elgondolkodom rajta, hogy vajon kitört-e már a harmadik világháború, és ha igen, vajon mikor jut el hozzánk is.
Nem mondom, hogy felszabadító érzés, hogy az össze kamasz- és fiatal felnőtt-kori szorongásom beigazolódni látszik... de valahol mégis az, mert lám, nem voltam teljesen bolond, hogy ilyenektől féltem.
A másik meg az, hogy már egész jól megtanultam együtt élni ezzel a szorongással/félelemmel, és általában nem bénít meg, tudok funkcionálni a mindennapokban. Persze a felszín alatt megbújó folyamatos aggodalom sem egészséges, de legalább nem pánikban és/vagy tagadásban töltöm a napjaimat.
(Azt azért még hozzáteszem, hogy pénteken kiviharzottam egy családi ebédről a nagyapám negyedik ártatlan poénja után, ami ráadásul nem is nekem szólt, és tényleg nem kellett volna annyira felkapnom rajta a vizet, de elborult az agyam... szóval azért nem tökéletes a rendszer.)
Na mindegy, azt akartam igazából írni, hogy a szorongással kontrasztban ma felszedtem a fokhagymát, és rendkívül elégedetten fogyasztottam el a szokásos ribizlis-mandulás-csokit-datolyás zabkásámat reggelire.
Dolgok, amik a kontrollérzet luxusát biztosítják a mindennapokban.
Kemények küzdök, hogy legyenek egy hétnél hosszabb időre szóló vízióim is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése