novemberi nagytakarítás és egyéb finomságok

Vagy mondjuk inkább azt, hogy nagyobb takarítás, mert jobb helyeken ez valószínűleg egy sima hétvégi takarításnak megy csak el. Mindenesetre akkora dzsuva volt már a házban, hogy az még az én ingerküszöbömet is megütötte, szóval ma az átlagosnál alaposabban porszívóztam, söpörtem és mostam fel a ház általunk használt részében. Meg persze mostam, mert az mindig vasárnapi program. Rendbe raktam a konyhát is, mert - főleg nekem köszönhetően - már egy tányérnyi hely sem volt szabadon (a héten valahogy sokat sütöttem, tegnap meg kimchit raktam el, és mivel általában csak a 80%-át pakolom el magam után a kupinak, ezek eléggé összeadódtak - tudom, rossz szokás, de már ez is tökre előrelépés a pár évvel ezelőtti állapotokhoz képest). Ebédre az egyik kedvenc kajámat csináltam: sült batáta, kelbimbó és lilahagyma, morzsolt kecske-fetasajttal. Nagyon szeretem ezt az időszakot evés szempontjából, ezek a sült/pirított zöldségek a kedvenceim!

Délelőtt lenyomtam egy egyórás HIIT workoutot, ami király volt, nagyon jól esett. A legutóbbitól mondjuk iszonyúan beállt a hátam meg a vállam, remélem ettől most nem fog. Tegnap egy 75 perces, viszonylag izmos jógát nyomtam, ami viszont szuperül kinyújtotta a hátizmaimat, szóval most már csak kicsit fájok a vállamon. Tegnap sétáltunk egy két és fél órát a kutyával, egyrészt tök jó volt, mert szedtem egy kis júdásfülgombát a Fiúnak, másrészt viszont nem volt túl jó, mert a kutya egyáltalán nem figyelt rám (biztos érezte, hogy én is szét vagyok esve, mert máskor tök jól szokott viselkedni), meg ilyenkor ősszel folyamatosan attól rettegek, hogy mikor lövik le valamelyikünket véletlenségből. Jó, annyira nem rettegek, hogy ki se menjek sétálni, de nem is tudok olyan felszabadult lenni, mint amikor nyáron barangolok a határban.

A héten sütött almás-diós kosárkából most kivételesen nem a dióból maradt, hanem a tésztából, úgyhogy ma sütöttem sima almakrémes-diós kosárkát a maradékból. Csodajól néz ki, csak sajnos nem jön ki rendesen a formából, kanalazni kell. Vigyázni kell, mert ha így folytatjuk, karácsonyra kifogyunk a dióból, és vehetek a piacon méregdrágán bejglibevalót. :D A képen még a diós változat, ami azóta elfogyott (sajnos a kajafotós skilljeim valahol a nulla környékén vannak, élőben sokkal jobban néz ki minden).

Most raktam be egy adag kiflit a sütőbe. Jó lenne néha új dolgokkal is kísérletezni (pl. már nem is tudom hányadik hete határozom el szombatonként, hogy megint csinálok leveles tésztát), de "sajnos" ez a vajaskifli annyira tökéletes, hogy amikor el kell döntenem, hogy most mit sütök, általában inkább biztosra megyek, és maradok ennél.

Péntek este volt megint egyesületi megbeszélés, ami kettővel is kevésbé viselt meg, mint amire számítottam. Azt nem mondom, hogy extra motivált lettem tőle, de elszántam magam, hogy hétfőtől szépen leülök, és elkezdem bepótolni a lemaradásaimat (sajnos van belőlük bőven, de a többsége nem nagyon időigényes). Arra is rájöttem, hogy azért (is) érzem ilyen nyomin magam, mert szeretnék végre valamit, ami az enyém, ahol nem nekem kell más emberek idejéért (és motivációjáért) felelősséget vállalnom, és ahol nem kell másokra várnom. Egy darabig reménykedtem benne, hogy a műhelyben én is nagyobb helyet kaphatok, de ezt már kezdem feladni, that's just not meant to be. Úgyhogy most a gombák felé kacsingatok, meglátjuk mi lesz belőle.

Ja, és végre eszembe jutott lefotózni a tányérokat is. Bocsi, Róka, hogy ennyi ideig tartott! (Közben már lehet hozzád is megérkeztek. :D)

Olyan szürreális, hogy gyerekkoromban ilyenkor már a havat vártuk, most meg annak is örülök, ha az eső esik. Vajon idén legalább hőmérsékletben tél lesz karácsonykor?