növények, amiket megeszünk

Egy másik dolog, ami sokat foglalkoztat mostanában, hogy mit ettek régen az emberek.Talán két évvel ezelőtt jött szembe velem egy ehhez hasonló ábra a háziasítási központokról:

... és egy ponton belegondoltam, hogy mielőtt megindult a magok cseréje az amerikai és az eurázsiai kontinens közt, vajon mit ettek az európai emberek. Oké, ez így szándékosan kissé drámai felvetés, mert nyilván volt mit enni, csak ha belegondolok a mai étrendekbe (a sajátomba is), akkor bőven felül vannak reprezentálva az amerikai kontinensről származó növények.

Kolumbusz amerikai útjai előtt nem volt Európában krumpli, sem pedig kukorica (ami ma a top 3 legnagyobb területen termesztett növény közt van). Nem volt paprika, paradicsom. A tökfélék egy része (a sütőtök, főzőtök, cukkini) is Amerikából érkezett. Nem volt veteménybab. Nem volt napraforgó. Azok az ételek, amikre hagyományos magyar kajaként gondolunk, a 16. században, vagy utána alakultak ki. Ami persze akárhogy is nézzük, több évszázad, szóval nem mondom, hogy nem régiek - de azért na, volt élet a paprikás krumpli előtt is.

Aztán folytassuk azzal, hogy azok a növények, amiket már régóta termesztenek, nem feltétlenül rendelkeztek ugyanakkora élvezeti értékkel, mint ma. Erre jó példa szerintem a görögdinnye:

17. századi csendélet Albert Eckhout holland festőtől. A görögdinnye - amit amúgy kb. 5000 éve termesztenek - egyértelműen felismerhető rajta, de az is elég egyértelmű, hogy akkor mások az arányai, sokkal több a fehér rész benne. Ma már viszonylag ismert tény az is, hogy a sárgarépa sokáig egyáltalán nem (narancs)sárga volt, hanem inkább pirosas-lilás, illetve fehér változatai voltak elterjedve (bár ez az élvezeti értékét nem hiszem, hogy rontotta, csak a kinézete volt más). Az interneten sokszor kering az a sztori, miszerint a hollandok nemesítették a narancssárga répát a 17. században az éppen aktuális királynő tiszteletére. Tök jól hangzik, de amennyire utánaolvastam, nincs konszenzus abban a tekintetben, hogy ez csak urban legend-e, vagy tényleg így történt, mindenesetre érdekes történet. (Szlovéniában egyébként a boltokban például a narancssárga répa mellett sokszor lehetett kapni sárga színű répát is, ami nekem akkor még nagy újdonság volt.) De vehetjük példaként a karalábét is (ahh, a káposzták népes családja!), amiről az első említés a 16. századból származik.

Az egyik kedvenc ábrám, ami a vadkáposzta pályafutását mutatja be.

Vannak olyan zöldségek is, amik ugyan a világ valamely részén léteztek, de nem voltak olyan általánosan elterjedtek, mint ma. Ilyen például a karfiol, aminek korai változatai Kis-Ázsiában és a mediterrán régióban alakultak ki a középkorban, de a 16. század előtt nem igazán terjedt el Európában. Hasonlóképpen sokáig a padlizsán sem örvendett nagy népszerűségnek. A padlizsán eredetéről megoszlanak a vélemények- Észak-Afrika és India van versenyben -, de az tuti, hogy trópusi klímáról származik, szóval a középkori Európában annyira nem érezte jól magát. Ráadásul lassan is terjedt el, mint a burgonyafélék családjából minden más is (ide tartozik a krumplin kívül a paprika és a paradicsom is)- ami nem is csoda, ha belegondolunk, hogy az Európában őshonos fajok szinte mind mérgezőek (például a beléndek vagy a nadragulya, csak hogy két ismert példát említsek).

Na, szóval szörnyen izgalmas dolog szerintem a növények kultúrtörténete. Arról nem is beszélve, hogy milyen izgalmas elővenni olyan "régi" fajokat, mint a szegletes lednek, a lóbab vagy a hajdina, amik már az amerikai szupersztárok érkezése előtt is velünk voltak, de az utóbbi száz évben kicsit visszaszorultak (részben azért, mert általában a szegénységgel hozták őket összefüggésbe), és kísérletezni egy kicsit azzal, hogy mi mindent lehet készíteni belőlük.

(És igen, néha ezeken pörög az agyam, például a ma reggeli 7 km-es futás közben kifejezetten jól esett a babokon agyalni az aktuális politikai helyzet helyett.)