2022 könyvekben

2022-ben jóval kevesebbet olvastam, mint 2021-ben - érzésre is, meg a számok is ezt mutatják. 58 könyvet fejeztem be, és összesen 17742 oldalt olvastam (+ még azokat a könyveket, amiket nem fejeztem be, de most nem csúszott át sok erre az évre). Ez 25%-kal kevesebb könyv és kb. 20%-kal kevesebb oldal. Máskor talán zavarna, de annyi minden történt és annyi mindent csináltam, hogy igazából nem bánom különösebben.

És akkor a továbbiak:

Haladtam a világolvasással, főleg Ázsia és Óceánia területén. Tonga, Grúzia, Mongólia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Türkmenisztán, Bhután, Azerbajdzsán, Kelet-Timor, Mikronézia, Monaco és Etiópia pirosodott ki ebben az évben. A mesegyűjteményeket ide nem szoktam számolni, de ha számolnám, akkor még a Fülöp-szigetek színeződtek volna be. A magyaron kívül angolul, portugálul és franciául olvastam még. Ezek közül a könyvek közül sajnos egyik se került különösebben közel a szívemhez - sőt, volt több is, amit csak többedik nekifutásra sikerült végigolvasnom.

Valahogy SFF-téren is elég gyenge évem volt. Nem olvastam túl sok zsánerirodalmat, pedig néha hiányzott. Ami viszont jó, hogy befejeztem Catherynne M. Valente Tündérföld-sorozatát. A záró kötet sem volt rossz, de most épp a negyedik rész, a The Boy Who Lost Fairyland a kedvencem a sorozatból, pedig voltam fenntartásaim. De combat wombat! Ezen kívül Tchaikovsky epic tízrészes sorozatának a harmadik kötetét, a The Blood of the Mantist is elolvastam (fél év alatt), de nem éreztem azt az eufóriát, amit az első kettő közben, meh. Azért jó volt. Sci-fi téren igencsak túlsúlyban voltak Mr. T könyvei - év elején meghallgattam a Dogs of Wart és a Bear Headet hangoskönyvben, csodálatos volt mindkettő, de a pálmát a legújabb magyarul megjelent könyve A Föld szilánkjai vitte. Csak azt nehezményeztem egy kicsit, hogy egy fia állat sem volt főszerepben. :(

Ez ilyen fura év volt, hogy jóval több ifjúsági irodalmat olvastam, mint szoktam. Molytárstól kaptam születésnapomra Gimesi Dóra Emma csöndje című könyvét. Ha gyerekként olvasom, tuti mindenhova magammal cipeltem volna. Így csak simán imádtam. Emellett újraolvastam Lois Lowry-tól Az emlékek őre sorozatot, ami eléggé szíven ütött (az utolsó részt, ami elég megterhelő felnőttként is, még csak egyszer olvastam), és év végén ledaráltam a Harry Pottereket. Az első négy részt elég sokszor olvastam, az ötödiket egy párszor, a hatodikat és a hetediket viszont szerintem max háromszor. Meglepően jó élmény volt az újraolvasás, pedig féltem tőle. De jó volt egy kicsit nosztalgiázni, meg borzongani a kedvenc részeimen. Szerintem pár évente beiktatok majd egy ilyen HP-maratont.

Olvastam pár mesekönyvet is, de, öhm, ahogy látszik, Zalka Csenge könyvei vannak túlsúlyban a kedvenceim közt. A kalóz királylány (avagy Kék Ribizli) lett a kedvencem a sorozatból - a címadó mese egyszerűen zseniális: a címszereplő királylány nem akar férjhez menni, úgyhogy inkább kalóznak áll. A varjúhercegben (Bajszos Ribizli) ismert mesék kevésbé ismert változatai vannak összeválogatva, ebben is volt jópár érdekesség és szerettem olvasni, de összességében kevésbé volt emlékezetes. A százegy ajtajú palota pedig remek példa arra, hogy a modern mesék is lehetnek könnyeden népmesei beütésűek, és hogy a meseírás nem is olyan lehetetlen, mint amilyennek sokszor elképzelem. Az Európa Kiadó által gondozott Népek meséi sorozatból idén a Maya-Mayi, a hét nővér című kötet lett a kedvencem, ami ausztrál őslakos legendákat vonultat fel, és nagyon szép történeteket találtam benne.

Azt hiszem ismeretterjesztők terén állt a legközelebb az év ahhoz, amit az elején szerettem volna, nem is fért fel a képre mind, ami emlékezetes maradt. Deirdre Mask Címek könyve című alkotása egy meglepően érdekes könyv a lakcímekről (amiről korábban nem gondoltam volna, hogy ennyi érdekességet lehet összegyűjteni - aztán végül jól feltöltöttem belőle a fun fact-táramat az angol királyi postáról meg a japán és magyar lakcímekről), mindenkinek ajánlom. Ha már ennyi gyűjteményt elolvastam Zalka Csengétől, akkor nem hagyhattam ki a Mesemondók márpedig vannak című munkáját sem, amiben a nemzetközi mesemondás világát mutatja be. Titokban reménykedem, hogy egyszer eljutok odáig én is, hogy ne csak olvassam, hanem mondjam is a meséket - de ha nem jön össze, akkor is élvezetes olvasmány. Robert MacFarlane Lennvilág című könyve egy nagyon furcsa ismeretterjesztő - teli van érzelmekkel és személyes élményekkel, véleményekkel, amihez nem vagyok hozzászokva, de teljesen beleszerelmesedtem olvasás közben. Ahogy a címből is látszik, arról szól, hogy mi van a föld alatt - legyenek azok kőzetek, barlangok, alagutak vagy gyökerek. Fantasztikus utazás volt a lennvilágba, feltett szándékom, hogy egyszer meg is veszem magamnak is. Brook Wilensky-Lanford Paradise Lust című könyvére egy szerencsés véletlen folytán figyeltem fel, és nagyon örülök, hogy olvashattam. Wilensky-Lanford az Édenkert-legendák nyomába ered, és azt próbálja megfejteni, hogy hol lehetett a bibliai Éden - már ha egyáltalán volt valahol. Teszi meglehetősen elszántan és rendkívül szórakoztató módon.
Robert Wright Why Buddhism Is True című könyvét még jó régen kezdtem olvasni, de aztán koncentrálóképesség hiányában hosszabb időre félretettem, és csak ősszel fejeztem be. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez eddigi életem egyik legfontosabb olvasmánya, ami szó szerint megváltoztatta az életemet. Robert Wrightra egy ingyenes online kurzus keretein belül akadtam rá, ami ugyanarról a témáról szólt, mint ez a könyv: hogy mi a közös néhány alapvető buddhista filozófiai (nem vallási!) tanításban és a modern pszichológiai kutatások eredményeiben. Megismerkedtem az evolúciós pszichológia fogalmával és néhány alapvetésével, ami nekem kb. egy megvilágosodással ért fel. Ez a könyv és a kurzus is nagyon sokat változtatott azon, hogy gondolkodom magamról, a környezetemről és más emberekről. Órákig tudnék ódákat zengeni róla.

No, hát röviden ennyi volt az előző évem könyvekben. Remélem az idei év is legalább ennyi jó olvasást tartogat!