A hét elején elkezdtem írni egy bejegyzést arról, hogy remélem, hogy a nehezén már túl vagyunk az évnek, és most már véget érnek a lelki megpróbáltatások...

... aztán tegnap este Fiú felhívott, hogy épp hazafelé tart az állatkórházból, mert egy németjuhász majdnem széttépte a kutyánkat*, úgyhogy ennyit a megnyugvásról. Ha nagyon izé akarok lenni, akkor a pozitív hozadéka a dolognak, hogy talán Fiú végre, végre elhiszi nekem, hogy valamennyire igenis félteni kell a kutyát az idegen kutyáktól.

*a körülményekhez képest jól van, össze kellett varrni, de nem lett komoly baja (= csak izmok sérültek és nincs belső vérzés), de nyilván egész éjszaka stresszeltem