nyári könyvajánló

Már annyi erőm sincs, hogy felrobbanjak a dühtől, amiért megint nem tudunk beköltözni a házba, a végső határidőt sem tudjuk tartani. Úgyhogy inkább hozok egy válogatást a nyári olvasmányaimból, hogy oldjam egy kicsit a szorongást. Ezt a bejegyzést napra pontosan egy hónapja kezdtem írni (a házba azóta sem tudtam beköltözni, de legalább már Fiú ott van), úgyhogy íme:

kihívás a következő 32 évre

Nem csendben hagyni, hogy átb.sszanak a boltban, hanem (udvariasan) visszakérdezni, ha nem vagyok benne biztos, hogy nem két egymásnak ellentmondó dolgot mondott-e épp az eladó az árakról.

F.szom. Olyan mérges vagyok ilyenkor magamra (is).

boiling rage

A fellélegzés nem tartott sokáig.

Néha úgy érzem, hogy felrobbanok a dühtől, néha meg csak szeretnék megszűnni létezni.

Szerencsére annyira szuper barátaim vannak az ország különböző részein, hogy még válogathatok is, hogy hol fogok lakni, amíg be nem lehet végre költözni abba a k.rva házba amibe nem is akarok beköltözni, de mindegy. 

Sajnos ez a sok stressz a mozgás rovására ment, mert napi 12 óra fizikai munka + napi 24 óra érzelmi túlpörgés mellett egyszerűen nem volt energiám sem futni, sem izmozni (a jógát még próbálom tartani, de az átlagosnál több nap maradt ki abból is sajnos), arról nem is beszélve, hogy a derekam megint kezd sztrájkolni, úgyhogy a lehetőségekhez mérten óvatosan kell bánnom vele. Az evés is felborult, sem főzni, sem enni nincs kedvem, úgyhogy csak naponta kétszer benyomok valamit (általában tésztát, bár ma pl. pont sütöttem répát ebédre), ami nyilván nem tesz jót, tökre meg vagyok puffadva, de egyszerűen nincs motivációm kitalálni, hogy mit egyek (te jó ég, nekem szörnyű lenne így élni amúgy hosszú távon).

fellélegzés

Az elmúlt három napban úgy éreztem, mintha valaki a víz alá nyomta volna a fejemet, és nem hagyott volna feljönni. Csiszolás, glettelés, festés napi 12 órában - és mindezt úgy, hogy én ezen a héten pályázatot akartam írni. Iszonyú mérges vagyok mindig, amikor mások helyett kell dolgoznom, de most különösen, mert nem tudtuk tartani a határidőt a kiköltözésre. Haragszom Fiú apjára, amiért egy körülményes lajhár, haragszom Fiú felfuvalkodott haverjára, aki elvállalta a festést, és rohadtul nem végzett vele, és haragszom Fiúra is, amiért képtelen kézben tartani a dolgokat. Ő persze naivan jóindulatúan magából indul ki, hogy ha valaki valamit megígér, akkor meg is csinálja, de nem értem, hogy nem tanulta még meg az elmúlt öt és fél év alatt, hogy az esetek többségében ki kell verni a határidőt az emberekből, nem lehet így haladni.

Ma végre lélegzethez jutottam, úgyhogy gyorsan dolgozom egy kicsit, amíg Fiú elment vásárolni, aztán megyek le én is a házhoz, mert vár még rám vagy tíz kiló körte...