Trondheim

Ezzel a bejegyzéssel kicsit megcsúsztam - épp Helsinkiben ülök a kikötőben egy bazidrága pulla társaságában, és próbálom utolérni magam a blogolással. Az elmúlt hetet Trondheim városában töltöttem, és bár ott többet dolgoztam, mint amennyit turistáskodtam, azért voltak emlékezetes pillanatok.

Az odajutás egy kicsit izgalmas volt, ugyanis eleve eléggé ki volt centizve az átszállásom: úgy volt, hogy 6.30-kor száll le a gépem Helsinkiben, és 7.15-kor száll fel a következő, vagyis kb. fél órám lett volna átszállni. De előző este küldtek egy értesítést, hogy az első gépem fél óra késéssel fog indulni, úgyhogy lélekben már le is tettem arról, hogy könnyen eljutok Trondheimbe (-ba? nem tudom) (oké, egy kicsit azért reménykedtem, mert egyben vásároltam a két jegyet, és bíztam benne, hogy megvár a második gép, ha már ilyen lehetetlenül közelre időzítették egymáshoz a kettőt). De az izgalmak még csak nem is itt kezdődtek igazán.

A nulladik megugrandó feladat a tallinni reptérre való kijutás volt. Mivel 6-ra volt kiírva az első gépem, gondoltam, jó lenne olyan 4.30-ra odaérni, hogy tuti ne legyen semmi fennakadás. De legeslegkésőbb 5-re. Viszont olyan korán még nincs tömegközlekedés Tallinnban, úgyhogy választhattam, hogy fizetek 10 eurót taxira, vagy kisétálok. Agyban még mindig csóró vagyok, úgyhogy az utóbbi opciót választottam - meg amúgy is, mennyire király, hogy gyalog megközelíthető a reptér! Az öcsém lakásából kb. 4 km az út, a Google 1 órára saccolta, én egy kicsit még szoktam ráhagyni, bár ez kivételesen elég reális becslésnek tűnt. Ami viszont problémás volt, az az, hogy előző éjszaka jött egy brutál melegfront, és iszonyatosan elkezdett olvadni minden - vagyis mire hajnali 3 körül felkerekedtem (mert nyilván nem bírtam aludni, és még a tervezettnél is korábban indultam el), addigra szépen előkerült a 3 centi vastag jégréteg a hó alól, ami miatt egy korábbi bejegyzésben már anyáztam. És az út a reptérig nagyjából végig ilyen volt, úgyhogy kb. tyúklépésben tudtam csak közlekedni, tisztára úgy éreztem magam, mint egy pingvin.

A végén nem is késett fél órát a gép, csak kb. 20 percet, és a csatlakozás is megvárt, de arra a rohanásra (hótaposó + 3 réteg ruha + 6 kilós hátizsák :D) az összes terepfutásom összesen nem készített fel. A gépen amúgy alig voltunk, de gondolom ez máskor is így szokott lenni, mert kis propelleres gép volt. :D

Mire Trondheimbe értem, jól elolvadt az összes hó. Utazó azt mondta, hogy előző nap még volt vagy 20 centi, de egész éjjel zuhogott az eső, úgyhogy semmi nem maradt belőle. Csak az utakat borító jégréteg. Mire elvergődtem Utazóék házáig a buszmegállótól (ja, igen, az is egy jó sztori volt - teljesen egyedül ültem a reptéri buszon, úgyhogy az 53 percesnek írt utat a sofőr elegánsan lerövidítette kb. 25 percre, szerencsére szólt, hogy szálljak le), addigra visszasírtam a reggeli pingvinezést. Tallinn legalább lapos, Trondheim viszont teli van dombokkal! Utazóék nem laknak nagyon magasan, de kétszer kellett nekifutnom, hogy a kocsifeljárójukon feljussak. :D

