Annyi mindenről akartam írni, de ez az évkezdés nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Ebben nincs semmi meglepő, gondolom, de azért elég rosszul esett. Most elég nagy ellenállás van bennem a tavasz (tagadhatatlan) érkezésével kapcsolatban. De azért visszatekintésként összeállítottam egy (rövid) listát a legjobb téli olvasmányaimból.
Andreas Eschbach: HajszőnyegszövőkNagy szomorúságomra ez az egyetlen fikciós mű, ami felkerült a téli toplistára (és ez csak részben van amiatt, hogy mostanság jóval kevesebbet olvasok ilyesmiből, mint az elmúlt években). A címével vett meg magának, de már meglehetősen régóta várta a polcomon, hogy elolvassam. Jó választás volt évvégi kikapcsolódós olvasmánynak.
Műfaját tekintve sci-fi, abból is klasszikus vonalat képviseli: egy távoli bolygó, űrutazás, nyomozás, miegymás. A központi témát elárulja a cím (amit hosszú ideig következetesen hajószőnyegszövőknek olvastam), én nem is mondanék róla többet. A könyv felépítése nekem nagyon tetszett: nem regény, hanem egymáshoz lazán kapcsolódó novellák sorozatából derül ki, hogy mi is történik. A cselekmény több évtizedet ölel fel, és a novellák elején mindig izgalmas volt azon töprengeni, hogy vajon hogy bukkannak fel az eddigi szereplők, ki lesz az új nézőpont karakter (minden novella másnak a szemszögéből íródott), és merre kanyarodik a történet. Világmegváltást nem kell várni tőle, a vége nekem nem is tetszett annyira (sajnos grandiózus megoldások tekintetében elég magasra tette a mércémet Dan Simmons meg Alastair Reynolds), de korrektül összerakott iromány, én pedig jókor olvastam, jó helyen.
Oké, csalok egy kicsit, mert túl rövid lett a lista. :D Ez is fikciós könyv, az egyik kedvencem ifjúsági műfajban, de már olvastam korábban, úgyhogy ezzel igazából biztosra mentem. Magnason az egyik kedvenc íróm, a maga kifacsart izlandi sztorijaival. A LoveStar egy kib.szott remekmű szerintem, de én ezt a könyvét is nagyon szeretem (bár az ismerőseim közt elég megosztó). A sztori lényege röviden az, hogy Izlandon feltalálnak egy olyan szerkentyűt, ami megállítja az időt annak a számára, aki belekerül. Így aztán például be lehet küldeni a gyereket az időládába, ha épp nincs ideje vele foglalkozni a szülőknek. Nem kell végigülni az esős napokat, elég csak akkor kijönni, ha süt a nap. Ha nehéz idők járnak (példának okáért gazdasági válság sújtja az országot), akkor el lehet vonulni bele, és csak akkor kijönni, ha stabilizálódott a helyzet.
Gondolom látjátok ti is, hova vezet ez a fajta gondolkodásmód (spoiler: semmi jóra). A történetről nem is mondok ennél többet, a lényeg, hogy két szálon fut a sztori: van benne egy mese-rész (vagyis az a fajta történet, ami mesének van álcázva, de legalább ugyanannyira szól a felnőtteknek is, mint a fiataloknak), meg van az időládák jelenében játszódó szál. A végén nem túl elegánsan érnek össze, de engem nem zavart annyira, mint amennyire tetszett a felelősségvállalás kérdéskörének körbejárása.
Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák
Ez a könyv is indokolatlanul régóta várta a polcon, hogy elolvassam. Nevezzetek strébernek, de Jared Diamond az egyik kedvenc íróm, úgy tud írni az evolúcióról meg a történelemről, mintha regény lenne, és nem állna mögötte több évtizednyi kutatómunka. Na, ez a kötet is ilyen. Diamond ebben arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért a spanyolok hódították meg az Inka Birodalmat, és miért nem fordítva történt minden - vagyis hogy miért lesznek egyes társadalmak sikeresek, mások pedig miért tűnnek el a történelem süllyesztőjében. A földrajzi determináltság kérdésével több frissen megjelent könyv is foglalkozik, azokat (még) nem olvastam, de ez 30 évvel ezelőtt jelent meg először, és akkor mindenképp úttörőnek számított.
Nem számítottam rá, hogy ennyi szó esik benne a mezőgazdaság kialakulásáról (az első mezőgazdasági forradalomról), de kb. a könyv fele erről szól, ami nekem külön izgalmas volt. Sokat ír a növények és állatok háziasításáról, és elég sok újdonságot tanultam belőle én is, pedig már nem tartom teljesen laikusnak magam a témában. Ír a járványokról, az írásrendszerek kialakulásáról, meg még egy csomó minden másról. Az is nagyon tetszett benne, hogy nem csak a jól ismert európai és amerikai példákat sorakoztatja egymás után, hanem több fejezet foglalkozik Ausztrália és Óceánia társadalmaival, illetve Afrika történelméből is kapunk egy gyorstalpalót, és Kína is hangsúlyos szerepet kap az elmélet bemutatásában (sajnos nekem egy régebbi kiadás van meg, amiben a japánokról szóló fejezet nincs benne, de az is biztos nagyon izgalmas). Egy idő után kicsit repetitív az elmélet, és a fordítás sem az igazi, de mindezek ellenére is jó eséllyel ott lesz az idei toplistámban.
Merlin Sheldrake: Az élet szövedéke
Előrebocsátom, hogy ez a könyv a gombákról szól, úgyhogy némileg elfogult vagyok irányába, nézzétek el nekem a rajongói üzemmódot.
Merlin Sheldrake az a fajta őrült, aki másokat is magával ránt rajongása tárgya felé, melyek jelen esetben a gombák. Engem persze nem kellett nagyon erősen rángatnia, mert amikor láttam, hogy ez a könyv megjelenik magyarul, egyből felírtam a karácsonyi kívánságlistámra. Meg is kaptam Fiútól, és nem is hagytam sokáig a polcon ücsörögni. Az ajánlást nem igazán tudom, hol kezdjem, mert annyi minden kavarog bennem ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy nehéz rendszerezni a gondolataimat (még az sem elképzelhetetlen, hogy egy egész külön bejegyzést szentelek majd neki).
Szóval, ez a könyv a gombákról szól. De igazából nem csak a gombákról, hanem sokkal többről. Arról, hogy mekkora nagyképűség azt gondolni, hogy a Földön már nincs több felfedeznivaló. Nekem talán a szimbiózisok kutatásáról szóló gondolatmenet maradt meg a legjobban: hogy a nyugati tudomány mennyire nehezen akarta (és akarja még mindig) elfogadni, hogy az élet nem feltétlenül egy végeláthatatlan versenyfutás a tápanyagokért, a fényért, a gének továbbörökítéséért. Hogy van benne helye, nem is kevés, az együttműködéseknek. De nem "csak" az élet felépítését kell újradefiniálni a gombakutatások eredményeit látva, hanem úgy általában a mindennapokba is egyre jobban befurakodó hierarchikus rendszerek létjogosultságát is. Jaj, nem tudom ezt pár mondatban összefoglalni! Elképesztő, gondolatébresztő, inspiráló olvasmány volt ez, tutira újra fogom még olvasni, talán még ebben az évben is...
Ibn Battúta: Ibn Battúta zarándokútja és vándorlásai
Ezt a világolvasós magánkihívásom miatt vettem kézbe. Középkori útleírás egy marokkói utazó elbeszéléséből. Igazából elég lassan haladtam vele, viszont nagyon érdekes volt elképzelni magam előtt a 15. századbeli Afrikát és Ázsiát. Egy csomó történelmi referenciával nem voltam képben, és az iszlám vallásról se tudok nagyon sokat, szóval biztos elsiklottam egy csomó minden felett (amúgy is rengeteg információ volt belezsúfolva a könyvbe - pedig magyarul a rövidített változatot adták ki!), de összességében még így is izgalmas (idő)utazás volt.
Na, hát ennyi volt a téli könyvajánló. Elég soványka, mert amúgy 21 könyvből válogathattam (azokat is beleszámolva, amiket korábban kezdtem el). Kicsit kezd elegem lenni az ismeretterjesztő könyvekből - vagyis ez így nem igaz, csak szeretnék most már valami jóféle fikciós könyvet is olvasni, akár SFF, akár szépirodalom, akár bármi más, csak nehéz olyat találni, ami nem hoz le az életről. Azért még próbálkozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése