Kicsit megkésve, de jövök az őszi könyv válogatással. Először azt akartam írni, hogy ősszel sajnos nem olvastam olyan sok jó könyvet, de aztán amikor összeszedtem őket, akkor kiderült, hogy mégis (csak néhány annyira kiemelkedett közülük, hogy a többi elhalványult mellette, de nem csak instant kedvenceket akarok ajánlani).
Marjorie Liu: Fenevad
Oké, ez egy kicsit kilóg a sorból, ugyanis egy képregény sorozatról van szó. Nem olvasok sok képregényt, de ez annyira gyönyörű, hogy amikor az első rész megjelent, akkor muszáj volt megvennem. Sajnos elsőre nem igazán kapott el a történet. Azért a második részt még megvettem, de aztán úgy ítéltem meg, hogy a képregény gyűjtés túl drága hobbi ahhoz, hogy úgy műveljem, hogy közben nem is tetszik igazán a sztori, úgyhogy ennyiben maradtunk. Aztán ősszel valamiért úgy döntöttem, hogy adok neki még egy esélyt, és másodjára már rendesen elkapott a gépszíj! A rajzok részletessége és stílusa továbbra is az egyik legnagyobb erőssége a sztorinak, egyszerűen gyönyörűek ezek a kiadványok úgy, ahogy vannak. De emellett most már a történet is beszippantott. Nem is tudom, hogy lehetne röviden összefoglalni az egészet, de a lényeg, hogy rengeteg erős női karakter van a sztoriban (egy olyan világban játszódik az egész, ahol gyakorlatilag fordítottak a nemi szerepek, mint a mi világunkban: szinte minden fontos tisztséget nők töltenek be, vannak köztük hadvezérek, kémfejedelmek, királynők, boszorkányok, stb.), és elég komplex módon fejtegeti a "mitől lesz ember az ember és mitől lesz szörnyeteg a szörnyeteg" című kérdéskört. (És vannak benne macskák. Akik filozófusok. Imádom.) A történések elég brutálisak egyébként, elég naturalista módon ábrázolják a rabszolgaságot, a kínzásokat és a háborút, szóval egyben olvasva kicsit megterhelő tud lenni, de most már be fogom szerezni az összeset!
Ez egy kedves és felemelő történet egy közösségi kertről és a kertészkedés áldásos hatásairól, a lélek gyógyításától kezdve az emberi kapcsolatok kialakításáig és ápolásáig. Londonban játszódik, még a Covid első hullámát megelőző időszakban. Megjelenik benne egy csomó olyan probléma, amivel manapság sokan szembesülnek: a lakhatási válság, a rasszizmus, párkapcsolati nehézségek (ki mit szeretne és hogyan [nem] kommunikálja), a demencia és az idősellátás, válás, és még sorolhatnám. Adams valahogy nem csak gyönyörűen fogja csokorba ezeket a kérdéseket, hanem egy kis reményt is mutat az olvasónak. Jól esett olvasni ebben a megterhelő időszakban.
Karina Sainz Borgo: Megy le a nap Caracasban
Ebbe a könyvbe a világolvasós projektem miatt botlottam bele. Molyon eléggé megosztóak az értékelések, a többséget nem igazán ragadta magával a történet, épp ezért kellemes meglepetés volt, hogy engem viszont nem eresztett. Dél-Amerikában kemény az élet, ha az ember nem milliárdos, vagy történetesen nem az éppen hatalmon levő párt aktív támogatója. Én nem követem aktívan az ottani híreket, szóval nem is tudom, hogy a könyvben bemutatott történések mennyire a képzelet szüleményei, és mennyire alapulnak valós eseményeken - de talán nem is ez a lényeg. Sainz Borgo egy olyan nő történetét mutatja be, aki kétségbeesetten próbálja megőrizni a méltósága maradékát (és az életét) a káoszba fulladó fővárosban. Nem könnyű olvasmány, viszont nem is hosszú, engem teljesen magával ragadott.
Idén két Zalka Csenge-kötet is megjelent, juhú! Ebben nagyrészt kicsit hosszabb és komplexebb népmesék kaptak helyet, amiket csíki mesemondók repertoárjából válogatott össze Csenge. Számomra ezek igazán élő népmesék voltak, remekül illusztrálják, hogy a mesemondás is "halad a korral" (legalábbis haladt, amíg leírva meg nem fagyasztották a meséket). Nagyon izgalmas, csavaros, helyenként kicsit bonyolultabb mesék, szinte végig az járt a fejemben, hogy ezekből mennyire jó szerepjátékot (vagy számítógépes játékot, hehe) lehetne készíteni.
Ez az őszi olvasmányaim koronázatlan királynője. Még a Könyvhéten szereztem be, ahol a fülszöveg és a tartalomjegyzék ragadott magával, és ősszel a novellákhoz hasonlóan olvastam: a reggeli tea mellé végig futottam 2-3 életrajzot. Ebben a kötetben ugyanis olyan nők rövid (maximum 4-5 oldalas) életrajzai vannak összegyűjtve, akik valamilyen szempontból nagyon érdekes, izgalmas vagy fontos életet éltek, de a történelem "valahogy" megfeledkezett róluk. Elképesztő sorsokat vonultat fel a könyv, tudósoktól kezdve, uralkodókon keresztül emberjogi aktivistákig és művészekig. Lehet, hogy ha valaki mélyebben ásta magát a feminizmus történetébe, az többet ismer közülük, de nekem csak egy-két olyan nő volt, akiről korábban hallottam. Nagyon-nagyon inspiráló és érdekfeszítő olvasmány volt. Ti tudjátok például, hogy ki az a nő, aki nem kaphatott Nobel-díjat, mert zsidó származása miatt nem jelentethette meg saját nevén a kutatásait, de végül egy kémiai elemet azért elneveztek róla? Vagy hogy Amadeus Mozartnak volt egy lánytestvére, aki állítólag még nála is tehetségesebb zenész és zeneszerző volt - csak éppen nő létére nem szentelhette ennek az életét, mert férjhez kellett mennie? Vagy hogy ki volt az Egyesült Államok első női polgármestere - akit egy rosszindulatú tréfa következtében választottak meg?
Ez a könyv abszolút meglepetés volt. Azt hittem, hogy teljesen másról fog szólni, mint amiről végül valójában szólt, de basszus, az év egyik legütősebb olvasmánya lett belőle. Nehéz két mondatban összefoglalni a lényeget, de talán két dolgot emelnék ki belőle. Az egyik az, hogy bemutatja, hogy vette az etikett az erkölcs helyét a modern nyugati civilizációban (azaz hogy tolódott el a felszínesség felé a "jó" és a "helyes" fogalma), és hogy napjainkban az internet hogyan befolyásolja ezt a folyamatot. Hogyan lett az észszerűség jogi fogalom, és hogy sajátították ki a hatalomban levő tekintélyszemélyek arra a célra, hogy a fennálló (nekik kedvező) rendszert megszilárdítsák? A másik pedig az, hogy ezt a gondolatmenetet továbbvíve bemutatja azt is, hogy a szélsőséges jobboldali csoportok hogyan használják fel szintén az észszerűség fogalmát és a párbeszéd látszatát arra, hogy a saját pozíciójukat erősítsék, a velük egyet nem értőket pedig elnyomják. A könyvben felhozott példák nagyrészt amerikai és brit területekről származnak, de azért magyar szemmel nézve is akad benne bőven olyasmi, ami miatt érdemes elolvasni. Nem mentes politikai tartalomtól sem (én nem értek mindenben egyet Sedgmannal, de a kérdésfeltevései mindenképp izgalmasak). Nekem elég megterhelő olvasmány volt, lassan haladtam vele, viszont megérte elolvasni.
Ez is egy kicsit mélyebb víz volt, mint amire eredetileg számítottam, de ez már inkább az én hibám: egy ilyen politikailag és érzelmileg terhelt témáról, mint a határok, nehéz lenne könnyeden írni. Mármint még ennél is könnyedebben. Merthogy ez egy elég vékonyka kötet, és van Bokkum nem ás nagyon mélyre, tényleg inkább csak érdekességeket mutat be. De azért mégis, ha belegondolunk, hogy mennyi konfliktus és háborút robbantottak ki bizonyos határok már csak az elmúlt 10-20 évben, akkor rögtön kiderül, hogy ez alapvetően egy elég nehéz téma. Na de, akkor a könyv tartalmáról: van Bokkum bemutató jelleggel összeszedett néhány érdekes határsztorit, és könyvet írt róluk. Van szó enklávékról és exklávékról, természetes határokról, vonalzóval húzott határokról, szigetekről, szokások által húzott határokról... kiderül, hogy San Marino hogy maradhatott független állam Olaszország területén belül, de szó esik arról is, hogy milyen nehézségeket okoznak (a nyilvánvaló dolgokon kívül) a nemtörődöm európai gyarmatosítók által vonalzóval húzott határok, főleg, ha még arra sem vették a fáradságot, hogy egy kicsit utánajárjanak annak, hova húzzák meg azt a vonalat. Kiderül, hogy melyik utca két fele tartozik két különböző országhoz, és hogy hol húztak fel egy egész turisztikai ipart egy régi határvonal köré. Mivel a szerző holland, a könyvnek egy meglehetősen nagy része (kb. az egyharmada) a kisebb-nagyobb holland határváltozásokkal foglalkozik - ez nekem néha kicsit túl sok volt, de Dolly, neked viszont nagyon ajánlom, hátha kedved támad ellátogatni néhány holland határsztori helyszínére! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése