Úgy veszem észre, hogy sokan vannak (nem feltétlenül a blogos szférában, hanem úgy általában), akik utálnak főzni.
Van köztetek, aki nem szeret / kifejezetten utál főzni? Ha igen: miért?
(Komolyan kérdezem. Én kamaszként meg fiatal egyetemistaként utáltam főzni, mostanra nagyon megszerettem, de foglalkoztat ez a kérdés, érdekel, hogy ki miért nem szereti.)
Na erre én hiteles forrás vagyok, jelentkezem is önként, köszönöm a lehetőséget, megpróbálok röviden, bár nem erősségem. Sziasztok, Dolly vagyok és utálok főzni. :) Mondom, miért.
VálaszTörlés1. Kellemetlen kötelesség-érzés (végigdolgozott munkahét után borzasztóan sajnálom rá az időt, nem ezzel akarok eltölteni drága órákat a hétvégémből, csupán azért csinálom, mert muszáj, mert ez a költséghatékonyabb és egészségesebb megoldás, de úgy érzem, állati nagy árat fizetek érte az időmmel),
2. kényszerített nemi szerep (a lányok mind tudnak főzni, nem igaz?, én persze nem tudtam soha, nem érdekelt, gyerekként nem álltam az anyukám-nagymamám mellett, amikor készült a vacsi vagy a süti, nem játszottam sütősfőzőset az oviban, nem tanultam meg és utáltam, amikor ezt kérdezgették tőlem mindenféle emberek, pl a barátom anyukája az első találkozásunkkor, és nem mertem megmondani, hogy én sem nem tudok, sem nem szeretek, aztán persze rákényszerített az élet, de még mindig nem "tudok" főzni, mindent receptből csinálok, nem tudom, hogy kell "tudni" főzni, gondolom akinek már évtizedes rutinja van, az fejből csinálja meg kísérletezik új dolgokkal, és ő az, aki "tud", én aztán nem),
3. negatív családi minták (anyukám a fél életét a konyhában töltötte, apukám egy pirítóst se tud rendesen megkenni magának, az apai nagyanyám meg nem evett egy asztalnál a családdal, hanem amíg mindenki más evett, ő főzött és tálalt, és külön kisasztalnál várta, hogy végezzenek a többiek, mielőtt ő is vett magának, és ezek miatt már gyerekkoromtól az agyamban a főzés = rabszolgaság),
és 4. U-NAL-MAS. Sokáig tart, monoton, nem köt le. Csak úgy bírom elviselni, ha közben hangoskönyvet hallgatok, különben az agyam úgy érzi magát, mint egy villamosszékbe kötözött kismajom.
Erről jut eszembe, jön a hétvége és már megint főznöm kell. GAHHH. Na, megyek is.
Köszi a részletes választ, Dolly! Felmerült néhány kiegészítő kérdés (de nem kell válaszolnod rájuk, ha nem akarsz):
Törlés- Jól értem, hogy mindkettőtökre te főzöl?
- Mit jelent az, hogy sokáig tart? (mármint időben)
- Enni szeretsz? (bocsi, ha fura ez a kérdés, de van olyan ismerősöm, aki időpazarlásbak tartja az evést)
Nyugodtan kérdezz, szívesen válaszolok ezekre.
Törlés-Igen, én főzök mindkettőnkre. A barátom egy évben kb 3x főz (mondjuk ünnepnapokon, vagy ha megkíván valami otthoni ízt), olyankor a szülei ódákat zengenek büszkeségükben. Nem bánom amúgy, h nem főz, más dolgokban bőven kiveszi a részét a házimunkából, de azért ilyenkor titokban mindig duzzogok picit, hogy a maradék ételeket egész évben én készítem, és nekem senki nem áradozik arról, hogy micsoda lány vagyok, de hagyjuk. (nemi szerep elméletem +1.)
- Nem tudom, 2-3 óra? attól függ mit és mennyit készítek. (Általában nagy mennyiséget szoktam, amit aztán szétporciózok és lefagyasztok a hétre, hogy legalább hétköznap ne kelljen ezen agyalni - ja igen, a döntéshozás részét is utálom, a "már megint mit főzzek" c. fejezetet, mert amúgy KIT ÉRDEKEL :D:D:D:D) Lassú vagyok, általában alaphangon kétszer annyi idő szokott lenni nálam egy főzés, mint amit a netes receptek mellé írnak, hogy mire kell számítani. De ez ilyen, már beletörődtem, én lassú ember vagyok - lassan olvasok, lassan kockázom a hagymát, lassan kanyarodom a biciklivel, etc, szóval evvan.
