nyári olvasmányajánló

Na, hát ez nem lesz egy hosszú lista, mert alig olvastam nyáron valamit.
(Tudom, már mindjárt október van, most jutottam el idáig.)

Zalka Csenge Virág: A százegy ajtajú palota

Szerintem erről a kötetről írtam már korábban (de Csenge munkásságáról egészen biztosan). "Újraálmodott" mesék vannak benne, azaz olyan történetek, amiken Csenge annyira sokat változtatott, hogy már saját meséinek számítja őket. Csodálatos, léleknyugtató olvasmány volt, minden napra egy mese-rendszerben, szerettem olvasni (és nem is raktam nagyon messzire). Az én kedvencem a Gréta és a királynő lett (egy Grimm-mese átirat), Lakótársé pedig a Tutuló Ursula, ami pedig egy német legendából keletkezett.

Joanne Harris: Szederbor

Ebbe kicsit felemás érzésekkel vágtam bele, tudom, hogy Harris nagy rajongótáborral rendelkezik, de nekem elég ellentmondásos élményeim voltak eddig vele kapcsolatban. De aztán nagyon beszippantott a hangulata, jól esett az egyszerűsége, meg a sok kertészkedés benne. Kicsit sajnáltam is, hogy vége lett, űrt hagyott maga után.

Gimesi Dóra: Emma csöndje

A gyereklelkű énem nagyon szereti Gimesi Dóra meséit, és ezzel a történettel sem volt ez másképp. Ezt a könyvet Molytárstól kaptam szülinapomra, de csak később olvastam el. Vékonyka kötet egy kislányról, aki szörnyen elveszettnek érzi magát a túl hangos világban. A szülei egy akváriumban dolgoznak, ahol csend van, és Emma remekül szót ért a víz lakóival. Ha gyerekként olvasom, biztos az egyik kedvenc könyvem lett volna.

Lois Lowry: Az emlékek őre sorozat

(Újraolvastam mind a négy kötetet, de lusta vagyok összevágni a borítókat, úgyhogy a kedvencemet raktam be.)
Eddig szerintem egyszer olvastam csak sorban a négy kötetet rövid idő alatt, amikor megjelent a negyedik rész, márpedig az jó régen volt. Általában az első vagy a második részt szoktam csak elolvasni, az elsőt részben azért, mert szeretem, részben pedig nosztalgiából, a második pedig az egyik kedvenc könyvem amúgy is. Na mindegy, szóval azért ez egy kemény sorozat. Én Jonasszal nőttem fel, de nyilván gyerekkoromban még mást értettem a könyvből, mint most - a harmadik és különösen a negyedik rész pedig már nem is annyira gyerekkönyv, bár szerintem elég érett kiskamaszoknak már simán a kezébe lehet adni. Örülök, hogy itt van a polcomon ez a sorozat.

És... ennyi. Olvastam persze más könyveket is, de nem túl sokat, és ezek azok, amikre szívesen emlékszem vissza, amiket szívesen ajánlok másoknak is. :))

kalaripayattu

A hétvégém másik fénypontjáról is szeretnék megemlékezni, ami pedig nem más volt, mint hogy végre kipróbáltam azt az online kalari órát, amit még régebben találtam meg, de eddig csak halogattam.

Kicsit úgy érzem magam, mint az első terepfutásom után. A felhők felett.

A kalaripayattu egy Dél-Indiából (egészen pontosan Keralából) származó harcművészet, amit sokan az első harcművészetnek tartanak (de gondolom a többi harcművészet követői közt sokan pedig azokat tartják a legrégebbinek, nekem pedig fogalmam sincs, kinek van igaza). A kalari ma már inkább művészet, mint harc, de micsoda művészet! Ha nem lenne foglalt ez a név, azt mondanám rá, hogy bodyart. 

Én először 2017 nyarán találkoztam a kalarival, akkoriban még Budapesten laktunk, és az InSpirálban volt egy bemutató óra, amire Fiúval mindketten elmentünk. Nem emlékszem már, hogy egyből beleszerettem-e, vagy úgy voltam vele, hogy "ez jó lesz, adjunk neki egy esélyt", de az tuti, hogy nagyon hamar szerelmes lettem ebbe a mozgásformába. Szeretem benne, hogy nagyon ott kell lenni agyban, hogy legalább megközelítőleg valami hasonlóságot mutassanak a mozdulataim a tanár mozdulataihoz; hogy egyszerre kell erősnek, gyorsnak és hajlékonynak lenni. Korábban is sportoltam - 6 évig tollaslabdáztam (rendesen teremben, nem csak a strandon), floorballoztam, néptáncoltam, az egyetemen röpiztem, korcsolyáztam és a teniszt is kipróbáltam -, de a mozgáskoordinációm és a testtudatom, hogyismondjam, nem volt túl jó. Nem tudom, mi az átlag, de nekem mindig az volt az érzésem, hogy mozgáskoordinációban alatta vagyok (de persze lehet, hogy ez csak azért van, mert az általános iskolás legjobb barátnőm, akivel sülve-főve együtt voltunk, simán átlag feletti mozgáskoordinációval rendelkezett, nem véletlenül lett belőle mozgásfejlesztő és tánctanár).

Itt egy rövid bemutató videó erről a mozgásformáról:

Szóval elkezdtünk edzésre járni, Fiúval együtt (ő erős volt, én pedig hajlékony, úgyhogy mindkettőnknek volt hova fejlődni). Míg le nem költöztünk a faluba, végig jártunk, vagyis kb. másfél évet, heti kétszer. Amikor leköltöztünk, ez volt az egyetlen dolog, ami tényleg és igazán hiányzott innen - még pár hónapig próbáltam gyakorolni néha, de aztán elsodortak a mindenféle teendők, meg hát ehhez azért alapvetően nagy hely kell, bizonyos gyakorlatsorok közben ugrálni és futkosni kell, nem lehet kis szobában megcsinálni őket. 

Aztán valamikor év elején megtaláltam a Studio Kalari oldalát, amit egy lengyel nő csinál, és a járvány alatt online edzéseket tartott. Egy ingyenes órája van fent YouTube-on, meg néhány bemutató videó, a többiért fizetni kell (egy zárt Facebook csoportba vannak feltöltve, a kiírás szerint több mint 300 kb. 60 perces edzés, 85 euróért végtelen ideig hozzá lehet férni). Na, ezt az ingyenes órát csináltam meg tegnap (amiben minden jóság mellett az a legjobb, hogy kis térre van optimalizálva, nem kell egy tornaterem az elvégzéséhez): 

És hát aaaaah, úristen, mennyire hiányzott ez nekem! Kicsit más stílust tanít, mint amit mi tanultunk Budapesten, de igazából csak apróságokban különbözik, néhány kéztartásban, de a lábmunka ugyanaz, a mozdulatok ugyanazok. Az izomláz ugyanaz. Azt hittem, hogy a futás miatt elég erősek a combjaim, de hát a lóf*szt, izomlázam van rendesen (bár járni legalább a tudok, a legeslegelső edzés után 3 napig alig bírtam járni). Olyan ez kicsit, mint a jóga, van benne egy csomó hasonló elem, csak sokkal gyorsabban történik minden, és lehet rugdosni. A videó alapján való tanulást mondjuk csak nagyon elszántaknak javaslom, vagy azoknak, akiknek valami más harcművészettel volt már kapcsolatuk, mert elég sok mindenre kell odafigyelni, ráadásul a videót nem lehet megkérni, hogy lassabban csináljuk (jó, de, le lehet tekerni a sebességet). Nekem (a mínuszos mozgáskoordinációmmal persze) kezdőként hónapokig tartott, mire az alapvető kéz- és lábmozdulatokat elfogadható szintre begyakoroltam.

Most nagyon lelkes vagyok, szerintem ki fogom fizetni a 85 eurót, mert szeretnék heti 1-2 alkalmat rászánni az edzésre, és bár ez az egy is nagyon tetszik, azért jó lenne, ha lenne miből válogatni (arról nem is beszélve, hogy egy csomó minden nincs bele, pl. állatpózok közül csak a vaddisznó került bele). 

Na, szóval ezt a boldogságot meg akartam még osztani a világgal, éljen a grafomániám.

Fool Us

Olyan jó, hogy ma ilyen őszi, esős idő van, és nem érzek akkora késztetést arra, hogy hatékonyan töltsem a napomat. Kicsit takarítok, főzök, meg leszedem a tiszta ruhákat, de amúgy az a terv, hogy horgolok. Most épp azt vettem a fejembe, hogy Helen x Mandala Madness CAL-ját készítem el ebből a fonalból - jutok, ameddig jutok -, a végén pedig ráhorgolom egy karikákra, és szép falra akaszthatós mandala lesz belőle. Ez a fonal nem az én színvilágom, igazából véletlenül vettem meg, de Lina szerintem örülne neki, úgyhogy megvan, mit kap karácsonyra. Vagy eladom sok pénzért, haha.

Na mindegy, igazából azért kezdtem el írni ezt a bejegyzést, mert a horgolás mellé Fool Ust fogok nézni, ami eddig az egyetlen versengős reality, ami egy résznél hosszabb időre le tudott kötni. Még az előző fiúm mutatta, aki maga is kezdő bűvész volt (csak nem volt elég kitartó ahhoz, hogy komolyabban csinálja). A lényeg az, hogy bűvészek mutatnak be mindenféle trükköket egy híres bűvészpáros, Penn Jillette és Teller előtt, és az nyer, aki olyan trükköt mutat be, amit nem tudnak kitalálni, hogy hajtották végre. Most láttam, hogy októberben jön a kilencedik évad, és ennek örömére elkezdtem újranézni a régieket (az első hármat láttam csak végig). Egyrészt tökre élvezem, hogy nagyon jó a hangulat végig, az aktuálpolitikai tartalma a nullához közelít (azért 1-2 mondat erejéig néha előkerül valami, de az is inkább szórakoztató formában), és előhozza belőlem a gyermeki lelkesedést a varázslat iránt. Még ha nyilvánvalóan nem is varázsolnak, hanem bűvészkednek, ezek olyan profi trükkök, hogy az egyszerű halandó ember számára már-már valóban a mágia határát súrolják. Régebben a kártyatrükköket szerettem a legjobban, de azóta változott az ízlésem, vagy nem tudom, de most már a pszichológiai meg gondolatolvasós trükköket is ugyanannyira élvezem. 

Beszúrok néhány kedvencet, hogy lássátok, miről van szó:

(Ilyenkor mindig kedvet kapok, hogy én is megtanuljak pár trükköt, de sajnos az ex-fiúmhoz hasonlóan én se vagyok elég kitartó ehhez a műfajhoz. :D)

home, sweet second home

idén hideg lesz a tél

Tegnap megjött az első teljes árú gázszámla, és hát nyilván fáj, hogy most fejenként annyi, mint amennyi előtte összesen volt. Átalányban fizetjük a gázt, szóval elvileg nem kéne feljebb mennie a következő leolvasásig az összegnek, de hát mit lehet biztosra venni mostanában. Az alapvető probléma az, hogy egy nagyon rosszul (kb. semennyire nem) szigetelt, nagy alapterületű házban lakunk, aminek kb. a kétharmadát használjuk. Nem fűtöttük tavaly sem az összes helységet, de többet, mint előző télen (Mérnökék ide jártak fürödni kb. tél közepéig, úgyhogy az előszobát is befűtöttük). Ráadásul nem is fűtöttünk nagyon - csak 19 fokra, ami szerintem felöltözve bőven elég a nappali létezéshez. A konyhában nem fűtöttünk teljes gőzzel. Fiú néha begyújtott a kályhába, olyankor kikapcsoltuk a környező radiátorokat. Éjszaka meg csak 17 fokra tekertük a termosztátot. Én a saját szobámban kb. januárig be se kapcsoltam a fűtést, onnantól kezdve pedig kb. hetente egyszer (maximum kétszer) fél napra, úgyhogy ott olyan 12-14 fok közt volt általában a hőmérséklet (hidegben szeretek aludni, na). 

Fiú - aki hármunk közül a legfázósabb, legkevésbé aggódik a pénzen és legjobban ragaszkodik a kényelmes élethez - a tegnapi számla után felvetette, hogy idén jobb lenne csak 17 fokra fűteni nap közben is, éjszaka meg 15-re. Ez már nekem sem a kényelmes kategória, de hogy Fiú mit fog csinálni, azt el se tudom képzelni. Érdekes telünk lesz mindenesetre.

Jövőre meg remélhetőleg már a saját házunkban fogunk telelni (haha, minden évben ezt mondjuk), az legalább valamennyire szigetelve lesz már beköltözéskor is.

elfáradtam

Szerintem kicsit beteg is vagyok. Utálom az online meetingeket. Folyamatosan fogy a pénzem. Fiú is hisztis, ráadásul elfüstölte a botmixerünket pedig mondtam neki, hogy nem fogja bírni. Kövérnek érzem magam megint. F.szom az egész világba.

A mai nap hátralevő részében rajzfilmeket nézek és horgolok.

comfort food

Morzsás karfiol. Azon kevés kaják egyike, amiket tovább hoztam anyámtól (aki nem egy nagy szakács). Kicsit mindig hazarepít, vissza a gyerekkoromba. Nyilván ilyenkor arra emlékszem, hogy a tesóimmal mind egy asztalnál ülünk, nem a rossz dolgokra.
Éljen a karfiolszezon!

Nektek mi a comfort foodotok?
(nem tudom, hogy mondják ezt magyarul, nem tudom, mondják-e egyáltalán magyarul valahogy)

overwhelmed

Plusz két hét lett, maradhat?

Megszaladt egy kicsit a nyár, már állítanám le a pörgést, de megint megugrott a to do listám, nem megy. A kedvenc kardigánomat kint felejtettem a kertben, össze is mászták a csigák.

Ma megszőttem még két kardigánt, szeptember 16-ig meg kell írnom az üzleti terv 1.0-t, a héten el kell vetnem az őszi magokat. Minden más csúszhat egy kicsit.

morzsák

Esik! Nem kell locsolni! Lehetek bent egész nap. Remélem tényleg itt az ősz!

A projekt menedzselés lekerült a vállamról, halleluja, de az előkészítésben azért vastagon benne leszek. Az is nagy munka, ekkora projekttel még nincs tapasztalatom, de annnnnyira jó, hogy a munka nagy része nem az én vállamon lesz.
Remélem, fel tudunk nőni a feladathoz. 

Leadtam a műhely-projektes beszámolót. Most szorítok, hogy ne kelljen hiányt pótolni.

Újra elkezdtem sokat horgolni. Mindig lenyűgöz, hogy egy(-két)(-sok) gombolyag fonal és egy horgolótű segítségével miket lehet létrehozni. Abszolút ilyen érzés:

Most annyira lelkes vagyok, hogy horgoló kört szeretnék majd indítani a műhelyben. Én 100%-ban angol mintákból dolgozom, egyrészt a magyar rövidítésektől a falra mászom (erpö meg herp, bahh) (bár ez lehet csak azért van, mert nem ezekhez szoktam hozzá), másrészt nekem logikusabb az amerikai terminológia (vicces egyébként, hogy a magyar, az angol és az amcsi terminológia három különböző logika alapján működik: magyarul az egyráhajtásos pálca - egyszer kell ráhajtani a fonalat horgolás előtt -, amerikaiul double crochet - kétszer kell áthúzni a hurkokon -, angolul pedig treble crochet - három hurok van a horgolótűn, mielőtt elkezdem áthúzkodni őket). Na mindegy, a lényeg az, hogy szerintem fantasztikus cuccokat lehet csinálni, mandaláktól elkezdve a ruhadarabokon át a gyerekjátékokig, de valahogy itthon továbbra is a horgolt terítőcskék meg nagyikockás takarók mennek.

Elolvastam a Mérgező szülők című könyvet. Az én szüleim nem voltak toxikusak, ennek ellenére nagyon hasznos és érdekes könyv, ajánlom mindenkinek. Érdekes folyamatokra mutat rá a szülőkről való leválás és az önállósodás témakörében.

Az is van hirtelen, hogy szőni kell kismillió kardigánkát, amit berendeltek egy boltba. Négyen vagyunk rá, egy ruhányi cucc megszövése 3-4 óra (nekem inkább 4). Gyönyörű, színátmenetes darabokat csinálunk, Lakótárs szabja és varrja őket, nekem bőven elég a szövés, azzal el is vagyok - csak épp azt terveztem, hogy a következő két hetet az üzleti tervem befejezésére szánom, de így csak kb. egy hetem lesz rá. Elvileg az is elég lesz, az alapok már megvannak... csak annyira kimerült vagyok, megint ötfelé kell szakadni folyamatosan, és mellette folyamatosan megy a társasági élet is, nagyon szeretnék két-három napot, amikor egyedül lehetek a gondolataimmal.

Az a tervem, hogy újra elkezdek "rendesen" futni, vagyis nem csak heti egyszer, hanem legalább kétszer, de inkább háromszor is elmegyek. A kitűzött 550 km szerintem nem fog összejönni idén, ahhoz nyáron többet kellett volna menni, de talán annyi még meglesz, mint tavaly.

Isteni ajvárt csináltam a saját padlizsánunkból és piaci paprikából.

Amiatt is hisztis vagyok most, hogy Villamosmérnök konyhafelújításba fogott nálunk. Mármint, nyilván azt csinál, amit akar, mi csak albérletben vagyunk itt, de nem értem, miért nem a saját házukkal meg az ifiházzal foglalkozik, ez miért nem várhat addig, amíg elhúzunk innen (ami nem tudom mikor lesz, de talán jövőre... talán...). Frusztrál, hogy meg se kérdezett minket, csak elkezdte, és még jó képet kell vágnom hozzá, amikor amúgy tökre zavar, hogy munkaidő után még itt mászkál, fúr, kalapál, és még annyi nyugtom sincs, mint egyébként.

Vasárnap volt nagycsaládi találkozó, ez ilyen legtágabb családi kör, voltunk vagy 30-40-en. Sokkal kevésbé volt megterhelő, mint amire számítottam, sőt, még fel is töltődtem egy kicsit tőle, annyira jól éreztem magam. Szerintem még Fiú is jól érezte magát. És beszélgettem olyan rokonokkal, akiket kb. tíz éve láttam utoljára.