a Könyvhétről

Ezt a bejegyzést is már vagy háromszor megírtam fejben, aztán ugye épp identitásválságban voltam (vagyok), és végül nem tettem közzé, mert könyveket vásárolni a mai gazdasági helyzetben milyen burzsuj dolog, de közben meg azt gondolom, hogy könyveket vásárolni kell néha, és amúgy is, kb. semmire nem költök kaján kívül, legalább ezt hadd engedjem meg magamnak.
(Mint a mellékelt ábra mutatja, azért a spórolás-pénzköltés témában vannak bennem még feloldatlan feszültségek.)

Szóval, az a lényeg, hogy nekem a Könyvhét egy nagybetűs Esemény volt abban a pár évben, amikor Budapesten laktam, illetve előtte/utána, amikor a molyos társaság szerves részét képezte az életemnek. Nem csak azért, sőt, elsősorban nem azért, mert könyveket lehet venni, hiszen könyveket bármikor lehet venni. Viszont az egy fantasztikus életérzés, hogy ott van kint a sok könyves stand a Vörösmarty téren, és mennyi sok ember van ott, holott folyamatosan azt halljuk, hogy csökken az olvasó emberek száma. De azért még így is sokan vagyunk, rengetegen, és ezt jó néha látni. Jó körbemenni, és ismerősökkel találkozni, megállni beszélgetni egy pár percre. Régebben több ismerős volt, amíg aktívabb voltam az irodalmi körökben, de azért most sem tudtam úgy körbemenni egyik nap se, hogy ne botoljak bele egy-két baráti arcba. Jó a kiadókkal haverkodni, jó az akciós könyvek között válogatni, jó új könyveket felfedezni. Amikor elköltöztem meg kicsit távolabb kerültem ezektől a köröktől, valahogy a nagy könyves események is elvesztették egy kicsit a varázsukat, de idén úgy határoztam, hogy most megint megpróbálom úgy megélni, mint 8-10 évvel ezelőtt, vehetek random könyveket és elkölthetek egy csomó pénzt, és jó lesz.

Egy komoly változás a 8-10 évvel ezelőtti állapothoz képest, hogy most már a 15-20%-os kedvezmény, amivel a legtöbb kiadó kitelepül, már nem olyan sok - előrendeléssel meg online boltokban 30, néha 40% is van a könyvekre, és mivel amúgy is nagyon megdrágultak (a papírárak + a kata törvény betett a könyvpiacnak is), azért nagyon nem mindegy, hogy 20 vagy 30% az a kedvezmény. Ezt nem lehet áthidalni, nekem most az volt a stratégiám, hogy két könyvet, amit biztosan akartam, előrendeltem, a többire pedig azt mondtam magamnak, hogy most ez van, így is támogatom a kiadókat. (Az amúgy megvan, hogy a Librit is bekebelezte a NER? Újabb csepp a szorongással telítődő képzeletbeli poharamba.)

Csütörtökön mentem fel Budapestre, és épp rám is írt egy régi ismerős, hogy lesz sörözés a régi társasággal a Deákon, ha van kedvem ugorjak be. Ennek nagyon megörültem, de aztán a végeredmény kissé keserédes lett. Egyrészt később érkeztem csak, mert ki kellett mennem Kertészhez babot kapálni. Másrészt csak két emberrel tudtam igazából beszélgetni, mert aztán úgy alakult, hogy 10 körül az egész társaság fogta magát, és hazament (mert megsértődtek a helyre, ahol voltunk), én meg egy kicsit csalódottan álltam ott, hogy most komolyan? Amúgy is kicsit nyomasztó volt, nagyon eltértek egymástól az útjaim, és úgy vettem észre, hogy itt a többség belekeseredett a covidba, sokat panaszkodtak arra, hogy elhalt az irodalmi élet, meg hogy nem tudták visszaépíteni a társasági életüket a lezárások óta. Ehhez én ugye nehezen tudok kapcsolódni, meg nem is nagyon volt rá mód, mert végül kevés volt az idő ahhoz, hogy beszélgessünk. Szóval, egyfelől jó volt látni őket, másfelől viszont nem volt jó, hogy nem tudtunk beszélgetni.

Pénteken délután mentem ki a Vörösmarty térre (még jó, mert délelőtt elég sokat esett). Ide nem volt megbeszélve találkozó, főleg könyveket akartam vásárolni, és élvezni egy kicsit a zsibongást. Elég sokan voltak kint már péntek délután is, de szerencsére most nem zsúfolták az összes kiadót a térre, a gyerek- és ifjúsági irodalom a Dunakorzóra költözött, úgyhogy azért még elviselhető volt a tömeg, bár a standokhoz nem mindig volt egyszerű hozzáférni. De ahhoz képest, amikor még közlekedni is csak tyúklépésben lehetett a téren, ahhoz képest sokkal jobb volt a helyzet. Úgyhogy vásároltam egy rakat könyvet, le se merem írni, hogy mennyi pénzt költöttem el, összefutottam pár ismerőssel, begyűjtöttem egy recenziós könyvet, aztán leültem olvasni egy kicsit a szobor elé, mert nem volt még kedvem visszasétálni Vidám Fiúékhoz, akiknél aludtam. Itt ért egy érdekes élmény, leült mellém egy középkorú csávó, és valahogy elkezdtünk beszélgetni. Nem akart felszedni, vagy ilyesmi (vagy nagyon jól titkolta), csak beszélgettünk egy kicsit a könyvekről, a kertészkedésről meg a pszichológiáról (pszichológusként dolgozik), ajánlottam neki egy könyvet, aztán elköszöntünk. Nem vagyok hozzászokva mostanában az ilyen random interakciókhoz (amíg Budapesten laktam, időnként azért előfordult ilyesmi), de igazából jó volt, hogy még egy ekkora városban is össze lehet futni véletlenszerűen kedves idegenekkel.

Szombaton kora délután mentem vissza a térre, végigálltam két dedikálós sort, és találkoztam Molytárssal, akitől megkaptam a szülinapi ajándékomat (csak egy hónap késéssel, szerintem ez új rekord az elmúlt négy évre visszanézve), meg beszélgettünk egy kicsit. Aztán befutottak Molytárs más ismerősei is, és velük is bandáztunk egy kicsit, és akkor fogott el az az érzés, hogy aha, igazából annyira nem hiányzik ez a könyves értelmiségi közeg, mert sokakban van egy olyasfajta sznobizmus, amivel nem tudok hosszú távon mit kezdeni. Úgyhogy én le is léptem viszonylag hamar, még összefutottam véletlenül 2-3 ismerőssel, akikkel beszélgettem egy kicsit, és végül rohannom kellett a vonathoz, ami kicsit kényelmetlen volt, de végül is nem bántam nagyon. 

Szóval, összességében sikerült úgy megélnem a Könyvhetet, ahogy szerettem volna. Örültem volna, ha van valami közös sörözés, amin rendesen ott tudok lenni, és nem csak két emberrel sikerül beszélnem, de talán majd Könyvfesztiválon, vagy jövőre. A beszerzendő könyvek listája rövidült egy kicsit, de közben bejelentettek két új címet, amit már nagyon vártam, úgyhogy azért a Könyvfesztiválon se fogok beszerzés nélkül maradni (szeretném azt is hasonlóan megélni majd, mint most a Könyvhetet). Ezeket vettem egyébként:

 

Ezek közül be volt tervezve az Alvilági szövedék és a Kígyók országa, ezeket dedikáltattam is (tökre meghatódtam, Rusvai Mónika emlékezett rám a legutóbbi dedikálásról, kicsit szégyellem is magam, hogy végül nem olvastam el a könyvét, csak most vettem elő nyár elején újra); Az emlékezet gyermekei - az új Tchaikovsky-köteteket mindig elsőnek szerzem be, mielőtt bármi másra pénzt költenék, pedig a tavaly meg a tavalyelőtt megjelent könyvei nem is tetszettek annyira; és a Nagyvárosi népmesék, amit végül azért nem rendeltem elő, hogy itt vegyem meg (de pl. ez pénzügyileg tökre nem érte meg, viszont körbenézhettem a gyerekkönyvek közt, és ki is néztem még néhány mesekönyvet az olvasmánylistámra). A Legendás lattékat és a Pszichopolitikát azzal a felkiáltással vettem, hogy ezeket Fiúnak viszem, úgyhogy nem számítanak bele a költségvetésbe - de persze én is el fogom olvasni őket, csak néha próbálkozom, hátha rá tudom venni valahogy Fiút is az olvasásra (egyébként mindkettő iránt érdeklődik, úgyhogy nem lőttem nagyon mellé). Az Iron Widow-t Molytárstól kaptam a szülinapi ajándékom részeként, és egész érdekesnek hangzik. A két vastag könyv pedig két impulzusvásárlás volt: a Pléh Csaba-kötetet a munka miatt vettem meg, a kutatás, amiben most dolgozom, többek közt azzal a kérdéssel is foglalkozik, hogy hogyan lehet megváltoztatni az emberi magatartásformákat és a mindennapi döntéshozatali mechanizmusokat, és ehhez hasznosnak tűnik ez a könyv; a Fantasztikus nőkbe pedig egyszerűen csak beleszerettem, mert nem olyan nevekkel van teli, akiket nagyon tisztelek, de már a csapból is ők folynak, hanem olyan nőket mutat be, akik valamiért nem lettek egyáltalán híresek, pedig nagy dolgokban vettek részt. Év végéig szeretném mindet elolvasni, aztán majd meglátjuk mi lesz ebből (kettő már megvan, úgyhogy egyelőre nem állok rosszul).