A fellélegzés nem tartott sokáig.
Néha úgy érzem, hogy felrobbanok a dühtől, néha meg csak szeretnék megszűnni létezni.
Szerencsére annyira szuper barátaim vannak az ország különböző részein, hogy még válogathatok is, hogy hol fogok lakni, amíg be nem lehet végre költözni abba a k.rva házba amibe nem is akarok beköltözni, de mindegy.
Sajnos ez a sok stressz a mozgás rovására ment, mert napi 12 óra fizikai munka + napi 24 óra érzelmi túlpörgés mellett egyszerűen nem volt energiám sem futni, sem izmozni (a jógát még próbálom tartani, de az átlagosnál több nap maradt ki abból is sajnos), arról nem is beszélve, hogy a derekam megint kezd sztrájkolni, úgyhogy a lehetőségekhez mérten óvatosan kell bánnom vele. Az evés is felborult, sem főzni, sem enni nincs kedvem, úgyhogy csak naponta kétszer benyomok valamit (általában tésztát, bár ma pl. pont sütöttem répát ebédre), ami nyilván nem tesz jót, tökre meg vagyok puffadva, de egyszerűen nincs motivációm kitalálni, hogy mit egyek (te jó ég, nekem szörnyű lenne így élni amúgy hosszú távon).
Remelem, jol vagy!
VálaszTörlésKöszönöm, nagyjából igen, de nem könnyű ez az időszak. 10 napig offline voltam teljesen, és egyelőre nem akaródzik visszatérnem a blogvilágba. :)
Törlés