Címek könyve

Ti tudtátok, hogy a házszámok, de még a vezetéknevek is azért lettek kötelezőek, hogy az állam megtalálja a polgárait adószedés, katonai szolgálat és egyebek céljából?

Ahh, amúgy kib.szott érdekes ez a könyv, de ez egy kicsit sokkoló kiábrándító volt.

"Kicsit olyan, mintha egy újszülöttnek próbálnál nevet adni, nem?" - kérdeztem tőle.
"Igen, csak nekünk nincs rá kilenc hónapunk" - felelte kisebb sóhaj után.
Pedig állampolgári segítségben sincs hiány. Raleigh megyében a lakosok egyetértéséhez van szükség az utcanévadáshoz. Más megyékben kissé eklektikusabb megközelítést alkalmaztak. A jelek szerint volt legalább egy ember, aki mindenáron a "Ropogós Granola" úton akart élni. Egy másik közösség komoly harcot vívott a hatóságokkal, hogy megtarthassák az utcájuk helyi nevét, a Booger ("Fika") utcát. És mi van, kérdem én, ha a szomszédok képtelenek egyezségre jutni? "Azt mondom nekik, hogy akkor marad a Krizantém köz" - válaszolja vigyorogva a komisz koordinátor.
Az egyik ingatlantulajdonos mindenáron "Hülye útnak" akarta hívatni az utcáját. Hogy miért? Mert szerinte ez az egész utcanévadósdi egy nagy hülyeség.
[...]
"Az utcanévadás nem a gyengék sportja" - mondta egy nemzeti gyűlésen az egyik koordinátor. Nyugat-Virginiában volt már rá példa, hogy az utcanévbizottságot négykerekű motorokkal és puskákkal fogadták. Egy városi hivatalnok pedig arra lett figyelmes, hogy a vele tárgyakó úriember hátsó zsebében egy tekintélyes méretű machete figyelt. "Elgondolkodtam, hogy feltétlenül akarom-e erőltetni ezt a lakcímdolgot."
16-17. oldal

Az agyafúrt feladók valósággal sportot űznek a rejtjeles címzésből. Amikor Viktória királynő magántitkára, Sir Henry Ponsonby az Etonban tanuló fiainak írt, a címet tekervényes rajzokban rejtette el. Az ő ük-ük-ükunokája, Harriet Russell, folytatva a családi hagyományt, 130 levelet küldött saját magának és barátainak Glasgow-ból a legkülönfélébb módokon, receptekbe, kézzel rajzolt képregényekbe, színtévesztő tesztekbe, pontösszekötős rejtvényekbe vagy épp a szemészeti vizsgálatokból ismert Monoyer-táblába csomagolva a pontos címeket.
73. oldal
(nem lettem volna a postások helyében :D)

Az európaiak többségének, csak hogy egy példát említsünk, a XIV. századig nem volt állandó utóneve. (Ellenben a kínai Csing-dinasztia már az i.e. IV. századtól kezdve kötelezővé tette az utónév használatát "az adózás, a kényszermunka és a katonai szolgálat kikényszerítése céljából".) [...]
Ezeket a neveket akkor még nem örökítették tovább. Ugyanakkor kizárólag a keresztnév alapján képtelenség volt megtalálni bárkit. Az 1700-as évek Angliájában a férfiak 90%-a az alábbi nyolc név valamelyikét viselte: John, Edward, William, Henry, Charles, James, Richard, Robert. Ezek után rendőr vagy adószedő legyen a talpán, aki megtalálja a keresett személyt.
86. oldal