Trondheim

Ezzel a bejegyzéssel kicsit megcsúsztam - épp Helsinkiben ülök a kikötőben egy bazidrága pulla társaságában, és próbálom utolérni magam a blogolással. Az elmúlt hetet Trondheim városában töltöttem, és bár ott többet dolgoztam, mint amennyit turistáskodtam, azért voltak emlékezetes pillanatok.

Az odajutás egy kicsit izgalmas volt, ugyanis eleve eléggé ki volt centizve az átszállásom: úgy volt, hogy 6.30-kor száll le a gépem Helsinkiben, és 7.15-kor száll fel a következő, vagyis kb. fél órám lett volna átszállni. De előző este küldtek egy értesítést, hogy az első gépem fél óra késéssel fog indulni, úgyhogy lélekben már le is tettem arról, hogy könnyen eljutok Trondheimbe (-ba? nem tudom) (oké, egy kicsit azért reménykedtem, mert egyben vásároltam a két jegyet, és bíztam benne, hogy megvár a második gép, ha már ilyen lehetetlenül közelre időzítették egymáshoz a kettőt). De az izgalmak még csak nem is itt kezdődtek igazán.

elhatározások

A januári teendőim közé felírtam az évtervezést is. Tudom, hogy sokan vannak, akik nem tesznek év eleji fogadalmat, mert "úgysem fog működni", de a személy szerint nekem bejöttek az év eleji fogadalmak, elhatározások, nevezhetjük akárhogy. A titok szerintem abban rejlik, hogy jól kell megfogalmazni a dolgokat. Egy darabig egy-egy elég egyértelmű éves "témát" választottam, de a mindenféle évtervezőknek köszönhetően most már általában én is kisebb, konkrétabb célokat fogalmazok meg magamnak. Az idei évtervezőm 3 fő célkitűzésnek és egy tízpontos bakancslistának van hely. A nyomonkövethetőség kedvéért leírom ide is röviden, hogy mit szeretnék elérni ebben az évben.

Tallinn VI.

A hét eleji izgalmak miatt adós maradtam a soron következő kirándulásomon készült képeket. A pénteki kirándulás + edzés kombó után eredetileg valami lazább kirándulást szerettem volna abszolválni, úgyhogy gondoltam Pääsküla pont jó lesz, van erdő is meg mocsár is meg tanösvény is, mi baj lehet.

Tallinn V.

Tallinn nem egy túl nagy város (kb. 450.000 lakosa van), és őszintén szólva elég jól elvagyok itt, de a második hét közepén azért már éreztem, hogy hosszú távon ez nem lenne nekem való. A lakás is elég kicsi ahhoz képest, amihez szokva vagyok: 35 négyzetméter, és amúgy nagyon jó az elosztása, de na, azért csak egy lakás, az emeleten van, és nincs kert, szóval eléggé bezárva érzem magam a mindennapokban, a mindenféle zajokról nem is beszélve. Úgyhogy a hét közepe azzal telt, hogy próbáltam kitalálni, hova menjek kirándulni. Ez meglepően stresszes feladat volt, egyrészt mert több jelölt van, mint időm, másrészt meg azért, mert szívesen mennék hosszabb túrákra is, de a ruházatom annyira nem alkalmas erre, a tömegközlekedés meg, hogy is mondjam, elég ritkás (Tallinnon kívül ha óránként jár valami, az már jónak számít), és hát féltem tőle, hogy ott ragadok valahol, és a. megfagyok, b. rám sötétedik és megfagyok. Úgyhogy emiatt végül ideiglenesen elvetettem az öcsém meg az észt lány javaslatait, és olyan helyeket néztem, ahova tallinni busszal ki lehet jutni.

tollaslabda

Ezt most még beszúrom a kirándulások előtt, mert ez az egyik legintenzívebb élményem itt, és már nagyon kikívánkozik belőlem.

Tudjátok, vannak azok a dolgok, amik egy ideig fontos szerepet töltenek be az ember életében, de aztán úgy alakulnak a körülmények, hogy le kell mondanunk róluk, és megtanulni nélkülük élni. Biztos nektek is volt ilyen.

Na, hát nekem a tollaslabdázás egy ilyen dolog. Kiskamasz koromtól kezdve (kb. 12 évesen kezdtem) egészen a gimnázium végéig rendszeresen jártam edzésekre, és nem mondom, hogy én voltam a legnagyobb ász benne, de nem ment rosszul, és imádtam. Így utólag visszanézve a legfőbb oka annak, hogy nem lettem igazolt versenyző, az volt, hogy az edzőm valószínűleg látta rajtam a versenyszellem szinte teljes hiányát, és nem erőltette, hogy leigazoljak a klubhoz (amiért amúgy hálás vagyok neki, bár egy időben kicsit fájt, hogy rajtam kívül szinte mindenki elment versenyezni).

Na, és hát az öcsémnek támadt az a zseniális ötlete, hogy amíg itt vagyok, addig elmehetnék helyette játszani, én meg kaptam az alkalmon, mert időtlen idők óta nem játszottam "rendesen" (tornateremben, rendesen felfestett pályán, normális hálóval). Két csapat van, az egyik az öcsém munkatársaiból áll, a másik meg egy orosz csapat. Eredetileg úgy volt, hogy a munkatársakhoz fogok becsatlakozni, de végül elmentem az orosz edzésre is.

És. Hát. Te. Jó. Ég.

Az első edzés után nem értettem, hogy tudtam ennyi ideig élni enélkül a sport nélkül. Olyan extázisban voltam, hogy nem is tudom, utoljára mi volt, ami ekkora boldogságrobbanást tudott okozni nekem. Ez az orosz edzés volt, és nevezzetek kicsinyesnek, de akkora diadalérzetet okozott, hogy itt vannak ezek a középkorú orosz csávók a nagy Yonex táskáikkal, Yonex cipőikkel (úristen, emlékszem, mennyire akartam én is egy Yonex cipőt, amikor még heti sokszor jártam edzésre) meg a profi ütőikkel, és jövök én a (szó szerint) szakad futócipőmmel, a kölcsönütőmmel, úgy, hogy 2018 nyarán játszottam utoljára, és ezeknek a férfiaknak, akik minden héten legalább 1x mennek, meg kell erőltetniük magukat ellenem, hát na, ez az érzés az egekbe repített. 

Persze ez így nem teljesen pontos, mert nem csak férfiak vannak, hanem nők is, de köztük szerintem nincs olyan, aki jobb nálam (talán egy vagy kettő, akivel hasonló szinten vagyunk), és a férfiak közt is a középmezőny teteje felé vagyok. De vegyespárosokat játszunk, úgyhogy ezek a különbségek elég jól kiegyenlítődnek, és iszonyatosan jó meccseket nyomunk le. Első alkalommal 9-ből 7 meccset megnyertünk (három felállásban), pénteken ötöt nyertünk, egy döntetlen lett (lejárt az idő) és hármat vesztettünk. Ez egyrészt simogatja az egómat, másrészt meg tényleg akkora endorfinbomba az az egész másfél óra, hogy nem is tudom szavakba önteni. Pedig első alkalommal szinte végig remegett a kezem, annyira izgultam, hogy ne bénázzak, második alkalommal meg sántikálva jöttem el, mert bedurrant a jobb vádlim a sok ugrálástól, de kit érdekel. Ha tudtam volna, hogy ennyire élvezni fogom ezt, akkor két nappal hamarabb jövök. Ha tudtam volna, hogy ennyire élvezni fogom, nem tervezek be egy egyhetes kiruccanást Norvégiába, hogy minél többet játszhassak. 

Persze egy csomó idióta hibát vétek, az izmaim nagyjából emlékeznek még a mozdulatokra, de azért nem vagyok annyira nagy formában, így, hogy évek óta nem játszottam. De ez is elég. Az első alkalommal egy mogorva orosz pasival kerültem egy csapatba, akin látszott, hogy a háta közepére sem kíván engem, aztán az első pár labdamenet után láttam a szemében a megdöbbenést és az elismerést. Nem mások elismeréséért játszom, de azért nyilván jól esik, ahogy az is, hogy második alkalommal már egyértelműen örült neki, amikor egy csapatba kerültünk.

Ahh, mindegy, nem is tudom szavakba önteni ezt az érzést.

A munkatársakkal is jó volt a játék, azt is nagyon élveztem, de mivel ott egy embert leszámítva mindenkinél magasabb szinten vagyok (és az öcsém kedvesen figyelmeztetett is, hogy őket kíméljem :D), az nem okozott akkora extázist, csak simán kellemes időtöltés volt. Ettől függetlenül nagyon sajnálom, hogy ma nem jutottam el játszani, mert két busz is kimaradt, és így már annyit késtem volna, hogy nem érte meg elmenni...

Tallinn IV.

Hú, hát végül jól elmaradtam ezzel a héttel, nem is tudom, hol folytassam az útinaplót, mert több különálló témáról szeretnék írni. De talán kezdem azzal, hogy a múlt hét végén írtam egy utazós Facebook csoportba, hogy szívesen találkoznék Tallinnban emberekkel, hogy ne legyek egész héten egyedül, mert úgy éreztem, hogy az már kicsit sok lenne a jóból.

Paldiski

Szombaton az öcsém ajánlására elvonatoztam Paldiskibe, ami kb. egy óra Tallinntól. A vonatút csodálatos volt - nem fotóztam, de ujjongott a szívem az ablak alatt elsuhanó havas tájtól, meg a napfelkelte gyönyörű rózsaszínes-lilás színeitől. Olyan szép havas fenyőerdők mellett utaztam, hogy most nagyon szeretnék elmenni egy fenyőerdőbe is sétálni, amíg itt vagyok. :D A nap pont akkor jött fel, amikor leszálltam a vonatról, de szinte rögtön el is bújt a sűrű felhőréteg mögött, szóval igazából a vonatozás volt a legvarázslatosabb része az utazásnak...

juhúú

Ma végre felszámoltam a december közepe óta gyűlő olvasatlan e-maileket a Gmailemben. Eddig valahányszor ránéztem, inkább becsuktam az ablakot, de most megint nincsenek olvasatlan üzeneteim, és válaszoltam is azokra, amikre kellett! (Szerencsére volt egy csomó, ami repjegyes/buszjegyes/egyéb utazással kapcsolatos e-mail volt, azokat csak ki kellett törölni.)
(hashtag firstworldproblems)

Csináltam egy excel táblázatot a kerttervezéshez (ez a tavalyi évhez képest nagy előrelépés), és összeírtam, hogy mit és hova fogok ültetni. Már csak el kell jutni a megvalósításig.
(hashtag hiányzikakertem)

Majdnem befejeztem egy könyvajánlót, amit múlt hét péntekre akartam megírni, de nem jött össze.
(hashtag patópálné)

Csináltam ebédet! (Ilyen pici helyen sokkal nehezebben veszem rá a magam a főzésre, pontosabban szólva ilyen pici helyen rá kell venni magam a főzésre, nem jön magától, fura élmény.)

Reggel kinyújtóztattam végre a tagjaimat fél óra jógával (lehetett volna több is, de ennek is örülök). Rám is fért a múlt heti városnézés, illetve a hétvégi kirándulás és két tollaslabda edzés után.

Ha így folytatom, akkor talán még a héten megírom befejezem azt a három megkezdett bejegyzést is, amiket ide akarok kitenni. :D

Tallinn III.

Ma nem lesz sok kép, mert csak egy múzeumról akarok írni, ahova ma látogattam el. Ez pedig a Vabamu Museum of Occupations and Freedom, és itt nem a képeken volt a hangsúly.

Tallinn II.

Jaj, nem tudom, amíg idejöttem, olyan sima volt az év eleje (az utazás miatti idegeskedést leszámítva), hogy jobbat nem is kívánhatnék, de itt most piszokul elveszettnek érzem magam. Ma azon szorongtam, hogy elolvadt egy csomó hó, és miért nem maradtam inkább otthon, ha hideget akarok (ami tök hülyeség, mert holnaptól kezdve megint mínusz fokok lesznek, és elvileg még havazni is fog, amíg itt vagyok). 

De mutatok most már néhány képet is, némi magyarázattal egybefűzve (nem lesz nagyon összeszedett bejegyzés, én szóltam).

Tallinn I.

Annyi mindenről tudnék beszélni, hogy nehéz eldönteni, hol kezdjem. De először elmondom, mit keresek itt, mert erről nem írtam még, azt hiszem, hogy kicsit babonából, nehogy elkiabáljam a dolgot. 

Már évek óta tervezgetem, hogy télen elmegyek valami északi helyre, hogy egy kicsit a helyére billenjen a lelki egyensúlyom, amit az évszakok összezavarodása (és főleg a hó meg a jég hiánya) sokszor megborít. Eddig sosem jött össze, mert év elején nagy hajrá van az egyesületben, meg mert az utóbbi években nem nagyon volt munkám, és így pénzem sem arra, hogy hetekre elutazzak (eredetileg Lappföldet néztem ki magamnak, ami azért nem olcsó mulatság). Úgyhogy tavaly év elején, amikor az öcsém felvetette, hogy januárban esetleg pár hétre átkérné magát a cége portugál irodájába, lecsaptam a lehetőségre, hogy akkor én meg szívesen elfoglalnám a tallinni lakását addig. :D Közben februárban lett megint (jól fizető) munkám, és bár ezt akkor még nem láttam, de év végére eléggé kimerültem mentálisan, úgyhogy a nehezebb pillanatokban volt, hogy ez az út tartotta bennem a lelket.

and so it begins

(Ha így folytatom, tarthatok bloguárt, vagy mi. :D)

2023

Na, hát csak eljutottam idáig is még indulás előtt. Fejben írtam nagy évösszegző monológokat, mert nagyon sok minden történt velem 2023-ban (kívül is meg belül is), de aztán már képernyőre nem volt kedvem vetni ezeket, meg egy csomó olyan személyes dolog is van benne, amiket nem szívesen teregetek ki az internetre. Azért így is jó hosszú lett a szokásos évösszegző kérdőívem. Azt hiszem, jövőre kicserélek majd egy pár kérdést, de most maradjon még ez az eredeti változat. :)

csak óvatosan a kívánságokkal

 

Ööö... tessék? Hogy mi?
Amikor azt mondtam, hogy elmegyek Tallinnba, hogy lássak egy kis telet is, nem kifejezetten a -30 fokra gondoltam!
(Még jó, hogy beszereztem egy télikabátot az utazáshoz, még ha nem is -30 fokra van kitalálva. És jövő héttől elvileg kevésbé lesz hideg.)

2023 könyvekben

Idén minden évszak végén írogattam könyvajánlókat, de ettől még az év végi olvasmányajánló sem maradhat el. :D Egyrészt érdekes látni, hogy mi az, ami mondjuk a téli vagy tavaszi listákról még most is a kedvencek közt szerepel, másrészt meg jól esik éves összegzést írni. Az évközi ajánlóposztokat itt olvashatjátok: téli, tavaszi, nyári, őszi.

És akkor következzen az összegzés!

szilveszter

Mielőtt jövök a 2023-as évértékelő bejegyzésekkel, szeretném megörökíteni, hogy mennyire tökéletes volt a tegnapi nap.

Játszottunk egy kör Arkhamot, amihez a vártnál többen csatlakoztak: hatan voltunk. Az elején volt egy kis feszkó, mert Lakótárs elég rossz hangulatban volt és nem ismerte a játékot, ami elsőre elég rémisztő lehet, mert elég sok kis token meg kártya meg mittudoménmi van hozzá, és sok mindenre kell figyelni, de aztán szerencsére nem állt ki, de végül a játék megnyeréséhez szükséges 6 kaputrófeából 3 nála volt, úgyhogy milyen jól jártunk! És ő is feloldódott közben. Jók ezek a kooperatív játékok, még ha szívatják is az embert (meg ha egy-két játékos csak csetlik-botlik a táblán, és nem feltétlenül érzi magát hasznosnak - hatan sokkal könnyebb nyerni, mint hárman, őszintén nem emlékszem mikor játszottunk utoljára úgy, hogy nem kaptunk ki). 

Emellett sütöttem Vörösnek Fekete erdő tortát, ő pedig hozott lúdláb szeletet, meg előkerült valahonnan egy csomó csipsz is, és természetesen a pizza sem maradhatott el, ráadásul ez egy kifejezetten jól sikerült adag volt. Játszottam egy kicsit Kölyökkel, beszélgettünk, sokat nevettünk, éjfél előtt megnéztünk még pár dolgot a Hogwarts Legacy-ban, aztán éjfélkor a még jelenlevőkkel koccintottunk (mindenkinek már csak egy pohár víz vagy alkoholmentes sör volt a kezében, nagyon vicces volt), aztán a többiek kidőltek, én meg megírtam az offline évösszegzőmet. 

Ma majdnem nyolcig aludtam, a romokat még el kell takarítani, de nem hajt a tatár, előbb el is megyek sétálni a kutyával egyet.