Fiúhoz
a kutyához
a normálisan működő mosógéphez, amitől nem érzem azt, hogy terápiás ülésre kell mennem, ha végre kivehetem belőle a ruháimat éppen aktuális trauma
a kertemhez
a konyhámhoz, amiben van hely, nincs mosogatógép!!!! és megvan az összes kedvenc fűszerem és alapanyagom
a könyveimhez
az őszi ruháimhoz
a jógamatracomhoz
a csendbe
A hét elején elkezdtem írni egy bejegyzést arról, hogy remélem, hogy a nehezén már túl vagyunk az évnek, és most már véget érnek a lelki megpróbáltatások...
... aztán tegnap este Fiú felhívott, hogy épp hazafelé tart az állatkórházból, mert egy németjuhász majdnem széttépte a kutyánkat*, úgyhogy ennyit a megnyugvásról. Ha nagyon izé akarok lenni, akkor a pozitív hozadéka a dolognak, hogy talán Fiú végre, végre elhiszi nekem, hogy valamennyire igenis félteni kell a kutyát az idegen kutyáktól.
*a körülményekhez képest jól van, össze kellett varrni, de nem lett komoly baja (= csak izmok sérültek és nincs belső vérzés), de nyilván egész éjszaka stresszeltem
Egyszerűen semmihez nincs kedvem most. Vagyis de: mozogni szeretnék, nyújtani, izmozni, táncolni (futni, de ahhoz most túlságosan fúj a szél, és még nem gyógyultam meg teljesen). Esetleg főzni. Esetleg-esetleg gyomlálni egy kicsit, diót törni, levendulát ültetni... De nincs kedvem még egy négyórás online workshopon részt venni (a tegnapi is elég sokat kivett belőlem), leírásokat és táblázatokat gyártani, az egyesület strukturális működését prezentálni péntek este, takarítani, e-maileket küldözgetni, a munkán szorongani, könyvszekrényt rendelni. Annyira sűrű lett ez az október, hogy legszívesebben befordulnék téli álmot aludni.
Az elmúlt egy hónap eléggé hardcore volt, több szempontból is. Először ugye leléptem 10 napra teljesen (szeptember 10-es és 20-a között) egy Erasmus+-os képzésre Szlovéniába, ami
- egy váratlanul hatalmas önismereti trip volt, rengeteg érzelmi hullámvasutazással és befelé fordulással;
- váratlanul nehéz volt amiatt is, hogy a második nap megérkezett a monszun, és aztán hét(!!) napig megállás nélkül esett, arról nem is beszélve, hogy két nap alatt 30 fokot zuhant a hőmérséklet, úgyhogy indokolatlanul sok időt kellett a házban tölteni.
Aztán visszajöttem, és beköltöztem Kertészhez (hosszú történet), szeptember 20. és a következő két hét eszeveszett versenyfutás volt az idővel, ugyanis három dolog összejött:
1. Meg kellett írni egy pályázatot október 1-i határidővel (a szövegezés 90%-át én csináltam, a költségvetést szerencsére a partnerszervezet képviselője) (a határidőt végül eltolták október 8-ra, de mire ez kiderült, már három idegösszeroppanáson túl voltam, és 95%-ban kész volt a pályázat - azért persze jól jött a plusz egy hét, kipofoztuk egy kicsit az egészet).
2. Fel kellett készülni a természetgyógyász vizsgára.
3. A múlt héten egy három napos projekt találkozót láttunk vendégül Budapesten, amin ott kellett lennem ugye reggel kb. 8.30-tól este 10-ig (vacsorával meg mindennel), és bár a szervezésben én csak apróságokban működtem közre, valamennyire nekem is kellett készülni azért.
Az első két ponttal, főleg a pályázatírással iszonyatosan elcsúsztam, ami amúgy kizárólag az én hibám, mert nyáron akartam megírni a nagy részét, de nem írtam meg. Aztán a szlovén utazás előtt akartam megírni, de megint nem csináltam meg, mert konyhát kellett csiszolni meg festeni. Aztán gondoltam majd Szlovéniában foglalkozom vele, de az meg annyira intenzív volt, hogy ott se tudtam. A tanulással is tökre elmaradtam az eredeti tervhez képest, de szerintem a vizsga végül egész jól sikerült. Azért egy kicsit izgulok.
Múlt héten hétfőn levizsgáztam, aztán este kezdődött a projekt találkozó. Kb. 45 ember jött el Európa minden részéről, de nagyon sokan távolabbi gyökerekkel rendelkező ilyen-olyan generációs bevándorlók, úgyhogy igaz multikulti csapat volt. Egy kicsit izgultam, mert én most találkoztam először élőben velük, de egy csomóan odajöttek hozzám, hogy milyen jó végre Zoomon kívül is látni egymást, nagyon cukik voltak. Meg összességében is amúgy pozitív csalódás volt nekem az egész, nagyon jófej, érdeklődő csapat volt, jókat beszélgettünk (már amennyi időnk volt a blokkok között). A program is szuper volt, a kollégáim fantasztikusan megszerveztek mindent, a szakmai munkától kezdve a kávészüneteken át a közös étkezésekig, szinte teljesen zökkenőmentesen ment minden. Szóval, összességében szuper élmény volt, de nagyon elfáradtam, és a végére le is betegedtem.
Aztán hazamentem két napra, megünnepeltük Fiúval a nyolcadik évfordulónkat, aludtam egy csomót, pakoltam egy csomót, meg kertészkedtem egy kicsit.
Szombaton délelőtt átvonszoltam magam Székesfehérvárra, ott találkoztam az unokaöcsémmel, és elmentünk gombászni. Szedtünk egy csomó rizikét meg fenyőtinórut (meg egy kevés fenyőpereszkét), amit aztán el is készítettünk vacsorára. Nagyon örültem neki (a rizike az egyik kedvenc gombám, és sajnos felénk nem sok van), de estére megint elég vacakul lettem sajnos. Tegnap családi bográcsozás volt, amin a családtagjaim fele köhögött/fújta az orrát, de azért jó volt így is (meg kint voltunk, úgyhogy valószínűleg nem fertőztük körbe egymást). Kaptam a nagynénémtől egy kis homoktövisvelőt, ami nekem a köhögős-torokfájós betegségekre csodaszerként működik, plusz reggeli után visszafeküdtem, és még majdnem 3 órát aludtam, úgyhogy délutánra már egészen összeszedtem magam. El akartam menni a Margóra meghallgatni Narine Abgarjant, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább nem megyek emberek közé. De úgy hallottam, elég nagy sikere volt a programnak, remélem máskor is eljön Magyarországra.
Most haladni kéne a felgyülemlett feladatokkal (ráadásul ezen a héten is kétszer prezentálnom kell dolgokat - egyik se túl nagy horderejű, de valamit azért készülni kell rájuk), de adtam még magamnak egy fél napot punnyadni, hátha így délután fókusztáltabban tudok dolgozni, és nem fog szétfolyni az egész napom.
Szükségem lenne egy kis énidőre. A jógát meg a pranajamát még úgy-ahogy tudtam tartani az elmúlt hetekben, de edzeni nem nagyon maradt energiám, és már nagyon hiányzik az intenzív mozgás. Ahhoz is kéne egy kis idő, hogy feldolgozzam az elmúlt hónap történéseit. De azt hiszem, hogy ezzel még várnom kell novemberig...
A nyár meg a szeptember úgy elröppent, mint annak a rendje, én meg itt maradtam egy rakás halogatott feladattal a nyakamon, úgyhogy most nehéz napokat élek, ugyanis:
- megígértem, hogy nyáron megírok egy pályázatot, amivel szinte egyáltalán nem foglalkoztam, és hála az égnek elhalasztották egy héttel a beadási határidőt, úgyhogy át tudjuk nézni a költségvetést rendesen, és így már látok némi reális esélyt rá, hogy meg is nyerjük;
- egy hónapok óta halogatott recenziós könyv ajánlójával tegnap hívtak, hogy mivanmár - nyáron két könyvről kellett volna írnom, egyiket se sikerült időben megcsinálni, és mindkettő miatt reklamáltak is, ami miatt tökre bűntudatom van;
- jövő héten vizsgázom természetgyógyászatból, és bár tanultam rá, azért a jelenlegi tudásom alapján kétséges, hogy átmennék-e a vizsgán, szóval ezt a hetet erre kéne szánni, de
- mivel 10 napra teljesen kiestem a munkából a szlovén képzés miatt, egy csomó aktuális feladattal is elmaradtam, amiket most tovább halogatok a fentebbi tűzoltások miatt - már amit lehet, de egyrészt jövő héten lesz egy háromnapos projekttalálkozó (Budapesten, úgyhogy legalább külföldre nem kell menni), és arra is készülni kell, másrészt meg a fejünkre nőnek a határidők;
- tök jó lenne a kertben is dolgozni, de nem.jutok.ki.
Emellett tegnap visszamentem a boltba reklamálni, és tök kínos volt, mert kiderült, hogy én voltam a hülye (oké, nem hülye voltam, hanem félreértettem valamit), viszont a tulaj már leb.szta közben az eladót, utálom az ilyen köröket, tök rosszul éreztem magam tőle azért a kihívás még áll, mert ez is megelőzhető lett volna, ha ott helyben kérdezek és nem utólag reklamálok. Tegnap volt Masszőr utolsó napja Budapesten, és pont úgy jött ki, hogy akartam menni hozzá, úgyhogy egy másfél órát nála töltöttem, és csodajó volt. Aztán felugrottam ex-Lakótárshoz, csak épp a felugrás fél óra helyett 3 óra hosszúra sikeredett, mindent is kibeszéltünk. Nagyon jól esett, de már majdnem 11 volt mire visszaértem Kertészhez, úgyhogy továbbra sem vagyok túl kipihent, ráadásul a Szlovéniában felhalmozódott kb. 12 órányi alváshiányomat görgetem azóta is tovább, és nagyon szeretném már kialudni magam rendesen (tudom, sokaknál alap a kialvatlanság meg a túlterheltség, de én az elmúlt években hozzászoktam a kiegyensúlyozottsághoz, és azt akarom vissza :D).
Ez a mém megvan? Életem, röviden összefoglalva. Már napok óta kerülgetett a felismerés, de ma reggel sikerült megfogalmaznom, hogy annyi m...