- Imádok enni. I-má-dok. És nem habzsolni szoktam, hanem kéjelegni, szóval szerintem jól csinálom az imádást. Bírok sokat enni, de soha nem zabálva, mindig élvezettel. És félreértés ne essék, a saját főztömet is imádom, általában jól sikerül (biztos mert centire követem a recepteket:) - szóval ezzel nincs gond. Inkább épp azon szoktam szomorkodni, hogy valami aminek a végeredménye egy ilyen jó dolog, miért jár olyan sok macerával.
Na de mesélj, nálad hogyan fordult ez át? Azt írod, régen utáltál főzni és most már szeretsz. Ez hogyan történt? Én olyan sokáig reménykedtem, hogy megszeretem majd, és persze néha vannak flow-pillanataim, de sajna ezek mennyiségben sehol sincsenek a nemakaromnincskedvemhozzáhagggggyáááá-pillanataimhoz. Olyan jó lenne pedig megválozni, mert ha már muszáj csinálni valamit, legalább élvezném!
Hogyhogy így csinálod Dolly, hogy csak hétvégén főzöl? Vagyis inkább az a kérdés, hogy egyszerre többféle ételt készítesz el a hétvégén, vagy egyetlen mega adagot, amit aztán egy hétig esztek? Ez a része nem világos, de either way, ezt én sem bírnám nagyon
TörlésEgyrészt a főzésben nekem az legalább a jó hogy éhes vagyok, érzem a jó illatokat, készül a fincsi kaja és aztán leülhetek és élvezhetem a munkám gyümölcsét. Én nem szeretném a munkám gyümölcsét egyből a fagyasztóba tenni... Másrészt meg sok kaja nem jól fagyasztható, nem az igazi és akkor megenni sem élvezetes.
Persze gondolom időhiány az oka hogy így csinálod. 2-3 óra az sok nagyon, akkor nekem is nyűg lenne. Heti átlagban én is töltök úgy 3 órát főzéssel, de 5-6 nap alatt és úgy kibírható.
Hű, tegnap olvastam Dolly első válaszát, gondoltam, beírom, hogy kb. pont ugyanígy vagyok mindennel, erre olvasom a második kommentjét... Hé, Dolly... te én vagyok? AZ 1-2-3-4 pont dettó. És én is lassú is vagyok, de imádok enni ("étkezni"), míg az emberem zabál. Viszont jól főz és szeret főzni, így nálunk leginkább ő ragad fakanalat.
TörlésAmit viszont szeretek: sütit sütni. No nem sokat, van vagy 5-6 bevált receptem, mind gyors és egyszerű. De azt néha "megkívánom", mármint nemcsak a sütit, hanem magát a folyamatot is.
Ez nagyon vicces, Medea, h ennyire azonosulsz, köszi a megosztást 😀 Egyrészt, őszinte részvétem, másrészt, így legalább nem érzem magam annyira egyedül! 🤗 Sütikkel úgy vagyok, h az sem érdekel, de ősszel-télen néha megkívánom a sülő finomságok illatát, és akkor odarakok valamit, mert azt a részét tényleg nagyon szeretem, amikor az egész lakást elkezdi belengeni valami szezonális illat.
TörlésAnszki: igen, miután elküldtem a második kommentet, gondoltam is rá, h tisztáznom kellett volna, h gyakran 2 ételt is elkészítek egyszerre ilyenkor, és ha tényleg minden hétvégén csinálom, folyamatosan van többféle kaja a fagyasztónkban, és akkor tudunk változatosan enni ún. házi kosztot. És amúgy nem túloztam azzal sem, h lassú vagyok, sajna. És (!) piszkosul feledékeny, hihetetlen, de tényleg, minden lépésnél újra ellenőrzöm, h mi a következő, mert nem bírom fejben tartani 🙈 (gondolom, mert nem érdekel??) Az időm harmadát szerintem az teszi ki, h a receptet olvasom újra és újra és újra... :’)
És igen, időhiány miatt csinálom így, mivel bejárós munkám van, oda is, vissza is 1-1.5 órát töltök utazással (ajtótól ajtóig), így már este, miután hazajöttem és kiraktam magunknak a vacsit (és megettük és elpakoltuk), nincs szikrányi erőm és/vagy vágyam sem, hogy még nekilássak neadjisten főzni is (pláne, h nem szeretem, ugye).
Persze mindez az én döntéseim eredménye, én nem akarok abba a városba költözni, ahol a munkám van, szóval nem sajnáltatom magam.
A pozitívum: így volt időm végighallgatni olyan könyveket, mint a Háború és béke meg a Varázshegy, amikre máshogy tuti nem szántam volna oda az időt. 😁
Dolly, hú, hát erről lehet írok majd egy külön bejegyzést, de megpróbálom röviden összefoglalni. :D Anyám és az anyai nagyanyám nem nagy szakácsok, viszont velünk anyu volt otthon gyerekkoromban (aztán elváltak a szüleim, és mind a hatan ott maradtunk vele, úgyhogy a munka meg az egyetem mellett nyilván sokadlagos volt a főzés). Aztán összejöttem az első barátommal, aki a nagyszüleivel lakott és a nagymamája menzát vitt egy vidéki kisvárosban. Ő (mármint a barátom) szeretett főzni, és néha együtt főztünk, és akkor elkezdtem nem utálni a főzést. Aztán jött pár év szerencsétlenkedés, amikor folyton költöztem (kollégiumok és albérletek közt), és egy csomó tanulási lépés volt. Igazából két nagy mérföldkövet látok így utólag: az egyik az volt, amikor elhatároztam, hogy szezonálisan fogok enni (és így nem azon kellett egyfolytában gondolkozni, hogy mit akarok enni, mit főzzek, hanem minden évszakban megvan egy kb. fix alapanyagkészlet, és ahhoz kell receptet keresni, ami nekem jobban bejön), a másik meg amikor megvettem az első Ottolenghi szakácskönyvemet, és megismerkedtem a közel-keleti konyhával, amit mintha egyenesen nekem találtak volna ki. Az is közrejátszik abban, hogy megszerettem a főzést, hogy azért ez egy elég kreatív műfaj, és ha nincs is időm leülni alkotni, akkor is ki tudom élni a kreativitásomat a konyhában. Plusz ez egy kicsit énidő is, amikor egyedül lehetek a gondolataimmal, és nem mások nyűgjén kell gondolkoznom. Egyébként ha új kaját csinálok, én is folyton nézem a receptet, de még sose jutott eszembe, hogy ez baj lenne.
TörlésÉn azzal a szent elhatározással indultam neki az életnek, hogy na főzni aztán biztosan nem tanulok meg :) Egy idő után viszont elkezdtek hiányozni a megszokott ízek, hosszabb távon se a 'menzakaja', se a konzerv nem az igazi. Rendszeresen főzök, bár olyan nagyon a mai napig nem szerettem meg, de hát éljen ugyebár a költséghatékonyság.
VálaszTörlésA 'megfelelő' kaja nekem egy órán belül elkészül, annál többet csak kivételes esetben szánok rá, nem éri meg több időt ráfordítani azért, hogy utána 5-10 perc alatt nyomtalanul eltüntessük.
Enni én is szeretek, meg több évtized rutin után néha már élvezetből is csinálok valami kaját, de nem esnék kétségbe, ha soha többet nem mehetnék a konyha környékére, esetleg valaki felajánlaná, hogy főz rám :)
Köszi a választ!
TörlésEgy óránál többet én is csak különleges alkalmakkor szoktam eltölteni kajakészítéssel. Amúgy nálam is elég nagy szerepet játszott a főzős utamban az, hogy elég finnyás vagyok, és a legtöbb kaja, amit máshol eszem vagy boltban veszek, nem ízlik, akkor meg minek fizessek érte sokat. :D
Én inkább azokat nem értem akik kifejezetten szeretnek főzni (már ha kell rendszeresen főzniük). Úgyhogy te is mesélj, hogy mit szerettél meg _nagyon_ a főzésben?
VálaszTörlésÉn nem mondom, hogy nem szeretek főzni, de egy elvégzendő feladatnak látom, mint a munkát vagy házimunkát, amit igyekszem gyorsan és hatékonyan letudni. Amit szeretek benne, hogy mindig hallgatok közben valami beszélgetős műsort, így elvagyok a kis világomban a fejhallgatómmal és közben valamit csinálok a kezemmel is.
Nálunk általában én főzök, bár átlag heti 1 alkalommal valahol kajálunk is és Jack is szokott főzni átlag heti egyszer, de ha én nem főznék akkor gyakrabban főzne ő. Nekem természetesen jön az hogy főzök és bevásárlok, nekem nem probléma és nem érzem kényszerített szerepnek, ráadásul szabadidőm is több van mint neki.
Én nagyon gyorsakat főzök, 30-40 perceseket. Mindig este főzök, akkor eszünk meleget, és a maradékot Jack ebédre megeszi, mert ő (és a svédek többsége) kétszer eszik meleget egy nap.
Én sajnálnék a nekem megszokottnál több időt vagy pénzt költeni hogy különlegesebb (vagy finomabb?) ételeket készíthessek, ezért sem hiszem hogy valaha a hobbim lesz a főzés. Nekem az nem éri meg és nem is érezném prémiumnak. Nekem a prémium az az étterem, amikor más főz és takarít el utánam és olyan ételeket tudok enni, amiket otthon sosem tudnék létrehozni.
Engem az evés és a főételek nem hoznak lázba, hiszen újra és újra és újra és újra enni kell és annyira azért nem változatos a dolog, inkább szükséglet. Viszont édesszájú vagyok, így a desszertek tudnak lázba hozni és azokat nem is "kötelező" minden nap enni, így annak megvan a különlegessége, főleg ha több napig nem ettem édességet és kigondolhatom, hogy mit kívánok épp vagy új dolgokat próbálhatok ki... És arányaiban nem is olyan drága mulatság, mint főételekért lelkesedni, mert egy flancos cukrászdában egy szelet sütemény teljesen megfizethető, szemben egy flancos étterem különleges menüjével.
Fentebb írtam egy hosszabbat arról, hogy hogyan szerettem meg főzést, de röviden azt hiszem úgy lehetne összefoglalni, hogy ez nekem egy kreatív tevékenység, ami közben nem kell másokkal (munkával, kutyával, a párommal, stb.) foglalkoznom, hanem egyedül lehetek kicsit a gondolataimmal.
TörlésEz tök érdekes, amit írsz, nekem az egyik ok, amiért elkezdtem főzni, az volt, hogy nem akarom újra és újra ugyanazt enni, hanem olyan kajákat szeretnék, amik finomak és egészségesek. Szeretek enni, de elég gyorsan meg tudok unni ízeket meg alapanyagokat, és úgy érzem, hogy ha már muszáj enni, akkor egyek jót! :) Másrészt én nem nagyon szeretek étterembe járni, feszélyezve érzem magam, ha kiszolgálnak, és azt az árkategóriát, ahol legalább olyan jó a kaja, mint amit otthon csinálok, azt évente legfeljebb 1-2 alkalommal vagyok hajlandó kifizetni.
(Amúgy a süteményekkel is így jártam, most az infláció annyira megdobta a jóféle cukrászdák árait, hogy inkább elkezdtem megtanulni cukrászkodni, és abba is kezdek beleszeretni.)
Egyszer úgy jártam, hogy már az elején biztos voltam benne, hogy elszúrtam az adott ételt, így csak puffogva dobáltam bele minden hozzávalót, úgy voltam vele, úgyis tuti kuka az egész. Életem legjobb tökfőzeléke lett - férjem szerint is. De ez a bohém lazaság teljesen távol áll tőlem, mert rend szerint
VálaszTörlésmereven követem a receptet, bár pont az ízesítés nincs sokszor normálisan elírva ("ízlés szerint só"), de arra kezdek ráérezni.
Férjem inkább azon van kiakadva, hogy hajlamos vagyok nem kóstolni főzés közben, maximum a legvégén. (És mostanában sorozatban így is jó lett a kaja.)
Medea, mi lehet, egymás elveszett ikrei vagyunk?? 😀 Én is merev receptkövető vagyok és én sem kóstolok közben, gyakran a barátom az első alany, aki a szájába veszi, amit készítek, mert ő meg bejön és belekanalaz. De nem szoktak rosszul sikerülni a kajáim, max nekem is a sóval gyűlik meg a bajom, de már kezdem eltalálni. Ez biztos épp a receptkövetés miatt van így. Egy valamivel mégis kreatív vagyok néha, ez most jutott eszembe: mindig több fokhagymát teszek, mint amit írnak. 🙃 Nem szoktam megbánni.
VálaszTörlésZenjebil, az tök jó, hogy a férjed nem problémázik ezen! Azt hiszem az nekem is elég fontos a főzés szeretetében, hogy mi teljesen külön konyhán vagyunk a párommal, és egyáltalán nem kell figyelembe vennem az ő igényeit, hanem kedvemre alkothatok a konyhában. :)
VálaszTörlésSzia, nekem már felnőttek a gyerekeim (2 fő, egy fiú, egy lány), saját családjuk van, külön élünk. Amíg együtt voltunk négyen, én is főztem, majdnem minden nap, de nem volt gond, ha 2 napig ettük ugyanazt, meg volt, hogy "csaltam", rántotta, virsli is az asztalra került, nem ügy. Ez ment vagy 30 évig, időközben rákaptam a sütésre is, viszont, hogy néhány éve elköltöztek, megváltoztam. Nem akarok a konyhában állni kettőnk miatt, rendelem a kaját, évek óta működik. Hétvégén, meg megy a sumákolás. :-) Szerencsére a férjem partner, nem követelőzik, hozzá kell azt is tenni, ő nem főz, mert nem tud, a konyhában csak vendég.
VálaszTörlésPersze, ha együtt vagyunk mindannyian családostól, szülinap, balatoni hétvége, akkor én tervezek, és készítem az ételeket, még bírom.
Úgy látom, szívesen csináltam, mert kellett, de szívesen letettem, ahogy lehetett.
:-))