Olyan jó, hogy hét közepén elkezdek írni egy bejegyzést, aztán mire eljutok odáig, hogy megosszam, nem tetszik, amit írtam, és inkább elölről kezdem az egészet.
(Ezt a bejegyzést múlt hét kedden kezdtem el írni.)
(És indokolatlanul hosszú és minden valószínűség szerint csapongó lesz, annyi minden van a fejemben.)
Ezen a héten is jó sok minden történt. Nem ússzátok meg a kerti beszámolót sem, természetesen. Gyomláltam, utántöltöttem a mulcsot, VÉGRE elvetettem az összes babot (és azóta már jön is fel mind!). Na jó, nem az összes-összeset, de már csak a zöldbab van hátra. Felszedtem a felmagzott ázsiai káposztákat és sáfrányos szeklicét ültettem a helyükre, illetve felszedtem a nem magfogásra szánt rukkolákat is, oda néhány padlizsánt fogok rakni. Főztem mentás zöldborsólevest a kertből. Megcsináltam a legsürgősebb babtámaszt.
Azt hiszem ez a tavasz végi-nyár eleji időszak a kedvencem az évben, annyira gyönyörű minden a határban, és imádom azt az érzést, amikor a reggeli müzlimhez a kertből szedek fekete ribizlit és faepret. Készítettem kakukkfüves-bodzás, cseresznyés-citromos fermentált üdítőt, most érlelődik egy faepres-citromos, és ma fogok még egyet üvegbe tenni, még kitalálom, milyen legyen. Tavaly valahogy nem sikerült finom üdítőket csinálnom, de most nagyon rákaptam, és marhára élvezem. Azt is elhatároztam, hogy új szintre emelem a kovásszal való kapcsolatomat, és elkezdtem olasz oldalakat bújni (magyarul nem sok infót találtam erről az olasz típusú kovászról, receptet meg még annyit se). Az olasz konyha amúgy is közel áll a szívemhez, szeretnék megtanulni mindenféle olasz kenyereket sütni, meg szerintem nem elég erős most a kovászom, úgyhogy igyekszem most többet foglalkozni vele. Meg az is eszembe jutott, hogy valószínűleg tök hülyeség, hogy a sima kovászos recepteket csinálom a kis madre kovászommal, másképp működik a kettő, és hátha azért nem elég jók a kenyereim, mert nem elég csak egy kicsit több folyadékot adni a tésztához. (Ennek mondjuk ellent mond az a tény, hogy a nagymamám az én kovászomból sütött tök jó kenyeret a szülinapomra.) Az olasz kenyérreceptek közül sokban van tej, és majdnem mindben van olívaolaj, szóval tökre lehet, hogy ilyen környezetben jobban működik a madre.
Voltam egyszer kétszer futni is a héten, először csak a 6 km-es kis körömet, de fantasztikus érzés volt. Ma Pénteken is mentünk volna Zongoratanárral, de aztán lefújtuk, mert bár szerencsére itt nem mosott el mindent a víz, ahhoz elég esett, hogy bokáig érő sár legyen a löszutakon, és annyira nem vagyok hardcore futók, hogy így is nekivágjunk. Aztán az is van, hogy egy pár hete elkezdtem ilyen 20 perces súlyzós edzéseket csinálni, és azóta fokozottan érzem, hogy többet kéne nyújtanom - de a 60-90 perces jógaórákból most csak egyre bírom rávenni magam hetente. Úgyhogy visszatértem Adriene óráihoz, és elkezdtem az év eleji 30 napos Move challenge-t (ma lesz az ötödik nap). Alapvetően élvezem, de sajnos eléggé frusztrál, hogy Adriene végigdumálja az egészet. A hatodik napot meg félbe is hagytam, mert hajnali fél 6 körül álltam neki jógázni, és core erősítés címen tökre nem is jógaóra, hanem egy light edzés volt, amire épp egyáltalán nem vágytam.
A második futásról muszáj megemlékeznem, ezt szombat reggel ejtettem meg, és elég nehéz volt rávenni magam, hogy 5.20-kor ne aludjak vissza, hanem nekiinduljak tényleg - de nagyon le akartam fotózni a turbánliliomot a tó mellett, és ez önmagában elég motivációnak bizonyult a lustasággal szemben. Sajnos - ahogy sejtettem -, a liliomot nem tudtam lefotózni, mert valaki már begyűjtötte. Bah, nagyon mérges voltam, de a haragomat enyhítette egy kicsit a pár méterrel odébb talált rókagomba és vargánya - nem volt sok, de egy reggelire pont elég volt Fiúnak meg nekem. Ez különleges alkalomnak számít itt nekem, eddig összesen egyszer találtam vargányát, és ennyi rókagombát (olyan tíz darabot :D) nem is láttam még itt. Ez nem egy nagyon jó gombászós környék, nincs elég eső. Szóval ez eléggé feldobta a kedvem, el is határoztam, hogy a héten messzebbre is elkalandozok.
Visszaugrás a témában. Én ugye azért kezdtem el tavaly futni, hogy lefogyjak (meg hogy levezessem a mozgáshiányomat). Sikerült valamennyit fogynom, de 2 kiló egyik pillanatról a másikra tud felfelé is meg lefelé is szaladni, mindenesetre a mérleg most maximum annyit mutat, mint egy évvel ezelőtt a minimum volt. Igazából a kilók nem érdekelnek, szeretnék beleférni néhány régebbi kedvenc ruhámba, úgyhogy inkább centivel kéne mérni, de egyrészt arra nem bírom rávenni magam, másrészt meg még csak nem is ez az igazi cél, hanem hogy ha bikini van rajtam, akkor ne legyen egy hurka se a hátamon - ami viszont az én testalkatommal, tinikorból kinőve lehet, hogy eleve kudarcra ítélt vállalkozás, nem tudom. Mindenesetre igyekszem szoktatni magam ehhez a gondolathoz. Azért jobban érzem magam a bőrömben ennyi mozgástól. Biztos tudnék még többet fogyni meg izmosodni, ha több időt szánnék az edzésre, de most nem annyira ezen van a hangsúly az életemben, úgyhogy bízom benne, hogy slowly but steadily azért így is lesz valami eredmény.
(Amúgy nem vagyok egy víziló testalkatú ember, bár néha pont annak érzem magam, amikor a tükörbe nézek. Csak hát gimnazistaként elég sokat sportoltam, és néha vágyom rá, hogy úgy nézzek ki, mint akkoriban.)
Kedden felmentem Budapestre úristen, az még egy hete se volt, és még aznap haza is jöttem, és szörnyen hatékonynak éreztem magam: nyomtattam fotót (Zongoratanár lánybúcsújára), részt vettem egy vállalkozásfejlesztő program első (kb. 3 órás) találkozóján, elmentem két könyvért a város két végébe, és még szandált is vettem a Decathlonban.
Villám-könyvajánló:
Zalka Csenge Virág munkásságáról már áradoztam itt a blogon, ez a frissen megjelent könyve az egyik újdonság a gyűjteményemben. Gyorsan elmondom, hogy mi nem tetszik: fényes papírra van nyomtatva, vékony (nincs benne elég mese :( ), illetve nekem Herbszt László illusztrációi nagyon-nagyon tetszettek a Ribizli-sorozatnál, de igazából Orosz Annabella ellen sincs kifogásom. Már elkezdtem olvasni, 1-2 mese/nap tempóval, és nagyon élvezem. Ugyanazt tudom elmondani, mint a többi kötetéről: üdítő, léleknyugtató, reményt adó olvasmány, ha valakinek elege van a világ kiszámíthatatlanságából és igazságtalanságából, akkor ajánlom ezt a gyűjteményt is.
___
Szombaton volt Zongoratanár extra light lánybúcsúja, nálunk. Igazából egyáltalán nem élveztem, szerintem ő sem, és a résztvevők nagyobbik része sem. De jó volt látni a lányokat (meg azt a két új arcot, akiket eddig nem ismertem), meg volt finom pogácsa és torta és ribizlis sör (ami inkább meggyes ízű volt). És tudom, hogy nem rólam szólt ez a nap, de amikor a bemutatásnál Zongoratanár úgy kezdte, hogy "hát, ő Pitykegomba, vele is olyan 5-6 éve ismerjük egymást...", én meg megjegyeztem, hogy legfeljebb 3, mert akkor költöztünk ide (és igazából csak 2, mert az első évben szerintem összesen egyszer találkoztunk, és nem nagyon beszélgettünk, de ezt már nem tettem hozzá), akkor Zongoratanár, Művész és V (sőt, még lakótárs is) elcsodálkoztak, hogy pedig mintha már ezer éve ismernénk egymást - na, szóval ennél a pillanatnál tökre meghatódtam, és nagyon jól esett.
A lánybúcsú után (nap közben volt, hogy aki nem helyi, haza tudjon még menni) felcsapattunk Budapestre a Lada Nivával. Tudom, hogy a Lada Niva szörnyen környezetszennyező és rengeteg benzint eszik, és nem a városi navigálásra találták ki (azért mentünk csak ezzel, mert nem volt másik szabad kocsi, és sok cuccot kellett vinni), de annyira szeretek benne utazni, és amikor a szőke búzamezők közt mentünk a szivárványos ég alja felé, mint egy roadtrip movie-ban, akkor azért volt bennem egy boldogságbuborék.
Vasárnap hajnalban keltem megint, Iron Lady-éknél aludtam, és egyrészt iszonyú meleg van ott (alapból, de a biztonság kedvéért, még keletre is néz a szoba), másrészt meg egy forgalmas út mellett laknak, szóval már 5 előtt felébredtem. Egy jó órával később bejött Nyuszi2 körbeugrálni az ágyat, és egyáltalán nem zavartatta magát, hogy én ott vagyok, nagyon cuki volt. Vasárnap egyébként vásároztunk, kicsit kínos volt az egész, szerintem mi voltunk az egyetlen kézművesek a puccos budai szülőknek szánt vásáron (Lakótárs kicsit elszámította a vásárlóközönséget), és nagyon kevés cuccot sikerült eladni - viszont amit igen, az legalább jó helyre került, és kitaláltunk egy csomó fejlesztési lehetőséget is. Utána Lakótárs meghívott egy csokis-málnás-banános sütire, amire szinte már önmagában megérte volna felmenni Pestre.
Ma meg egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy hajnalban keljek és kimenjek a kertbe. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy a múlt hét pénteket nevezem ki pihenőnapnak, de ugye csak félig tudott az lenni, mert mostam, sütöttem és takarítottam, hiába nem ötkor keltem. Szombaton a 10 km futás, utána a főzés meg aztán a félnapos bájolgás, vasárnap pedig a majdnem 9 (!!) óra vásározás + másfél óra várakozás + 2 óra utazás eléggé leszívott, úgyhogy ma elég használhatatlannak érzem magam, még így is, hogy nem hajnalban keltem. Fél nyolcig aludtam! Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen.
Szóval, nem tudom mi lesz a mai nappal, reggelire fagyit ettem, mert elfogyott a joghurt, lehet, hogy ennek fényében nem is kell túlagyalni az egészet, csak átaludni a meleget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése