az életem egy átjáróház

nagyon

nagyon

fáradt

vagyok

pedig még a nyár nagyobbik része előttünk áll

könyvajánló időutazásra

Egyszerre abszurd, szomorú, frusztráló és nevetséges, ami történik, de sajnos már annyira hozzászoktam, hogy csak fásultan megvonom a vállam, miközben érzem, hogy növekszik bennem a dac, hogy én CSAKAZÉRTIS szép életet fogok élni.

Hogy is van az a mondás, hogy a történelem ismétli önmagát.

Még mielőtt rátérnék a lényegre, elmesélem, hogy főztem cseresznyelekvárt, meg hogy az egy darab piros ribizli bokrunkról egy nagy tejfölösvödörnyi ribizlit szedtem le, még nem tudom mi lesz belőle, de biztos valami finom.

Nade, igazából arról akartam írni, hogy miközben Döbrögiéken puffogtam, eszembe jutott egy két évvel ezelőtt olvasott könyv, amit igazából azért olvastam csak el, mert örmény író írta (még nem volt örmény szerzőm a világolvasáshoz), meg mert marhára tetszett a címe. Narine Abgarjan Égből hullott három aranyalma című művéről van szó, a Typotex adta ki, ami nálam szintén plusz pont, szeretem a világirodalmi a sorozatukat.

Na, és közben kiderült, hogy milyen jól tettem, mert ez az egyik legszebb történet, amit valaha olvastam. Úgy szép, hogy közben iszonyú nyomasztó: egy hegyi kis falu lakóiról szól, akiket egy életen át ver a sors, háborúval, aszállyal, földcsuszamlással, éhínséggel, szinte mindennel, amit el lehet képzelni. A falu egyre kisebb, halnak ki az emberek, a fiatalok meg elmennek, és persze van egy ilyen kesernyés felhangja az egész sztorinak, de közben meg azt mutatja gyönyörűen, hogy ilyen körülmények közt is lehet szépen, emberségesen és méltóságosan élni. Hogy a sárba tiport, kisemmizett ember is ember tud maradni, mert van, amit nem lehet elvenni tőle.Nem tudom, hogy olvastam-e valaha másik olyan könyvet, aminél azt éreztem, hogy ez most nagyon el kéne szomorítson és meg kéne nyomjon, de ehelyett úgy éreztem, mintha gyógyírral kenegetnék a lelki sebeimet; szorongás helyett meglehetősen abszurd módon megnyugvást hozott.

Na, ezt a könyvet meg fogom venni fizikailag is (most csak e-könyvem van belőle), kirakom a polcra, és ha úgy érzem, hogy nincs több remény, akkor majd olvasgatom.

hétvégi check-in

Ezen a héten három (!!) olyan dolgot is megcsináltam, amiket hetek óta halogattam:

- egy e-mailezős feladatot, ami egyáltalán nem tartott sokáig, csak semmi kedvem nem volt megcsinálni;

- eltüntettük az ősz óta burjánzó fa- és kéregkupacot a műhely udvaráról;

- kiültettem az összes padlizsánpalántát. Remélem még nem késő nekik.

Ezt meg is ünnepeltük a csütörtöki piacos kör után a cukrászdában Fiúval.

Tegnap véletlenül négy és fél órát sétáltunk a kutyával, de megérte. Fel van töltve a medence a szomszéd faluban, de még bőven nyitás előtt jártam arra, úgyhogy nem tudom, ki is nyitott-e a strand vagy még nem, de nagyon szeretnék már menni fürdeni. Ma reggel futottam megint egy 6 km-es kört - jó lenne többet futni, de sajnos ez ugyanabban az idősávban lehetséges, mint a kertészkedés, és idén az utóbbi élvez prioritást.

Szedtünk cseresznyét és meggyet, és virágzik a paradicsom. A héten kétszer babáztam, egyszer majdnem egy órát itt volt velem, miközben Gépészmérnök hazament főzni, és akkor is csak azért vittem vissza, mert már nem tudtam én se fél kézzel főzni. Tegnap sütöttem cseresznyés pitét, és kinéztem, hogy mit akarok a jövő heti esküvőre sütni (és megint előtört belőlem, hogy cukrászdát és/vagy pékséget akarok nyitni). Naagyon érik a fekete ribizli, neki kéne látni a szüretnek, meg aztán a lekvárfőzésnek. Virágzik a levendula is (csak ezen a környéken 3 levendulafesztivál van a hétvégén, de szerencsére nekünk megvan a saját levendulásunk, amit évente kismillió órában metszegetek), nagyon szeretem ezt az időszakot, amikor kimegyek a házból, és lepkék, méhek, cincérek tobzódnak rajtuk. (A képek tavalyiak.)

Próbáltam megálmodni az optimális időbeosztást, de rá kellett jönnöm, hogy ez csak akkor létezne, ha olyan 36 órából állna egy nap. Úgyhogy inkább csak megpróbálom kijelölni a legfontosabb dolgokat, a többivel meg lesz, ami lesz.

Végezetül még néhány felhős kép egy viharos csütörtök estéről:

a vidéki házfelújítás margójára

A mai bevásárlós kör közben eszembe jutott Fiú aranyköpése a múlt hétről, amikor is fel kellett mennie Budapestre:

- ... és bementem a plázába, és nagyon fura volt, hogy annyi üzlet van, de sehol egy olyan bolt, amiben mondjuk [nemtudommilyen] csövet tudok venni a vízszereléshez! Hol szerzik be a vízszerelő cuccokat Budapesten?!

helló, nyár!

Olyan jó, hogy hét közepén elkezdek írni egy bejegyzést, aztán mire eljutok odáig, hogy megosszam, nem tetszik, amit írtam, és inkább elölről kezdem az egészet.

(Ezt a bejegyzést múlt hét kedden kezdtem el írni.)

(És indokolatlanul hosszú és minden valószínűség szerint csapongó lesz, annyi minden van a fejemben.) 

Ezen a héten is jó sok minden történt. Nem ússzátok meg a kerti beszámolót sem, természetesen. Gyomláltam, utántöltöttem a mulcsot, VÉGRE elvetettem az összes babot (és azóta már jön is fel mind!). Na jó, nem az összes-összeset, de már csak a zöldbab van hátra. Felszedtem a felmagzott ázsiai káposztákat és sáfrányos szeklicét ültettem a helyükre, illetve felszedtem a nem magfogásra szánt rukkolákat is, oda néhány padlizsánt fogok rakni. Főztem mentás zöldborsólevest a kertből. Megcsináltam a legsürgősebb babtámaszt. 

Azt hiszem ez a tavasz végi-nyár eleji időszak a kedvencem az évben, annyira gyönyörű minden a határban, és imádom azt az érzést, amikor a reggeli müzlimhez a kertből szedek fekete ribizlit és faepret. Készítettem kakukkfüves-bodzás, cseresznyés-citromos fermentált üdítőt, most érlelődik egy faepres-citromos, és ma fogok még egyet üvegbe tenni, még kitalálom, milyen legyen. Tavaly valahogy nem sikerült finom üdítőket csinálnom, de most nagyon rákaptam, és marhára élvezem. Azt is elhatároztam, hogy új szintre emelem a kovásszal való kapcsolatomat, és elkezdtem olasz oldalakat bújni (magyarul nem sok infót találtam erről az olasz típusú kovászról, receptet meg még annyit se). Az olasz konyha amúgy is közel áll a szívemhez, szeretnék megtanulni mindenféle olasz kenyereket sütni, meg szerintem nem elég erős most a kovászom, úgyhogy igyekszem most többet foglalkozni vele. Meg az is eszembe jutott, hogy valószínűleg tök hülyeség, hogy a sima kovászos recepteket csinálom a kis madre kovászommal, másképp működik a kettő, és hátha azért nem elég jók a kenyereim, mert nem elég csak egy kicsit több folyadékot adni a tésztához. (Ennek mondjuk ellent mond az a tény, hogy a nagymamám az én kovászomból sütött tök jó kenyeret a szülinapomra.) Az olasz kenyérreceptek közül sokban van tej, és majdnem mindben van olívaolaj, szóval tökre lehet, hogy ilyen környezetben jobban működik a madre.

Voltam egyszer kétszer futni is a héten, először csak a 6 km-es kis körömet, de fantasztikus érzés volt. Ma  Pénteken is mentünk volna Zongoratanárral, de aztán lefújtuk, mert bár szerencsére itt nem mosott el mindent a víz, ahhoz elég esett, hogy bokáig érő sár legyen a löszutakon, és annyira nem vagyok hardcore futók, hogy így is nekivágjunk. Aztán az is van, hogy egy pár hete elkezdtem ilyen 20 perces súlyzós edzéseket csinálni, és azóta fokozottan érzem, hogy többet kéne nyújtanom - de a 60-90 perces jógaórákból most csak egyre bírom rávenni magam hetente. Úgyhogy visszatértem Adriene óráihoz, és elkezdtem az év eleji 30 napos Move challenge-t (ma lesz az ötödik nap). Alapvetően élvezem, de sajnos eléggé frusztrál, hogy Adriene végigdumálja az egészet. A hatodik napot meg félbe is hagytam, mert hajnali fél 6 körül álltam neki jógázni, és core erősítés címen tökre nem is jógaóra, hanem egy light edzés volt, amire épp egyáltalán nem vágytam.

A második futásról muszáj megemlékeznem, ezt szombat reggel ejtettem meg, és elég nehéz volt rávenni magam, hogy 5.20-kor ne aludjak vissza, hanem nekiinduljak tényleg - de nagyon le akartam fotózni a turbánliliomot a tó mellett, és ez önmagában elég motivációnak bizonyult a lustasággal szemben. Sajnos - ahogy sejtettem -, a liliomot nem tudtam lefotózni, mert valaki már begyűjtötte. Bah, nagyon mérges voltam, de a haragomat enyhítette egy kicsit a pár méterrel odébb talált rókagomba és vargánya - nem volt sok, de egy reggelire pont elég volt Fiúnak meg nekem. Ez különleges alkalomnak számít itt nekem, eddig összesen egyszer találtam vargányát, és ennyi rókagombát (olyan tíz darabot :D) nem is láttam még itt. Ez nem egy nagyon jó gombászós környék, nincs elég eső. Szóval ez eléggé feldobta a kedvem, el is határoztam, hogy a héten messzebbre is elkalandozok.

Visszaugrás a témában. Én ugye azért kezdtem el tavaly futni, hogy lefogyjak (meg hogy levezessem a mozgáshiányomat). Sikerült valamennyit fogynom, de 2 kiló egyik pillanatról a másikra tud felfelé is meg lefelé is szaladni, mindenesetre a mérleg most maximum annyit mutat, mint egy évvel ezelőtt a minimum volt. Igazából a kilók nem érdekelnek, szeretnék beleférni néhány régebbi kedvenc ruhámba, úgyhogy inkább centivel kéne mérni, de egyrészt arra nem bírom rávenni magam, másrészt meg még csak nem is ez az igazi cél, hanem hogy ha bikini van rajtam, akkor ne legyen egy hurka se a hátamon - ami viszont az én testalkatommal, tinikorból kinőve lehet, hogy eleve kudarcra ítélt vállalkozás, nem tudom. Mindenesetre igyekszem szoktatni magam ehhez a gondolathoz. Azért jobban érzem magam a bőrömben ennyi mozgástól. Biztos tudnék még többet fogyni meg izmosodni, ha több időt szánnék az edzésre, de most nem annyira ezen van a hangsúly az életemben, úgyhogy bízom benne, hogy slowly but steadily  azért így is lesz valami eredmény.
(Amúgy nem vagyok egy víziló testalkatú ember, bár néha pont annak érzem magam, amikor a tükörbe nézek. Csak hát gimnazistaként elég sokat sportoltam, és néha vágyom rá, hogy úgy nézzek ki, mint akkoriban.)

Kedden felmentem Budapestre úristen, az még egy hete se volt, és még aznap haza is jöttem, és szörnyen hatékonynak éreztem magam: nyomtattam fotót (Zongoratanár lánybúcsújára), részt vettem egy vállalkozásfejlesztő program első (kb. 3 órás) találkozóján, elmentem két könyvért a város két végébe, és még szandált is vettem a Decathlonban.

Villám-könyvajánló:

Zalka Csenge Virág munkásságáról már áradoztam itt a blogon, ez a frissen megjelent könyve az egyik újdonság a gyűjteményemben. Gyorsan elmondom, hogy mi nem tetszik: fényes papírra van nyomtatva, vékony (nincs benne elég mese :( ), illetve nekem Herbszt László illusztrációi nagyon-nagyon tetszettek a Ribizli-sorozatnál, de igazából Orosz Annabella ellen sincs kifogásom. Már elkezdtem olvasni, 1-2 mese/nap tempóval, és nagyon élvezem. Ugyanazt tudom elmondani, mint a többi kötetéről: üdítő, léleknyugtató, reményt adó olvasmány, ha valakinek elege van a világ kiszámíthatatlanságából és igazságtalanságából, akkor ajánlom ezt a gyűjteményt is.

Ezt viszont ősz előtt nem valószínű, hogy kézbe veszem. Szerintem Moskát Anita zseniálisan ír, de az a fajta szerző, akinek minden.egyes.írásától. lejövök az életről, és az alapján, amit eddig megosztott róla, ez a kispróza kötet sem lesz kivétel. Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik nem akarják elhinni, hogy a zsánerirodalomban komoly témákat is lehet boncolgatni, és akiknek elég erős az optimizmusok ahhoz, hogy ne temesse őket maga alá egy-egy hátborzongatóan rideg írás.

___

Szombaton volt Zongoratanár extra light lánybúcsúja, nálunk. Igazából egyáltalán nem élveztem, szerintem ő sem, és a résztvevők nagyobbik része sem. De jó volt látni a lányokat (meg azt a két új arcot, akiket eddig nem ismertem), meg volt finom pogácsa és torta és ribizlis sör (ami inkább meggyes ízű volt). És tudom, hogy nem rólam szólt ez a nap, de amikor a bemutatásnál Zongoratanár úgy kezdte, hogy "hát, ő Pitykegomba, vele is olyan 5-6 éve ismerjük egymást...", én meg megjegyeztem, hogy legfeljebb 3, mert akkor költöztünk ide (és igazából csak 2, mert az első évben szerintem összesen egyszer találkoztunk, és nem nagyon beszélgettünk, de ezt már nem tettem hozzá), akkor Zongoratanár, Művész és V (sőt, még lakótárs is) elcsodálkoztak, hogy pedig mintha már ezer éve ismernénk egymást - na, szóval ennél a pillanatnál tökre meghatódtam, és nagyon jól esett.

A lánybúcsú után (nap közben volt, hogy aki nem helyi, haza tudjon még menni) felcsapattunk Budapestre a Lada Nivával. Tudom, hogy a Lada Niva szörnyen környezetszennyező és rengeteg benzint eszik, és nem a városi navigálásra találták ki (azért mentünk csak ezzel, mert nem volt másik szabad kocsi, és sok cuccot kellett vinni), de annyira szeretek benne utazni, és amikor a szőke búzamezők közt mentünk a szivárványos ég alja felé, mint egy roadtrip movie-ban, akkor azért volt bennem egy boldogságbuborék. 

Vasárnap hajnalban keltem megint, Iron Lady-éknél aludtam, és egyrészt iszonyú meleg van ott (alapból, de a biztonság kedvéért, még keletre is néz a szoba), másrészt meg egy forgalmas út mellett laknak, szóval már 5 előtt felébredtem. Egy jó órával később bejött Nyuszi2 körbeugrálni az ágyat, és egyáltalán nem zavartatta magát, hogy én ott vagyok, nagyon cuki volt. Vasárnap egyébként vásároztunk, kicsit kínos volt az egész, szerintem mi voltunk az egyetlen kézművesek a puccos budai szülőknek szánt vásáron (Lakótárs kicsit elszámította a vásárlóközönséget), és nagyon kevés cuccot sikerült eladni - viszont amit igen, az legalább jó helyre került, és kitaláltunk egy csomó fejlesztési lehetőséget is. Utána Lakótárs meghívott egy csokis-málnás-banános sütire, amire szinte már önmagában megérte volna felmenni Pestre.

Ma meg egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy hajnalban keljek és kimenjek a kertbe. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy a múlt hét pénteket nevezem ki pihenőnapnak, de ugye csak félig tudott az lenni, mert mostam, sütöttem és takarítottam, hiába nem ötkor keltem. Szombaton a 10 km futás, utána a főzés meg aztán a félnapos bájolgás, vasárnap pedig a majdnem 9 (!!) óra vásározás + másfél óra várakozás + 2 óra utazás eléggé leszívott, úgyhogy ma elég használhatatlannak érzem magam, még így is, hogy nem hajnalban keltem. Fél nyolcig aludtam! Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen. 

Szóval, nem tudom mi lesz a mai nappal, reggelire fagyit ettem, mert elfogyott a joghurt, lehet, hogy ennek fényében nem is kell túlagyalni az egészet, csak átaludni a meleget.

annyi minden történik, hogy nem történik semmi extra

Kert

Most az az új rutin, hogy minden nap 5.40-kor kelek (kivéve vasárnap), hogy hosszabb legyen a napom (és még a meleg előtt tudjak dolgozni egy kicsit kint a kertben). Ezen a héten egész sokat haladtam: elkészült még egy babágyás meg egy sima ágyás, ahova a kalette-eket és a befőző paradicsomok nagy részét raktam, illetve a végébe már 15 padlizsánpalánta is kikerült! (Úgyhogy már csak kb. 40-nek kell helyett találni, lol.) Kikerült az utolsó három paprika palánta is, a műhelykertbe kiültettem a japánindigót, és elkezdtem egy új ágyást a sáfrányos szeklicéknek és a festőamarántnak, de ezt pont a hét legmelegebb napjának délutánjára sikerült időzítenem, úgyhogy egy idő után feladtam. Leszedtem az összes maradék cseresznyét, amit elértem (minden egyes szemért meg kellett küzdenem a rózsabogarakkal, de megérte) - van még egy fa lejjebb, a ház előtt, illetve nálunk is van még egy, ami egyelőre egyáltalán nem érik, úgyhogy lesz még azért cseresznye. Tegnap elültettük Fiúval az összes kismillió batátapalántát, jövő héten meg végre kirakom a tököket is, folyton elfelejtem szegényeket levinni, és már elég nagyok. Kicsit hihetetlen számomra, de a salátákból még mindig lehet szüretelni - amiket hagytam befejesedni, azok már elég keserűek, de még ehetők, a tépősaláták pedig teljesen jók. Az ázsiai káposztákat ma fogom felszedni, a helyükre répát vetek majd, és végül arra jutottam, hogy a rukkola egy részét is felszedem (a maradékról meg szedek magot), oda elfér pár padlizsán palánta. A szegletes lednekkel kicsit gondban vagyok, mert nem vagyok biztos benne, hogy lesz rajta mag és kéne már a helye, de nem akarom felszedni, amíg nem egyértelmű, hogy túl meleg van ahhoz, hogy bekössön a magja. Érik a lila hüvelyű cukorborsó, és hamarosan a rendes borsóból is lehet szüretelni - kicsit sajnálom, hogy utóbbiból végül nem vetettem többet, én esküszöm, hogy el akartam szórni az egész zacskó magot, de aztán valahogy mindig elmaradt. A szamóca is terem, lehet belőle csipegetni, nagyon finom. A hagymák is növekednek, újhagymának lehet szedni innen a fenti kertből - jövőre ezt valahogy jobban ki kell találni, hogy legyen elég hagyma frissen is meg tárolni is, ezt nem jól lőttem be, de idén növesztek először hagymát rendesen, na. Elkezdett érni a fekete ribizli is, úgyhogy hamarosan a fülemen is az fog kifolyni, pedig még a tavalyi szörpből is maradt egy kicsi, a lekvárról meg ne is beszéljünk...

Műhely

A héten szőttem három szatyornak való anyagot, ezek közül kettő nagyon szép lett, egy meg elmegy. Sajnos pénzügyileg egyelőre kevéssé éri meg, mert nem szövök túl gyorsan (főleg a szöszölős minták tartanak sokáig, de nyilván azok a legszebbek), de nagyon szeretem csinálni. Holnap megyünk vásározni, tök izgi, még sosem árultam semmit, amit én készítettem. 

Nyár van, nyár!

Egy rövid sétát bele szuszakoltam az egyik, még nem túl meleg napba hét elején. Virágzik a határ, mindenhol madarak csicseregnek és lepkék szálldosnak, csodajó volt sétálni! Gyakrabban kéne mennem, csak mikor?! Olyan nehezen indulok el... De ennek örömére elmentem szerda reggel futni is, épp egy felhős napot sikerült kifogni, és hatkor még a virágok se kelnek fel, de azért szép volt és viszonylag jó tempót futottam. Körül kéne nézni valamikor az erdőben is, hátha találok gombát. 

 

Rászoktam a fermentált nyári üdítőkre, úgyhogy folyamatosan érlelődik egy adag az éppen aktuális jóságokkal (bodzavirág, eper, cseresznye, citromfű), egy kis citrommal és cukorral kéne mézet venni egy üvegben, meg egy adag a hűtőben. Ezek a színek! Ezek az ízek! Akarok szedni kakukkfüvet, és kipróbálni egy kakukkfüves-bodzásat is.

Olvasni egyáltalán nincs most agykapacitásom (pedig itt a sok mesekönyv betárazva!), cserébe elég sokat horgolok, az is valami.

Társasági életet élünk

Csütörtökön megjött Vidám Fiú, és egészen hétfőig marad. :) Aznap este szalonnasütést tartottunk a kertben (vagyis tartottak - én csak megittam egy sört és ücsörögtem a fűben), tegnap pedig elmentünk fagyizni, este meg csak négyesben beszélgettünk, mert Mérnökék csapatépítőre mentek a Velencei-tóhoz. Tegnap elvittük Lakótárs kutyáját is ivartalaníttatni, és amíg műtötték, jól bevásároltam melltartókból a kínaiban* meg elmentünk a Lidlbe is. Akartam csinálni egy sajttortát is, aztán végül a batátaültetés után már nem álltam neki. De majd ma!

Pár szót írok a válságról én is

Iszonyú szerencsések vagyunk, mert egyelőre nem sokat érzünk az áremelkedésekből. Ez részben azért van, mert Fiú pofátlanul sok pénzt keres, részben meg azért, mert a legfeldolgozottabb termék, amit veszünk, az kb. a sajt, a majonéz meg a ketchup, és így azért rengeteget lehet spórolni. Pl. arról fogalmam sincs, hogy a pékáruk mennyibe kerülnek, és mióta rendelem a lisztet (= másfél hónapja :D), azóta nem szörnyülködöm a liszt árán se minden héten. A múltkor amúgy ott tartottunk, hogy a kenyérlisztet már árban is jobban megérte megrendelni a Kovászshopról, mint megvenni a boltban. Nekem két luxustermék van, aminek a fogyasztásából vissza kéne vennem egy kicsit: a vaj és a mandula, de ez legyen a legnagyobb problémám az életben. Persze nem a zöldségekre költjük a legtöbbet, de azért nekem hatalmas biztonságot ad, hogy itt a kert, és ha nem is tudjuk ellátni magunkat belőle még, azért egy csomó mindent meg tudunk termelni, és egészséges és finom, és úgy néz ki, hogy lesz egy-két dolog, amit ismerősöknek el is tudok majd adni. Ami azért nem rossz. Gyümölcsöt pl. szinte egyáltalán nem veszünk, kivéve az epret, de ha egyszer leköltözünk a házba, eperültetvényem is lesz!
Na mindegy, szóval attól még engem is nyomaszt, hogy mikor éri el azt a szintet az infláció, hogy nem csak a házfelújításon érezzük majd, hanem a mindennapokon is, de valahogy úgy képzelem, hogy megoldjuk, vagyunk itt egy páran, akikkel számíthatunk egymásra.

*tudom, hogy nem a kínaiban kéne fehérneműt venni, de egyszerűen nem vagyok hajlandó annyit fizetni egy kényelmes, megfelelő méretű melltartóért**, amennyit kérnek érte - pláne, hogy általában azok se bírnak olyan szörnyen sok időt rendszeres használat mellett

**ugyanúgy vagyok ezzel is, mint az összes többi ruhával: nem szabványméret, úgyhogy nem egyszerű jót találni