyet akartam venni, és megmutattam melyik megállót ajánlja a gugli, azt mondta, hogy ott nem áll meg. Én meg addigra már éhes is voltam, fáradt is, meg mérges is, úgyhogy inkább leszálltam a buszról, és elmentem enni. :D A vegán étterem, amit a busz felé menet kinéztem, hogy jó lehet, sajnos épp bezárt (pénteken fél 6-kor! wtf), úgyhogy az állomás mellett ültem be egy jó drága kávézóba. Mondjuk legalább akkora vegán szendvicset adtak, hogy utána már nem kellett vacsorát vadásznom. Ezután hívtam egy Boltot - ezt is jól megszívtam, mert 17.30 körül még csak kicsit több, mint 4 euró volt az út, 7-kor pedig már majdnem 11-et kellett fizetnem (a buszjegy kb. 3 euró lett volna, de azt addigra elengedtem). De addigra már nem érdekelt, csak ki akartam jutni a városból. 

Végül egyébként még a viszonylag drága taxizás ellenére sem bántam, hogy ezt a szállást választottam: egy nagyon kedves dán hölgy adja ki egy szobáját a házában. Nem volt nagy szoba, de az ágy kényelmes volt, készített oda egy csokor vadvirágot vázában, beszélgettünk is (sajnálom is, hogy csak egy éjszakát maradtam, szívesen beszélgettem volna még), és a héten először kialudtam magam. Másnap reggel nem is siettem el a felkelést, reggel végre jógáztam egy rendeset, aztán kiültem az udvarra horgolni meg olvasni. Nagyon jól esett.

Ezután útnak indultam, első körben reggelit szerezni. Van a faluban egy kis... nem is tudom, minek nevezzem, szövetkezeti bolt? Bevásárló közösség? Mindenesetre egy bolt, ahol helyi és környékbeli, illetve bio termékeket lehet kapni, és tartozik hozzá egy kis kávézó is. Nyilván nem olcsó, de benéztem, és egyből szerelembe estem vele, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy itt fogok reggelizni, és nem a szomszédos "sima" kávézóban. És persze nem tudtam megállni, hogy ne vásároljak be magokból. Egy kávét és egy quiche-t kértem (még kiartott az édesség-túltelítődésem), és leültem az egyik asztalhoz, megvárni, hogy az ismerőseim (nevezzük őket Istinek és Miának) megérkezzenek. Szerencsére nem kellett sokat várnom. :)

Együtt befejeztük a reggelit, aztán autóba ültünk, és átmentünk a közeli Cascaisba. Jó nagy forgalom volt, meg rengeteg ember, még ők is meglepődtek (csak október óta laknak a környének, nem tapasztalták még meg a turistaszezont). Egy nagyon szuper étterembe mentünk ebédelni, ahol mindenféle mediterrán, keleti és latin-amerikai stílusban összerakott tálakat és fogásokat lehetett kérni. Én egy mediterrán tálat kértem, nagyon finom és laktató volt - és életemben először kóstoltam fekete rizst!

így képen nem néz ki akkora számnak, de finom is volt, kiadós is volt

Utána elmentünk sétálni, megnéztük az óceánpartot egy kicsit, de túl sokan voltak, úgyhogy visszaültünk az autóba. Megmutatták a kedvenc kertészetüket, ahol csak azért nem vásároltam be, mert esélytelen lett volna repülővel bármit is hazahozni. :D Aztán elvittek megnézni Európa legnyugatibb pontját, ahol sokkal kevesebb turista volt, mint amire számítottam (persze így is rengetegen voltak), meg hát nyilván engem a vegetáció, illetve az óceán és a sziklák találkozása sokkal jobban lekötött, mint maga a pont, de így is eltöltöttem jó sok időt azzal, hogy körbefotóztam a dolgokat. Az odáig vezető út is egyébként gyönyörű volt - egyik oldalon a sziklák tetejéről a végtelen vízre lehet látni, a másik oldalon pedig egy számomra varázslatos tengerparti-mediterrán-pozsgás-virágzó növénytengert lehetett nézegetni (bár gyanítom, hogy a legnagyobb mennyiségben jelenlevő növény valami inváziós faj lehet, de whatever, nekem elsőre így is szép volt).

Ezután pedig elmentünk egy kisebb, és kevésbé zsúfolt strandra, mert Isti szeretett volna bemenni a vízbe, meg hogy ilyet is lássak. Én (kivételesen) nem mentem be a vízbe, nem vittem fürdőruhát, és még túl élénken élt bennem a siófoki merülés két héttel korábban, ami után észrevehetően romlott a térdem állapota. Meg amúgy is iszonyú nagy hullámok voltak. Úgyhogy én csak ott feküdtem a homokban és olvastam meg figyeltem a szörfözőket. Szerintem akár el is tudtam volna aludni ott a hullámok morajlása közepette.

Végül olyan fél 6 körül összeszedtük magunkat, és elindultunk vissza, hozzájuk. Egy kedves kis házban laknak, amit egy virágkertész házaspár ad ki, akik szintén nagyon kedvesek voltak, és még az igencsak berozsdásodott portugál nyelvtudásomat is gyakorolhattam egy kicsit velük. Vacsorára édeskrumplit sütöttünk valami tengeri hallal (amit direkt a tiszteletemre vettek, úgyhogy úgy döntöttem, ha már itt vagyok Portugáliában és amúgy is eszem néha halat, akkor nem utasítom vissza). Szerintem még soha nem ettem halat így egészben, úgyhogy ez is egy első alkalom volt. :D

A matrac itt is nagyon kényelmes volt, de sajnos elég vacakul aludtam, mert hajnalban elkezdett iszonyúan fájni a bal lábfejem, és nem tudtam mit kezdeni vele (azóta elmúlt szerencsére, valószínűleg a sok ülés + séta és kevés ivás kombó nem tetszett neki). Úgyhogy reggel viszonylag korán felkeltem, és kiültem horgolni a macskákhoz. Reggelire Mia csinált kakaós matcha teát, és te jó ég, annyira finom volt!! Megpróbálom majd itthon is reprodukálni. Utána elmentünk egy kis piacra, ahol nem nagyon tudtam semmit vásárolni, mert elfelejtettem készpénzt vinni magammal az utazásra (no comment). De az utolsó 3 eurómat elköltöttem egy almás sütire, mert nem tudtam, hogy mit és hogyan fogok még aznap enni, legalább legyen bennem valami. 

Ezután megint sétálni mentünk, megnéztük a közeli sziklában megmaradt dinoszaurusz-lábnyomokat, meg aztán egy jelzett úton sétáltunk a szikla tetején. Én jól lemaradtam, mert kb. két méterenként megálltam fotózni, úgyhogy nem mentem végig az úton. Kicsit sajnáltam, hogy ennyire rohanós volt a helyzet, de összességében nem bántam, mert már így is elég sokat sétáltam a napokban.