Nem emlékszem pontosan, hogy mikor fejlesztettem ki magamban azt a képességet, hogy (majdnem) bárhol otthon tudom érezni magam, de olyan jó, hogy még így is megvan, hogy amúgy végre van hova hazavágyódnom. Hogy ugyanúgy tudok örülni az öcsém kanapéjának, amin egy szál huzattal takarózva alszom, mint annak a végtelenül kedves pärnui lakásnak, ahol a konyhán meg a fürdőn ugyan osztoznom kell, de van saját szobám (kettő is!).
Szombaton elmentem végre futni, és egyrészt jól vizsgázott az őszi-téli futószettem, másrészt lefutottam életem első 10 km-ét úgy, hogy nem sétáltam bele (otthon futottam már hosszabbakat is, de a meredekekbe felfelé még mindig muszáj belesétálnom), ráadásul 6.15-ös átlaggal, ami már közelíti az álom 6-ost! Ahhoz képest, hogy fél éve még szuperhősnek gondoltam azt, aki 10 kilométert tud futni, egész jól belejöttem. Megnéztem a Szent Olaf-templomot (kívülről), meg elsétáltunk a tengeri erőd és az ipari kikötő felé, ahol végignéztük a kültéri hajókiállítást, és a régi halásznegyeden keresztül sétáltunk vissza, ami az új hipszternegyed, és szépen felújított faburkolatú házak sorakoznak egymás mellett.
Ma elmentem a botanikus kertbe, és hűűű, muszáj lesz visszamennem egyszer, amikor virágzanak a rododendronok! Most a zuzmó-, moha- és taplókiállításért rajongtam, meg az októberi rózsakertért, és nagyon vissza kellett fogni magam, hogy ne fotózzam végig az összes rózsát (de azért jó sok képet csináltam így is). A pálmaház is király volt, főleg a kaktuszos meg az ausztrál - új-zélandi terem tetszett.
Végül átjöttem Pärnuba, még nem láttam belőle sokat, de azt hiszem, szeretni fogom. Mióta megjöttem, először elmentem boltba is, és 1) nem bírtam ki, hogy ne vegyek málnalekvárt, 2) olyan hajdinaválaszték van, hogy azt hittem, elsírom magam örömömben. Kérem vissza a hajdinát a magyar földekbe is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése