Miután két éve megfogadtam, hogy a dombóvári kórházba nem teszem be többet a lábam, amíg van más lehetőség, hosszas lelki rákészülés és némi (háziorvos részéről történő) szerencsétlenkedés után sikerült Szekszárdra időpontot szereznem az ortopédiára.
Szekszárd alsó hangon két óra tőlünk, de Piacvárosból megy közvetlen busz, úgyhogy bementem reggel Fiúval vásárolni. Alapjáraton eléggé idegesített, hogy az egész napom rá fog menni a dologra (pláne, hogy az ortopédián 10 percenként voltak az időpontok, szóval nem is nagyon reménykedtem benne, hogy rendesen megvizsgálnak), de aztán próbáltam inkább kirándulásnak felfogni az egészet. Mivel a busz indulása előtt volt még egy egész órám, beültem egy kávéra Emily Wilde (és a Másvidék atlasza) társaságában, amitől egész jó hangulatom lett. A szekszárdi kórházban először véletlenül a baleseti ellátásra mentem, és ott nem tudták megmondani, hol az ortopédiai rendelés (wtf), de aztán mikor sikerült kikeresnem az orvos nevét az Egészségablak alkalmazásban, átküldtek a megfelelő helyre. Ettől a kórháztól legalább ránézésre nem éreztem magam zsigerileg rosszul, szóval plusz egy pont Dombóvárhoz képest.
A rendelőintézetben be se kellett jelentkeznem (!) és kaptam sorszámot (!!), és a váró-folyosón elhelyezett montirokon (!!!) lehetett nézni, hogy kit hova hívnak be, ami megint minimum plusz két pont. Majdnem időben behívtak (talán 5 perc csúszás volt). Az ortopédus doktornő közepesen kedves volt, és leszívott egy kis véres ízületi folyadékot a térdemből, majd ezen megbotránkozva (mármint hogy véres) átküldött a traumatológiára.
A traumatológián egy nagyon kedves és nagyothalló doktor úr fogadott (ide kellett kb. fél órát várnom, de ennél sokkal rosszabbra is fel voltam készülve), aki ráadásul artikulálatlanul beszélt, úgyhogy ő nem hallotta az én mondandómat, én meg nem értettem az övét. Azért valahogy sikerült megértetnünk magunkat egymással (egyébként nagyon kedves volt, csak én meg egy kicsit meg voltam rémülve, mert akárhogy is nyúzom az agyam, nem emlékszem, mikor voltam utoljára olyan kivizsgáláson állami egészségügyben, ami nem nőgyógyászati rákszűrés volt), és egyből továbbküldött, hogy röntgenezzék meg a térdemet.
A röntgent egy fiatal doktonrő működtette, akivel nem voltak kölcsönös megértési problémáim. Ez a rész várakozással együtt kb. 8 percet vett igénybe, aztán visszatértem a traumatológiára.
Ekkor a doktor úr megvizsgálta a térdemet (megállapította, hogy tényleg nem fáj), és megnézte a röntgenfelvételt (nem látszott rajta semmi). Arra a következtetésre jutott, hogy nem tudni, mi baja a térdemnek (ettől tartottam), valószínűleg valami kis szalagszakadás történt, úgyhogy pihentetni kell. Az ezer éves sport-térdszorítóm helyett felírt egy ortézist, amit először bénázva a bejárat melletti gyógyszertárban próbáltam kiváltani, de aztán szerencsésen megtaláltam az öt méterrel odébb levő gyógyászati segédeszköz boltot, és sikeresen elköltöttem még 8600 forintot. Éljen.
Ezután elértem egy buszt Piacvárosba, ott még a Foxpost csomagomat is fel tudtam venni, ami időközben megérkezett, mielőtt átszálltam volna egy másik buszra (fél óra várakozás után), ami elhozott Cukrászdaföldére. Oda kijött értem Fiú, és olyan negyed négyre már itthon is voltam.
Ezzel az ortézissel nem vagyok teljesen megbarátkozva, elvileg 5 hétig hordanom kéne, de nem vagyok benne biztos, hogy megoldja a problémát. Mindenesetre megpróbálom rendesen hordani, nagyon nem korlátoz a mozgásban, szóval remélhetőleg nem fogok a plafonra mászni idegességemben tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése