mennyi az a túl sok?

Erről akarok egy másik (hosszabb) bejegyzést is írni, mert nem először nézek szembe ezzel a problémával, de most csak rövid(ebb)en, mert kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is: ti mire gondoltok, amikor azt mondjátok, hogy nem akarjátok túl sokat nyomkodni a telefonotokat? Mennyi a túl sok? 

vasárnapi hálanapló

Mert azért nem csak stresszevésből, stresszvásárlásból és stresszírásból áll az élet:
- új motivációt kaptam a fitoterápia vizsgához (amire lassan nem ártana elkezdeni készülni);
- voltam ex-Lakótársnál teázni péntek este és nagyon jó volt;
- tegnap elmentünk Fiúval meg a kutyával a helyi szavanna-túrára (Fiú nevezi így), és bár jól elfáradtunk (1 órával hosszabb volt a séta, mint terveztük), nagyon tetszett;
- elkezdtem a hónapban chi kung gyakorlatokat csinálni (ezt már régóta terveztem);
- elpalántáztam egy csomó zöldséget (remélem ki is kelnek majd);
- sütöttem aszalt szilvás kekszet;
- kikeltek az első lóbabok;
- elkezdtem megvarrni a függönyöket mondjuk a hosszan egyenes varrással még vannak problémáim, de majd biztos belejövök;
- elértünk a 30 napos plank challenge feléig, és még bírjuk;
- sikerült rávennem Fiút, hogy a napi plankolás után Julia Reppellel vezessünk le;
- végre nálunk is virágzik a hóvirág :D;
- olvasom ezt a mesegyűjteményt, és annyira léleksimogató, annnnyira jóóó (csak sajnos mindjárt vége).

stresszírás

Egyszerűen képtelen vagyok ezzel a policy brieffel haladni, pedig elég sos lenne (valószínűleg ez a probléma, már persze azon kívül, hogy tétje is van a dolognak), úgyhogy gyorsan írok egy bejegyzést arról, hogy mostanában nehezemre esik kreatívkodni a konyhában, mert annyi felé kell figyelnem, hogy erre a kis napi meditációmra már nem jut sem energia, sem idő. Ami elég szomorú. Úgy döntöttem, hogy három dolgot teszek, ennek a visszafordítása érdekében:
- kevésbé leszek szigorú az alapanyagokat illetően (értsd: veszek zöldséget a boltban is, nem csak a piacra meg a kertre támaszkodom),
- üres perceimben lapozgatom egy kicsit a kedvenc szakácskönyveimet, hátha visszajön az ihlet, és
- magammal is kevésbé leszek szigorú a szénhidrátbevitellel kapcsolatban, majd ha megjön a tavasz/nyár, akkor lemozgom.

Már elindultam az úton a fűszeres keksszel, de tegnap elővettem a Jeruzsálemet, és készítettem belőle egy meleg salátát (sült cékla + főtt póréhagyma diós-fűszeres öntettel), a Lidlben vettem körtét (volt magyar! azért teljesen nem tudom feladni az elveimet, na), és így némileg motivált voltam visszatérni a reggeli zabkásához, amit amúgy nem nagyon szeretek, de még nem találtam jobbat helyette. A továbbiakban még nem tudom mi lesz, mostanában sok kínai/japán ihletésű, zöldséges-szójaszószos-rizstésztás egytálételt készítettem, de szeretnék visszatérni inkább a közel-keleti/kaukázusi vonalra, csak oda meg nincs ihletem.

Ma körtés batátalevest fogok főzni, másodiknak pedig za'ataros pirított kelbimbót árpagyönggyel, délután pedig szeretnék zsályás kekszet sütni. Kis lépések, kis lépések.

 

 

(Mire befejeztem ezt a bejegyzést, addigra elküldtem a policy brief harmadik verzióját átnézésre, és megjöttek az impulzuvásárlásból származó könyveim. Csak egy kicsit téptem a hajam, de összességében nem bántam meg még. Viszont rájöttem, hogy arányaiban nagyon sok szakkönyvet veszek és kevesebb szép-/szórakoztatóirodalmat, miközben elég nagy igényem lenne az utóbbira is. Na majd ha megjött a maradék két Billy.)

stresszevés, stresszvásárlás

Tegnap sütöttem egy tepsi zabos-sajtos-csípős kekszet, és amikor kivettem a sütőből, nem voltam annyira oda érte, de aztán valahogy mégis addiktív hatása van a dolognak, mert szinte teljesen elfogyott mára, és Fiú szerintem maximum egy darabot evett belőle.
(Btw, ez a második recept, amit elkészítettem a HVG kekszes könyvéből, az első - diós répakeksz mascarpone krémmel - egyértelműen elképesztően zseniálisan csodálatosan finom volt, most meg ez - hát nem hiába ácsingóztam vagy két évig erre a könyvre.)

Tegnap este meg belebotlottam a Scolar Tavaszi könyvturi című akciójába, kivételesen teljesen véletlenül, az szúrt szemet, hogy A szellemidéző és a tiszteletes című könyvet 1500 forintért vesztegetik. Na most, nekem megvan ez a könyv, de elveszett a védőborítója, és nem tudtam újat szerezni helyette, és általában nem akadok fenn ilyeneken, de ennek nagyon szép a borítója, és hiányzik a polcról. Gondoltam, ennyiért megéri, talán védőborító nélkül el is tudom adni ugyanezen az áron a felesleges példányt. Aztán akkor már megnéztem a kínálatot - hopp, egy mesekönyv, hopp, shiatsu, hopp taichi, hopp, hopp, hopp... aztán az lett a vége, hogy 9000 forintért rendeltem 6 könyvet, hát a hülyének is megéri. Legalábbis remélem, lehet amikor megjönnek, már a hajamat fogom tépni, hogy mi a fenéért impulzusvásárolok könyveket. 

(To be fair, évek óta nem csináltam ilyet, de akkor is.)

Nem merem összeírni, mennyit költöttem idén magokra és könyvekre.

dolgok, amikről nem gondoltam, hogy valaha meg kell csinálnom, és REMEKÜL meglennék nélkülük

szakpolitikai ajánlások megfogalmazása a vonatkozó minisztérium felé

De most komolyan, milyen világban élünk, hogy NEKEM kell ezzel foglalkoznom? Miért? Miért?! Én csak élni szeretném az életemet, de egy hete ezen stresszelek, és még egy sort sem írtam (vagyis de, írtam egy egész oldalt, de aztán kitöröltem az egészet, mert használhatatlan volt), és persze nincs idő, az egész február erről szól, hogy nincs idő.

Ahh, legyek már túl ezen.

van, ami nem változik

Hiába tudom, hogy másnap nehezen fogok tudni felkelni...
Hiába tudom, hogy nagyon könnyen elcsúszik a bioritmusom, és nehéz lesz visszaállni...
Hiába tudom, hogy szükségem van az éjszakai alvásra...
Hiába tudom, hogy este már nem egészséges a képernyőt nézegetni...
Hiába tudom, hogy az agyamnak se tesz jót, ha lefekvés előtt dolgoztatom...

Az a helyzet, hogy továbbra is éjszaka tudok a legkoncentráltabban, leggyorsabban, leghatékonyabban dolgozni (írni), amikor odakint sötét van, csend van, és semmi nem tereli el a figyelmemet. A fent felsorolt okok (meg egy sor más miatt) igyekszem nem eszerint élni, és az elmúlt kb. 10 évben megtanultam a nappalokból is kihozni a maximumot, de vannak időszakok, amikor egyszerűen nincs más megoldás, mint az éjszakai munka.
Ez most egy ilyen. 

Elvileg maximum szerdáig, ennyi idő alatt talán nem borulok fel annyira.

update

A mai nap végeérhetetlen nyugtalanságot és nem-találom-a-helyem érzést hozott; tipikusan olyan nap, amikor rengeteg dologgal kéne haladnom, de egyikkel sincs kedvem foglalkozni (így nagyjából hiába gyártok napirendeket, mert nem tudok rákoncentrálni semmire), plusz össze kéne pakolnom a következő 3 napra (amiben lesz irodai jelenésem, kiállításmegnyitó, egy délutános rohangálás a városban, temetés, szakmai esemény), de le van fagyva az agyam, úgyhogy egész nap csak kínlódok. sütöttem english muffint, de még azt is odaégettem

Azért apró, kínszenvedős lépéseket sikerült tennem, de jaj, nem szeretem az ilyen napokat.

hUlLáMvAsÚt

 Az elmúlt négy nap olyan durva hullámvasút volt, hogy csak kapkodom a levegőt:
- szombatra annyira kimerültem (azt hiszem főleg érzelmileg), hogy majdnem az egész napot átaludtam;
- (talán részben ennek köszönhetően) vasárnap akkora flow-ban voltam, hogy mindent is megcsináltam (konkrétan takarítottam, beraktam két mosást, teregettem, mosogattam, felástam egy ágyást, locsoltam, horgoltam, olvastam, jógáztam, elindítottam egy gyümölcsvizet, csináltam kimcsit, ismerkedtem a varrógéppel);
- a flow hétfőre is kitartott, ami jó volt, mert nagyon meg kellett tolni a munkát, de annyira, hogy estére már szó szerint hányingerem volt a fáradtságtól;
- ma a kerti munkát kellett megtolni, úgyhogy most eléggé fáj a derekam meg a vállam, és még itt ülök este 8-kor, és jogszabályokról kell értekeznem.

Kíváncsian várom a holnapot ezek után, ráadásul elvileg havazni is fog. A csütörtök-péntek-szombat brutális lesz, vasárnap meglátogatjuk IronLadyéket, aztán muszáj lesz leeresztenem egy kicsit, mert nem bírom ezt a tempót sokáig. És lesz másfél hetem, amikor nem kell sehova mennem! végre megvarrhatom a függönyöket

what grounds me

(az eredeti kép 2017-es, de átalakítottam aktuálissá)

A kertészkedés sok szempontból terápia, de nekem talán ez a legfontosabb: hogy valami kézzel fogható dolgot csinálhatok magamért meg a környezetemért. Úgy érzem, hogy a saját lehetőségeimhez és képességeimhez mérten elég sokat teszek a rendszerszintű problémák ellen, a munkahelyemen és a magánéletemben is - de hát ez nyilvánvalóan édeskevés ahhoz, hogy ténylegesen változzon valami. Nincs ráhatásom nagyon sok mindenre, és már arra is rájöttem, hogy nekem nincs annyi energiám, hogy hosszan és nagyon aktívan küzdjek valamiért.

Viszont amikor a kertben dolgozom, amikor magokat vetek, akkor szó szerint bizalmat szavazok a jövőnek. Hogy azok a magok ki fognak kelni, szárba szökkennek, virágokat (és zöldségeket) nevelnek, majd újból maggá lesznek. Nem tudom szavakkal jól leírni ezt az érzést, de egyszerre ad megnyugvást, reményt és motivációt.

Meg persze van még egy csomó minden más is a kertészkedés körül: fizikai munka, a kezemmel való munka, amire állítólag szükség van a megfelelő agyműködéshez, lelki feltöltődés, kreatív idő, énidő, részleges élelem-önellátás, kapcsolódás más élőlényekkel, örökké tartó tanulás, kísérletezés, és még sorolhatnám...

nem én lennék,

ha nem vettem volna csütörtökön magokat is, amikor beugrottunk marhatrágyáért (meg tőzegért, ami nem volt) a gazdaboltba*.
Mondjuk azt sikerült megállnom, hogy vetőkrumplit is vegyek már most.

De ha már erről van szó, akkor azt is elmondom, hogy megrendeltem kétféle (lila) padlizsánt (Violetta di Firenze és Langada) a fehér mellé, amiből nagy tartalékokkal rendelkezem remélem még kikel az is, aztán megtaláltam a 3 évvel ezelőtt Croatian Seedses rendelésem maradékát, úgyhogy most megint itt fogok állni hat- vagy hétféle padlizsánnal.
Ugyanígy megrendeltem a zöld kosszarvú paprikát is, mert emlékeztem ugyan, hogy maradt tavalyról is mag (arra mondjuk nem, hogy tavalyelőttről is), de mi van, ha nem kel ki?! Annyi eszem volt, hogy Kurtowszkából nem rendeltem új adagot, de helyette bedobtam egy California Wondert, nehogy már egyszerű legyen az életem. Nyilván idén se fogok magot fogni ezekről. Bahh.

Viszont szeretném majd szelektálni a magokat is, van egy csomó minden, ami már rég lejárt, és szerintem nem is fog kikelni, azokat jó lenne kiszórni, mert kezd átláthatatlan lenni a rendszer.

A fóliában már hajtanak a kis borsók, tegnap vetettem spenótot, és van egy ágyás lóbab is a földben. Az őszi kapkodásból lett egy db gyönyörű pak choi meg néhány kevésbé szép kínai kel. Most "átrendezem" a fóliát, a 3 helyet 4 ágyás lesz, úgyhogy azért ott is van még munka... Kint el van duggatva egy ágyásnyi fokhagyma, a tavalyiak közül meg tudok még legelni mini mizunát (meg egyéb mini ázsiai káposztákat) és cikóriát (azok elég szépek lettek), + van egy fél ágyás retek, ami nem tudom, hogy meg fog-e még nőni. Szóval not great, not terrible - állhatnék ennél sokkal jobban, de azért rosszabbul is. A hagymákat, borsót, retket, salátát, spenótot lassan kéne már kintre is vetni, úgyhogy azért most már bele kell húznom az ágyásokkal.

Annyira, de annyira elképesztően szeretném, ha egész évben tudnánk saját zöldséget-gyümölcsöt enni, és nem lennénk mindenben a boltokra utalva!

 

*mentségemre legyen mondva, kolbásztököt meg Zsuzsi borsót akartam szerezni amúgy is, de nem volt egyik helyen se, ahonnan rendeltem - mondjuk kolbásztököt jobb lett volna kérni valakitől, de whatever, 315 forint volt

rend a mindennapokban

Nagyon igyekszem most módszeresen végigvinni a napjaimat, hagyni időt pihenni, és a nagyobb feladatokat konkrétan betervezni a naptáramba, mert nagyon sok minden van most, és így is azt érzem, hogy kicsit bukdácsolok. Nem szeretném, hogy maguk alá temessenek a teendők.

Például elég rossz volt rádöbbenni, hogy a berendezkedés első hullámát tulajdonképpen csak amiatt zártuk le, mert megvagyunk a legalapvetőbb dolgokkal (bútorok nagy része + valamiféle függöny), de amúgy még egy csomó mindent kell csinálni. Pl. függönyöket varrni. Amihez meg kéne tanulnom használni a varrógépet, gombostűt, szabókrétát és cérnát venni, meg ilyenek. Sok-sok lépés, amíg eljutok a tényleges függönyvarrásig (amit erre a hónapra jelöltem ki fő célnak). Aztán kellenek még tárolók, további bútorok (plusz 2 Billy az Ikeából, csináltatni a fürdőbe és az előszobába, stb.), szegőlécek, ablakpárkányok, térelválasztó függöny a hálóba, stb., stb... és mindezt úgy, hogy én amúgy marhára nem szeretek ezzel foglalkozni.

A kerttel is el kell kezdeni foglalkozni rendesen, rendet is kell rakni, meg elkezdeni az idei ágyásokat. Át kell kicsit strukturálni mindent, amit eddig csináltam, kicsit odébb kerülnek az ágyások, ami nagy munka lesz. De meg fogja érni, csak nem tudom, hogy milyen ütemben fogok tudni haladni vele. az öntözőrendszer kiépítését márciusra irányoztam be, remélem eljutok addig, hogy egyáltalán érdemes legyen belefogni. Tegnap mindenesetre megrendeltem egy adag magot, remélem, hogy most nyár végéig kihúzom, és nem kell többet venni, de majd meglátjuk, mit felejtettem el.

Emellett most indokolatlanul sok munka van, mármint nem is a konkrét munkamennyiség (még mindig kevés órában dolgozom), hanem az, hogy egy projekten belül is mennyifelé kell figyelni. Ráadásul meg kell szerveznem egy tanulmányutat, ami miatt eléggé szorongok (de azért egész jól állok vele). 

Van nálam továbbá 3 recenziós könyv, szeretnék idén több kertészős szakirodalmat olvasni (de mikor?), és szeretnék többet horgolni is (saját örömömre is, meg ágytakarót is jó lenne csinálni). Plusz most nagyon igyekszem figyelni az egészséges életmód különböző elemeire (jóga, sport, nyújtás, evés, alvás, stb.), ami szintén elég nagy idő- és energiaráfordítás, mert egyszerűbb lenne nem jógázni, csak aztán 2 nap után úgy fájna a hátam, hogy aludni se tudnék.

Ja, és akkor arról még nem is beszéltem, hogy el kéne kezdeni tanulni a fitoterápia vizsgára is.

Na, és hát ennyi minden már nem nagyon fér el a fejemben.

szerintem

most először jöttem haza úgy, hogy a konyha nem patika tisztaságú állapotban van. Ez csuda felszabadító érzés, mert általában már másnap (amikor nekiállok főzőcskézni) rosszul érzem magam amiatt, hogy én képtelen vagyok olyan tisztán és rendezetten tartani a dolgokat, mint Fiú. Mióta a saját házban rakunk, és én találtam ki (majdnem) mindennek a helyét, azóta amúgy sokkal jobban megy, de na, azért még mindig nem nyernék konyhatisztasági versenyt.

megrekedtem

Itt ülök egy varsói kávézóban, folynak a könnyeim, és nem akarok sem itt lenni, sem hazamenni.