... nyilván magamat is k**vára sajnálom, mert többek közt én vagyok az a gyerek, aki körül szétesik a világ. Még ha már nem is vagyok gyerek. Meg amúgy a kisebbik öcsémet is, aki meg ebben nőtt fel (2005-ben született), és fogalma sincs róla, milyen lehetne másképp.
De nem akartam, hogy eluralkodjon rajtam a szorongás, úgyhogy nekiestem a kertnek: megmetszettem a pampafüvet (amit amúgy szörnyen utálok, de mulcsnak elég jó, úgyhogy meg fogjuk tartani), Fiú lenyírta a szembekertet (ahova batátát, hajdinát meg egyéb olyan növényeket akarunk vetni, amikkel nem kell nagyon foglalkozni) én meg legereblyéztem, futottam 10 kilométert, elolvastam két mesét, kiültettem egy sor rukkolát és csináltam helyet 3 sor lila hagymának (amiket aztán el is dugdostam). Most épp rohadtul fáradtak a lábaim, megfájdult a derekam, és marhára be van állva a hátam, de megérte. Holnap nekiesek a krumpliágyásnak. Ha azzal is kész leszek, megjutalmazom magam azzal, hogy elmegyek Masszőrhöz.
Ez a kertészkedés amúgy annyira szép dolog, gyakorlatilag is meg szimbolikusan is, elvetem a magokat, és ha megfelelően gondozom őket, valami sokkal nagyobb nő ki belőlük, mint ami a földbe került; később pedig maguk a növények is újratermelik a magokat, amiket megint el lehet vetni...
Így legyen.
 |
| "Remélem, ti jól szórakoztok, mert ÉN NEM!!!" - Bodza kertészkedés közben |
 |
| Ma még nem zúztam sehol, mert örültem, hogy meglett a 10 km, de itt épp nagyon boldog voltam. |
 |
| Az illatot nem tudtam lefotózni, képzeljétek ide. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése