10 meglepően bátor dolog, amit egyszer megcsináltam

Mondjuk a legtöbbet akkor is kétszer meggondoltam. Mindenesetre így utólag visszanézve néha megdöbbenek, hogy mennyire bátor voltam bizonyos szituációkban.

1. Focizni jártam

Azt hiszem elsős voltam, amikor egy évig jártam focizni az öcsémmel (én voltam az egyetlen lány). Már nem emlékszem, miért hagytam abba, de arra emlékszem, hogy utána a suliban se nagyon fociztam a fiúkkal, mert féltem, hogy túl béna vagyok (tényleg nem voltam túl jó), meg aztán a szemüvegemet is féltettem. Azóta is max a kutyával focizok. :D

2. Énekverseny

Szerencsére nincsenek traumatikus élményeim az énektanárral vagy a szolfézzsal, de azért nem voltam egy énekes-palánta. Fogalmam sincs, hogy hangom lenne-e hozzá, de fülem meg ritmusérzékem biztos nincs. Mindenesetre alsóban az egyik tanár nénimnek sikerült rávennie, hogy kiálljak a közönség elé énekelni egy sulis énekversenyen.

3. Éneklés a gyereknapon

Ami még ennél is meglepőbb, hogy egyszer a falusi gyereknapon teljesen magamtól álltam ki énekelni a színpadra, ráadásul mikrofonba. Nem emlékszem már, hány éves voltam, szerintem tizenegy vagy tizenkettő. Mentségemre legyen mondva, a szereplésért tombolajegy járt, a tombolán pedig egy kecskét lehetett nyerni, és én nagyon akartam azt a kecskét. Nem nyertem meg (gondolom a szüleim legnagyobb örömére).

4. Éneklés a Bolyai versenyen

Hmmm... mintha valami mintázatot észlelnék itt. :D Vajon mikor szoktam le arról, hogy közönség előtt énekeljek?
Két (vagy három?) osztálytársammal készültünk a Bolyai magyarversenyre nyolcadikban, ahová egy színdarabot is kellett vinnünk. Már nem emlékszem, pontosan mit vittünk, de abban is volt egy kis éneklős szerepem (talán Ofélia voltam?). Nem sok maradt meg a versenyből, csak hogy nagyon sokáig kellett győzködniük, hogy ezt bevállaljam.
(Egyébként előző évben is mentünk a versenyre, és akkor nem hitték el nekem, hogy kell színdarabbal készülni. Csak akkor látták be, hogy igazam volt, amikor odaértünk, és egy csomóan hoztak jelmezt is magukkal. A feladatok közti szünetekben gyorsan összedobtunk egy Rút kiskacsát. Fogalmam sincs, hogy lehetséges, de elsők vagy másodikok lettünk a versenyen. :D)

5. Szélsőbalos találkozó Malmöben   

Tizedikes koromban a nagyapám elvitt minket az öcsémmel Malmöbe valami nagy szélsőbalos világtalálkozóra (nem ez volt a neve, de fogalmam sincs már, hogy milyen rendezvény volt). Nekem ez előre nem esett le, csak az érdekelt, hogy Malmöben van (nagyon akartam utazni) és hogy addig nem kell iskolába menni. Egyébként sok szórakoztató dolog történt ott velem, és összességében jó emlékként maradt meg, de emlékszem a wtf-érzésre, amikor rájöttem, hogy itt miről is van szó.

6. Éjszakai csónakázás

10 és 21 éves korom közt jártam egy nyári táborba, ami egyrészt elmondhatatlanul sok mindennel járult hozzá a személyiségfejlődésemhez, másrészt rengeteg kedves emléket őrzök onnan. Meg jónéhány wtf-emléket is. A táborhely mellett volt egy kis horgásztó, amihez járt egy kis csónak. A csónak evezői fent voltak az erdész házában, és napidíj ellenében lehetett hozzájuk jutni. Egyik este (ekkor már olyan 17-18 éves lehettem) a velem egykorú csapatból valakinek az az ötlete támadt, hogy evezzünk egy kicsit a tavon (volt előzmény is, de az egy másik sztori). Úgyhogy fogtuk magunkat, beültünk a csónakba és egy gólyalábat használva evezőnek (vagy inkább rúdnak, mert leért a tó aljáig), körbementünk párszor a tavon, miközben természetesen hülyeségeket beszéltünk.
(Ez kívülről nem tudom, mennyire tűnik bátor dolognak, de én egyáltalán nem vagyok a tilosban járós típus, úgyhogy nekem az volt.)

7. Evezés a fjordban

Ez Norvégiában történt, 2013 januárjában, amikor is két hétre leléptem Norvégiába önkénteskedni, mert elegem volt az itthoni életből, utazni akartam, és úgy éreztem, hogy ezt most megérdemlem. (Ez volt amúgy az első önállóan szervezett utazásom, és el is követtem minden hibát, amit el lehet, de ez megint egy másik történet). Az egyik hétvégi napon a két másik önkéntes kitalálta, hogy menjünk el evezni a fjordba, mert az milyen kurvajó. Csatlakoztam én is hozzájuk. A parton derült csak ki, hogy a házigazdánk nem jön velünk, és a másik két önkéntes (egy pár) együtt akartak evezni, úgyhogy én egyedül ültem a kajakba. Előtte életemben egyszer ültem kajakon, a Dunán, ahol majdnem elütött egy motorcsónak. Kb. 2 órát eveztünk a partok mellett, és majdnem végig halálfélelmem volt. Aztán persze azóta is életem egyik legszebb élményeként tartom számon, csak hát na. Közben nem voltam túl nyugodt.

8. Stoppolás Törökországban

Amikor ott voltam, ez teljesen természetes volt: kb. harmincan voltunk önkéntesek Gaziantepben (a szír határtól nem messze), és hétvégente eljártunk körülnézni a környéken. Én sosem stoppoltam korábban, de természetesen csatlakoztam a többiekhez (mindig legalább 2-3 ember ment együtt). Így utólag visszanézve azért csináltunk meredek dolgokat: egyszer átfutottunk egy négysávos autópályán; egyszer ránk sötétedett és még egy kamionban ültünk, a sofőr kigyorsított az előttünk levő kamion elé (akinek gaziantepi rendszámtáblája volt) és kb. 90 km/óránál megbeszélték, hogy a másik sofőr hazavisz minket; az egész önkénteskedést pedig egy 9 napos, 1800 kilométeres körrel zártuk, ahol én voltam az, aki törökül beszélt.

9. Nyilvános szereplés

Egyszer random bejött az egyik tévécsatorna az egyesülethez, ahol dolgoztam, és senki nem akart nyilatkozni nekik, úgyhogy azt mondtam, hogy jó, akkor majd én, csak menjenek el. Ez egyébként azon kevés dolgok egyike, amiket azóta megbántam, de már nyilván nem lehet visszacsinálni.

10. Visszaloptam a pénztárcámat

Egy barátnőmmel/önkéntestársammal meglehetősen katasztrofálisan induló (és hasonlóan folytatódó) nyaralásunk első napját töltöttük Szarajevóban. Épp valami helyet kerestünk, ahol tudunk reggelizni vagy legalább reggelit venni, amikor egyszer csak valaki meglökött egy kicsit. Biztos, ami biztos, ellenőriztem a táskámat, és persze nem volt benne a pénztárcám. Úgyhogy gyorsan körbeszkenneltem a teret, és beazonosítottam a tolvajt, egy kb. velem egyidős lány volt. Aztán nem is gondolkodtam, csak utánafutottam, és kirángattam a kezéből a pénztárcámat. Meglehetősen meglepődött. Utólag én is. (Egyébként valószínűleg jobban jártam volna, ha bármelyik másik pénztárcát rángatom ki a kezéből, mert az enyémben kifejezetten kevés pénz volt. :D)

+1 Vidékre költözés

Ezt csak extrának írom, mert én egyáltalán nem tartottam ezt bátor dolognak (sőt, az egyetlen értelmes dolognak tartottam), de annyian mondták nekünk, hogy milyen bátrak vagyunk, hogy azért ideteszem. Így 3 év után mondjuk már értem a mire gondoltak, de a véleményem nem változott: sokkal jobb itt nekünk, mint egy budapesti panel 11. emeletén.

 

Ti milyen bátor dolgokat csináltatok? :)