most egy időre

bezárom a kapuimat

objektíven nézve nincsen semmi nagy baj, szóval ne izguljatok, de egyszerűen teljesen kilátástalannak érzek mindent, főleg a saját életemet

majd valamikor gondolom visszajövök

a túlélés első szabálya

folyamatosan mozgásban lenni

köztes állapot

Múlt héten realizáltam, hogy lassan elszaladt a február, és egy csomó dolgot nem csináltam meg a kertben, amit akartam volna. Ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy de hát még úgyis csak február van, csak aztán meg március lesz, aztán április, és huss! máris el vagyok maradva mindennel.

Na mindegy.

szomorúság

Végtelenül fáradtnak érzem magam.

Lassan 10 éve dolgozom civil szférában, szinte nem is volt más munkahelyem, csak civil szervezet. Én nem tudom, mások, hogy csinálják, hogy nem égnek ki (vagyis, de, látom: sehogy), de én pár évente menetrendszerűen megkérdőjelezem, hogy ennek mi értelme van, hogy nem olyan sok pénzért kiteszem a szívemet, lelkemet, rengeteg energiát ölök valamibe, és rendre kiderül, hogy akikkel együtt dolgozom, azok nem képesek azt a minőségű munkát produkálni, amihez én szívesen adom az arcomat, emiatt aztán még többet dolgozom. Ez egy ördögi kör. És persze részben rajtam is múlik ez az egész, mert másoktól is elvárom azt a minőségű munkát, amit én kiadok a kezemből. És nem, ez nem arról szól, hogy perfekcionista vagyok, hanem hogy egyszerűen van egy minőségi küszöb, ami alá nem szeretek menni, még ha ez sok munkába kerül is, és iszonyatosan frusztrált vagyok, amikor mégis úgy alakul, hogy nincs beleszólásom / más csinálja, és nem akarok már mások helyett dolgozni.

Úgy látom, hogy összességében az egyesület nagyon jó irányba megy, viszont a belső folyamatok ezt valahogy nem követik le, vagy nem tudom, lehet, hogy tényleg csak kiégtem, és elfogyott a türelmem az ilyen dolgokhoz. Mindenesetre nem látom magam ebben az egészben. Pedig nem szeretném teljesen otthagyni a szervezetet, egyrészt mert rengeteg energiát, időt és munkát öltem bele, hogy elinduljon ezen az úton, másrészt meg azért, mert szeretnék ezzel a témával foglalkozni. Nem tudom, mi legyen. Szomorú vagyok, mert sokáig azt hittem, hogy itt van helyem örökre, és majd jó lesz (vagy legalábbis mindig lesz valami), de úgy tűnik, hogy tévedtem.

Az ideális megoldás nyilván az lenne, ha indítanék egy saját vállalkozást, de ezzel valahogy két éve nem haladok egyről a kettőre (oké, ebbe az is belejátszik, hogy a kata elkaszálása eléggé elvette a kedvemet az egész vállalkozósditól). Félek belevágni, mert mi lesz, ha nem működik? Mi lesz, ha beleölök egy csomó pénzt meg időt, és aztán megunom? Mi lesz, ha kiderül, hogy képtelen vagyok magamat menedzselni? Ilyenek tartanak vissza, pedig az eszemmel tudom, hogy ezek mind butaságok - mármint nem abból a szempontból, hogy nem következhetnek be, viszont nem szabadna, hogy visszatartsanak, mert tutibiztosat úgyse fogok tudni sosem.
Lehet, hogy csak találnom kéne egy jó könyvelőt, akivel végig tudom beszélni ezeket, de abba is hogy fogok bele?

Ahh, nem tudom, ez az év eleji egzisztenciális krízis minden évben elér. Idén úgyis kell személyit csináltatnom, majd azzal együtt kiváltom az őstermelőit is (legkésőbb), és akkor már tettem egy lépést előre. (Ja, igen, ez meg a másik, ami miatt egy helyben toporgok, hogy a mezőgazdasági és a vállalkozói tevékenység jelenlegi - nem túl mély - tudásom szerint ütik egymást, és fogalmam sincs, hogy melyikbe kéne hivatalosan kezdenem, ha az, amit csinálni akarok, a kettő keresztmetszetében fekszik.) Annyi mindent végigcsináltam eddig, néha szépnek és reménytelinek látom a jövőt, aztán jönnek ezek a napok, és kezdhetek elölről mindent, utálom ezt az érzést.

grazi benyomások

(Mondtam már, hogy idén év elején többet utazom, mint az elmúlt 3 évben összesen?)

- Graz viszonylag kicsi és cuki, és szép, és sok a zöld terület, de annyira elszoktam a városoktól, hogy nekem még így is túl nagy.

- Az osztrákok jó arcok. (Kivéve, aki egy kicsit náci. Azzal nem nagyon tudtam mit kezdeni.)

- Még életemben összesen nem találkoztam ennyi emberrel, aki hisztaminérzékeny vagy paradicsom-allergiás lett volna, de úgy tűnik, hogy itt ez teljesen normális dolog.

- Ausztriában még használnak készpénzt az emberek (még a pincér sem idegösszeroppanást, hanem röhögőgörcsöt kapott, amikor a 10+ fős társaság számláját aprópénzben fizettük ki).

- Megint kiderült, hogy kib.szott kicsit a világ: összefutottam Hadarral, akiről azt sem tudtam, hogy Grazban lakik, mert 4 éve nem beszéltünk egymással. Először mondjuk nem ismertem meg, de mentségemre legyen mondva, most hosszú haja van, régen meg nem volt az.
Vele teljesen véletlenül ismerkedtünk meg egy baráti társaságban, ahova már egyikünk se jár, és annyira egymásra találtunk, hogy az első alkalommal végigbeszélgettünk egy teljes éjszakát, alvás nélkül. Utána még egy darabig időnként összefutottunk, de amúgy elég más társaságban mozogtunk, meg más életet éltünk, úgyhogy egy idő után kikoptunk egymás életéből. Azóta még távolabb kerültünk egymástól, mindenféle értelemben, mégis egy órát dumáltunk, és iszonyatosan jó volt (még egy ok arra, hogy visszamenjek Grazba látogatóba).

- Ausztriában sokkal nagyobb kultúrája van aktivizmusnak, mint Magyarországon. Tetszik.

- Lehet mégis hasznos lenne megtanulnom németül (eddig nagyon küzdöttem ellene).

mióta hazaértem

azt próbálom kitalálni, hogy honnan fogom annyi komposztot összeszedni, hogy legalább a fóliasátorba elég legyen. Sajnos fogalmam sincs.

(Nem javít a helyzeten, hogy tegnap meggondolatlanul az első kinti ágyásra is kihordtam 3 talicska komposztot lelkesen.)

Bárcsak ez lenne a legnagyobb problémám erre az évre. 

Tallinn VII. + hazaút

Azt gondoltam, hogy az utolsó napokban már nem fog olyan sok minden történni, és majd jól belefér egy posztba minden. Hát, beleférni belefér, de nem lesz olyan rövid, mint elsőre gondoltam. 

Tallinnban elolvadt majdnem az összes hó, mire visszaértem. Emiatt kicsit szomorú voltam, bár tudtam, hogy így lesz, de azért mégiscsak kevésbé vonzó egy olyan kedves város is, mint Tallinn, ha minden csupa szürke a csupa fehér helyett (viszont így legalább képes voltam haladni a munkával is).

majd

befejezem az útinaplózást (még egy tallinni bejegyzés van hátra meg egy hosszasabb eszmefuttatás az egész utazásról), de most csak azt szeretném megosztani veletek, hogy életem leghosszabb egyhuzamban történő utazását élem, és már nagyon várom, hogy vége legyen. :D 

Tallinn-Varsó: 18,5 óra busz (most szinte pontosan 13 óránál tartunk), aztán kb. 2,5 óra átszállásra, majd Varsó-Budapest 11 óra 25 perc vonatozás. És akkor még mindig csak Budapesten vagyok.

A buszt amúgy sokkal lassabban untam meg, mint amitől tartottam, viszont a havas lett erdők közepette egy dugóban majdnem megkértem a sofőröket, hogy inkább rakjanak ki itt, meggondoltam magam, nem volt elég a télből (Tallinnban már szinte egyáltalán nem volt hó az utolsó héten). 

Most már azért szívesen leszállnék.

Helsinki

A trondheimi bejegyzést már a kompról tettem közzé, azóta már megint Tallinnban vagyok. Ennek a helsinki kiruccanásnak az a története, hogy utálok repülni (környezetvédelmi okokból is, meg amúgy is), és amikor ezt az egész telelős bulit szerveztem magamnak, akkor úgy éreztem, hogy azért az már tényleg túlzás, hogy ennyit repkedjek összevissza. Úgyhogy a Trondheim-Tallinn utat végül úgy terveztem meg, hogy csak Helsinkiig repültem (oda van egy darab közvetlen járat hetente, köszi, Finnair!), és onnan komppal jöttem vissza Tallinnba. Persze kérdés, hogy egy ilyen hatemeletes luxushajón utazni 3 órát mennyivel környezetbarátabb, mint fél órát repülni, de legalább kipróbáltam, sokkal kevésbé volt stresszes, és jóval olcsóbb is volt, mint a repülő (és ha mondjuk két héttel előre kitalálom, hogy melyik komppal akarok menni, akkor még vagy 20 eurót spórolhattam volna, de január elején képtelen voltam annyira előre gondolkodni).

januári szokáskövetés

Az idei határidőmben minden hónap végén van egy szokáskövető táblázat, úgyhogy gondoltam kipróbálom, mire megyek vele. Nem fogom minden hónap végén megosztani az eredményeket, de az első hónapot megmutatom érdekességként, meg majd év végén is beszámolok róla. :)

Jóga
28 napon jógáztam összesen 667 percet / 11 órát és 7 percet. Erre azért vagyok különösen büszke, mert eddig ha nem otthon voltam, akkor általában elmaradt a jógázás, most pedig majdnem minden nap sikerült időt szakítanom rá! Oké, ez az idő néha csak 10 perc volt, de a lényeg, hogy nem hagytam el ezt a jó szokást (aminek amúgy érezhetően jó hatása van az életminőségemre).

Olvasás
Minden nap olvastam valamennyit (31 nap olvasás). Ez év elején még menni szokott, majd május környékén lesz kérdéses, hogy mennyire tudom tartani a napi olvasást, de ez is főleg akkor nehézkes, ha nem vagyok otthon (ott ugyanis még felkelés előtt elolvasok egy mesét vagy egy novellát, ha mást nem is). 5 könyvet fejeztem be (ebből volt olyan, amit még decemberben kezdtem), arról meg inkább ne beszéljünk, hány könyv van folyamatban.

Intenzív mozgás
Ide eredetileg az otthoni edzéseket és a futást akartam számolni, de futni egyáltalán nem voltam, és az edzéseket is csak addig csináltam, amíg otthon voltam. Tallinnban voltam háromszor tollasozni, azt is beleszámoltam, mert hát intenzívnek intenzív. Így összesen 7 óra 45 perc jött ki, ami elég kevés, de ez várható is volt így, hogy nem otthon töltöttem a hónap nagy részét. Azért ennél többet szeretnék majd intenzíven mozogni, majd februárban meglátjuk, hogy mekkora realitása van az elképzeléseimnek.

Séta
Ezt azért írtam bele, mert tavaly botrányosan keveset voltam sétálni, és ezen változtatni szeretnék. Ennek mondjuk kifejezetten kedvezett az, hogy nem otthon voltam, nem volt kert, meg egyéb otthoni teendők, úgyhogy városnézéssel meg kirándulással is jó sok időt töltöttem. :D A végeredmény 54 óra 15 perc lett (nagyjából, ezt nem bontottam le percnyi pontosságra), amivel elégedett vagyok (és emiatt nem is zavar annyira, hogy az intenzív mozgásból kevesebb jutott). Lépésszámlálót nem használok, úgyhogy nem tudom megmondani, hogy ez kilométerben vagy lépésben mennyi.

Pranayama
Egy nap kivételével minden nap lélegeztem legalább 10 percet (oké, tudom, ez furán hangzik, de akkor legalább 10 percet figyeltem tudatosan a légzésemre :D), tehát összesen 30 nap, és 5 óra 9 perc a végeredmény. Ezt általában elalvás előtt szoktam megejteni, hogy lenyugtassam a gondolataimat, és ne pörgő aggyal feküdjek órákig az ágyban. Általában működik, úgyhogy ennek is egyértelmű életminőség-javító hatása van nálam. Ha nap közben túlpörög az agyam, ami mostanában szerencsére ritkán esik meg, akkor is szoktam rászánni 10-15 percet arra, hogy lenyugodjak.

Kert
Ezt értelemszerűen azért vezettem be, hogy lássam, mennyi munkát teszek a kertbe. Tavaly már megkaptam a kérdést, hogy amúgy anyagilag megéri-e ez a fajta munka (mármint hogy nem lenne-e jobb boltban megvenni a dolgokat), amire a nyilvánvaló válasz az, hogy attól függ, hol vásárolna amúgy az ember. Mivel nem csak az anyagiak miatt csinálom, nekem mindenképp megéri, de azért izgat a kérdés, hogy ha átszámoljuk pénzre, akkor mekkora ráfizetés vagy éppen spórolás ez az egész kert-buli, úgyhogy megpróbálom ezt is valamilyen szinten nyomon követni. Ebbe beleszámítom a fizikai munkát és a szellemi munkát (kerttervezés, magrendelés, kert-témában való okosodás) is, és így januárban 8 óra 20 perc jött ki, amiben kb. fele-fele arányban volt fizikai és szellemi munka. Ez a szám nyilván sokkal magasabb lesz, ahogy haladunk előre az évben. :D

Nektek van ilyen szokáskövetőtök? Miket trackeltek?