kis kerti képeskönyv 3.

Két filozofálós bejegyzésem is van piszkozatban, de mindkettőt kicsit álszentnek érezném most megosztani, úgyhogy inkább hozok pár képet a kertről meg a palántákról.

(Tegnap már amúgy negatív lett a covid-tesztem, de ezzel párhuzamosan elment a szaglásom nagy része, ami, hogy őszinte legyek, nagyon nem tetszik.)

Az egy szem festő müge (Asperula tinctoria), ami kikelt. 2, 4, 8 levél <3

Most vagy kinyírom az összes
paprika-paradicsom-padlizsán palántát napon, vagy nem.

Vajdasági fehér padlizsán palánták
bal alsó szélen egérdinnyével.

Rukkolából kicsit túl jól állunk.

Bordó koktélpari palánták.

Virágzik a végtelen mennyiségű feketeribizli.

A végtelen mennyiségű szamóca is virágzik.

Zöldborsó spenóttal és szamócával.

A legszebb ázsiai káposztaféle (tatsoi).
Sajnos a földibolhák is dézsmálják, nem csak én.

Egy másik ázsiai káposzta,
gondolom a vörös mustár nevű.

Salátakeverék bébilevélnek.

Az Elpusztíthatatlan (citromfű).

(Ilyen bejegyzésből lesz még mostanában. Bocsi, ha valakit nem érdekel.)

Fiú arca,

amikor rájön, hogy elfelejtettük megvenni a kutya szülinapi ajándékát. A totális kétségbeesés.

Viszont volt eper, aranyáron, de ma már úgyis annyi pénzt költöttem, hogy ez már szinte fel se tűnik. A tejszínes eper csokicseppekkel pedig mindenképp szükséges a gyógyulásomhoz. Ami egyébként elég jól áll, mára már nem fáj a fejem, csak néha olyan, mintha vattával lenne kitömve + fújom az orrom és köhögök, és még nem merek nagyon fizikai munkát csinálni (azért gyomlálni gyomláltam egy kicsit, meg lesöpörtem a tornácot). 

Kicsit szomorú vagyok, mert ez most valószínűleg keresztbe húzta a jövő heti 30 km-es futásra vonatkozó terveimet, de azért megpróbálom. Ha mást nem, legalább futok egy félmaratont.

Fájós/kitömött fejjel meg nem bírok olvasni, mert ahhoz is nézni kell, úgyhogy helyette inkább horgolok, amikor épp nem a palántákat nyesztetem, dolgozok vagy alszom. Ma úgy keltem fel, hogy b*szod, idén két esküvőre is megyünk, csinálok magamnak egy esküvőre járós ruhát (merthogy az erre a célra őrizgetett csodaszép ruhámba úgyse fogok visszafogyni). Úgyhogy nem túl hosszas gondolkodás után kiválasztottam ezt a mintát, amit már nézegettem többször is, de nem tudtam elég jól megideologizálni, hogy miért költsek el indokolatlanul sok pénzt a fonalra:

Ravelry-n potom 2666 forintért vágják utánad
(mármint a mintát, nem a ruhát).

Ez a színkombó is nagyon tetszik, de nem nagyon hordok mostanában lila ruhákat, úgyhogy ugyanebből a csoportból egy másik színátmenetet választottam hozzá:

Sceepjes Whirl 755

Sajnos ebben fordítva van a sötét-világos színek aránya, de ez tetszett a legjobban (még ezt nézegettem, de végül túl türkiznek találtam), remélem ebből is szép lesz. Ha nem, akkor majd visszabontom, és csinálok belőle valami mást (de azért remélem erre nem lesz szükség, mert amúgy elég drágák ezek a fonalak). Persze az is lehet, hogy megunom a halálba, és nem készülök el június 25-ig vele (akkor lesz az első esküvő), de egyelőre nagyon izgatott vagyok és alig várom, hogy megérkezzen a fonal.

(Azon remélem senki nem akadt fenn, hogy nem veszek minden esküvőre egy külön ruhát. Ki nem állhatom az esküvőket. Kivéve az ilyen falusi mezítlábas eseményeket, mint amilyen Mérnökéknek is volt, meg ami most Fotósnak és Zongoratanárnak lesz.)

A takaróval amúgy szépen haladok (mármint relatív szépen, mert ugye nem készült el anyu szülinapjára). Ez lesz szerintem a legszebb dolog, amit valaha készítettem.

Végül így nem az ásóvilla lett a legjobb barátom, hanem a homoktövisvelő.

Ahh, csak múljon már el a torokfájás!

minden összejött

A menstruációm első napja = mocsokul fáj a derekam + helló, szorongás. 

Melegfront = fejfájás, álmosság. 

Szombati séta sál nélkül = torokfájás.

Aztán kiderül, hogy még covidos is vagyok, éljen. A tesztcsík mondjuk annyira halvány a teszten, hogy ha akarom ott can, ha nem akarom, nincs, de ez megmagyarázná, hogy miért érzem ilyen ramatyul magam és miért fáj mindenem, úgyhogy hajlok rá, hogy ott van. Ehh.

10 meglepően bátor dolog, amit egyszer megcsináltam

Mondjuk a legtöbbet akkor is kétszer meggondoltam. Mindenesetre így utólag visszanézve néha megdöbbenek, hogy mennyire bátor voltam bizonyos szituációkban.

1. Focizni jártam

Azt hiszem elsős voltam, amikor egy évig jártam focizni az öcsémmel (én voltam az egyetlen lány). Már nem emlékszem, miért hagytam abba, de arra emlékszem, hogy utána a suliban se nagyon fociztam a fiúkkal, mert féltem, hogy túl béna vagyok (tényleg nem voltam túl jó), meg aztán a szemüvegemet is féltettem. Azóta is max a kutyával focizok. :D

2. Énekverseny

Szerencsére nincsenek traumatikus élményeim az énektanárral vagy a szolfézzsal, de azért nem voltam egy énekes-palánta. Fogalmam sincs, hogy hangom lenne-e hozzá, de fülem meg ritmusérzékem biztos nincs. Mindenesetre alsóban az egyik tanár nénimnek sikerült rávennie, hogy kiálljak a közönség elé énekelni egy sulis énekversenyen.

3. Éneklés a gyereknapon

Ami még ennél is meglepőbb, hogy egyszer a falusi gyereknapon teljesen magamtól álltam ki énekelni a színpadra, ráadásul mikrofonba. Nem emlékszem már, hány éves voltam, szerintem tizenegy vagy tizenkettő. Mentségemre legyen mondva, a szereplésért tombolajegy járt, a tombolán pedig egy kecskét lehetett nyerni, és én nagyon akartam azt a kecskét. Nem nyertem meg (gondolom a szüleim legnagyobb örömére).

4. Éneklés a Bolyai versenyen

Hmmm... mintha valami mintázatot észlelnék itt. :D Vajon mikor szoktam le arról, hogy közönség előtt énekeljek?
Két (vagy három?) osztálytársammal készültünk a Bolyai magyarversenyre nyolcadikban, ahová egy színdarabot is kellett vinnünk. Már nem emlékszem, pontosan mit vittünk, de abban is volt egy kis éneklős szerepem (talán Ofélia voltam?). Nem sok maradt meg a versenyből, csak hogy nagyon sokáig kellett győzködniük, hogy ezt bevállaljam.
(Egyébként előző évben is mentünk a versenyre, és akkor nem hitték el nekem, hogy kell színdarabbal készülni. Csak akkor látták be, hogy igazam volt, amikor odaértünk, és egy csomóan hoztak jelmezt is magukkal. A feladatok közti szünetekben gyorsan összedobtunk egy Rút kiskacsát. Fogalmam sincs, hogy lehetséges, de elsők vagy másodikok lettünk a versenyen. :D)

5. Szélsőbalos találkozó Malmöben   

Tizedikes koromban a nagyapám elvitt minket az öcsémmel Malmöbe valami nagy szélsőbalos világtalálkozóra (nem ez volt a neve, de fogalmam sincs már, hogy milyen rendezvény volt). Nekem ez előre nem esett le, csak az érdekelt, hogy Malmöben van (nagyon akartam utazni) és hogy addig nem kell iskolába menni. Egyébként sok szórakoztató dolog történt ott velem, és összességében jó emlékként maradt meg, de emlékszem a wtf-érzésre, amikor rájöttem, hogy itt miről is van szó.

6. Éjszakai csónakázás

10 és 21 éves korom közt jártam egy nyári táborba, ami egyrészt elmondhatatlanul sok mindennel járult hozzá a személyiségfejlődésemhez, másrészt rengeteg kedves emléket őrzök onnan. Meg jónéhány wtf-emléket is. A táborhely mellett volt egy kis horgásztó, amihez járt egy kis csónak. A csónak evezői fent voltak az erdész házában, és napidíj ellenében lehetett hozzájuk jutni. Egyik este (ekkor már olyan 17-18 éves lehettem) a velem egykorú csapatból valakinek az az ötlete támadt, hogy evezzünk egy kicsit a tavon (volt előzmény is, de az egy másik sztori). Úgyhogy fogtuk magunkat, beültünk a csónakba és egy gólyalábat használva evezőnek (vagy inkább rúdnak, mert leért a tó aljáig), körbementünk párszor a tavon, miközben természetesen hülyeségeket beszéltünk.
(Ez kívülről nem tudom, mennyire tűnik bátor dolognak, de én egyáltalán nem vagyok a tilosban járós típus, úgyhogy nekem az volt.)

7. Evezés a fjordban

Ez Norvégiában történt, 2013 januárjában, amikor is két hétre leléptem Norvégiába önkénteskedni, mert elegem volt az itthoni életből, utazni akartam, és úgy éreztem, hogy ezt most megérdemlem. (Ez volt amúgy az első önállóan szervezett utazásom, és el is követtem minden hibát, amit el lehet, de ez megint egy másik történet). Az egyik hétvégi napon a két másik önkéntes kitalálta, hogy menjünk el evezni a fjordba, mert az milyen kurvajó. Csatlakoztam én is hozzájuk. A parton derült csak ki, hogy a házigazdánk nem jön velünk, és a másik két önkéntes (egy pár) együtt akartak evezni, úgyhogy én egyedül ültem a kajakba. Előtte életemben egyszer ültem kajakon, a Dunán, ahol majdnem elütött egy motorcsónak. Kb. 2 órát eveztünk a partok mellett, és majdnem végig halálfélelmem volt. Aztán persze azóta is életem egyik legszebb élményeként tartom számon, csak hát na. Közben nem voltam túl nyugodt.

8. Stoppolás Törökországban

Amikor ott voltam, ez teljesen természetes volt: kb. harmincan voltunk önkéntesek Gaziantepben (a szír határtól nem messze), és hétvégente eljártunk körülnézni a környéken. Én sosem stoppoltam korábban, de természetesen csatlakoztam a többiekhez (mindig legalább 2-3 ember ment együtt). Így utólag visszanézve azért csináltunk meredek dolgokat: egyszer átfutottunk egy négysávos autópályán; egyszer ránk sötétedett és még egy kamionban ültünk, a sofőr kigyorsított az előttünk levő kamion elé (akinek gaziantepi rendszámtáblája volt) és kb. 90 km/óránál megbeszélték, hogy a másik sofőr hazavisz minket; az egész önkénteskedést pedig egy 9 napos, 1800 kilométeres körrel zártuk, ahol én voltam az, aki törökül beszélt.

9. Nyilvános szereplés

Egyszer random bejött az egyik tévécsatorna az egyesülethez, ahol dolgoztam, és senki nem akart nyilatkozni nekik, úgyhogy azt mondtam, hogy jó, akkor majd én, csak menjenek el. Ez egyébként azon kevés dolgok egyike, amiket azóta megbántam, de már nyilván nem lehet visszacsinálni.

10. Visszaloptam a pénztárcámat

Egy barátnőmmel/önkéntestársammal meglehetősen katasztrofálisan induló (és hasonlóan folytatódó) nyaralásunk első napját töltöttük Szarajevóban. Épp valami helyet kerestünk, ahol tudunk reggelizni vagy legalább reggelit venni, amikor egyszer csak valaki meglökött egy kicsit. Biztos, ami biztos, ellenőriztem a táskámat, és persze nem volt benne a pénztárcám. Úgyhogy gyorsan körbeszkenneltem a teret, és beazonosítottam a tolvajt, egy kb. velem egyidős lány volt. Aztán nem is gondolkodtam, csak utánafutottam, és kirángattam a kezéből a pénztárcámat. Meglehetősen meglepődött. Utólag én is. (Egyébként valószínűleg jobban jártam volna, ha bármelyik másik pénztárcát rángatom ki a kezéből, mert az enyémben kifejezetten kevés pénz volt. :D)

+1 Vidékre költözés

Ezt csak extrának írom, mert én egyáltalán nem tartottam ezt bátor dolognak (sőt, az egyetlen értelmes dolognak tartottam), de annyian mondták nekünk, hogy milyen bátrak vagyunk, hogy azért ideteszem. Így 3 év után mondjuk már értem a mire gondoltak, de a véleményem nem változott: sokkal jobb itt nekünk, mint egy budapesti panel 11. emeletén.

 

Ti milyen bátor dolgokat csináltatok? :)

"Veled három hónap alatt annyi minden történik, mint másokkal egy élet alatt."

- mondta még 8-9 évvel ezelőtt egy szegedi ex-kolistársam. Nem emlékszem már a pontos kontextusra, de az biztos, hogy azután történt, hogy otthagytam az egyetemet, és csak évente 1-2 alkalommal találkoztunk (azóta meg már annyit se, sajnos). Na mindegy, most már kicsit túlzásnak tűnik ez az állítás (akkor még igazabb volt), de azért most jó sűrű napokon vagyok túl.

A krumpliágyással sajnos még mindig nem vagyok kész, de csütörtökön azért elmentem Masszőrhöz, és marha jól esett a masszázs (csak jobban fájt, mint eddig bármikor, nyújtani kéne rendesen futás után). Aztán náluk is aludtam, és odaadta a kulcsot, hogy be tudjak jutni a lakásba, de elb.sztam valamit, és egyet fordult a kulcs, aztán se előre, se hátra, és nem tudtam kinyitni az ajtót. IronLady se. Úgyhogy kiültünk beszélgetni egy padra a ház elé, míg Masszőr is hazaért, és kinyitotta az ajtót, olyan fél 11 körül. Szóval végül jó vége lett a sztorinak, de abban a másfél órában, amíg kizárva várakoztam, nagyon bűntudatom volt, hogy elrontottam a bejárati ajtajukat... Utána kb. hajnali egyig beszélgettünk Masszőrrel, másnap pedig IronLadynek 5.30-kor kellett kelnie, nyilván én is felébredtem vele. A reggeli kávé mellett megint elbeszélgettük az időt Masszőrrel, úgyhogy ő jól elkésett, ami miatt megint elég rosszul éreztem magam. De utána szerencsére már felfelé ível a nap: egy igencsak távoli, de kedves ismerősömmel (nevezzük mondjuk Z-nek egyelőre) elmentünk gombászni. Nem találtunk sok mindent, de azért volt 1-2 kucsmagomba, meghívott ebédre és jót beszélgettünk (és megismerkedtem a literes Faxe sörrel, ami meglepő módon eléggé bejött). A végén kaptam tőle egy üveg szárított kucsmagombát meg egy ígéretet, hogy ha beindulnak, akkor szól.

Már a hét elején nagyon elhatároztam, hogy ma elmegyek egy hosszú kört futni. Úgyhogy reggel nem igazán örültem, amikor 1) megint iszonyú szél fújt, 2) nem bírtam felkelni, mert megjött a hidegfront. Végül kompromisszumot kötöttem magammal, 8 körül begyúrtam a babka tésztát és beraktam egy mosást, aztán visszaájultam az ágyba, és 11 körül kapartam csak ki magam onnan. Előszedtem a futás melletti ultimate érvemet ("ha nem mész el, akkor meg fogod bánni!") és nagy lelkierőről téve tanúbizonyságot, nekiindultam. Nem ez volt életem legjobban eső futása, de szép volt, találtam erdei gyöngyköles- és gyöngyikemezőt, megkergettem egy csapat őzet meg két fácánt, felfutottam egy csomó emelkedőn, és összességében nem is sikerült rosszul. Sajnos a mérés valamiért leállt 13.63 km után, úgyhogy az utolsó másfél-két km nem lett lemérve, emiatt kicsit szomorú vagyok, de gondolom előfordul az ilyesmi. A vége így kb. 15 km, 118 perc (~7.40-es átlag), ~295 méter szint lett. 

Holnap megyünk fel Fiú szüleihez. Eredetileg úgy volt, hogy itthon töltjük a húsvétot, úgyhogy kicsit morcos vagyok emiatt, mert még az itthoni sütés-főzés öröme is elveszik, arról nem is beszélve, hogy így csak a hétfőt tudjuk majd ténylegesen együtt tölteni. Ehh.

szlovén furcsaságok

Anszki után szabadon. :)

Elöljáróban annyit fűznék hozzá, hogy én csak kb. 11 hónapot töltöttem Szlovéniában, és bár azóta is rendszeresen visszajárok, azért ez picit más, mintha ténylegesen ott tölteném a mindennapjaimat. Mindenesetre az alatt a szűk egy év alatt is már írtam listát a szlovén furcsaságokról, most leírom ide is őket. 

Nyelv

Ez talán a legfeltűnőbb pont, amihez sok-sok alpont kapcsolódik. Szlovénia területe kb. az egyötöde Magyarországénak (kb. 20.000 négyzetkilométer) és egy picit többen élnek ott, mint Budapesten (kb. 2 millió ember). Ehhez képest a szlovén nyelv egyáltalán nem olyan egységes, mint ma a magyar: alsó hangon 48 dialektust tartanak számon. Vicces volt így nyelvet tanulni. Néhány példával szemléltetném, hogy ez a gyakorlatban mit jelent:

- Láttam olyan szlovénokról forgatott dokumentumfilmet, amit feliratoztak. Szlovénul. Hogy azok is megértsék, akik az ország másik felében laknak.

- Az egyik kedves ismerősöm (a horvát határ mellől, ahol laktam) Nova Goricába járt egyetemre (az olasz határ mellett). A szlovénban az időt alapvetően úgy mondják, mint a magyarban: a 16.30 fél öt. Kivéve az olasz határ környékén, ahol úgy mondják, mint az angolban (meg gondolom az olaszban): négy és fél. 

- Ugyanez az ismerősöm mesélte, hogy a témavezetője a magyar határ környékéről, a Muravidékről származott. Onnan tudta, hogy épp a családjával telefonál, hogy nem értette, mit beszél, csak címszavakban.

- Egy másik ismerősöm elmesélte, hogy milyen kellemetlen helyzetbe keveredett az új barátja családjával. Már nem emlékszem, hogy pontosan melyik szó okozta a problémát, de a lényeg kb. az volt, hogy az ő falujában az adott szó azt jelenti, hogy kedves. A fiú falujában meg azt, hogy bunkó. És még csak nem is az ország két felében laktak, hanem nagyjából 50 km-re egymástól.

Meg van még egy sor apróság. Pl. hogy ugyanazokat a szavakat másképp ejtik ki vagy hogy az ország egyes részein zdravo, másik részeken pedig živjo a bevett köszönési forma.

Kettes szám

Ez még a nyelvhez tartozik, de úgy gondoltam, hogy megér egy külön pontot. A szlovénban ugyanis nem csak egyes szám és többes szám van, hanem kettes szám is, ha két emberről, dologról, akármiről beszélt. Hímnem, nőnem, semlegesnem és hat eset. És nem csak dísznek van, tényleg használják. Persze értik azt is, ha a kettes szám helyett többes számot használ az ember, de fordítva ez nem működik.
Több szlovént is megkérdeztem, hogy ez vajon miért van így. Mindannyian azt válaszolták, hogy "hát mert ez olyan romantikus / cuki!"

"Minden szlovén ralliversenyző?"

Kérdezte Fiú, amikor először hazavitt Szlovéniába. Ezt azt hiszem nem is kell nagyon fejtegetni. A városokban és az autópályán nem olyan vészesek, de a vidéki kanyargós (néha betonozatlan) kis utakon is kilencven-százzal repesztenek. Volt néhányszor halálfélelmem. Fiú egyik kedvenc sztorija a mai napi az, amikor ő hazafelé menet harminccal ment a frissen esett öt centis hóban, egy szlovén autós meg előtte körbedriftelt a körforgalomban.

Tiszta udvar, rendes ház

Már amikor először mentem Szlovéniába, akkor is feltűnő volt, hogy a határ túloldalán mintha nem létezne a gondozatlan udvar fogalma. A kertes házban élő szlovénok 95%-a babot, paradicsomot, krumplit, stb. termeszt a kertben, amit szépen rendben is tart. Még Ljubljana külső kerületeiben is van egy csomó konyhakert. Biztos vannak elhanyagolt kertek és házak is, de én nem nagyon találkoztam ilyennel.

Traktorok

Valahol olvastam egy statisztikát, hogy a szlovénoknál a legmagasabb az egy főre jutó traktorok száma. A számoknak nem nagyon jártam utána, de tényleg rengeteg traktor rója az utakat. Ide kapcsolódik az is, hogy Szlovéniában nem nagyon vannak végtelen búza- és kukoricamezők, a földek sokkal kisebb parcellákra vannak osztva, köztük erdős-bokros sávok húzódnak. Én ebben a tájban sokkal inkább otthon érzem magam, mint a végtelen, egybeszántott földek között. Bár ebben biztos az is közrejátszik, hogy az egyetemen három és fél évig hallgattam azt, hogy ez a kisparcellás felosztás az ideális (= ember- és természetbarát) tájszerkezet. Még egy kis statisztika, hogy Szlovéniában a földek kb. 90%-a 1 és 10 hektár közti családi és kisgazdaság. Ennek persze sok oka van, többek közt földrajziak is, de úgy irigylem őket.

Bolti kínálat

Ez is kapcsolódik egy kicsit az előző ponthoz (azt hiszem). A boltokkal nincsenek nagyon kiterjedt tapasztalataim, de a kisvárosban, ahol laktam, volt néhány dolog, amihez hozzá kellett szoknom. Pl. sokkal több hajdinát esznek, mint mi, még a legkisebb boltokban is van többféle hajdina és hajdinaliszt is. Nekem ez eléggé bejött. Cserébe lilahagymát meg lencsét sokkal nehezebben találtam. (Hagymát valószínűleg azért, mert sokan megtermesztik maguknak.)

Az egyébként nagyon tetszett, hogy a kisboltok és bevásárlóláncok üzletei mellett sok ún. "farmers' market" is van. A mi környékünkön én két helyre is jártam: ez egyik helyen zöldséget, gyümölcsöt árusítottak a környékbeli termelőktől, a másik helyen pedig szintén környékbeli gazdák gabonáit, lisztjeit lehetett megvásárolni. Mindkettőt visszasírom azóta is.

Beépített késés

Ez lehet, hogy az én ismerősi körömre volt specifikusan jellemző, de szépen elmagyarázták, hogy a megbeszélt időponthoz képest 15 percen belüli késés teljesen elfogadott, sőt, majdhogynem elvárt. Kicsit nehezemre esett alkalmazkodnom, de azóta már itthon is kénytelen voltam hozzászokni ehhez a "vidékies" stílushoz (amúgy egész jól sikerült).

Fél gombóc fagyi 

Sok fagyizóban lehet úgy kérni a fagyit, hogy "felesbe": egy nagyobb gombóc helyett két kisebbet adnak. Nem feleakkorát, hanem kicsit nagyobbat, így az ára is kicsit magasabb. Amúgy nem rossz.

Tökmagolaj

Ez sem igényel bővebb magyarázatot. Mindig, mindenhol, mindenre. Legalábbis majdnem. Nagyon megszerettem.

Pitypangsaláta

Szégyen vagy sem, én először Szlovéniában találkoztam a pitypanglevél-salátával. Tavasz elején nagyon sokan szedik és eszik. És nem csak a falusiak - az ötcsillagos hotelban, ahol a mid-term tréningünk volt, ott volt a pitypanglevél is az önkiszolgáló salátapultban. Azóta itthon is szoktam szedni, főtt krumplival, tojással, tökmag- vagy olívaolajjal, sóval-borssal isteni.

"Zöldség"

Sokszor hallani, hogy Szlovénia a világ egyik legzöldebb országa. Sok szempontból komolyan is gondolják: nekem pl. lenyűgöző volt, hogy a társasházak előtt is külön van kommunális, műanyag-fém-, papír- és komposztgyűjtő, és hogy az emberek nagy része tudja is használni őket.

Emellett az is ide tartozik, hogy a szlovénok imádnak kint lenni a szabadban: tavasz elejétől ősz végéig hétvégenként teli van bringázókkal, túrázókkal, futókkal, barlangászokkal, hegymászókkal, kajakozókkal, SUPozókkal az ország. Nagyon büszkék arra, hogy gyönyörű országuk van (naná, ebből élnek) és a nevezetesebb látványosságok környékét nagyon szépen rendben tartják. Nekem mondjuk kicsit sok volt a fűrészporral felszórt turistaút, de ez tényleg csak a legnépszerűbb helyekre jellemző.

Nyelvtudás

Mindenki beszél valamilyen nyelvet (valamennyire). A kisvárosban, ahol laktam, a 70 éves nénikkel is tudtam angolul kommunikálni. Megdöbbentő volt. A 11 hónap alatt talán 2-3 emberrel találkoztam, akik nem tudtak angolul (de a legtöbben akik nem beszélnek angolul, helyette németül, olaszul vagy horvátul tudnak). A könyvesboltokban általában ugyanakkora az angol nyelvű részleg, mint a szlovén (annyira kicsit a könyvpiac és annyian beszélnek angolul, hogy egy csomó mindent nem éri meg lefordíttatni).

Ittas vezetés

Én a zéró tolerancián nevelkedtem, és egyet is értek vele. A szlovénoknál nem zéró tolerancia van, egy kis alkoholfogyasztás megengedett, és több ismerősöm is volt, aki 1-2 sör vagy rövid után még simán autóba ült. 

Ünnepnapok

Szlovéniában nem kell ledolgozni a hosszú hétvégéket szombatonként. Sőt, valamilyen - számomra nehezen érthető oknál fogva - az ünnepnapok után még egy szabadnapot odacsapnak. Így történt, hogy az ottlétem alatt április végén volt egy hatnapos hosszú hétvége. Akiket megkérdeztem ennek a szokásnak az okáról, azt mondták, hogy ez azért van, mert az ünnepnapok a berúgásra vannak, és aztán kell még egy nap a kijózanodásra.

Himnusz

Én sajnos nem nagyon szeretem a magyar himnuszt (nyugodtan kövezzetek meg miatta), és meglehetősen irigy lettem a szlovénokra, amikor először meghallottam az ő himnuszukat. Egyrészt hét sor az egész. Másrészt egy vidám pohárköszöntő. Amiben minden nép és jó szomszéd egészségére mondanak köszöntést. Nekem ez annyira tetszik. 

Tömegközlekedés

Vagyis inkább annak a hiánya. Szlovéniában mindenki kocsival jár, aki teheti (ennyit a zöldségről). A tőlünk 15 km-re levő regionális központi városba (ami magyar szemmel nézve nem túl nagy, kb. 7000 fő) hétköznaponként 2-kor indult az utolsó busz, hétvégente pedig 11-kor. Ehh? A buszmenetrend értelmezése egyébként eleinte okozott némi problémát: a szokásos ("csak hétvégén", "csak hétfőnként", stb.) kategóriák mellett volt ez: "vasárnaponként, de csak akkor, ha az előző péntek nem ünnepnap volt és a következő hétfő nem ünnepnap." Kösz.

Hát ennyi minden jutott most eszembe. Még van egy-két dolog a listámon, de azok inkább helyi érdekességek, nem olyanok, amiken kifejezetten fennakadtam jó vagy rossz szempontból. :)

ittatavasz

Ma egy kicsit megengedtem magamnak, hogy megünnepeljem a tavaszt, és ne azon pörögjek, hogy mennyi mindent nem csináltam meg.

Kint reggeliztünk a teraszon Fiúval. Aztán dolgoztam egy kicsit. Utána kimentem levendulát metszeni, de délelőtt még elég hideg szél fújt, úgyhogy ezt csak kb. egy órán át bírtam. Ebéd helyett elmentem futni - nem mondom, hogy jól esett a hideg szembeszélben róni a kilométereket, de visszaérve viszonylag elégedett voltam azért (7 perces átlagos sikerült produkálnom). Mire hazaértem és lezuhanyoztam, már indultunk is Lakótársért, aki ma jött haza Budapestről; aztán beültünk egy sütire meg egy kávéra a cukrászdába. Mikor hazaértünk, Fiú kiterített egy pokrócot a ribizlisbe és kifeküdt napozni: ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy akkor most én is kiélvezem azt, hogy a napon pont jó az idő. Kivittem a horgolásomat, és fotoszintetizáltam élveztem a napsütést, amíg volt. 

Utána azért írtam a hétre egy to do listát, hogy ne ússzak el teljesen. De jól esett ez a kis béke, ami bekúszott a délutánomba.

A magyar költészet napjára (ami valami rejtélyes okból az elmúlt pár évben fontos lett nekem) pedig az egyik kedvenc versemet hozom.
Fun fact: a Babaarcú démon volt életem egyik első példaképe, olyan 12 éves korom körül.

Varró Dániel: A Babaarcú démon

Mohos falak közt, büszke omladékon,
Egy romos, régi várban élt a démon,
Kinek az arca sápadt babaarc volt,
Karja köréd fonódó két lián,
S míg vérszagot a szél süvítve hajszolt,
Nutellát ő kenyérre kenve majszolt,
Egy pillantása felperzselte szíved,
És drapp méhecske volt a zokniján.

Tulajdonképpen nem volt semmi dolga,
Csak épp midőn éjfélt ütött az óra,
Kellett neki a várrom ablakából
Velőtrázón kacagni kifele,
Amúgy csak üldögélt a bálterembe,
Női lapokat olvasott merengve,
Vagy a körmét reszelte lassu gonddal,
Jutott mindenre bőven ideje.

Történt egy este mármost, mikor rég-volt
Dühvel mennydörgött, villámlott az égbolt,
Vihar dúlt kint, a Babaarcú Démon
Bentről figyelte, mily borús az ég,
S hogy ne forduljon kedve is vacakra,
Épp férfiszíveken tiport kacagva,
Történt, hogy bimm-bumm, két mennydördülés közt
Meglátta holt ükatyja szellemét.

És szólt amaz: "Figyelj szavamra, lányom!
Százötven éve átok ül e váron,
Én átkoztam meg, Bambaképű Edgár,
Midőn e várban bűn ütött tanyát,
A várat és a vár urát is egyben,
Ki, bár egy gróffal járt öt éve jegyben,
Elcsábította, s esküvője napján
El is szöktette céda dédanyád.

Sir Henry Exel, így hívták a várúrt,
S a munka rám, dühödt atyára hárult,
Hogy szép szóval várából visszacsaljam
A gaz leányt, ki vér szerint enyém,
De lányomat hiába kértem esdve,
Csak kacagott rám gúnnyal aznap este,
Bitang lovagja elzavart a várból -
És akkor szörnyű átkot mondtam én.

A hitvány csábító, Sir Henry Exel,
Ki málnaszörppel és pilóta keksszel
Magához édesgette dédanyádat,
Másnap rettentő hasmenést kapott,
S a hűtelen leányzó arra ébredt,
Hogy egy elátkozott várban kisértet,
Egy démon, s az lesz minden lányutóda,
Akit világra hoz. Mindezt tudod.
De van kiút! A századik szobában
Egy kétszáz éves fogmosó pohár van,
És benne kétszáz éves fogmosó víz
(Sir Exel, míg élt, nem mosott fogat),
Nézz bele, s visszanéz rád húsz teremtmény,
S huszonkétféle lány, ki mind lehetnél,
Hörpintsd ki annál, aki lenni vágyol,
És megtöröd rettentő átkomat."

Benyitott hát a századik szobába
A Babaarcú Démon, ám hiába,
Csak egy görnyedt, öreg kísértet ült ott
Valami díszes, ódon klozeton,
"Megbántam már - rimánkodott-, de meg már,
Vond vissza átkod, Bambaképű Edgár!
Tiéd lehet minden pilóta kekszem,
És minden szörpöm eléd hozatom."

"Tán a számolást elvétettem eggyel"
Mondta a Démon mély önismerettel,
És benyitott a szomszédos szobába,
Ott állt a régi fogmosó pohár,
S belőle őrá sorban visszanéztek
Tündérek, vámpírlányok, hölgyszínészek,
Gyorsfutárok, tanárnők, topmodellek,
S érezte, mind lehetne ő akár.

De a Démonnak egyikük se tetszett,
Míg végül aztán, negyvenkettediknek
Visszanézett a fogmosó pohárból
Reá egy méla, sápatag leány,
Az arca, mint egy kisdedé, olyan volt,
Coopert olvasta éppen vagy Conan Doyle-t,
Férfiszíveket tört kacagva össze,
És drapp méhecske volt a zokniján.

És így esett, hogy ott maradt a Démon
Mohos falak közt, büszke omladékon,
Ott üldögél mélán a bálterembe,
Régi fotókat nézeget dián,
S míg vérszagot a szél süvítve hajszol,
Nutellát ő kenyérre kenve majszol,
A pillantása tűz, a csókja méreg,
És drapp méhecske van a zokniján.

tavaszi eső aranyat ér

Ma elmentünk sétálni. Előtte gondosan megnéztem az előrejelzést (ami reggel még azt írta, hogy tíztől esni fog): felhős és esőmentes időt jósolt. Nyilván szarrá áztunk. :D Elkapott minket a zivatar eleje és közepe, én pajzsként (Fiú szerint falanxként) tartottam magam előtt az esernyőt a széllel és az esővel szemben, így csak combtól lefelé lehetett csavarni belőlem a vizet; Fiú deréktől lefelé ázott bőrig, szegény kutya meg mindenestül teljesen. Viszont nem csúsztam el egyszer sem a löszcsúszdává alakult utakon gumicsizmában! És mielőtt elért minket az eső, csináltam néhány képet a tankönyvbe illően gördülő esőfelhőkről, marha jól néztek ki.
Az elmúlt két (három?) évben úgyis elmaradt már-már rituálissá vált tavaszi-nyár eleji bőrigázásom, legalább idén ez is megvolt.

Este csokipudingos-tejszínhabos pitét sütöttünk. Finomnak finom lett, de nem túl szép, úgyhogy nem fotóztam le.

Továbbra is sajog az egész testem, ugyanis ezen a héten tekintélyes időt és energiát áldoztam arra, hogy elkészüljön a krumpliágyás még az eső előtt - csak félig jártam sikerrel, de legalább két sor krumplit el tudtam vetni, a maradékot meg majd jövő héten. Kiköltöztettem az ágyásokba a salátákat és az ázsiai káposztákat is, remélem nem mosta el őket teljesen a zivatar...

A héten befejeztem A kalóz királylányt, ebben is szuper mesék voltak, két kedvencem a címadó zsidó mese, amiben a királylány inkább ellop egy hajót, mint hogy férjhez menjen egy gazdag kereskedő fiához, aki el akarja venni; a másik pedig a koreai Pari hercegnő története, aki azért indul útnak, hogy megmentse az apját, és végül összejön az Élet Vizének őrzőjével (és persze megmenti az apját is). Belekezdtem A varjúhercegbe is, de ezzel aztán végére érek a Zalka Csenge-gyűjteményemnek, utána nem tudom mit fogok olvasni. (Jó, de. Visszatérek a Népek meséi sorozathoz.) Kihoztam a könyvtárból a Lennvilág című ismeretterjesztő könyvet is, ami először egy könyvesboltban akadt a kezembe, de végül nem vettem meg. Fantasztikus a borítója, a címe, és - most már ezt is kijelenthetem - a beltartalma is. A szerző a "lenti világról" ír, a talajról, barlangokról, föld alatti városokról, szűk járatokról, atomtemetőkről, bányákról... mindenféléről, ami a talpunk alatt van, nem a szemünk előtt. Egyrészt nagyon izgalmas, másrészt nagyon szép, pont ilyesmire volt most szükségem. Még az sem lehetetlen, hogy veszek egy saját példányt belőle.

persze

... nyilván magamat is k**vára sajnálom, mert többek közt én vagyok az a gyerek, aki körül szétesik a világ. Még ha már nem is vagyok gyerek. Meg amúgy a kisebbik öcsémet is, aki meg ebben nőtt fel (2005-ben született), és fogalma sincs róla, milyen lehetne másképp. 

De nem akartam, hogy eluralkodjon rajtam a szorongás, úgyhogy nekiestem a kertnek: megmetszettem a pampafüvet (amit amúgy szörnyen utálok, de mulcsnak elég jó, úgyhogy meg fogjuk tartani), Fiú lenyírta a szembekertet (ahova batátát, hajdinát meg egyéb olyan növényeket akarunk vetni, amikkel nem kell nagyon foglalkozni) én meg legereblyéztem, futottam 10 kilométert, elolvastam két mesét, kiültettem egy sor rukkolát és csináltam helyet 3 sor lila hagymának (amiket aztán el is dugdostam). Most épp rohadtul fáradtak a lábaim, megfájdult a derekam, és marhára be van állva a hátam, de megérte. Holnap nekiesek a krumpliágyásnak. Ha azzal is kész leszek, megjutalmazom magam azzal, hogy elmegyek Masszőrhöz. 

Ez a kertészkedés amúgy annyira szép dolog, gyakorlatilag is meg szimbolikusan is, elvetem a magokat, és ha megfelelően gondozom őket, valami sokkal nagyobb nő ki belőlük, mint ami a földbe került; később pedig maguk a növények is újratermelik a magokat, amiket megint el lehet vetni...
Így legyen.

"Remélem, ti jól szórakoztok, mert ÉN NEM!!!" - Bodza kertészkedés közben

Ma még nem zúztam sehol, mert örültem, hogy
meglett a 10 km, de itt épp nagyon boldog voltam.

Az illatot nem tudtam lefotózni, képzeljétek ide.

reflexió

Én is szomorú vagyok, de mit lehet csinálni? Legalább valami jó van abban, hogy mindig a (leg)rosszabbra készül az ember. Kicsit sajnálom a szüleim generációját, akik azt hitték a '90-es években meg a 2000-es évek elején, hogy most majd aztán minden jó lesz, és azt kell látniuk, hogy a gyerekeik alól kihullik a világ. Egy tesóm már lelépett, szerintem a többiek sem fognak sokáig itt maradni (kivéve a kisöcsémet, aki még gimis). Elfogynak körülünk is az emberek. Sosem hittem volna, hogy egyszer én leszek az, aki marad - én mindig, mindenhonnan elmenekültem, elmentem, a könnyebbik utat választottam. Ma még Fiú száját is elhagyta az a mondat, hogy ha nem lenne a ház, akkor már ő sem lenne itt. Persze szokott ő mindenfélét mondani, és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy tényleg elmenne, de akkor is szíven ütött.
Szóval, szomorú vagyok. Kicsit jobban félek mint eddig. De legalább jó helyen vagyok.

Kamaszkoromban Emily Brontë következő sorai sokszor hoztak nekem megnyugvást, most megint eszembe jutottak:

Nem érhet kétségbeesés,
míg csillag gyúl az éjben,
míg harmatos az alkony és
reggel arany nap ég fenn.

Kétség nem győzhet rajtad itt,
hulljon bár könnyek árja:
akit szerettél nincs-e mind
veled, szívedbe zárva?

Sírsz, mint más. Kínod sóhaját
kettőzi szél nyögése,
s bús tél hint sápadt zúzmarát
az őszi holt levélre.

Mégis száz friss virág virul:
sorsod a sorsuk, hidd el.
Menj hát tovább. Járj szótlanul,
de soha megtört szívvel.

töredékek

Megjött végre a várva várt eső. Kb. 30 mm esett a két nap alatt. Elférne még egyszer ennyi (legalább), de ez is már sokat számít, ettől is ki fog zöldülni minden. Talán még kucsmagombát is találok a jövő héten!

Még az eső előtt kikelt a lila borsó, remélem, hogy most már a többiek is megindulnak lassan (vagy inkább gyorsan). Jövő héten el akarom dugdosni a hagymák nagy részét meg a krumplit is.

Nagyon várom már, hogy vége legyen a választásnak, és leszedjék a kib.szott plakátokat. Az összeset. Közösségi médiát meg még legalább egy hétig nem nézek utána, mert tuti elszabadulnak az indulatok mindkét oldalon.

Sütöttem tegnap kovászos simitet (kör alakú török kenyérféleség), a tésztával isteni volt dolgozni, a végeredmény is egész jó, de azért van még mit gyakorolni. Holnapra anyu szülinapjára fűszeres-sajtos kekszet sütök. 

Tegnap beugrott az egyik munkatársam, aki amúgy Olaszországban lakik, és interneten viszonylag sokat beszélgetünk, de élőben sajnos ritkán tudunk találkozni. Most hazajöttek szavazni, és nagyon örültem, hogy átjött egy órára.

Ma elmentünk sétálni V-vel, Zongoratanárral és Vidám Lánnyal (aki sajnos mostanában egyáltalán nem vidám, de azért megtartom neki ezt a nevet, bízva benne, hogy előbb-utóbb megint az lesz) meg négy kutyával. Király lemezborítót lehetett volna fotózni rólunk: V a vizslával, Zongoratanár a huskyval, Vidám Lány meg én pedig a két szőrmók kutyával, az övé kicsit padlócirkálóbb, mint az enyém. Sétáltunk majdnem két órát, és jó beszélgettünk, nagyon jól esett.

A kutyával amúgy csütörtökön megtanultuk a meghajlós trükköt.

Az öcsém hazajött 3 hétre Észtországból, majd jó lenne vele is beszélgetni egy kicsit, amíg itthon van.

Hát, ilyesmik vannak mostanság.