horgolás

Annyi mindenről akarnék írni, de nem gördülnek elég szépen a szavak, úgyhogy csak azt osztom most meg, hogy feltöltöttem a kész horgolt ruhát egy horgolós Fb-csoportba, és:

Aww? Még soha semmilyen posztomra nem jött ennyi reakció és hozzászólás (még az egyesületi posztokra se, talán egy kivétellel), és tök jól esik ez a visszajelzés. Már csak azért is, mert tökre úgy érzem, hogy ez az egyik legszebb dolog, amit valaha készítettem, és ezek szerint nem csak elfogult vagyok. :D

Ezen kívül rátaláltam egy mintakészítőre, Lilla Björnnek hívják, akinek a horgolt mintái instant szerelemre gyújtottak. Sajnos egyikhez sincs itthon fonalam, és most szeretném elhasználni először az itthoni készlet nagy részét, mielőtt adósságokba verem magam belekezdek valami új nagy projektbe, de nagyon csorgatom a nyálamat.

Spring Whispers blanket

Labyrinth Blanket

Chocolate Lotus párna

summer hit hard

Folytatódik a Nagy Nyári Szétcsúszás. Nem emlékszem, hogy most jól állok-e azzal, hogy július végére jutottam el odáig, hogy vállalhatatlanul úszok mindennel és nem érdekel, vagy eddig ez inkább augusztusban következett be. De mindegy is, mert nem érdekel. :D

Múlt hét közepén kezdődött. Egyrészt ugye újabb hőhullám érkezett, ami miatt napközben alapból használhatatlan vagyok, ráadásul itt a domb tetején most már napi kétszer kell locsolnom, hogy ne pusztuljon meg minden, ami alsó hangon naponta plusz másfél órát vesz igénybe. Voltam futni, voltam a háznál gerendákat csiszolni és festeni, takarítottam, és kerestem egy csomó mángoldreceptet, hogy ha már legalább az van, akkor ne rohadjon meg a kertben. Aztán kitaláltam, hogy meglátogatom a húgomat a Velencei-tónál, mert ott van egy közös ismerősünk, akivel ő elég jóban van, én meg vagy 10 éve nem láttam, és amúgy is rég jártam a nyaralóban. Úgyhogy szerda hajnalban felkerekedtem - 5.26-kor indult a buszom, utána még három vonatra kellett átszállnom és egy órát sétálnom a vasútállomástól a nyaralóig, szóval olyan 8.30 körül érkeztem meg. A húgom biztosított róla, hogy ébren lesznek, mert Q. amúgy is korán kel, és ő sem szokott délig aludni. Persze pont előző nap hajnali egyik iszogattak épp odalátogató közös ismerősökkel, úgyhogy nem voltak ébren, de sebaj. Elvegetáltuk a napot, a húgom iszonyú finom kínai töltött batyut csinált ebédre, a háttérben meg a Hétköznapi vámpírok ment (ami nekem kicsit fárasztó volt, de már továbbajánlottam Fiúnak, ő szerintem imádná). Amikor már lehetett kint létezni, kiültünk Mindozni meg fröccsözni a kertbe. Megbeszéltük, hogy nem maradunk fent sokáig, hogy kialudjuk magunkat, aztán snitt, elfogyott a bubis víz, és éjfélkor a húgom lelkesen pattant fel, hogy "na, akkor hozok még bort". Végül kettő után kerültem ágyba, és 5.58-kor kipattant a szemem, hogy világos van, keljünk fel!, úgyhogy ennyit arról, hogy kialszom magam.

De gondoltam, majd csütörtök este korán lefekszem. Már elindultam hazafelé (egy másik útvonalon, ahol kevesebb a séta, két busz-vonat kombóra kellett szállni, a vonathoz meg kijött értem Fiú), amikor írt V, hogy menjünk át este "dolgokat sütögetni a tűz felett". Én eredetileg nem is nagyon akartam menni, de Fiú annyira bepörgött tőle, hogy milyen lehet másnál partizni (az esetek 90%-ában nálunk vannak az összejövetelek), hogy végül lementem én is kürtőskalácsot meg mindenféle egyebet sütögetni. Jó, bevallom, én csak kürtőskalácsot sütöttem. :D Jót beszélgettünk, és nem is voltunk sokan, úgyhogy nem is léptem le hamar. Szerencsére nem tartott sokáig a buli, úgyhogy már éjfél előtt ágyban voltam.

Másnap elég rosszul ébredtem, biztos nem segített, hogy arra keltem, hogy Lakótárs telefonál a szomszéd szobában (7.45 körül), de amúgy is kicsit hisztis voltam. Utána lementem a műhelybe, ahol kb. két órán keresztül videóztunk. Az esti locsolás után pedig indultunk is Somogyba, ahol Masszőr és IronLady tartott telekavató-szülinapi bulit. Gondoltam, hogy aznap se fogok hamar ágyba kerülni, de arra azért nem számítottam, hogy már világosodni fog, amikor lefekszem aludni. Ugyanis 4 körül sikerült ezt abszolválni. Először 5.18-kor pattant ki a szemem, hogy most már reggel van, akkor sikerült még visszaaludnom egy kicsit, de 40 perccel később felkeltem. Reggeliztem, olvastam, aztán sikerült még vagy fél órát aludnom. Úgyhogy nem voltam a topon, de tulajdonképpen nem is volt nagy baj, igazi nyaralós nap volt: ültünk a medencében, beszélgettünk, cidereztünk, grilleztünk, társasoztunk, néztük a nyulakat. Este toltunk egy Munchkint is. Már épp mentünk volna aludni, amikor megjött a vihar - azt még kivártuk, mert két emberen kívül mindenki a szabadban aludt. Megintcsak 2 után kerültem vízszintesbe. És aztán reggel felhős, kicsit hűvös idő volt, úgyhogy egészen hétig sikerült aludnom! El is mentem futni a felhők örömére, nem sokat, mert azért az alváshiány, meg az előző esti gigantikus gintonic hatására nem voltam a legjobb formámban, de egy 3 km azért lecsúszott 7 perces átlaggal, szóval napkezdésnek jó volt. Utána viszont kb. 3 órán keresztül horgoltam és vártam, hogy a többiek is felkeljenek. Aztán nagyon jót beszélgettünk IronLady-vel, mielőtt hazajöttem (ez is 3 buszos sztori lett volna, de a harmadik busznál nem sikerült eltalálnom a megállót, úgyhogy Fiúnak egy várossal odébb kellett értem jönnie).

Összességében jó kis hétvége volt, bár a társaság többi részétől néha felállt a szőr a hátamon. Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy ez a kis itteni buborékom mennyire tökéletes... volt egy-két pillanat, amikor nem értettem, hogy mit keresek ott, de azért mindent összevetve jól éreztem magam, és egyébként szívesen találkoznék velük máskor is. De azért jó volt hazajönni és már tíz előtt beájulni az ágyba, és ma reggel csak 8-kor kelni.

A mai napot a rendrakásra akarom szánni, kicsit elburjánzott a ház (még hozzám képest is), már felporszívóztam, pakolásztam, most járt le egy mosás, a konyhára is ráfér egy takarítás. Megjött egy adag lenvászon, amit a printeléshez rendeltem, ezen a héten szőni is akarok a műhelyben; a kertben is van teendő, a leszáradt hagymákat felszedni, meg a krumplit is, amit halottnak nyilvánítottam. Lassan van annyi pici padlizsán is, amit már van értelme szedni és végre, végre elkezdenek érni a paradicsomok is!

Még annyi mondanivalóm lenne, de már így is egy kilométer hosszú ez a bejegyzés, úgyhogy inkább megyek teregetni.

kudarc kudarc hátán

Az egyesületnél most nagyon elrontottam valamit... vagyis nem teljesen én, mert az elnökünk is, aki sosem küldi el időben a dolgokat, és az EU-s pályázati rendszer is, ami valahogy nem mentette el a feltöltött doksikat, és csak tegnap este vettem észre - de mégiscsak az én felelősségem volt, és ha időben elkezdek rendesen foglalkozni ezzel, akkor valószínűleg nem futottunk volna ki az időből. 

Így viszont valószínűleg bukunk egy hatalmas és nagyon izgi projektet, nem csak mi (az nem zavarna annyira), hanem az egész konzorcium. Úgyhogy emiatt most elég pocsékul érzem magam.

Emellett akkora szárazság van, hogy muszáj volt elkezdenem locsolni (pedig én elvből nem locsolok rendszeresen, kiképzőtábor szokott lenni nálam a növényeknek, de hát egy völgyben mégiscsak más a kiképzőtábor is, mint egy domb teteji gyümölcsösben, ahol most van a kertem nagy része). De még így is elég nyögvenyelősen alakul minden, a múlt héten is rengeteg barnuló paradicsomot dobtam el, a cukkini még mindig nem terem, a paprikák is sorra pusztulnak, és a padlizsánok is ugyanolyan picurkák, mint egy héttel ezelőtt. Az elszáradt krumplik alól felszedtem azt a pár gumót, ami termett, de nem volt túl sok, és a maradék se lesz óriási mennyiség.

A rezsicsökkentés csökkentés minket erősen érint, a gázszámla az egekbe fog szökni, és semmit nem tudunk tenni ellene, mert nem tudjuk fával fűteni az egész házat. Ki tudjuk fizetni, de nyilván nem fog jól esni. Ráadásul Fiú is katázott eddig, és szeptembertől mindenképp váltania kell majd, mondjuk amúgy is váltania kellett volna valószínűleg, de attól még tök rossz most ez a bizonytalanság, hogy pontosan mi lesz és mit kéne intézni hozzá. Ősszel valamikor valószínűleg én is visszamegyek dolgozni ha szóba állnak még velem ezután az adminisztrációs baklövés után, mondjuk az nem is olyan nagy baj, legalább lesz megint valami kerete a napjaimnak.

Egyszer csak összejön, hogy ne legyek gép előtt ülős munkákra utalva. 

Dolgozom a vállalkozásom tervén, de kb. a hátam közepére kívánom most ezt, akar a halál ilyen bizonytalan helyzetben vállalkozást indítani. (De közben meg nyilván akarok, mert f.szom kivan a képernyőbámulós munkákkal, és nagyon hiszek benne, hogy ez életképes és értékes dolog tudna lenni, csak kib.szott nehéz elindulni.) 

Az e-mailjeim közt csak gyűlnek és gyűlnek az "elintézendő" címkék, de nem bírok elintézni semmit, rá se bírok nézni a laptopomra, görcsbe rándul a gyomrom, ha telefonálnom kell. Nem tudom mi van velem, ez a viszolygás most nem annyira indokolt, de van, és nem tudok vele mit kezdeni.

Szőni se tudtam menni, elfogyott a natúr színű fonal, és későn jöttem rá, hogy amíg várok, szőhettem volna egy másik anyagot. A hétvégén akartam egy adag print kísérletet is csinálni, és későn jöttem rá, hogy a pácolást teljesen elrontottam, mert együtt forraltam a gubacsokat a pamuttal, ahelyett, hogy a tűzről levéve tettem volna bele csak az anyagot. Kísérletnek így is jó volt persze, csak egy másik kísérlet lett, mint amit eredetileg akartam. 

Úgy érzem, hogy folyamatosan mindent elrontok, szétszórt vagyok, és megint csak kapálózom minden irányba, ahelyett, hogy rákoncentrálnék egyvalamire. Ebben sosem voltam jó. 

Lehet, hogy egyszerűen csak vissza kéne mennem most dolgozni, élni a társadalom által előre beprogramozott életet, és akkor legalább azon nem szoronganék, hogy kilógok a sorból.

könyvajánló különböző típusú apokalipszisekre készülve 1.

Nem hiszem, hogy sokat hozzá tudok tenni ahhoz, ami történik. Nyilván szorongok, de szerencsére első sorban nem magam miatt, mi túléljük, de nyilván rengeteg ismerősömet érintik a változások, és jobb biztos nem lesz a közeljövőben.

Igazából nincs is kedvem arról írni, hogy mi történt mostanában, úgyhogy inkább könyveket szedtem össze, amik tükrözik a lelkiállapotomat meg a félelmeimet. Első körben sci-fiket ajánlok, amik különböző típusú világvégéket mutatnak be. Egyik kedvenc műfajom. Hosszú lesz a lista.

 

Dave Eggers: The Circle

Secrets are lies.

Sharing is caring.

Privacy is theft.

Jó, ez nem a háborúról meg energiaárak robbanásáról szól, hanem arról, hogy a social média hogy veszi át az uralmat a józan ész meg a mindennapok felett. Az ismerősi körömben elég megosztó - sokan mondják, hogy egyáltalán nem reális az a jövőkép, amit felvázol, meg hogy az emberek nem így viselkednek, de nekem nem ez a véleményem. A sztoriban nyilván fel van nagyítva egy kicsit a magánszféra eltűnésének üteme, de én a saját környezetemben pl. nagyon látom ezeket a tendenciákat - és őszintén szólva ez a fajta jövőkép kb. ugyanakkora szorongást kelt bennem, mint a háborús kilátások.
(Ez amúgy magyarul is megjelent, de én eredetiben olvastam, nem tudom, milyen a fordítás, látatlanban meg nem merem ajánlani.)

Cixin Liu: The Three-Body Problem

Ez egy trilógia első része, és szintén nagyon megosztó könyv. Elég sok hardcore fizika meg csillagászat van benne, de nekem személy szerint nagyon tetszett, az egyik legzseniálisabb olvasmányom az elmúlt pár évből. Nagyon nem európai szemléletű és stílusú a sztori, amihez nekem mondjuk jó sokáig tartott hozzászokni (de nem annyira sokáig, mint azoknak, akiknek egyáltalán nem sikerül, vagy nem is akarták). A sztorit nem lövöm le, én nagyon szerettem, ahogy az első részben kibontakozik a történet. Amiért ide beraktam az az, hogy a három rész során elég nagy hangsúlyt kap különböző világpolitikai folyamatok bemutatása, ami már önmagában elég lelombozó.
(Ez is megjelent magyarul, de ugyanúgy, mint az előbb, látatlanban nem merem ajánlani, mert nem tudom, milyen a fordítás.)

Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás

Harmadik típusú világvége, ezúttal egy járványos apokalipszis, bőven a Covid előtti időkből (magyarul 2016-ban jelent meg először, angolul 2014-ben). Ebben kicsit durvább járvány van, és a világ tényleg elkezd szétesni. De amúgy nem erről szól a könyv, hanem a művészet fontosságáról. Arról, hogy pusztán életben maradni nem elég. Nagyon szép történet (és sorozatot is forgattak belőle nemrég, de azt még nyilván nem láttam). 

 Emmi Itäranta: A teamesternő könyve

Az elmúlt napok fejleményei miatt egy kicsit háttérbe került, de az aszály még mindig velünk van. És velünk is lesz. Egyre inkább.
Erről szól ez a könyv is. Nem a világ legjobb könyve, a sztori kicsit szétfolyós, kicsit ifjúsági, de ami miatt mégis tudom ajánlani: egyrészt gyönyörűen van megírva, másrészt meg hét évvel ezelőtt olvastam, és még mindig velem van, szóval elég maradandó nyomot hagyott bennem. Szóval, igen, a vízről szól. Vagyis egy olyan jövőről, ahol már a víz ritka kincsnek számít.

 Itó Projekt: </Harmónia>

Ez megint az első kategóriás nyomasztás, amiben már az ember teste is köztulajdon. Régen olvastam már (de többször is), úgyhogy részleteket ha akarnék se tudnék mondani, de mindig összeszorul egy kicsit a gyomrom, amikor ránézek a polcon, és elgondolkodom rajta, hogy vajon eljött-e az ideje, hogy újraolvassam. Ez is nagyon japán, sokaknál kiverte a biztosítékot, szerintem nagyon jó és elgondolkodtató olvasmány. A harmóniáról meg arról, hogy végül is mi a jó meg az egészséges.

 Jacek Dukaj: Érkezés a sötétségbe

Ez a második típusú (Three-Body Problem-féle) apokalipszis felerősített változata: ami ellen igazából nem nagyon tudunk mit tenni, csak jön, azt' puff. Azzal kezdődik a könyv, hogy egy halálsugár végigszkenneli az emberiséget, és akinek épp nem volt ultranagy szerencséje, az meghal. Utána jön a robotok kora. De mitől lesz robot a robot és mitől lesz ember az ember? Ez nem is annyira egyszerű kérdés egy olyan világban, amiben a biológiai típusú emberek mind kihaltak. Ne tévesszen meg senkit, hogy mindössze 246 oldal a könyv, ráadásul csak minden második oldalon van szöveg - nekem pl. a tavalyi év egyik legnehezebben emészthető olvasmánya volt. Ez is elég megosztó könyv lett, sokaknak nem tetszik a forma, szerintem megintcsak zseniális (de én elfogult vagyok, Dukaj szerintem egy zseni, és nem hiszem, hogy bármijét tudnám nem szeretni).

Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba

Ez kicsit kilóg a sorból, ugyanis viszonylag pozitív a végkifejlete. Azért ajánlom mégis, mert 1. van benne negyedik típusú (ökológiai) apokalipszisre való készülés, sőt, igazából ez az egyik központi eleme a sztorinak, 2. ha van olyan könyv, ami megmutatja, hogy miért van szükség összefogásra és természettel való együttműködésre, akkor ez az. Igen, más bolygókon játszódik; igen, kitalált lények és kitalált konfliktusok vannak benne, de ettől még iszonyú aktuális a mondanivalója.

Johanna Sinisalo: A Nap Magja

Néha elegendő egy kellően hangos és befolyásos csoport, hogy olyanná változtassa a világot, amilyenné a csoport tagjai akarják. A csoportnak még csak túl nagynak sem kell lennie. Bőven elég, ha egyesek a saját személyes elképzeléseiket úgy állítják be, mint egyetlen létező igazságot, és a hangerejükkel azt a hatást keltik, hogy elfelejtett és elhanyagolt felhímek tömege áll mögöttük. Azoknak is, akik elégedettek a dolgokkal úgy, ahogy vannak, könnyű támogatniuk azokat az elveket, amelyekből előnyük származik.

Ebben végül is nincs apokalipszis, de egy olyan világot mutat be, ahol a nőknek gyakorlatilag semmi joguk nincsen, a háziállatokhoz hasonló szinten "tartják" őket. De nem is ez a lényeg, hanem hogy bemutatja a folyamatot, hogy mindez hogy alakult ki, és nyilván túlzó meg minden, de annyira hátborzongató ráismerni az aktuális közbeszédben is megjelenő, sőt, uralkodó retorikai fordulatokra, elméletekre és érvelésekre, hogy nagyon. Ezt is már három éve olvastam (te jó ég, hogy szalad az idő), de annyira bemászott a bőröm alá, hogy a mai napig emlékszem rá. Brrr.

Kim Stanley Robinson: Forty Signs of Rain

KSR-t sokan nem szeretik, mert... hát, hogy is mondjam... szereti minimumon tartani a cselekményt a könyveiben. Inkább a világépítésre utazik, úgyhogy a sci-fijeiben több a science, mint a fiction. Ennek ellenére én nagyon-nagyon szeretem a realisztikus világépítését és azt az aprólékosságot, amivel leírja a különböző folyamatokat és bemutatja az adott világot. De készséggel elismerem, hogy KSR könyvei nem valók mindenkinek. Ez például a kevésbé jól sikerült darabjai közé tartozik, viszont elég jól felhívja a figyelmet a negyedik típusú apokalipszis bizonyos aspektusaira. Nevezetesen, hogy a klímaváltozás nem feltétlenül csak melegedéssel jár, hanem például remek és veszélyes villámárvizekkel is.
Idén jelent meg amúgy a The Ministry for the Future című könyve, ami kifejezetten a klímaváltozásról szól. Még nem olvastam, de eléggé a várólistám tetején van.
(Ez is megjelent magyarul, de kifejezetten nem ajánlom, szörnyen rossz a fordítás.)

 Margaret Atwood: Guvat és Gazella

Margaret Atwoodot manapság főként A szolgálólány meséje miatt szokás ismerni és szeretni, pedig akad még más is a tarsolyában. Az ultimate kedvencem tőle a MaddAddam-trilógia, aminek ez az első része. Egy olyan közeljövőben járunk, ahol a biotech cégek átvették az uralmat a politika és a közélet felett, és nagyjából az élet minden területére kiterjedő befolyásuknak köszönhetően leginkább az általuk működtetett K+F városokban lehetséges normális körülmények közt élni. Ennek nyilván ára van, mind az emberek privát szférájára, mind a mentális egészségükre nézve. Marha nyomasztó világ és sztori. Paradox módon szerintem a második rész a legjobb, de érdemes végigolvasni az egész trilógiát.

 

Naomi Alderman: The Power 

Ezt nem is tudom, melyik típusú apokalipszisbe sorolnám, de az biztos, hogy van egy nagyon erős feminista vonal benne. A sztori ugyanis azzal kezdődik, hogy kiderül, hogy a nőknek van egy olyan szervük, amivel áramütést képesek okozni, és ezzel a védtelen nők helyét átveszik a védtelen férfiak. A biológia része kevésbé megalapozott a sztorinak, de nem is ez a lényeg, hiszen a történet alapvetően a hatalomról szól; arról, hogy nem is feltétlenül azzal van baj a világban, hogy férfiak vannak a hatalomban, hanem azzal, hogy egész rendszernek rossz a struktúrája.
(Ez is megjelent magyarul, meg is van, de még csak angolul olvastam.)

Octavia E. Butler: A magvető példázata

Amit megérintetek,
azt megváltoztatjátok.
Amit megváltoztattok,
az megváltoztat titeket.
Nincs más igazság,
csak a változás.
Isten: a változás.

Ez a tavalyi évem egyik meghatározó olvasmányélménye volt. Ez az a negyedik típusú világvége, aminek a bekövetkezését a legvalószínűbbnek tartom. Nem lesz összeomlás, nem lesz harmadik világháború, de folytatódik a felmelegedés, az elsivatagosodás, elfogy a víz, terjed az agresszió, lassan anarchiába csúszunk. Aki még élt a "régi" rendszerben, az folyamatosan az után kesereg, hogy régen minden jobb volt, meg hogy bezzegazénidőmben, az új generáció meg nyilván ahhoz igyekszik alkalmazkodni, ami van. Ez is egyébként - számomra meglepő módon - elég megosztó könyv lett. Nekem simán bekerül a top 10-es listámba, nagyon ajánlom.

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány

Nekem Bacigalupi volt a bevezetőm a cli-fi műfajába, ami instant, viharos, és azóta sem csillapuló szerelmet eredményezett mind a szerző írásaival, mind magával a cli-fivel. Ez is egy megosztó könyv, a cselekmény kissé zavaros, és a végkifejlet sem teljesen kielégítő, de nekem a világépítés, meg az, ahogy a mezőgazdaság monopolizásáról ír (ami egyébként egyáltalán nem jelenik meg általában, sem sci-fiben, sem sima fikciós műben, de még non-fictionben is ritkán) elviszi a hátán az egészet. Ez az egyik legijesztőbb jövőkép, amit valaha olvastam - és részben azért is, mert abszolút efelé halad a világ, és a legtöbb embernek még csak fel se tűnik.
Bacigalupinak amúgy több könyve is megjelent magyarul, A vízvadász például értelemszerűen a vízhiányról szól, meg a vízjogokról, amikről én konkrétan ebben a könyvben hallottam először, és teljesen ledöbbentem (akkor még ifjú és naiv voltam, na). Emellett pedig nagggyon tudom ajánlani a Pump Six and Other Stories című novellagyűjteményét, de leginkább erős idegzetűeknek, mert elég felkavaró novellák is vannak benne. 

