örök harcom az univerzummal

én: "Elegem van, nem csinálok több projektet, nem akarok folyton elszámolással tartozni valaki felé!"

univerzum: "Nope. Túl jól csinálod. Folytasd csak."

én: ...

Most még azért küzdök, hogy találjunk egy megbízható projektmenedzsert, olyan 50%-ot látok rá, hogy összejön.

így nyár vége felé közeledve

Valahogy egyre mozgalmasabb az élet, ahelyett, hogy egyre nyugisabb lenne. Wtf? Ez lesz zsinórban a hatodik hétvége, amit nem itthon töltök. Nem is csoda, hogy már vágyom két pihenőnapra, amikor nem kell semmit csinálni, csak nézni ki a fejemből. A múlt héten szerdán és csütörtökön félig hétvégét tartottam, mindkét nap mentünk strandolni - szerdán Linával, csütörtökön Fiúval, Gépészmérnökkel és Babával -, nagyon jó volt.

Végre esett az eső, és nem kell napi kétszer járkálnom a locsolókannákkal! 

Múlt hét pénteken a Jászságban voltunk interjúzni az egyik munkatársammal, akinél még sosem jártam. Egy tanyát vett meg és újított fel tíz év alatt, már van gyümölcsös, veteményes, és állatokat is tartanak (birkát, mindenféle szárnyast meg egy szamarat). Készítettek nekünk tojásos lecsót és kaptam ajándékba egy üveg cseresznye dzsemet, egy doboz tojást meg egy üveg bort (ezt egy másik munkatársamtól, aki szintén átjött, hogy vele is fel tudjuk venni az interjú egy részét). Jó kis délután volt, szerintem Fotósnak is tetszett (annak ellenére, hogy a tervezett két óra helyett majdnem négyet maradtunk). Este megint Kertésznél aludtam, megkóstoltuk az ajándék bort. Aztán el is fogyott, hajnali fél kettőig beszélgettünk és néztük az esőt. Úgy volt, hogy másnap kimegyek locsolni a kertbe, de az eső miatt nem kellett, úgyhogy csak horgoltam meg aludtam. 

Este Fiú húgának az esküvőjére mentünk. Sajnos én rettenetesen utálok mindenféle hivatalos eseményt*, de mind közül az esküvők (oké, a lagzik) a legrosszabbak. A mezítlábas esküvőkkel még meg tudok békélni, de ezek a menetrendes esküvők szörnyűek, ráadásul ez egy viszonylag fancy budai helyszínen volt megrendezve. A ceremóniamester már az első mondatával kiverte nálam a biztosítékot (Fiúnál is), a szertartás alatt nagyon vissza kellett fogni magam, hogy ne vágjak pofákat (azt hiszem, sikerült), de a fotózás végére már szerintem nagyon látszott, hogy nem őszinte a mosolyom. Amikor nem dumált az a nő, akkor viszonylag jól éreztem magam. A kaja nem volt olyan rossz (annyira jó sem, de rosszabbra számítottam), és még táncoltunk is egy kicsit Fiúval meg az anyukájával. A menyecsketáncról pont lemaradtam, mert nagy meglepetésemre ott volt egy gyerekkori barátnőm is, akivel elszöktünk kicsit beszélgetni és nem hallottuk, hogy elkezdődött, mire leértünk, addigra meg már a menyasszonyrablásnál tartottak. Nem sokkal egy előtt el is jöttünk Fiúval, annyi pont elég volt (és örök hála Kertésznek, aki megengedte, hogy úgy is ott aludjunk, hogy ő nincs otthon, és sétatávolságra lakik a helyszíntől). 

Ma tovább esett, és elkezdtem egészen bizakodó lenni a másodveteményezéssel kapcsolatban. Talán mégis lesz belőle valami.

Szeretnék valami időt találni a pihenésre is. Kiderült, hogy egy nagy EU-s projekt, amiben az egyesülettel benne vagyunk, két hónappal hamarabb fog indulni, mint amire számítottunk, úgyhogy lesz vele egy csomó plusz munka az ősszel (bahhh), de augusztusban már nem szeretném túltolni a dolgozást. Szeptemberig haladékot adtam magamnak a műhelyes dolgokkal, de jövő héttől jó lenne heti legalább 2 fél napot ott is tölteni. Szeptember közepéig kell megírnom az üzleti tervet, a hónap második felében pedig szeretnék elmenni egy kicsit Szlovéniába, de jó lenne egy pár nap, amikor tényleg kikapcsolhatok (itthon). Meglátjuk.

*pl. nem keringőztem a szalagavatómon, a saját diplomaosztómra pedig el se mentem

kis kerti képeskönyv 5-6.

Végre elkezdtek teremni a paradicsomok, és osztogathatom őket! A legjobb érzés ever.

Amiatt meg magamra vessek, hogy nem válogattam meg jobban, hogy mit ültetek, és így történt, hogy sárga koktélparadicsom nélkül maradtam, ami azért elég szomorú. De a kedvenc andoki törpe fajtámban nem kellett csalódni, a kis piros csúcsos fajta, amit az egyik ismerősöm apukája hozott Thaiföldről, szintén bejövős; és a Green Zebrával is ki vagyok békülve. A többi jövőre felejtős, de nem is baj, mert lett egy új kedvenc fajtám a múlt héten. Csak azt tudnám, hogy alakult át andoki törpévé az rengeteg befőző paradicsom-palánta, amit ültettem. Vagy én néztem félre valamit nagyon, vagy a munkatársam címkézett félre valamit, akitől a magokat kaptam.

 

Befőzőből lett koktélpari.

Piennolo Lungo, jól néz ki, de annyira nem finom.

Green Zebra.

Bolgár piros, aszályos változatban.

További jó hír, hogy a lenti kertből leszedtünk 4 db főzőtököt, amik együtt összesen 16,7 kg-t nyomnak. Legalább ez működik. Éljen a szalárdi szárazságtűrő főzőtök! Töknagyhatalom leszünk!

Ott a lábam (36-37es :D) méretaránynak.

A padlizsánok kicsit visszavettek, de nem is baj, mert most pont annyi van, amennyit még kényelmesen el tudok fogyasztani / osztogatni. Nekem a világosabb, krémesebb fajták jobban bejönnek, szerintem lilát nem is ültetek jövőre. Bekötöttek az első Red Ruffled termések, na, hát arra még kíváncsi leszek, hogy mennyire tudnak beérni, mert eszméletlen sok virág van rajtuk. Tartok tőle, hogy már nem lesz idejük rá. Ez a veszély a paprikánál is fennáll. 

Balról jobbra: Wild Boar, Vajdasági fehér, Kashmiri Brnjal, Robin Gud.

 

Kis csilibokor az Azori-szigetekről kapott magból.

Ez is Croatian Seedses mag, Krasni Bik, remélem lesz még belőle valami.

A babok egészen megindultak, mióta locsolom őket, úgyhogy a hat kísérleti fajtából legalább háromról már biztos tudok magot fogni, és egyen is mintha lennének már bekötött termések. A későn érkező zöldbab meglepően jól érzi magát, bár az is dobálja le a virágait, szóval nem tudom, hogy lesz-e belőle zöldbab, de meglátjuk. A fekete szemű tehénborsó meg, amit kb. egy hónappal a többi előtt vetettem el (máshonnan érkezett), köszöni szépen, jól érzi magát, már szedtem is róla magot.

Kecskeméti tájfajta homoki bab, ez idén sikersztori lesz, azt hiszem (remélem).

Ugyanaz, sok virággal.

A rendkívül fantáziadús Fekete 52 névre hallgató tehénborsó legfotogénebb hüvelye.

Aztán úgy voltam vele, hogy ha már kertem van, akkor csináljuk rendesen, de ilyen időben növénygyilkosság másodveteményezni, úgyhogy azt mondtam, hogy fuckit, és elpalántázok mindent az ősziek közül. a céklák meg a kelbimbók már növögetnek, a héten elszórtam 2 sor ázsiai káposztát egy ládába, és már elhatároztam magam, hogy a répát és a borsót is el fogom palántázni, akármennyire nevetséges is. Sőt, talán még a retket is. Nyáron szívás a domboldal, cserébe viszont ősszel sokáig jó lesz, mert napos és melegebb, mint a lenti részek.

Edzőtábor cékláknak és kelbimbóknak.

És akkor még néhány kép nyár elejéről, amiket meg akartam osztani, de aztán mindig valami más közbejött:

Így néz ki a levendulaösvény a hajnali fényekkel. Néha csak kinézek az ablakon, és örülök annak a rengeteg lepkének, méhnek meg egyéb rovaroknak, akik épp ott vannak.

Akkora édeskömények nőne a gyümölcsösben, hogy nagyobbak, mint a fák.

 

Akkor még nem száradtak ki a búzavirágok.

Ilyen szépre érett a Shiraz cukorborsó.

Robin Gud virágzik (ez valami szibériai fajta, és tényleg jó korán kezdte a virágzást).

A Vajdasági fehér is virágzik (és meglepően jól érzi magát azóta is).

Kínomban a paradicsomnak is a virágát fényképeztem.

Az idei nyár nyertese egyértelműen a fodros kel, remekül érzik magukat két sor paradicsom közt.

A mángold már nem ilyen szép, de azért lehet róla szedni.

Előzetes várakozásaimmal ellentétben egész sok termés lett a szegletes ledneken.

Új generáció, a lednek marad jövőre is.

a tökéletes kenyér receptje

Mármint versenyeket nem nyernék vele, na, de az én életmódomhoz pont passzoló, finom kenyér receptjét kísérleteztem ki a múlt héten:

0. lépés: este elfelejtem megetetni a kovászt

1. lépés: észbe kapok és gyorsan megetetem a kovászt (valamikor 6 és 7 közt)

2. lépés: 3 órával később bekeverem a tésztát (500 g kenyérliszt, 120 g kovász, 370 g víz)

3. lépés: 30-40 perc autolizáció (vagy 60, ha elfeledkezem róla)

4. lépés: beledagasztom a sót (14 g)

5. lépés: kirakom a melegbe, és várok, hogy megkeljen (ez nagyon hőmérsékletfüggő, én addig vártam, hogy duplájára nőjön, a múlt héten ez kb. 4 óra volt talán)

6. lépés: meghajtogatom, feltekerem és berakom a formába, amiben sütni fogom

7. lépés: megint kirakom a melegbe, és várom, hogy duplájára nőjön (ez is hőmérsékletfüggő, nálam most 2-3 óra)

8. lépés: amikor már kezd alakulni, előmelegítem a sütőt

9. lépés: lespriccelem vízzel, bemetszem és megsütöm (kb. 50 perc)

Nem lesz belőle díjnyertes kenyér, de rengeteg előnye van: ha elfelejtem megetetni a kovászt este (ami amúgy ritkán esik meg, de azért előfordul), akkor is tudok sütni; nem kell 24 órát hűtőzni; nem kell hajtogatni; viszont a végeredmény - szerintünk - finom.

akarsz-e élni, élni mindörökkön

Napi hullámvasút-jelentésünket hallják.

A hétvégén ünnepeltük Fiú szülinapját. Ilyenkor péntek este átruccanunk a szomszéd falu strandjára, aztán vasárnap délelőtt jövünk vissza. A péntek este szuper volt, kettőnkön kívül ott voltak még Mérnökék, B és Szövőnő. Fürödtünk a medencében, grilleztünk (olyan sokan voltak, amire nem számítottunk, és a tűzrakó hely is foglalt volt, de Sajtos Julcsi - akitől a tejtermékeket vesszük - megmentette a napot azzal, hogy kölcsönadta a fia grillsütőjét, és még cukkinit és padlizsánt is adott ajándékba, pedig csak 3 db grillsajtért mentünk át), Villamosmérnök és B gitároztak, énekeltünk, és Baba a vállamon aludt el. Azóta ez a szám megy a fejemben:

A szombat már kicsit keserű szájízzel zárult, ugyanis megérkeztek Fiú munkatársai, akik nagyon... mérnökök... és belőle is a rosszabbik oldalát hozzák ki. Ráadásul majdnem mindenki hazajött aludni, úgyhogy végül úgy döntöttem, hogy én sem maradok, és a koromsötétben hazasétáltam Vörössel. Egyedül biztos nem mertem volna nekivágni, mert vadászok meg mittudomén, de Vörös megnyugtatott, hogy azért vannak olyan szabályok, amiket betartanak, és az, hogy az út felé tilos lőni, ezek közé tartozik. Mindenesetre itthon is nagyon jót aludtam.

Tegnap spontán társasozós estet tartottunk, ugyanis Vidám Fiú és a barátnője, Úszómester még maradtak két napot, és este átjöttek hozzánk. Először toltunk pár kör Coup-ot, mert Vidám Fiú nagyon kíváncsi volt rá (blöffölős partijáték, én eléggé szeretem), közben befutott Vörös is, játszottunk 3 kör Fedőneveket (ezt is nagyon szeretem, de sajnos ritkán kerül elő), aztán felvetettem, hogy nem Small Worldözünk-e egyet, mert olyan rég játszottunk 5 emberrel, és úgy sokkal izgibb. Végül a WoW-os verziót vettük elő, amit Fiú 2 éve kapott karácsonyra, és eddig alig játszottunk vele. Nem nyertem, de eszméletlen jót játszottunk, csak valahogy hirtelen 11 lett, mire befejeztük. Már épp kétségbeestem volna, hogy nem locsoltam, amikor elkezdett esni az eső, végre-valahára.

Aztán ma megint lekoppantam a földre. Nem tudom, mi van a levegőben, de olyan 11 körül kipukkadtam, mint egy lufi, sírtam is egy kicsit, meg rám tört az általános elkeseredettség érzése. Fiú általában nem segít ilyen helyzetekben, nem tud velem mit kezdeni, én meg most túl fáradt voltam ahhoz, hogy kifejezzem az igényeimet, úgyhogy rá is mérges lettem. Aztán kiderült, hogy az őzek lelegelték az összes batátánkat, amitől mindketten szörnyen szomorúak lettünk. Azért remélem lesz még alattuk valamennyi. 

Ami jó viszont, hogy több mint egy órát beszélgettem a legkisebb húgommal, a vállalkozásfejlesztős programhoz készítendő üzleti terv marketinges részéhez kértem segítséget tőle, és rengeteget segített is tényleg, nagyon hasznos volt. Most már kicsit jobban értem, hogy mit kéne csinálni ehhez a részhez, úgyhogy bele is merek majd vágni.
(Hahh, emlékszem, a 4 évvel ezelőtti nyáron, amikor nem mentem Indiába és szakdolgozatot írtam, az volt a stratégiám, hogy a szakdoga-doksinak nem azt a címet adtam, hogy "szakdolgozat", hanem azt, hogy "összefoglaló", és így nem volt gyomorgörcsöm valahányszor megnyitottam a cuccot. Lehet most is át kéne nevezni a doksit.)

Szeretnék örökké élni és játszani.

elmékedés a vállalkozásindításról

Annak ellenére, hogy mostanában ez a téma jó nagy részét kiteszi az életemnek, a gondolataimnak és a mindennapjaimnak, nem szeretnék nagyon bőven írni róla. De ha már így sorra veszem azokat a dolgokat, amik mostanában foglalkoztatnak, akkor ezt sem hagyhatom ki.

Szóval, volt egy nagyon elnagyzolt vállalkozásötletem, amivel jelentkeztem egy pályázatra, és be is kerültem azok közé, akik 3 hónap ingyenes mentorálást kapnak, illetve az üzleti terv bemutatása után, ha tovább jutok, akkor kezdő támogatást is lesz lehetőségem nyerni. Az ötletemről és a mentorálásról itt nem akarok mesélni, de ez a vállalkozóvá válási folyamat egyébként mindenféle szempontból elég izgalmas, úgyhogy ez is megér egy bejegyzést.

Ott van például kezdésnek az, hogy el kell hinnem, hogy ez tud működni. Különben nincs értelme csinálni; különben nincs értelme heti 5-10 órát beleölni ebbe az egészbe. Nem biztos, hogy el fog indulni, de el kell hinnem, hogy képes vagyok rá, és hogy amúgy ez tényleg egy működőképes dolog lehet. Ez meglehetősen nagy elköteleződést igényel, ráadásul abból a fajtából, amiben kifejezetten rossz vagyok. De vettem egy nagy levegőt, és belevágtam. Ebben sokat segített Lakótárs támogatása, aki amúgy még nálam is nehezebben hiszi el, hogy az általunk kitalált dolgok működni tudnak, de valahogy nekem megadta a kellő löketet ahhoz, hogy belevágjak. A mentoromtól is nagyon jó visszajelzéseket kapok, ami szintén sokat segít, elvégre ő már túl esett ezen a kezdeti szakaszon. 

Aztán ott van az, hogy iparági és piackutatást kell (kéne) csinálnom, illetve megírni egy pénzügyi tervet (ezzel sokkal jobban állok). Érdekes módon nekem az utóbbi könnyebben megy. Miután persze sikerült túltennem magam azon, hogy gyakorlatilag hasraütésszerűen kell beírnom a számokat egy olyan doksiba, ami alapján pénzügyi támogatást fogok igényelni. A mentorom megnyugtatott, hogy ez alapvetően nagyban is így megy - persze, alá kell támasztani a számokat piackutatással meg mittudoménmivel, de már sokszor bebizonyosodott, hogy lehetetlenség megjósolni a fogyasztók magatartását, szóval ez az egész csak egy nagy humbug. Kissé sarkítva, persze. Mindenesetre nekem kicsit nehezemre esik kitalált számokra építeni egy nagyon is valós tervet, de az biztos, hogy nagyon hasznos tanulási folyamat.

Amikor jelentkeztem a programra, elsősorban az motivált, hogy segítséget kapok egy üzleti terv elkészítéséhez, különösen a pénzügyi tervezéshez. Most azt gondolom, hogy van esélyem bejutni a pitchelésre, és talán még az inkubációs fázisba is, de továbbra sem ez a fő cél - már ha megírom a 25 oldalas üzleti tervet, akkor is boldog leszek. A programhoz kapcsolódó online kurzus is nagyon hasznos, segít végiggondolni egy csomó, vállalkozáshoz kapcsolódó kérdést, de már csak a személyes mentorálás miatt is megérte volna belefektetni az energiát. 

Nagy felismerés volt az is (bár ez nem csak a programnak köszönhető), hogy sajnos a rendszer úgy van kitalálva, hogy ha nem akarok sok pénzt keresni, akkor is sok pénzt kell keresnem, mert k.rva sokat kell adózni. Ezen sokáig tartott túltenni magam. De nagyon igyekszem elhinni, hogy ez lehetséges, és meg tudom csinálni, és amit csinálni akarok, az összeegyeztethető azzal az életstílussal, amit élni szeretnék. Ráadásul furcsamód ez a vállalkozás-dolog lett az, ami kapaszkodót tud nyújtani a hétről hétre érkező elkeserítő hírekkel szemben. Hogy most ezért dolgozom, ha most el tudom indítani, akkor már bármit túl fog élni, és ha bejön, akkor nem csak nekem lesz munkám és pénzem, hanem másoknak is tudok értelmes és értékteremtő munkát adni. Meg hogy a válságos időkben az emberek szívesebben fizetnek azokért a dolgokért, amikben értéket látnak. Ezek valahogy olyan gondolatok, amik erőt adnak a folytatáshoz. 

Aztán majd meglátjuk, mi lesz.

Köztetek van, aki saját erőből indított vállalkozást? Ti hogy éltétek meg a kezdeti szakaszt?

elkeseredettség

Hosszú idő óta először ma megint megfordult a fejemben, hogy jobb lenne külföldön folytatni.

Ha idén elkezdik (még inkább) kivágni az erdőket... 

még azt se tudom, hogy fejezzem be ezt a mondatot

Ördögi negatív spirál.

vegyes hangvételű poszt a konyhából

Ezt a posztot is háromszor átneveztem, mire sikerült megfogalmaznom, hogy mi a következő téma, amiről írni akarok. Egyszerűbb így, kis lépésekben haladni, mint ha egy gigantikus posztban írnék meg mindent ahogy szoktam.

Szóval, konyha. Mióta megtanultam "rendesen" főzni - ami nyilván egy hosszú folyamat volt, amiben nulláról indultam*, de a "rendes" főzés kezdetét hosszas gondolkodás után 2016 nyarára datáltam, amikor Szlovéniába költöztem -, azóta a konyha nekem menedékem, a főzés pedig a mindennapi meditációm. Szeretek a konyhában kísérletezni, új kedvencekre rátalálni, elsőre félresikerült recepteket tökéletesíteni. Sütni kb. három éve kezdtem el, abban még van bőven hova fejlődnöm, de most már azt is sokkal jobban értem és élvezem, mint korábban.

Nyáron nyilván más igényeim vannak ebben a hőségben, mint a téli hidegekben. Simán vannak olyan napok, amikor nem eszem főtt kaját, vagy csak nagyon minimálisat, pl. egy grillsajtot valami salátával. Vida Kata Idei, hazai, zöld című könyve új távlatokat nyitott meg nekem az általában előételként kezelt kaják tekintetében, de sok inspirációt adott zöldségkrémek és mártogatósok terén is. Előfordul, hogy a könyvből elkészített 2-3 krém vagy előétel adja az ebédemet. Kedvenceim a mentás zöldborsókrém, a csilis kukoricakrém és a gombás lencsepástétom, de a mángold felhasználására is több ötletet merítettem innen. A mángold ugyanis azon kevés növények közé tartozik, amik ha nem is érzik jól magukat a kertben, de legalább rendszeresen lehet szüretelni. A római köményes-tejszínes mángoldot például kifejezetten megszerettem.

Na de a kert... nagyon szerettem volna, ha idén nem kell zöldséget vennünk, legalább nyáron a piacon, de szegény paradicsomaim még csak most kezdenek érni, a cukkiniről meg a paprikáról meg inkább ne is beszéljünk. Ezt elég nagy kudarcként élem meg, már csak azért is, mert a paradicsommal eddig pl. semmi gond nem volt - igaz, eddig a völgyben levő saját házunknál ültettem őket, nem pedig itt a domb tetején, ahol tavasszal nagyon jó kertészkedni, nyáron viszont pokoli. Ráadásul támrendszert se csináltam a paradicsomoknak, még csak nem is karóztam őket, ami nyilván szintén nem segít a helyzeten. Idén nem főztem még egyszer se shakshukát, ami pedig az egyik kedvenc nyári kajám, de paradicsom nélkül ugye nem megy (és amúgy a tojásellátás is akadozik, bah). Gévagombával a legjobb, de arról már csak álmodozom.
Legalább a padlizsán sikerült, vagy legalábbis fogjuk rá.

Ja, és főzőtökből is rendkívül jól állunk, csak arra még ki kell találni egymillió felhasználási módot. Ma csináltunk tökfőzeléket egy darab 2 kilós tökből, Fiúnak kaporral, nekem anélkül, sok-sok tejföllel, és nagyon finom lett.

Szóval, nagy szívfájdalmam idén a kert, de majd ha berobban a paradicsom, akkor biztos jobb lesz egy fokkal. Ha szerencsém van, még paprikánk is lesz az idén.

Viszont sütöttem fermentált kölesből készült hamis túrótortát (vagy kölesfelfújtat), ami isteni lett:

Nem sikerült minden fermentált dologgal kibékülnöm eddig, de ez a fermentált köles elég jó cucc, túró helyett lehet használni édes és sós dolgokhoz is. Az idei első számú gyömbérkovászomból véletlenül gyömbérecet lett (ne is kérdezzétek...), úgyhogy indítottam egy újat, remélem még tudok vele üdítőket csinálni ebben a szezonban. Az egyik kissé félresikerült kukoricasalátámat is lefermentáltam végül, úgy egy kicsit jobb lett.

A héten még arra is rászántam magam, hogy rendet rakjak a konyhában, mert már tényleg nem volt pakolófelület. Két napig (!!) csilli-villi volt minden, de most már újra beraktam. De annyi baj legyen, most még könnyebben menthető, és a tűzhelyet amúgy is le kell takarítani a közeljövőben.

Ma van Fiú szülinapja, amire sütni akartam egy király csokitortát, és csokisnak mondjuk elég csokis lett, de inkább hasonlít egy diszkoszra, mint egy tortára. Ehh. Remélem azért ehető lett.

növények, amiket megeszünk

Egy másik dolog, ami sokat foglalkoztat mostanában, hogy mit ettek régen az emberek.Talán két évvel ezelőtt jött szembe velem egy ehhez hasonló ábra a háziasítási központokról:

... és egy ponton belegondoltam, hogy mielőtt megindult a magok cseréje az amerikai és az eurázsiai kontinens közt, vajon mit ettek az európai emberek. Oké, ez így szándékosan kissé drámai felvetés, mert nyilván volt mit enni, csak ha belegondolok a mai étrendekbe (a sajátomba is), akkor bőven felül vannak reprezentálva az amerikai kontinensről származó növények.

Kolumbusz amerikai útjai előtt nem volt Európában krumpli, sem pedig kukorica (ami ma a top 3 legnagyobb területen termesztett növény közt van). Nem volt paprika, paradicsom. A tökfélék egy része (a sütőtök, főzőtök, cukkini) is Amerikából érkezett. Nem volt veteménybab. Nem volt napraforgó. Azok az ételek, amikre hagyományos magyar kajaként gondolunk, a 16. században, vagy utána alakultak ki. Ami persze akárhogy is nézzük, több évszázad, szóval nem mondom, hogy nem régiek - de azért na, volt élet a paprikás krumpli előtt is.

Aztán folytassuk azzal, hogy azok a növények, amiket már régóta termesztenek, nem feltétlenül rendelkeztek ugyanakkora élvezeti értékkel, mint ma. Erre jó példa szerintem a görögdinnye:

17. századi csendélet Albert Eckhout holland festőtől. A görögdinnye - amit amúgy kb. 5000 éve termesztenek - egyértelműen felismerhető rajta, de az is elég egyértelmű, hogy akkor mások az arányai, sokkal több a fehér rész benne. Ma már viszonylag ismert tény az is, hogy a sárgarépa sokáig egyáltalán nem (narancs)sárga volt, hanem inkább pirosas-lilás, illetve fehér változatai voltak elterjedve (bár ez az élvezeti értékét nem hiszem, hogy rontotta, csak a kinézete volt más). Az interneten sokszor kering az a sztori, miszerint a hollandok nemesítették a narancssárga répát a 17. században az éppen aktuális királynő tiszteletére. Tök jól hangzik, de amennyire utánaolvastam, nincs konszenzus abban a tekintetben, hogy ez csak urban legend-e, vagy tényleg így történt, mindenesetre érdekes történet. (Szlovéniában egyébként a boltokban például a narancssárga répa mellett sokszor lehetett kapni sárga színű répát is, ami nekem akkor még nagy újdonság volt.) De vehetjük példaként a karalábét is (ahh, a káposzták népes családja!), amiről az első említés a 16. századból származik.

Az egyik kedvenc ábrám, ami a vadkáposzta pályafutását mutatja be.

Vannak olyan zöldségek is, amik ugyan a világ valamely részén léteztek, de nem voltak olyan általánosan elterjedtek, mint ma. Ilyen például a karfiol, aminek korai változatai Kis-Ázsiában és a mediterrán régióban alakultak ki a középkorban, de a 16. század előtt nem igazán terjedt el Európában. Hasonlóképpen sokáig a padlizsán sem örvendett nagy népszerűségnek. A padlizsán eredetéről megoszlanak a vélemények- Észak-Afrika és India van versenyben -, de az tuti, hogy trópusi klímáról származik, szóval a középkori Európában annyira nem érezte jól magát. Ráadásul lassan is terjedt el, mint a burgonyafélék családjából minden más is (ide tartozik a krumplin kívül a paprika és a paradicsom is)- ami nem is csoda, ha belegondolunk, hogy az Európában őshonos fajok szinte mind mérgezőek (például a beléndek vagy a nadragulya, csak hogy két ismert példát említsek).

Na, szóval szörnyen izgalmas dolog szerintem a növények kultúrtörténete. Arról nem is beszélve, hogy milyen izgalmas elővenni olyan "régi" fajokat, mint a szegletes lednek, a lóbab vagy a hajdina, amik már az amerikai szupersztárok érkezése előtt is velünk voltak, de az utóbbi száz évben kicsit visszaszorultak (részben azért, mert általában a szegénységgel hozták őket összefüggésbe), és kísérletezni egy kicsit azzal, hogy mi mindent lehet készíteni belőlük.

(És igen, néha ezeken pörög az agyam, például a ma reggeli 7 km-es futás közben kifejezetten jól esett a babokon agyalni az aktuális politikai helyzet helyett.)