A hétköznapok ezután nem voltak olyan izgalmasak - általában az volt a menetrend, hogy jó sokáig aludtam (éljenek a hosszú éjszakák és a családi házak!), aztán kb. délig dolgoztunk, ebédeltünk, elmentünk sétálni másfél-két órát, visszamentünk, dolgoztunk még egy kicsit / olvastam valamit, vacsiztunk, és lefeküdtünk aludni. Meg egy csomót beszélgettünk persze. Eredetileg kicsit többet szerettem volna a városba menni, de a belváros kb. másfél óra sétára volt, és 1. minden csupa jég volt, úgyhogy inkább 2 órával számoltam, 2. a jegy nagyon drága, 1600 forintnak megfelelő koronába kerül 1 jegy (ami másfél óráig érvényes, de azért meg nyilván nincs értelme bemenni a városba, hogy másfél óra múlva megint otthon legyek), és nem akartam ennyit költeni rá, 3. Utazó is szeretett volna bejönni velem, viszont neki muszáj volt dolgozni (amúgy nekem is, nagyon elmaradtam a dolgaimmal, szóval jó volt így). Meg hát a hó hiánya kicsit visszavette a városnézési kedvemet, na.

van egy pár dolog, ami hiányozni fog innen északról,
de ez a jégen csúszkálás nincs köztük :D

szerencsére van erre is megoldás: szegecses gumitalp a cipőre,
és ha nem túl meredek a terep, akkor lehet azért haladni rendesen

természetesen ilyen időben is megtaláltam a gombákat

én mindent megpróbáltam, de kb. jégcsákány kellett volna a kiránduláshoz :(

ilyen szép jégfolyások voltak, még az erdő legelején,
ahova bejutottam

Úgyhogy a kedd, a szerda és a csütörtök nagyon produktívan telt. Csütörtökön még kiflit is sütöttem, úgyhogy a kovászhiányomat is sikerült enyhíteni. Pénteken délután pedig fogtuk magunkat és bebuszoztunk a városba. Megnéztük a Nidarosdoment, meg a "színes házakat" (én hívom így őket, biztos van valami rendes neve is a negyednek) és a királyi palotát, illetve ettünk egy sütit egy kávézóban, ami nagyon zsúfolt volt, viszont nagyon finom mandelbollét adtak. 

 

színes házak a Nidelva partján

a Nidaros katedrális / Nidarosdomen,
II. Olaf, azaz Szent Olaf, a norvégok védőszentjének nyughelye

Kisétáltunk a kikötőbe is, találtunk egy ingyenes belvárosi jégpályát, és egy kis kávézót, ami egyben régiségbolt is (és finom forrócsokit adnak). De nagyjából ennyi. Amikor az interneten próbáltam rákeresni, hogy mit érdemes megnézni Trondheimben, nem sok mindent találtam, és azt hittem, hogy én kerestem bénán, de kiderült, hogy Trondheim tényleg nem egy túl izgalmas város (nekem legalábbis). Ráadásul rohadt nagy területen fekszik, nagy a forgalom is, nekem nem igazán nyerte el a tetszésemet.

indokolatlan régiségbolt sok evőeszközzel és kitömött madarakkal

indokolatlan kaktuszos-verebes izé a cuki kávézó-régiségbolt kínálatában

ez meg a kávézó rész

Ezután Utazó bent maradt a városban egy szakmai előadáson, én pedig visszabuszoztam hozzájuk, és Utazó férjével meg a két kamasz fiukkal toltunk egy Viticulture-t, amiben nagyon csúnyán kikaptam, és vagy háromszor annyi ideig tartott, mint otthon, de azért nagyon élveztük.

Szombaton kisütött a nap, úgyhogy felkerekedtünk, és kimentünk sétálni a tengerpartra. Itt sajnos nem igazán fényképeztem, pedig nagyon hangulatos kis városszéli turistaösvényen sétáltunk, és tudtam volna egy csomó gyönyörű sziklás-tengeres képet készíteni, de nem akartam feltartani a csapatot, és így is elég lassan haladtunk helyenként, mert persze itt is csupa jegesek voltak az utak. Kb. 3 órát sétáltunk, aztán még be akartunk menni a Ringve Musikkmuseumba, de kiderült, hogy csak fél órát lehetnénk bent, úgyhogy inkább hazamentünk pizzát sütni. A pizza szerintem nem lett annyira jó, otthon sokkal finomabbra szokott sikerülni, de a többieknek ízlett, úgyhogy nem panaszkodom. Utána elővettük a Mindot, és vagy 2 órát játszottunk vele, ezen, ha lehet, még jobbakat szórakoztunk, mint az előző napi társason. Korábban csak kb. köszönés szinten találkoztam a fiúkkal, de most kiderült, hogy nagyon bírom őket (és azt hiszem, ők is engem, már amennyire kamasz fiúk képesek ilyesmire), örülök, hogy tudtunk annyi időt tölteni együtt, hogy egy kicsit mindhárman feloldódjunk (az egyikük annyira introvertált, hogy eleinte kifejezetten befeszült attól, hogy ott vagyok velük, amitől én is elég feszült lettem, de a hét végére ez teljesen elmúlt).

Vasárnap kicsit nehéz volt nekimenni a napnak, még az is megfordult a fejemben, hogy pihenőnapot hirdetek, de Utazó olyan lelkesen szervezte, hogy menjünk vissza a múzeumba, hogy végül nem akartam visszamondani az egészet, és elmentünk ketten. És milyen jól tettük! Fantasztikus volt! Három részből állt a múzeum, az első egy kis szoba volt, ahol mindenféle hangszereket ki lehetett próbálni. Utazót az elektromos dobfelszerelés ragadta magával (de annyira, hogy teljesen olyan volt, mint egy ötéves kisgyerek, amikor leült játszani), én pedig elhatároztam, hogy ha hazamegyek, veszek egy kalimbát.

 A második teremben egy ideiglenes hanginstallációt hallgathattunk meg, ami mindenféle víz alatt felvett hangokat mutatott be, és a tengeri zajszennyezésre hivatott felhívni a figyelmet. Egy sötét szobában voltak kirakva babzsákfotelek, ezekben fetrengve merültünk bele a vízalatti hangokba. Nem is tudom szavakkal leírni az élményt... a bálnák éneke csodálatos volt, az ember által keltett zajok pedig sokszor kifejezetten ijesztőek. Egy csomó mindent meg be se tudtunk azonosítani.

A harmadik, legnagyobb rész pedig egy hangszerkiállítás volt, ahol a világ minden tájáról származó hangszereket lehetett megnézni, néhányat meghallgatni, sőt, néhányat ki is lehetett próbálni. Volt 3 rövid videó 3 hangszerkészítővel is (egy furulya, egy gitár és egy dob születését mutatták be). Én nem vagyok egy szörnyen nagy zenerajongó, de ezt a kiállítást még én is élveztem! Volt mindenféle érdekesség, zenélésre használt íjtól kezdve a cimbalmon keresztül az önjátszó zongoráig. Amit hiányoltam, az a részletes leírás vagy hangminta lett volna sokkal több hangszerhez - pont azért, mert én a töredékét ismertem csak a kiállított daraboknak. Volt egy pár magyarázó tábla, pl. bemutatták a hangszerek csoportosításának elvét, meg volt szó különböző kultúrtörténeti vonatkozásokról, egyéb érdekességekről, de nekem ez a része egy kicsit hiányos volt. Persze valószínűleg nem tudtam volna ennél sokkal többet befogadni, mert így is nagyon elfáradtam a végére. Ráadásul, mint kiderült, 4 perccel zárás előtt sikerült kikeverednünk a kiállításról, úgyhogy összesen majdnem 3 órát voltunk bent, és fel se tűnt! Sajnos így arra sem maradt idő, hogy a múzeum boltjában vegyek valami apróságot, de azért nem bánom nagyon, mert szerintem még vissza fogok menni látogatóba, és akkor szerzek hűtőmágnest vagy képeslapot vagy valamit.
Mindenesetre ha Trondheim felé vetődtök, a Ringve Musikkmuseumot tudom ajánlani!

Ezután a hétfőn elég chillesen telt, jó sokat haladtam a munkával, meg felvettünk néhány hanganyagot is a nap második felében közösen, és nem győztem csodálkozni, hogy milyen gyorsan eltelt a hét. Az elején pedig még attól féltem, hogy túl hosszú lesz, és folyton kellemetlenül fogom érezni magam, amiért a terhükre vagyok... 

Ma pedig már utaztam vissza. Hajnalban mentem ki a reptérre, a délutánt pedig Helsinkiben töltöttem. De az már a következő bejegyzés témája lesz. :)