Tünde Farrand: Farkasország

Ez az a könyv, aminek rém béna a története, és normális körülmények közt biztos lehúztam volna emiatt. De! A benne bemutatott, fogyasztásra épülő világrend nekem annyira az elevenembe vágott, hogy képtelen vagyok lehúzni. A legelemibb félelmeimre épül ez a világ, ahol semmi, de semmi más nem számít, csak a pénz, a fogyasztás, a profit; ahol végképp nincs helye azoknak, akik a saját útjukat akarják járni, és az emberi kapcsolatokat helyezik az anyagi javak elé. Iszonyú szorongással olvastam végig a könyvet, és azóta el is dugtam az egyik sor hátuljába, mert látni se akarom (mondjuk nem annyira, mint a Lányok csöndjét, amit elajándékoztam, mert rá azóta se bírok ránézni se a könyvre, hiába 4 évvel ezelőtt olvastam). Ez a könyv amúgy az ismerőseim közt nem aratott nagy sikert, én vagyok az egyetlen, akit ennyire mélyen megérintett, szóval azért merem ajánlani, hogy olvassátok, ha egy hátborzongató társadalmi sci-fire támad éppen kedvetek.

Hát, most első körben így ennyi. Előbb-utóbb jövök a következő adag apokalipszis-hangulatú könyvvel. :D

egy rossz sci-fiben élünk

Amikor az emberek a klímaváltozás helyett a jégkár-mérséklő rendszert hibáztatják a fél országot sújtó aszály miatt.

Először azt hittem, ez valami vicc. Most már csak nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek.

Ja, biztos a jégágyú a hibás, nem a lassan két évszázada tartó - a folyószabályozással kezdődő - sz.r vízgazdálkodása az éppen aktuális uralkodói rétegnek, amiben ELVEZETIK A TÁJBÓL A VIZET, mert úgy több pénzt lehet kisajtolni a földből. Biztos nem az ország nagy részét felszabdaló mesterséges csatornahálózat a hibás, aminek az az elsődleges funkciója, hogy LEVEZETI A VIZET A FÖLDEKRŐL.
Illusztrációképpen egy előtte-utána kép:

Biztos csak hülyeségeket beszél az az egyre több ember, akik azért könyörögnek, kiabálnak, érvelnek, küzdenek, hogy végre normális vízgazdálkodási rendszere legyen az országnak.

F.szom.

(Ha idővel megcáfol a történelem, és tényleg a jégágyúk okozták az alföldi aszályt, akkor készséggel visszavonom a dühöngésemet.)

nyár

Végtelen to do listák. Hajnali futás. Hajnali gyomlálás. Meggylekvár. Ecoprint kísérletek. Szülinapi sajtostallérozás. Esti sörözések. 40 fok. Strandolás. Horgolás az árnyékban. Hummusz, csilis kukoricakrém, pirított cukkini. Málna, faeper, cseresznye. Fáradtság. Aszály. Frusztráció. Rapid fagyizás. Vályogvakolat. Gyurgyalagok, fecskék, gólyák, ölyvek, verebek, pintyek, rigók, cinkék. Locsolás. Pizzaparti. Ribizliszedés. Piac. Bazsalikomillat. Függőágy. Esti fűnyírás. Balaton. Nyaralás. Munka.  Falunap. Magyarórák. Élet. Halál. Paradicsom, paprika, padlizsán, borsó, babok, lila tomatillo. Búzavirág, körömvirág, büdöske, festőmályva, sáfrányos szeklice. Magfogás. Hosszú lelkizések. Először kimondott gondolatok. Szorongás, felszabadultság.

gyász

Ég veled, Gyula bátyó!